Katolikus Szemle 2. (1950, Róma)
1. szám - Mihalovics Zsigmond: Jézus új korszakának hirdetője, P. Lombardi
Látom, mint kedves 9 éves kisfiút. Azután, mint a keresztes hadjárat irányítóját. Látom templomok szószékein és hatalmas tereken százezrek előtt. Látom kicsi gyermekek fölé hajolni és betegek lázas fejét simogatni. Negyven éves. Fürkészem magas homlokát, tiszta szemeit, szabályos arcát. Nem találok rajta semmi rendkívülit. Elmentünk hozzá abba a zárdába, ahol lakik. Az előszobában és a folyósokon száz és száz emberen kellett áttörnünk magunkat. Valamennyien vele akartak beszélni. Egy viseltes ruhájú, nagyon kedves fiatal atya nyújtotta felénk mosolyogva a kezét. Szemtől-szembe fürkészve kutattam rajta a rendkívüliséget. De csak egy végtelenül egyszerű, igen kedves, fiatal atya állott előttem. Mi tehát rajta az új, az a rendkívüli, mely százezrek lélekzetét állítja el, amikor hirdeti a szeretet hadjáratát? Mi annak a rejtélynek a magyarázata, hogy a nyelvi akadályokon túl is megrendülten hallgatja őt olasz, germán, francia, angol? Az a rejtély kulcsa talán, hogy a régi igazságokat mondja? A bűnről és a büntetésről? A büntető igazságról és az irgalmazó szeretetről? És mindezt a legegyszerűbb szavakkal. Talán így talál el hallgatói szivéhez, akármilyen nyelvhez tartozzanak is. Vagy világos, résnélküli logikája a rejtély magyarázata? Vagy az talán, hogy mondanivalóit találó képekre építi? Vagy egy olyan forró sziv ereje sugárzik belőle, mely még kevésbbé tökéletes szavak révén is felgyújtja a hallgatókat? Igen, mindez megállapítható. De mégsem a teljes magyarázat. Nyilvánvalóan korunk rejtélyével állunk szemben. Bizonyos, hogy P. Lombardi eszköz Isten kezében. Isten rajta keresztül szól a világhoz, hogy megmentse azt. Az isteni sugárzás, mely belőle árad a zavarban vergődő emberek felé, vonzza hozzá a nemzeteket. Mit mond tehát Isten választott embere ma, a nemzetekhez és a társadalmi osztályokhoz? « A keresztények órája » Tragikus összeomlásban élünk, egy fejlődés végén, mely 500 évvel ezelőtt kezdődött, amikor az ember még nem tagadta meg az Istent, de magát állította a központba. Világot próbált építeni Isten nélkül, így mind messzebb sodródott tőle és az út végén bekövetkezett a materializmus és a rettenetes nietzschei szó: Isten halott! Be kell ismerni: csődöt mondott az emberi tudomány, egy menekvés van csupán : vissza Istenhez ! « A XX század drámája » A szociális kérdés. Az Istentől elsodródott ember legnehezebb kérdése. Mert az emberek, akik nem ismerik immár a közös Atyát, és következésképen nem érzik egymást testvérnek, hogyan is vezethetnék egészségesen a közösség életét? A boldogságot a földön kereső ember azt hitte, hogy a személyes szabadság gondolatában meglelte a varázsszót. Ám lelepleződött a korlátlan szabadság: mindenki harca mindenki ellen. S a tömegek egyes gazdagok rabszolgáivá váltak. Ellene egy másik ideált emelt az ember magasra: a kollektivizmust. Ám ez is rabszolgasághoz vezetett: az állam legrosszabb rabszolgaságához. Most, az embernek be kell látnia, hogy helytelenül cselekedett, amikor a földi életét úgy szerette, hogy az örökkévalóért becserélte. Hogy megmeneküljön, ki kell mondani a szeretetet, mert egyedül ez mentheti meg a világot. Az új órának itt, Európa népeinél kell ütnie. Európa áll a két szikla között, a földi boldogság két zászlója között. Az egyik az individuális szabadságé, mely azonban az egoizmust rejti magában. A másik a kollektivizmus, mely az állam tirannizmusát hozza. A mi öreg Európánkból, kell elindulnia a megbocsájtás és megértés kísérletének. Az ifjúság feladata. Sok országban a fiatalok nem akarnak fiatalok lenni. Nincs lendületük, nincs lelkesedésük. Nincs mit ezen csodálkozni. Túl sok rombolást láttak és túl sok gyűlöletet. Túl sok becstelenséget szenvedtek. Mégsem adhatják át magukat az egykedvűségnek, mert így tovább örököltetnék azt a gyűlöletes világot, melyet át kell venniük mint egy csődbe jutott generáció örökségét. Rázzátok le ruháitokról az elmúltak porát! Nektek kell a világot felépítenetek! Minden rátok vár ! Ti vagytok az emberiség reménye ! Az építés azonban a nagy szellemi igazságokra és értékekre való eszmélődésnél kezdődik. Azon a tényen, hogy halhatatlan a lelkünk és van Istenünk, aki Jézusban megjelent és minket megtanított a szeretetre, amelyben egyedül oldódik fel minden kérdés. A magántulajdon és minden ember joga az élethez. Mindenhol keresi az alkalmat, hogy szóljon kifejezetten a munkásokhoz. Igen sok munkás szokta őt hallgatni. Védelmezi ugyan az ember jogát a magántulajdonhoz, mint olyan jogot, mely megfelel az ember természetének. Nem habozik azonban szembeállítani e joggal azt a másik jogot, amely szintén az ember természetén alapszik : a magántulajdonhoz való jogot megelőzi az a jog, amely még szentebb jog, ez pedig: mindenkinek joga az élethez, az emberhez méltó élethez. Még mielőtt Isten a világot az egyes embereknek adta volna, már előbb az egész emberiségnek adta, hogy rajta mindenki megéljen. Az emberhez méltó élethez tartozik — a táplálkozáson és lakáson felül — az a lehetőség, hogy családot alapíthasson és gyermekeket nevelhessen. A magántulajdonhoz való jogot megelőzi az élethez való jog-