Katholikus Nevelés, 1914 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1914-01-01 / 1. szám

4 AZ ÖNTUDATOS LELKI ÉLETRE NEVELÉS ESZKÖZEI old­ata. Sőt épen az a kulturális haladásnak egyik kellemetlen mellékterménye, hogy a tőle produkált nagyobb jólét és kényelem mindjobban kiszorítja akaratlanul is az áldozat fogalmát, melynek fő karakterisztikuma a szenvedés. Pedig a kultúra ezen öntudatlan törekvésével voltaképen önmaga alatt vágja a fát. Hiszen minden kultúra áldozaton épül, minden haladás útját a szenvedés vérkönnye és izzadság­­cseppje öntözi. A toll, mely kezemben serceg, a papír, melyen a toll barázdákat szánt, maga a tinta és festék is, mely gondolataimat lefesti: ki tudja, hány és hány száz ember akár önkéntes, akár kikényszerített áldozatának eredménye ? ! Amely napon ki­vész az áldozat fogalma az emberiség lelkéből, kihull a toll, az eke, a csákány a kézből, becsukódik a gyá­rak, iskolák, bányák ajtaja, megáll gép, állat és ember s kezdődik az önmagát felemésztő szibarita élet, a dolce far niente : beköszönt a kultúra halála. Ennyire ugyan sohasem fog jutni az élet, mert szerencsére egyik fontos kitevője: a szenvedés sohasem fog egészen búcsút venni tőle. Azonban a kultúrának mégis létérdeke, a szentmise megértésének pedig nélkülözhetetlen kulcsa az áldozat fogalmának minél öntudatosabbá válása, kimélyítése a lélekben. A biblia nagyszerűen a kezünkre jár ebben. Hiszen jóformán vele indul meg annak a tanítása (Kain és Abel történetében), egészen keresztül vonul rajta (Noé, Ábrahám) s az Úr Jézus áldozata köré csoportosul a kinyilatkoztatás egész történés­folyama. Azonban az életben kézenfekvő példák (például a szülők áldozatos szeretete gyermekeik iránt), hasonlatok (a kínjában drága gyöngyöt kiizzadó gyöngykagyló), analógiák (a névnapján barátját legértékesebb tárgyával meglepő gyer­mek) valósággal elkerülhetetlenek az áldozat fogalmának szemléltetésében. Mert hozzánk még a bibliánál is közelebb állnak. Egy budapesti diák mondotta nekem : Rosszul érzem ma­gamat, ha legalább vasárnap nem mehetek szentmisére. Ez a vérbeli katholikus érzület. De hányan vannak ilyenek ? S miért nincsenek sokan ilyenek ? Gondolom az egyik ok a következőkben rejlik.

Next