Katholikus Néplap, 1869. július- december (25. évfolyam, 28-52. szám)
1869-11-25 / 47. szám
PEST, II. félév. 47. szám. November 25.1809. Megjelenik e lap minden héten egyszer, csütörtökig!]. Előfizetési ár: helyben félévre 1 forint 31 [ A pályázatok beigtatásaért tíz sorig minden egyszeri Az előfizetési pénzeket, valamint a lapba szánt kéziratokat Ikr., egész évre 2 forint 62 kr., vidékre fél-ffölvételért 1 frt, tiz soron fölül, egyszeri közlésért 2 frt, a Szent-István-Társulat igazgatóságához kérjük intéztetni.1évre 1 frt 70 kr., egész évre 3 frt 40 kr.sa többször közöltetik, 1 forint 50 krajczár számittati be. T Kivonat azon főpásztori levélből, melyet az ország Herczegprimása Rómába való távozása előtt híveihez intézett. Az egyetemes egyházi zsinatnak értelmét, jelentését, horderejét rövid szóval esetekbe adni akarván, figyelmeztetünk arra, hogy a kath. egyház nem a tudósoknak, nem a földi alkotmányozóknak, hanem az Istennek műve, ahol nem ember parancsol, nem ember intézkedik, hanem egyedül az Isten, és akit az Isten erre felhatalmazott. Nincs tehát, nem is lehet az egyházban soha arról szó, mit akarnak az emberek, mi az, amivel az emberek kedvét lehetne megnyerni, hanem egyedül, mit parancsolt az Isten? mi az Istennek akaratja? mi fogja az Istennek tetszését megnyerni ? Krisztus Jézus is, minden alkalommal arra hivatkozott, hogy ő nem magától jött, hanem az Atyától küldetett, hogy ő mindenben csak az Atya akaratját teljesíti, s egész tanításáról nyilván mondá: „az én tanulmányom nem enyém, hanem azé, a ki engem küldött.“ 2) Hivatkozhatott volna Jézus a nép akaratára is , hiszen legnépszerűebb ember volt az országban, úgy hogy diadalmenetben kisérte be a nép Jeruzsálembe, királynak akarta kikiáltani, s a zsidó főpapok, írástudók és farizeusok megzavarodva tanakodtak, mondván: „látjátok, hogy semmire sem megyünk, ime az egész világ utána indult.“ 3) mégis azért Jézus Krisztus mondá: „amint parancsot adott nekem az Atyám, úgy cselekszem,“ 4) „a beszéd, melyet hallottatok, nem enyém, hanem azé, ki engem küldött, az Atyáé.“ 5) Az egyetemes zsinaton sem lehet másról szó, mint, mi az, amit az Isten parancsol? Ti sem kívánjátok tőlünk tudni, mi tetszik minekünk ? mit akarunk mi ? hanem mindenkor csak azt, hogy mit parancsol e vagy amaz esetben az Isten ? s mikor az általunk hirdetett parancsnak engedelmeskedtek, jól tudjátok, hogy abban nem nekünk, nem embernek, hanem az Istennek engedelmeskedtek. Istennek műve az egyház, tehát nem iskola, nem puszta tanintézet, melyben az taníthat, aki akar, s azt taníthatja, amit akar, melyben a mindenféle vélemények zajos vitáiban az elmék minden irányban elragadtathatnak, mert hiszen egyik tudós véleménye oly emberi vélemény, mint a másiké. Az egyház az Isten műve lévén, mindig csak az a kérdés tehát, mit tanított Krisztus Jézus ? mit hirdettek az apostolok ? mit hisz mindig és tanított az egyház? Az egyházban csak azt kell hinni, amit az Isten kinyilatkoztatott, csak azt szabad hirdetni, amit Krisztus Jézus tanított vagy parancsolt, úgy kell élni, amint Krisztus Jézus édes üdvözítőnk akarta. Azért az egyház szellemi ország e földön, Krisztus Jézus országa, miként ő nevezé „az én országom“, ’ melynek változatlan, láthatatlan fejedelme Krisztus Jézus, látható kormányzói azok, kiket ő e czélra szükséges hatalommal felruházott, hogy az ő hatalmával és az ő nevében kormányozzák elméinket, akaratunkat, lelkismereteinket, szóval egész életünket. Nem tanuthat az egyházban senki, csak akit az Isten küldött, nem kormányozhat, csak akit erre az Isten felhatalmazott. „Más alapot senki sem vethet, igy ír szent Pál, azonkívül, mely vettetett, mely a Krisztus Jézus.“ 2) Jézus pedig a kő. Erről mondja maga Krisztus: A kő, melyet megvetettek az épitők, szeglet fejévé jön. Az ültés lett ez, és csodálatos a mi szemeink előtt. És aki e kőre esik, megsérül, akire pedig esik, összezúzza“, 3) azaz: „aki hiszen és megkereszteltetik, üdvözül, aki pedig nem hiszen, elkárhozik.— 4) 1) Ján. ev. 7, 28. — 2) Ján. ev. 6, 16. — 3) Ján. ev. 12, 19. — 4) Ján. ev. 14, 31. — 5) Ján. ev. 14, 24. *) Ján. ev. 18, 36.— 2) I. Karinth. 3, 11. 42, 44. — 4) Márk. ev. 16, 16.