Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1985 (92. évfolyam, 1-50. szám)

1985-01-06 / 1. szám

-4. oldal Vízkereszt Olvasmány Izajás próféta könyvéből (60,1-6) Készülj fel, gyújts örömlényeket, Jeruzsálem! Eljött világosságod: az Úr dicsősége ragyog fölötted. A földet sötétség borítja, a népeket homály fedi, de fölötted felragyog az Úr, és dicsősége látható lesz benned. Népek jönnek világosságodhoz, királyok a benned tündöklő fényességhez. Nézz körül, és lásd: mind összegyűlnek, és eljönnek hozzád. Fölkerekednek fiaid a messzeségből, és lányaid minden tájról. Ha majd látod, boldogság tölt el: szíved csodálkozástól és örömtől remeg, mert tengernyi sokaság özönlik feléd. Karavánok lepnek el, tevék érkeznek délről és keletről. Eljönnek mindnyájan: aranyat, tömjént hoznak, és az Úr dicsőségét hirdetik. Ez az Isten igéje. Zsoltár (71,2, 7-8,10-13) Hódoljon előtted, Istenem, a föld minden királya! Isten, ítéletedet add át a Királynak, igazságodat királyi Fiadnak! Igazságban ítéli ő a népet, igaz mértékkel mér a szegénynek. Hódoljon előtted, Istenem, a föld minden királya! Napjaiban az igazság világa nyíljék, és teljes béke legyen a világ végéig! Uralkodjék tengertől a tengerig, a folyamtól a földnek széléig! Hódoljon előtted, Istenem, a föld minden királya! Távoli királyok és a szigetek lakói ajándékokat hoznak néki. Hódoljon néki a föld minden királya, legyen szól­gája minden nemzet! Hódoljon előtted, Istenem, a föld minden királya! Megmenti a hatalmastól a szegényt, az úgyefo­­gyottat kímélni fogja. Megkönyörül a szegényen és az árván, a szűköl­­ködőn, akit nem segít senki. Hódoljon előtted, Istenem, a föld minden királya! Szentlecke Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből (3,2—3­, 5—6) Testvéreim! Bizonyára hallottatok Isten kegyel­mi adományáról, amelyben a ti javatokra részesül­tem. Kinyilatkoztatásból ismertem meg Krisztus tit­kát, amelyről a korábbi időben nem tudtak az embe­rek. De most a Szentlélek az apostoloknak és a pró­fétáknak kinyilatkoztatta. Eszerint: Jézus Krisztusban a pogányok is társ­örökösök, tagjai az egy testnek, és az evangélium által részesei Isten ígéreteinek. Ez az Isten igéje. Alleluja! Láttuk napkeleten csillagát, és eljöttünk, hogy hódoljunk az Úr előtt. Alleluja! Evangélium Szent Máté könyvéből (2,1-12) Miután Jézus megszületett Heródes király ural­kodása idején a júdeai Betlehemben, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe. „Hol van az újszülött Mes­siás király? — kérdezték. — Láttuk csillagát nap­keleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk neki.” Ennek hallatára zavarba jött Heródes király, és vele együtt egész Jeruzsálem. Összehívta tehát mind a papi vezetőket és a nép írásmagyarázóit. Tudakozódott tőlük, hol születik a Messiás. Ők azt mondták: „A júdeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te Betlehem, Júda földje, nem vagy a leg­kisebb Júda jelentős városai között, mert belőled származik a Fejedelem, aki kormányozni fogja né­pemet.” Erre Heródes titokban magához hívatta a böl­cseket, és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét, majd ezzel küldte őket Bet­lehembe: „Menjetek, kérdezősködjetek tüzetesen a Gyer­mek felől. Ha megtaláltátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek, és