Katholikus Néplap, 1861. július-december (14. évfolyam, 28-53. szám)
1861-11-21 / 48. szám
PEST, NOVEMBER 21. 48 szám. II. FÉLÉV. 1861. Megjelenik e lap hetenkint egyszer , csütörtökön. Előfizetési dij : helyben félévre 1 frt 31 kr., s egész évre 2 frt 62 kr. a. ért.; vidékre postán félévre 1 frt 66 kr., s egész évre 3 frt 32 kr. a. ért. Az előfizetési pénzek a Szent-István-Társulat ügynöki hivatalába (Lipót-utcza, 8. sz.) Kermenesen, a lap szerkesztését illető levelek pedig a „Katholikus Néplap“ szerkesztőségéhez (Pest, Zöldfa-utcza, 14. sz.) intézendők. A munkás és széniedő osztályokhoz. VIII. A munka, ennek szükségessége, méltósága. Nagy ideje annak, barátim, hogy itt e földön dolgozni kell, s még sok idő fog elmúlni, míg az ember munkálkodni fog, mert a munka elengedhetlen kötelességünk. Teher lesz az, de nem kell miatta nagyon panaszkodni, mert a munka az erény, öröm és jólét szülője. Úgy van, a munka kötelességünk. Meg van az irva a világ történetének első lapján : „Arczád verítékével eszed a kenyeredet, míg visszatérsz a földbe, melyből vétettél.“ E mondatot naponkint látjuk teljesedni. A veríték minden ember homlokáról foly, mindenki arczát nedvesíti, úgy az anyagi, mint a szellemi munkával foglalkozóét. Minden munkásnak magasztos s vigasztaló példányul szolgál az, ki eljött, hogy a világot megváltsa. Nem vonta ki magát a munka alól Krisztus Urunk, az Isten fia, a legmagasztosb értelmiség , a legszebb jellem, melyet valaha e mindenség látott . . . „Hol vannak azok, így ír egy kitűnő író, kik panaszkodnak, kik zúgolódnak , midőn munkájok nem felel meg tehetségöknek vagy inkább büszkeségüknek ? Jöjjenek ezek József és Mária házába, lássák magát Krisztus Jézust dolgozni nevelő atyja műhelyében stb.“ — Halljátok e nevet: műhely, mely most oly lenézés tárgya? Mindennapi szükségeink fennen hirdetik, hogy dolgoznunk kell. Találkoznak, kik azt látszanak hinni, hogy az ipar elhaladásával talán a munka fölöslegessé is válhatik. De barátim, beszélhetnek nekem az ipar elhaladásáról; a föld mindig kemény marad, s azt bizony a munka erejével kell megtörnünk. Az embernek mindig szüksége lesz ruhára, házra, táplálékra, akár hogyan haladjunk is. Ti tudjátok, hogy az a kenyér, melyet némelyek oly könnyelműleg esznek, szintúgy az a ruha is, mely testünket födi, mennyi munka- s fáradsággal készül! .... De e miatt nagyon soha se búsuljunk, mert munka nélkül mit tennénk, mire fordítanék erőnket, időnket? hogyan töltenék napjainkat? A henyeség lenne sajátunk , pedig a henye ember szerencsétlen, megvetett s megvetésre méltó is. Nem kell nekünk henye, mert az soha senkit nem boldogít, sőt előbb-utóbb rész emberré lesz. Más részről a munka megőrzi a jó erkölcsöket; a munka méltóság, majdnem ima. Adjuk hozzá még azt is, hogy a munka csak akkor látszik nehéznek, ha messziről nézzük, de ha lelkesen hozzáfogunk, a munka valódi öröm s szenvedélylyé válik, úgy hogy munka nélkül élni sem tudnánk. Aztán mily boldogság, ha magad emberségéből meg tudsz élni, nőd, gyermekeid számára még jólétet is eszközölsz!.. „Nézd csak, mondja a munkások egyik lelkes barátja, a fiatal mesterembert, aki szereti a munkát, mily boldog azon napon, midőn maga emberségéből nyithat egy kis műhelyt! Minden, a mivel bir, saját szorgalmának gyümölcse, s álljon bár be valamely közönség, vagy valamely szerencsétlenség, milyenek még a gazdagokat is sújthatják, munkája biztosítja őt a jövő iránt. Korán reggel az uj gazda fölkel, s végzett ájtatossága után legényeivel, inasaival vidor kedvvel hozzáfog a munkához. Neje, midőn a házban már minden renden van, előveszi varrását, és a műhelyhez lehető közel foglal helyet; a gyermekek még közelebb mennek s figyelnek a munkálkodók minden mozdulatára. A kedves gyermekek látása mennyire éleszti az apában az erőt s nyújt kedvet a kitartásra! Mily édes hallani, midőn a munka zöreje közé a gyermekek csevegése vegyül, s az apa ekkor ezt gondolja magában: „Az ő javukért dolgozom. Ha jólétben hagyom őket, az az én munkám eredménye lesz!“ Végre barátim, a munkás embert tisztelik, becsülik. Nem a munkás emberek után kell-e élnünk ? Fájdalom, gyakran a munkások maguk sem fogják föl, mennyi becs és méltóság rejlik a munkában. Gyakran tapasztaljuk, hogy ha valamely mesterember gazdaggá lesz, el akarja tagadni eredeti állapotát, el nem ismeri régi bajtársait; azt gondolja, hogy becstelenségére szolgálna, ha mint gazdag is megfordulna közük -48