Katholikus Néplap, 1872. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)

1872-01-04 / 1. szám

PEST, I. félév. 1. szám, Január 4. 187­2. Megjelenik e lap minden héten egyszer,csütörtökön. Az előfizetési pénzeket, valamint a lapba szánt kézirato­kat a Sz.-Istv.­Társ. igazgatóságához kérjük intéztetni. Előfizetési ár : helyben félévre 1 frt 31 kr., egész évre 2 frt 62 kr., vidékre fél­évre 1 frt 70 kr., egész évre 3 frt 40 kr. A pályázatok beigtatásáért tíz sorig minden egy­szeri fölvételért 1 frt, 10 soron fölül, egyszeri közlé­sért 2 f., ha többször közöltetik, 1 f. 50 kr. számittati!­. Mily befolyással volt a keresztény elit az emberi társadalom újjászületésére. Négyezer évig készült az emberiség édes Üdvözí­tőnk fogadására, — négy hosszú évezredig, — mint azt a szent könyvek lapjain olvassuk. Mennyire homá­­lyosodott el ezen hosszú idő alatt azon fönséges ős­kinyilatkoztatás, melyet az isteni Gondviselés adott első szüleinknek, mily általánossá lett az erkölcsi sülyedés, midőn a fékvesztett emberi szenvedély uralomra vergő­dött , magával ragadván az itt-ott gyéren találkozó mérsékeltebb gondolkodásunkat is, arról bőven tanús­kodnak Róma és Görögország fönmaradt irodalmi remekei. Vallási dolgokban oly kínos bizonytalanságban voltak, hogy maga a bölcs Sokrates így kiált fel : „Vá­rakoznunk kell, míg eljő valaki és megmondja, mi­képen kell magunkat az Isten és emberek iránt visel­nünk.“ Talán azért engedte az Isten oly szomorú sorsra jutni az emberi nemet, hogy belátván nyomorult hely­zetét, meggyőződjék, miszerint abból kiemelkedni ön­erejéből nem képes, és annál nagyobb hévvel karolja fel az eljövendő Szabaditót. Eljött végre az idők telje és az epedve várt Üdvözítő megszületett. Mint mikor a fölkelő nap hinti a tájra első sugarait, és végkép elűzi az éj homályát, úgy oszlott szét csakhamar a tudatlan­ság és kétely, mely oly sokáig fogva tartotta a szeren­csétlen emberi elméket; eltűnt a zavar, és rend fog­lalta el helyét. Hosszas volna egyenként elősorolni azon új eleme­ket, melyek a kereszténység által megalapítva és kifej­lesztve, alapjaivá lőnek a megifjodott emberi társadalom­nak, s azért csak a legfőbbek közöl fogok néhányat röviden jelezni, kimutatandó, miszerint egyedül a ke­reszténység volt az, mely kiemelte az emberi nemet azon rémséges állapotból, melyben az előtt­einlődött. Hogy minden ember boldogság után törekszik, oly tény, melyet mindnyájan érezünk, s azért megvi­tatni fölösleges. Tudták ezt az ókor népei is, a boldog­ság utáni törekvés az ő kebleikben is honolt, ez volt központja és czélja minden törekvésöknek. Ámde vas­tag tudatlanságban lévén a túlvilági dolgokat illetőleg, hiába sóvárogtak utána, mert e földön keresték, hol az fel nem található. S igy az önzés lett minden tetteik­nek zsinórmértéke, ez lett a czél, melyért tűrtek, szen­vedtek, áldoztak. Minden törekvésök oda irányult, hogy a mennyire tehetségükben állt, kényelmesen, gondtala­nul töltsék éltök napjait; mi várt reájuk holtuk után, azt nem sejtették, de sokan nem is törődtek vele, hi­szen nem hitték a lélek halhatatlanságát. „Edere, hi­bere, post mortem nulla voluptas“ (együnk, igyunk, halálunk után vége a gyönyörnek) — ez volt a jelszó. Tisztaság, felebaráti szeretet, alázatosság, és szá­mos más erény, melyek az égiek közé ragadják a ha­landó embert, náluk ismeretlen volt, mi több, nem is volt szavuk e fönséges fogalmak kifejezésére, mert azon szavaknak, melyeket mi használunk, csak a keresztény­ség adta e magasztos értelmet, a pogány rómaiaknál egészen mást jelentettek. Miután azonban édes Üdvözítőnk megjelent az em­berek között, csakhamar megváltoztak a viszonyok. „Menjetek be a szoros kapun“, e szavakat hangoztatá, „mert tágas a kapu és széles az út, mely a veszedelemre viszen, sokan vannak, kik azon bemennek.“ És ismét: „Mit használ az embernek, ha az egész világot meg­nyeri is, lelkének azonban kárát vallja?“ Megtanította az emberiséget, mi a rendeltetése, és egyszersmind ki­mutatta az utat, melyen azt eléri. Tudva lévén a végczél, eltűntek azon ferdeségek, melyek az erkölcsöket bemé­­telyezték; kedvezőtlen körülmények között, jó és bal sorsban szemek előtt lebegett a végczél, s ez lett minden ! * * *

Next