hódoljak neki!” A bölcsek meghallgatták a királyt, és útra keltek. A csillag pedig, amelyet napkeleten láttak, továbbvezette őket, míg végül odaért a hely fölé, ahol a Gyermek volt. Ott megállapodott. A csillag láttára nagyon meg­örültek. Beléptek a házba, és ott találták a Gyer­meket anyjával, Máriával. Leborulva hódoltak előtte. Aztán felnyitották kincsesládájukat,, és ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Álmukban figyelmeztetést kaptak, ne menjenek vissza Heródeshez. Ezért más úton tértek haza or­szágukba. Ezek az evangélium igéi. Chicagóban felavatták Több mint háromezer len­gyel emigráns jelenlétében Chi­cagóban leleplezték Jerzy Po­­pieluszko emlékművét. A közel két méter magas kereszten a következő szöveg olvasható: Popieluszko emlékművét „Az emberi jogok védőjének, az 1984. október 19-én a kom­munisták által meggyilkolt Jerzy Popieluszko atyának em­lékére. ” KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA P. KISS BARNABÁS OFM 19+G+M+B+85 Csönd van... Az izgalmas napok és hetek után, a bevásárlások, az aján­dékkeresések, az üdvözlő lapok megírása után hol tartunk most? Ajándékainkat átadtuk, jókívánságainkat ismerőseinknek, bará­tainknak és rokonainknak továbbítottuk. Azt fejezik ki mind­ezek, amit magunk is remélünk, ami után magunk is vágya­kozunk: a boldogságot, békét és örömet. Ezeket nem lehet kikényszeríteni, megérdemelni vagy megvásárolni. Ezek adományok, ajándékok, amelyek felülről, hitünk szerint az Istentől jönnek. Egyesek közülünk talán még hátra vannak, bensőleg és külsőleg. Ezeknek nem lehet beszélni a békétlenségről és az emberi nyomorúságról. Zokon vehetjük-e tőlük? Vannak öregek, magányosok és szomorúak. Talán egy kedves szóra várnak, amely újra erőt és vigasztalást ad nekik. Zokon lehet venni tőlük?­­ Vannak gyermekek, akik talán csak örülni tudtak, mert meg­kapták a kért ajándékokat. Még pihenhetnek is talán, mert nem kell iskolába menni. Lehet-e zokon venni tőlük? Ilyen különbözőek, ellentétesek vagyunk. Csönd van... Nem halljuk a harangok zúgását, a tűzijáték pattogó és dur­­rogó hangját. Talán nem is érezzük, hogy valami új kezdő­dött el? Igenis új kezdet van, az újrakezdés ajándékában részesül­tünk, ha a külső körülmények kevésbé változtak is. Különle­ges előjoga az embernek, hogy lehetősége van mindent elöl­ről kezdenie, elhatároznia, hogy az új esztendőben bizonyos dolgokat jobban csinál, mint eddig. Nem szabad elveszíte­nünk a bátorságunkat akkor sem, ha a múltban szándékaink nem valósultak meg. Talán közelebb jutunk azok megvalósí­tásához a most kezdődő évben. Csönd van... Ebben a csöndben kell elhatározásainkat megfogalmazni. Legyen csönd bennünk! Ha lehetséges, ne hajszoljuk magunkat és másokat, teremtsünk egy kis nyugalmat. Egy író a rohanást „az élet negatív változatának” nevezte. Jelen korunkat is jel­lemzi a túlzott elfoglaltság, a stressz és a türelmetlenség. A szerelmes fiataloknak sok idejük van egymásra. Az ol­tárhoz lassan és kimérten mennek a papok, így van ez a te­metésnél és a körmenetnél is. A leggyorsabban rohanó autós is mérsékeli a sebességet, ha tanúja lesz egy balesetnek. A komputerek gyorsan dolgoznak. Sokan kellemetlenül emlékez­nek a siető és dudáló taxisokra. Vagy