Katholikus Néplap, 1866. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1866-07-05 / 27. szám
210 teket hall ... összeszedi erejét és ösztönszerüleg segélyért sóhajt. — Ki él itt ? kiált egy csengő hang magyar nyelven, melyre Imre egész testében megrázkódik. A benne észrevett életjelre nőalak közeledik feléje, rá tartja lámpáját. — Ágnes — rebegi a haldokló, oly hangon, melyre amannak a vér fagyott meg ereiben Agnes, te vagy? s azután mély ájulásba esett. A nő csakugyan Ágnes volt, vagy, amint most már nevezik, Margit néne. * * * Mi tudná sikeresebben gyógyítani a lelki-testi sebeket, mint a szeretet, s e szeretet hol loboghatna nagyobb lánggal, mint a szeretet néne szivében, ki a világ iránti szeretetnek meghalva, a világot csak is Isten szeretetével szereti, azon szeretettel, melylyel az Üdvözítő égből szállt le, fájdalmainkra balzsamot csepegtetni. A világ tudja ezt, s azért mikor sebekből vérzik és a szeretet balzsamára van szüksége, a kath. egyházhoz fordul, hogy ez küldjön neki az Üdvözitő szivén nevelt gyermekeiből. S a merre a kard és ágyú a halál angyalát viszi, a kath. egyház arra mindenfelé a szeretet angyalait küldi, így történt a schleswigi hadjáratban is. A protestáns porosz főherczeg s az osztrák tábornok felszólították a betegápolással foglalkozó szerzeteket és testületeket, hogy foglalják el a szeretet és irgalomnak ezen újólag megnyilt pályaterét is. — Éjszak protestáns fiai, kik azelőtt legfölebb hírből, vagy a kath. egyház ellen gyűlöletet lehelő leírások után ismerték apáczáinkat, most borzadályos csodálkozással szemlélték e szelíd alakokat. De midőn látták, minő bátorsággal keresik föl a csaták terét, minő önfeláldozással, fáradhatlansággal ápolják a barátot és ellenséget — Istenért! ekkor a borzadás helyét megmagyarázhatlan bámulat foglalta el, mely sok, a kath. egyház iránt eddig táplált ferde véleményt eloszlatott. „Én félek — igy ir egy odavaló prot. lelkész — hogy ezek az irgalmas nénikék veszedelmes vetélytársainkká válnak ; mert az evangeliomi szeretet, melyet mi szóval, ők tettel hirdetik, s ki tesz nagyobb hatást, mindenki elgondolhatja.“ Margit néne jól imádkozott: ő is azon szerencsések közé jutott, kiket az elöljárók ez újabb szeretet-hadjáratra kijelöltek. Elhagyta hazáját, es anyját, hogy azoknak, kik ezen hazát és szeretteiket szintén elhagyva a messze távol idegen földjén vérzenek, szolgálhasson. Amint társnőivel a táborba érkezett, azonnal siettek a halál mezejére, hogy szeretetök a sebesültekben zsákmányra találjon. Hallotta a magyar segélykiáltást, felismerte, hogy az honfiától jő, s azért magyarul szólalt meg. Az első meglepetés, melyet Imre fölismerése okozott, Ágnest ugyan megrendité, de Margit néne egy pillanat múlva visszanyerte nyugalmát s kötelessége után látott. Bekötöté a haldokló sebeit s az őket kisérő szekéren haladéktalanul a tábori kórház haldoklókosztályába szállíttatta. Midőn a néne a felállított előőrsök mellett haladt el, ezek tisztelegve eresztették le előtte fegyvereiket. A hadfiakon úgy meglátszott, hogy ezen tisztelgés nem pusztán kötelességből, hanem szívükből is jön. A nénék "felosztották a szerepet: egy rész a haldoklóknál, másik a nem életveszélyes sebesültek közül virasztott. Margit szorongva leste Imre fölébredését ... rettegett a gondolattól, hogy ájulása egyenesen halálba megy át. Egy óra múlva Imre fölnyitó szemeit ... szétnézett ... szerzetesnőt lát ágya mellett ülni, ki csendesen imádkozta a szent olvasót. Kezével homlokát dörzsölte, mintha gondolataival akarna tisztába jönni... Ő az — suttogta halkan, mire Margit közelebb lépett hozzá. Agnes, meg tudsz-e nekem bocsátani? rebeg, és a néne kezét forrón szokta ajkaihoz. — Margit néne soh’sem neheztelt senkire — viszonzá ez — hanem iparkodjál Imre e fontos perczeket arra fölhasználni, hogy lelked ügyét Istennel rendbe hozd. — Igen ..igen — mondá az vontatva s merőn nézett az irgalmas szűzre — te nem vagy Ágnes, te Margit néne vagy, az Ur jegyese, ki mindenkit jegyesed részére akarsz meghódítani .. de én vérzek Ágnes !.. nem lesz-s ez azon véres diadal, melyről neked én elválásunkkor szóltam? Margit e szavakra megijedt, hogy a régi keserű visszaemlékezések megzavarják Imre öntudatát s nem részesülhet a végső szentségekben. — Nem, Imre, ez a legszelídebb diadal lesz, melyet a béke Istene meghasonlott lelked fölött fog kivívni. Ezen diadalon fogok én gyönyörködni. S azután a lelkészért sietett, ki szintén folyton a haldoklók közelében tartózkodott, hogy ezek meggyóntatására minden pillanatban készen állhasson. A lelkész elvégezte teendőit .. a többit az irgalmas nénére bízta .. tudta hogy jó kezekre bizza. — Margit néne, a te jegyesed teljes diadalt vívott ki fölöttem, s én boldog vagyok .. oh mily jól választottál te! — Örök hála neki, hogy forró imáimat, melyeket érted végeztem, meghallgatta. — Vidd meg anyánknak bocsánatkérésemet és fiúi hálám kifejezését. Görcsös rángózásokba esett; Margit feszületet adott kezébe s fenszóval imádkozta a haldoklók imáját. — Isten veled Ágnes — susogta a haldokló — Margittal, a szeretet nénével egy jobb életben még fogok találkozni. A kezében tartott feszületet ajkaihoz szoritotta .. Jézus, Mária! rebegte .. és elhunyt —■ Ágnes megkönyezte testvérét .. . Margit néne hálát adott Istennek egy lélek megmentéséért. Egy hét múlva Margit édesanyja következő tartalmú levelet kapott: „Kedves Anyám! Sietek veled tudatni, hogy rendeltetésünk helyére *) Tudva levő dolog, hogy a katonai főparancsnokság rendelése folytán a táborban foglalkozó nénék a tiszteket megillető tisztelgésben részesülnek. . .”• •