Katholikus Néplap, 1861. január-június (14. évfolyam, 1-27. szám)
1861-05-23 / 22. szám
örök igazságok. Sokszor esett ki már a toll kezemből e gondolatnál, hisz ezt már mások szebben és jobban is megírták, mint én ... ezzel semmi újat sem közlök! S nem ok nélkül, mert hisz oly annyira kifejlett már bennünk az újságvágy, miszerint néha a legszentebb igazságok is, ha az újdonság legtöbbször csalékony zománczával nincsenek bemázolva, figyelmünket nem érdemelhetik ki. Azonban nagyon is tapasztalom, hogy az uj, miután oly mohón kapkodunk, nem mindig vezet czélhoz. Nyissunk csak réz- vagy vaskilincses ajtón be, többnyire pogány szokásokkal találkozunk, nyomait is alig láthatjuk hitünknek. Hová tűnt az a régi keresztény egyszerűség, szeretet és szemérem ? A szegény vándormadárkákat biz innen kiűzték. De ne csodálkozzunk ezen. Hisz amilyen a hit, olyan az erkölcstan is. Ha hitünk örök igazságai helyett a hirlap- s szépirodalom hitet és jó erkölcsöket gúnyoló, itt-ott szennyes képein mereng lelkünk, akkor e változáson nem ütődhetünk meg. Első Napóleon is azt mondogatta, hogy nem képes a népet kormányozni, mely Voltairét és Rousseaut olvassa. — Bizony pedig napjainkban a Voltairek és Rousseaukt száma legio, és ezek teszik tönkre az országot. Kitépik az emberek szivéből az igaz hit csiráit, s a helyett az ellenséges ember konkolyát hintik. De némuljatok el hamis próféták! mi nem fogunk csábszavaitokra figyelni. Szóljon inkább nekünk az Úr, ki maga az út, élet és igazság, kimondás „Az ég és a föld elmúlnak, de az én szavaim el nem múlnak.“ Az egyszer tehát, nyájas olvasó! nem valami új, sőt igen is régi eszméket s dolgokat fogok előtted föltárni. S ha kebledben hitünk utolsó szikrája még ki nem hamvadt, szavaim nem lesznek rád nézve érdek nélküliek. Örök igazságaim ugyanis olyanok lesznek, mint a földben lelt arany, mely mennél inkább dörzsöltetik, annál fényesebb, ragyogóbb s szebb lesz. Az igaz, hogy az emberek mindent, mi egyszerű s mindennapi, megunnak s csak a nagyszerűek, csodálatosak s újak után kapkodnak; pedig minden, mi Istentől jó, az egyszerű-Iség bélyegét viseli magán. Nézzük csak a rét virágait s a mezők egyszerű liliomjait: mily pompásan ruházza őket a Teremtő! Az emberek kőből, vasból építenek s maguknak századokig tartó emlékoszlopokat, de végre csak mégis ledőlnek, elporhadnak. A bölcs Alkotó fog egy darab agyagot s ebből készit magának emléket — s ime most is fönáll. Ki hitte volna, hogy a szegény názárethi ácsnak fia a világ Üdvözítője legyen? Ki hitte volna, hogy kisded egyháza, mint a parányi mustármag, terebélyes fává nőjön fel, mely ágait a föld minden részeire kiterjeszti ? Ki hitte volna, hogy az igék, melyek szent ajkairól egykor lehangzottak, 18 század múlva is csak oly igazak s változhatlanok, mint voltak ? Ezen örök igéknek alapján s szellemében van szándékom némelyeket amaz örök igazságokról időnkint följegyezni, mikről a bölcs mondja : „Emlékezzél meg végső dolgaidról s soha nem fogsz vétkezni“ (7,40.). Úgy hiszem, nagyobb lelki haszonnal fogod ezeket nyájas olvasó fogadni, mint egy egész csomó regényt, vagy, mit tudom én, mint czifra, de gonosz szellemű újságot. Örök igazságaim elsejéül e kérdés rövid megfejtését tűztem ki: mi az emberi élet ? Nem célom e tárgyról tudományos értekezést írni, ide avatottabb toll kívántatik. Csak néhány jó gondolatot fűzök össze elmélkedésül. Az emberi élet rövid vándorlás az örökkévalóságba. Testünk hasonló egy hajóhoz, melyben a lélek a születés perczétől kezdve az élet tengerén az örökkévalóság kikötőjébe hajóz. Öt érzékünk a tengerészek, kormánylapátunk az önszeretet, lobogónk a remény, árboczunk a hit,vitorlánk a szeretet, szelek a vágyak és szenvedélyek, jelszavunk: „Higy s cselekedjél.“ Az emberi élet hasonlít egy beszédhez, melynek beveztése a születés, folytatása szenvedés, zárszava a halál. Mi az élet? „Fölemelkedő ködfelleg, mely egy darabig látható“ (Jak. 4, 15.). Életünk hasonló a ködfelleghez, mit a leggyöngébb szellő tova ragad, és szemeink elől csakhamar elenyészik. „Az ember csak egy leggyengébb nádszál a természetben“ — mond Pascal. — Mi az élet? A legjobb esetben nem egyéb, mint rövid álom. Nem cso-22 , PEST, MÁJUS 23. 22 szám. L FÉLÉV. 1861. Megjelenik e lap hetenkint egyszer, csütörtökön. Előfizetési díj : helyben félévre 1 frt 31 kr., s egész évre 2 frt 62 kr. a. ért.; vidékre postán félévre 1 frt 66 kr., s egész évre 3 frt 32 kr. a. ért. Az előfizetési pénzek a Szent-István-Társulat ügynöki hivatalába (Lipót-utcza, 8. sz.) bérmentesen, a lap szerkesztését illető levelek pedig a „Katholikus Néplap“ szerkesztőségéhez (Pest, Zöldfa utcza, 14. sz.) intézendők.