gondoljunk a sajnálat­­raméltó gyermekekre, akik minduntalan azt hallják: „Hagy­jál békén, most nincs időm rád!” A rohanó látogatókra, akik beteg és idős rokonaiknak még szólni és panaszkodni sem enged­nek, mert csak a maguk problémáival vannak elfoglalva. Ráérni saját magunknak, bensőleg nyugodtnak lenni, nem­csak kedvezően és megújulásként hat ránk is, hanem ember­társainkkal szemben is más légkört teremt. Csönd van... Elég volt a sok ajándék, elég volt az ujjongás. Valóban Isten ajándékát ünnepeltük-e, a legnagyobb aján­dékot, Jézust? Talán sokan bevallják: azt bizony egyszerűen el­felejtettük. Egy történet, amely így is történhetett: egy családban fiú született. Nagy volt az öröm. Az anya és apa leveleket írtak, amelyben örömüket osztották meg rokonaikkal és barátaikkal, akiket meghívtak a keresztelőre. Igazi ünnep volt... A keresz­telő után a lakásba mentek együtt ünnepelni. Az előszobafal kevés volt a kabátoknak és kalapoknak, így sokan a hálószo­bába tették kabátjukat. Aztán többen is hasonlóan cseleked­tek. Egy figyelmetlen vendég az alvó gyermek ágyára dobta kabátját. A később érkezők is odatették. A másik szobában ünnepeltek, ettek, ittak és nevettek. Mikor az anyának eszébe jutott, hogy megnézze gyermekét, ott találta megfulladva a sok holmi alatt. Értjük-e a történet jelentését? Csönd volt, amikor tulajdonába jött Jézus. Csak szülei vet­ték körül a betlehemi éj csöndjében és szegénységében. Tu­lajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Persze Jézust nem le­het „megfullasztani”, mert ő él akkor is, ha nem vesszük ész­re vagy ha nem törődünk vele. De nagyon szomorú, ha el tudjuk felejteni. Elmúlt az ünnep — karácsony —, s ezzel Jézust is elfe­lejtjük. Elég lesz majd húsvétkor vagy csak a következő ka­rácsonykor szentmisére menni... Remélhetőleg többen vannak, akik ezt mondják közülünk: Jézus hozzánk jött, elfogadtuk, helyet adtunk számára az életünkben. Mi nem feledjük el, és nem is hanyagoljuk el. Kü­lönben a karácsony szomorú ünnepe lenne hálátlanságunknak. A 19+G+M+B+85 jelet talán nem kell magyarázni? Vagy mégis? Mint tudjuk, január 6-án (vagy annak táján) szép szo­kás még ma is a házszentelés. Akkor a szertartás keretében a pap megáldja a házat, majd felírja az évszámot és a három bölcs — Gáspár, Menyhért, Boldizsár — nevének kezdőbetűit. Emlékezteti a család tagjait az év folyamán a JELRE, aki­hez a pásztorok, a királyok és népek zarándokoltak. Kispap éveim emléke jut eszembe... Ezen a napon a szemi­nárium minden helyiségét megszentelte a spirituális atya, és mi kispapok énekszóval kísértük. Ma is hallom a hatvannégy fiatal teológus zengő énekét: „Mennek, mennek a csillag után, gyermeki hittel megy a karaván. Új esztendőben mi vigadjunk, vízkereszt napján hálát adjunk.” Ma, ezen a szép ünnepen, a csillag fontos szerepe is je­lentős. Ez vezette a bölcseket Keletről Jézushoz, az új Király­hoz. Minden kétséget és kérdést félretéve hittek és bíztak a jelben. Majd megtalálták a gyermeket és Anyját, s aranyat tömjént és mirhát adtak. Az ő szemük világos volt, mert a sze­gényes házban Mária Gyermekében felismerték a népek vágyát, a Messiást. Ez volt az Úr megjelenése igazán, mert a Gyermekben Isten dicsősége ragyogott fel. Ez­élt az első imádás, amely