Katholikus Néplap, 1861. január-június (14. évfolyam, 1-27. szám)
1861-05-23 / 22. szám
— 174 — da tehát, ha az életben oly igen cserélgetjük a szerepeket, és oly sokszor csalódunk. Hisz tudjuk, hogy álmunkban a csekélység is nagynak tükröződik előttünk. Az élet egy színjáték: kinek víg, kinek szomorú, de mindig halállal végződik. Annyi bizonyos, hogy, midőn utoljára legördül a függöny, valóságos temetés következik. „Rövid, bizonytalan s veszélyteljes a mi vándorlásunk e földön, s e tekintetben csak egy bizonyos: a halál“ (Stolberg). — Az élet ideje perczekből, pillanatokból áll, mint a tenger, vizének milliárd cseppjeiből. Perczek perczeket űznek tova, mint orkán a parányi fellegeket. Nincs megállapodás, s nincs alkudozás, bár egyik pillanat az öröm, a másik tán a fájdalom keserű poharát köszönti ránk. Gyorsan, visszavonhatlanul enyészik előlünk minden, mint a gőzmozdonyon utazóknak. „Napjaim gyorsabbak valának a futónál“ — mond Jób (9. 25.).—Életünk egy napi út, mely majd zöldelő vázokon, majd izzasztó homoktengeren vezet keresztül. Az útközben leszaggatott virágok csakhamar elhervadnak, a gyönyörök almái Sodoma gyümölcseivé válnak. Ilyenkor sóvár pillanatokat vet a kimerült vándor valódi hazája felé. „Nincs itt maradandó városunk, hanem egy jövendőt keresünk“ (szent Pál Zsid. 13 , 14.).... E föld nem a mi hazánk; ez reánk nézve csak egy átmeneti hely, honnan mint számüzöttek valódi hazánkba, az örökkévalóságba sietünk. Minden lépés, minden pillanat s minden lélekzet egy bizonyos távolsága azon útnak, melyen vándorlunk. Mig én irok s te olvasasz, mindketten észrevétlenül közelgünk az örökkévalósághoz. „Az, a mit irok, mond szent Jeromos, életemnek egy részét veszi igénybe.“ Menjünk csak egy csermelyhez s nézzük, mint osonnak szemeink elől a habok, egymást űzve. Valamint e haboknak nincsen megállapodási pontjuk, míg a tengerhez nem érnek , úgy életünk napjai is csak az örökkévalóság tengerénél szakadnak meg. A föld egy nagy vendégfogadó, mely boldogot, boldogtalant, szegényt, gazdagot befogad; de itt megnyugvás nincs számunkra. „Ember! te e földön idegen vagy, ki itt föl s alá jársz s mindent szemlélgetsz“ (sz. Ágoston.). Nem volna-e tehát balgatag, ki egy idegen tartományban minden pénzét oly javak megvételére forditná, miket tán a legrövidebb idő múlva el kellene hagynia, s ki a rövid élet gyönyöreiért egy örökkévalóságot koczkára tenne ? Morus Tamás, az angol kanczellár, VIII-ik Henrik által halálra ítéltetvén, neje Louise őt rá akarta venni, hogy engedelmeskednék a király parancsának, s mentené meg életét. Ő azonban rendithetlen maradt, s nejéhez ily kérdést intézett: „Látod, én már öreg vagyok, s mit gondolsz, meddig élhetnék ?“—„Tán húsz évig“ — válaszola amaz. — „Oh balgatagul számító nő! tehát azt akarod-e, hogy én húsz hasztalan év végett az örökkévalóságot kockáztassam ?“ — S ezzel átadá magát hóhérainak. Szép példa arra, mint kelljen a földieket megvetni, hogy az örökkévalóságot elnyerhessük. Peánich József: Fiúi fohász. E földi gyenge szív Téged áléivá biv, ____ Égi Atyám ! Keblem majd megreped Vágyitól, úgy eped Érted, Atyám! E földnek meghalok, Hozzád ha szólhatok, Dicső Atyám! Számnek minden kerés, Ha tégedet keres, Örök Atyám! Számban nincs kérelem, Te vagy csak örömem, Én jó Atyám! Mi vész érhet itten, Ha nincs féltett kincsem, Csak te Atyám ?! Áldlak örömemért, Áldlak fájdalmamért, Bölcs szent Atyám! Csókolom jobbkezed, Csókolom balkezed, Kegyes Atyám! Ha áldasz, keseritsz : Csak el — el ne taszits Tőled Atyám, Csak vég nagy órámon Lelkem ha ajánlom, Figyelj Atyám! Simon József. A házasság égben köttetik. — Falusi történet. Vége. — * Oladitól. III. A mint e gyászos eseményt Jámbor József meghallotta, nem ugyan kárörömből, de némi megnyugvással Isten akaratában felsóhajtott: — Az Isten sem siet, sem felejt; de a bűnt büntetés nélkül meg sem hagyja! . .. Ők engem megfosztottak egyetlen fiamtól, Isten őket megfosztotta talán még örököseiktől is; mert ezen eset után, nem hiszem, hogy Erzsikét unszolnák férjhez menni, hacsak maga nem akar. Azonban ez utóbbi gondolatában nagyon is csalódott József bátyó, mert bizony Büszke Pál uram nem akart meghalni örökös nélkül, és százszor is unszolta Erzsikét, hogy menjen férjhez bárkihez, most sem bánja, csak őneki veje legyen, kire hagyhassa szép gazdaságát és egyetlen leányát. De bármikép nógatták is Erzsikét a térjesülésre, ő a világért sem választott volna mást Jámbor Ferin kívül, s ki is jelenté atyjának, hogy, miután Isten megszabadító erőszakos kérőjétől, ő, míg csak Ferit életben tudja lenni, semmi esetre sem fog férjhez menni. Inkább örökre viselendi a gúnyos özvegy-menyasszony nevet.