Katholikus Néplap, 1872. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1872-01-04 / 1. szám
PEST, I. félév. 1. szám, Január 4. 1872. Megjelenik e lap minden héten egyszer,csütörtökön. Az előfizetési pénzeket, valamint a lapba szánt kéziratokat a Sz.-Istv.Társ. igazgatóságához kérjük intéztetni. Előfizetési ár : helyben félévre 1 frt 31 kr., egész évre 2 frt 62 kr., vidékre félévre 1 frt 70 kr., egész évre 3 frt 40 kr. A pályázatok beigtatásáért tíz sorig minden egyszeri fölvételért 1 frt, 10 soron fölül, egyszeri közlésért 2 f., ha többször közöltetik, 1 f. 50 kr. számittati!. Mily befolyással volt a keresztény elit az emberi társadalom újjászületésére. Négyezer évig készült az emberiség édes Üdvözítőnk fogadására, — négy hosszú évezredig, — mint azt a szent könyvek lapjain olvassuk. Mennyire homályosodott el ezen hosszú idő alatt azon fönséges őskinyilatkoztatás, melyet az isteni Gondviselés adott első szüleinknek, mily általánossá lett az erkölcsi sülyedés, midőn a fékvesztett emberi szenvedély uralomra vergődött , magával ragadván az itt-ott gyéren találkozó mérsékeltebb gondolkodásunkat is, arról bőven tanúskodnak Róma és Görögország fönmaradt irodalmi remekei. Vallási dolgokban oly kínos bizonytalanságban voltak, hogy maga a bölcs Sokrates így kiált fel : „Várakoznunk kell, míg eljő valaki és megmondja, miképen kell magunkat az Isten és emberek iránt viselnünk.“ Talán azért engedte az Isten oly szomorú sorsra jutni az emberi nemet, hogy belátván nyomorult helyzetét, meggyőződjék, miszerint abból kiemelkedni önerejéből nem képes, és annál nagyobb hévvel karolja fel az eljövendő Szabaditót. Eljött végre az idők telje és az epedve várt Üdvözítő megszületett. Mint mikor a fölkelő nap hinti a tájra első sugarait, és végkép elűzi az éj homályát, úgy oszlott szét csakhamar a tudatlanság és kétely, mely oly sokáig fogva tartotta a szerencsétlen emberi elméket; eltűnt a zavar, és rend foglalta el helyét. Hosszas volna egyenként elősorolni azon új elemeket, melyek a kereszténység által megalapítva és kifejlesztve, alapjaivá lőnek a megifjodott emberi társadalomnak, s azért csak a legfőbbek közöl fogok néhányat röviden jelezni, kimutatandó, miszerint egyedül a kereszténység volt az, mely kiemelte az emberi nemet azon rémséges állapotból, melyben az előtteinlődött. Hogy minden ember boldogság után törekszik, oly tény, melyet mindnyájan érezünk, s azért megvitatni fölösleges. Tudták ezt az ókor népei is, a boldogság utáni törekvés az ő kebleikben is honolt, ez volt központja és czélja minden törekvésöknek. Ámde vastag tudatlanságban lévén a túlvilági dolgokat illetőleg, hiába sóvárogtak utána, mert e földön keresték, hol az fel nem található. S igy az önzés lett minden tetteiknek zsinórmértéke, ez lett a czél, melyért tűrtek, szenvedtek, áldoztak. Minden törekvésök oda irányult, hogy a mennyire tehetségükben állt, kényelmesen, gondtalanul töltsék éltök napjait; mi várt reájuk holtuk után, azt nem sejtették, de sokan nem is törődtek vele, hiszen nem hitték a lélek halhatatlanságát. „Edere, hibere, post mortem nulla voluptas“ (együnk, igyunk, halálunk után vége a gyönyörnek) — ez volt a jelszó. Tisztaság, felebaráti szeretet, alázatosság, és számos más erény, melyek az égiek közé ragadják a halandó embert, náluk ismeretlen volt, mi több, nem is volt szavuk e fönséges fogalmak kifejezésére, mert azon szavaknak, melyeket mi használunk, csak a kereszténység adta e magasztos értelmet, a pogány rómaiaknál egészen mást jelentettek. Miután azonban édes Üdvözítőnk megjelent az emberek között, csakhamar megváltoztak a viszonyok. „Menjetek be a szoros kapun“, e szavakat hangoztatá, „mert tágas a kapu és széles az út, mely a veszedelemre viszen, sokan vannak, kik azon bemennek.“ És ismét: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkének azonban kárát vallja?“ Megtanította az emberiséget, mi a rendeltetése, és egyszersmind kimutatta az utat, melyen azt eléri. Tudva lévén a végczél, eltűntek azon ferdeségek, melyek az erkölcsöket bemételyezték; kedvezőtlen körülmények között, jó és bal sorsban szemek előtt lebegett a végczél, s ez lett minden ! * * *