azóta kitágult az emberiség, az Egyház imádására. De hol vannak a népek? Felismerték a titokzatos Gyermeket? Ma is jönnek a Heródesek a gyilkosság szándékával. Ma is vannak akadályok, amelyek mögött Krisztus tagjait, barátait elnyomják, üldözik és megölik. Ma is van a népekben közöm­bösség és érdektelenség. Sokan kibérelik a kereszténységet, és teljesen távol élnek Jézus tanításától. Ha bennünket megindít a csillag, akkor tennünk kell va­lamit. Ajándékot, hitet, hűséget és szeretetet, szolgálatot és készséget kell hoznunk. Helyesen értelmezzük a mai ünnepet, ha fontosnak érezzük Istenünk Jézusban való megjelenését a világban. Legyünk csillagok másoknak! A csillagok megbízhatók, szá­mítani lehet rájuk, mert meghatározott törvények szerint ha­ladnak. Tehát a mi feladatunk is, hogy világítsunk azoknak, akik Krisztust keresik. Életünkkel nyilvánítsuk ki őt, aki meg­adja, hogy ebben az esztendőben is lehessünk épek testben és lélekben. Most már nincs csönd... mert „három szent bölcs hozza a szívét, hozza a váró nemzetek hitét”. Mennyei ajándék Az év hétköznapjai a munkával és gondokkal néha egy­hangúvá és fáradttá teszik testünket és lelkünket is. Gyakran jár az eszünk a megoldatlan és kellemetlen dolgokon. Elfelej­tünk örülni a meglévő jóknak, s nem mindig derűsen nézzük az életet. Aztán az egyik téli napon igen érdekes dolgok történnek veled. Amikor kilépsz lakásod ajtaján, a szomszéd hangosan és mosolyogva köszönt téged. Máskor is ott szokott lenni, de szótlanul hagyott téged elmenni mellette. S amikor sorba állsz az autóbuszmegállónál, hogy jó helyet kapjál, az előtted álló fiatalabb előre enged téged. Máskor min­denki tolakszik, könyököl, ma előzékeny és udvarias. Megváltoz­tak volna az emberek? Amikor munkádból hazatérsz, még mindig eszedben van ez a változás az emberekben, akikkel ma találkoztál. Levélszekré­nyedben is szeretetet emlegető képeslapokat találsz rokonok­tól, barátoktól. Néha még olyanoktól is, akiket személyesen nem ismersz. Ilyenkor milyen sok szép fér el egy levélben, s mennyi örömöt tud szerezni! Valami jó, meleg érzés támad a te szívedben is, és amikor belépsz lakásod ajtaján, szeretettel öleled meg házastársadat, és a vacsora után fiaddal, lányoddal is elbeszélgetsz. Mintha ma sok minden megváltozott volna. Nem mindenütt és nem mindenkivel történik így, de ha jól megfigyeled, mégis nagyon sok ilyen eset és változás látha­tó. Miért? Mi okozza? Rájössz, hogy karácsony előtt vagyunk, és van valami a le­vegőben, amit az emberek megéreznek. Hogy mi ez a valami, nehéz lenne szóval megmagyarázni. Valami, amit a Teremtő adott, s ami a mostani rohanó, anyagias és hitetlen embert is megfogja. Karácsony lehelete. Mennyei ajándék. A szeretet. Titokzatos erő. Nem tudja senki sem, hogy mi és hogyan jön. Egyszerre csak érezzük, hogy szeretünk, embert, fát, vi­rágot, állatot, madarat. Szeretünk, és ez jó érzés. Örömöt, erőt ad az élethez. Egyes áltudósok azzal akarják magyarázni a szeretetet, hogy ez csak kémiai összhang azzal, akit szeretünk. Milyen na­gyot tévednek! Jézus, Szent Pál, Szent Ferenc mindenkit, minden embert, még a betegeket, leprásakat, rosszakat is sze­rették; kémiai összhang lett volna bennük minden ember iránt? A szeretet titokzatos, mennyei, lelki ajándék számunkra a Terem­tőtől. És ez még most is felcsillan az emberekben ilyen­kor karácsony táján. Kár, hogy csak ilyenkor. És kár, hogy ezt az érzést nem mindenki fejezi ki helyesen. Mert a Teremtő jóságának ezt az ajándékát a mindenek megrontója, a sátán igyekszik az emberekben rossz irányba terelni. A testre, az élve­zetekre helyezi a hangsúlyt. S vannak bőven segítőtársai, csat­lósai. A hitetlenek serege, a nyereséget hajszoló kufárok, akik reklámmal, tv-vel, zenével, szórakozással csak saját anyagi hasznukat akarják biztosítani a szeretet jelszavával is, így lesz a szeretet ünnepéből egyesek részére csak bolyon­gás az üzletekben, haszontalan ajándékok elcserélgetése, szóra­kozás, eszem-iszom. Mert a sátán ma jól dolgozik. Mi azonban — akik már a keresztekkel is megismerked­tünk az életben — keresünk magunknak egy csendes, meg­hitt helyet, családi összhangot, elővesszük a régi, gyermekkori emlékeket, próbálgatjuk a szép karácsonyi énekeket, és arra gondolunk, hogy mennyivel szebb és boldogabb lenne ez a vi­lág, ha a szeretet megmaradt volna annak, aminek a Terem­tő szánta. Csendes éj, szentséges éj. Titokzatos éj. 1985. január 6. Céline különleges életútja a kommunista ligától a Karmelig A PANORAMA D'AUJORDHUI című francia katoli­kus hetilap érdekfeszítő életútról számol be. Ma is vannak pál­­fordulások, Isten ereje ma is hatékony sok ember szívében — így lehetne a cikk lényegét összefoglalni. De nézzük a részle­teket! Céline Párizs északi külvárosában született a háború után, kommunista munkáscsaládból. Tizenkét éves korában Sztálin az istene és evangéliuma. 1968-ban különféle szélsőbaloldali moz­galmakban találjuk. 1983-ban gyökeres fordulat áll be az életé­ben: 35 évesen belép a karmelita rendbe. S hogy miként jutott el eddig? Ő maga így mondja el: „Meggyőződéses kommunista családból származom. Nagy­apám a kommunista párt Saint Denis-i részlegének pénzügyi alapját kezelte, szüleim számára pedig Istenben hinni any­­nyit jelentett, mint betegnek lenni.” Tizennégy éves korában tagja a Viet­nam elnevezésű, troc­­kista jellegű bizottságnak. Később a kommunista forradalmi li­ga egyik megalapítója és lelkes tagja. Húszéves korában — miután elkötelezettségéről folyamatosan tanúságot tett — a szélsőbaloldali mozgalom magas funkciókat szán neki. És har­mincöt évesen megfordul az életpályája — a Karmel felé. „Nem volt az a benyomásom, hogy sokat változtam..— jegyzi meg. — Lényem mélyén ugyanaz maradtam. Ez lep meg leginkább. Az irány, amely mellett döntöttem, valójában megfe­lel az énemnek, annak, amit mindig is kerestem. Mégis annyi évnek kellett eltelnie, hogy rájöjjek és elfogadjam.” Szülei tizennyolc évesek voltak, amikor Céline megszü­letett. A háború utáni években nehéz sorsuk volt, ezért a kis­lányt a nagymamára bízták, aki hét éven át nevelte. „Amikor visszatértem szüleimhez, családunk még egy kislánnyal szaporodott. A húgom mellett nemigen éreztem magam jól. Semmit sem mertem,kérni a szüleimtől, inkább meg­vártam a hétvégét, hogy nagymamámnak elpanaszolhassam bajaimat.” Céline szülei fiatal koruknál fogva nem tudták elnyerni bi­zalmát. Ezt valahogyan pótolni kellett: a szélsőbaloldali politi­kai mozgalmakban. „Meg akartuk menteni a világot — mondja. — Az emberek

Next