Katolikus Szemle 7. (1955, Róma)
1. szám - Csery-Clauser Mihály: Korfordulón
KORFORDULÓN Már-már közhellyé vált napjainkban a megállapítás, hogy korfordulóhoz érkezett az emberiség. Sokan lázasan fáradoznak a múlt leltározásán, még többen annak felszámolásán, s csak igen kevesen akadnak olyanok, akik még nem estek áldozatául valami különös jövőt várás igézetének. Különösnek nevezem ezt a jövőt várást. Különös bizony, mert ahelyett, hogy a jelen valóságainak mérlegelésével jövőt formáló szándékok sarjadásának lennénk tanúi, zömmel ilyesmivel merőben ellentétes elmemozgást figyelhetünk meg. Nevezetesen kettőt. Mindkettő egymással is szembenáll. Az egyik túlságosan vérmes reménykedésében, a másik túloz a sötétenlátásban. Az alábbi sorok a jelen néhány tényének tárgyilagos vizsgálatára törekedve, megkísérlik a jövő lehetőségeit kutatni. A téma, ami a gondolkodó embereket foglalkoztatja, kétségtelen, a korforduló problémája. Várjon, tényleg nagy horderejű változások küszöbén állunk? Vannak, akik erre magyarázzák az egyre sűrűsödő elégedetlenség megannyi komor jelét. Az emberiség széles rétegei tanúsítanak ellenséges magatartást a közelmúlt és a jelen tényeivel szemben. Az ellenséges magatartást egyesek úgy magyarázzák, hogy a tömegek képtelenek elviselni a fejlődés terhét... Ha pusztán anyagi természetű haladás tényeivel kellene számot vetnünk, akkor azok áldásait tekintve, érthetetlenné válik az elégedetlenség. Hiszen e téren az utolsó száz esztendő igazán példátlan eredményeket mutat fel az emberiség történetében. Amikor azonban egyrészt, azt tapasztaljuk, hogy a technika vívmányait mint hatalmi eszközt, az egymással szembenálló felek használták fel céljaik erőszakos keresztülvitelére, másrészt, hogy a technikai haladás áldásainak kiterjesztését természetes ritkaságukon kívül természetellenes befolyások is korlátozzák, több megértéssel fordulunk az elégedetlenség egyes jelei felé. Ebből a megértésből származik az az egyre gyakoribb sürgetés, amely a világ javainak elosztását az erkölcs és a józan ész törvényei szerint szorgalmazza. E szorgalmazások kiindulópontja az a megdönthetetlenné vált tétel, hogy " mindenkinek joga van emberhez méltó életre De túl ezeken az aggodalmakon, kétségtelen, hogy más jelenségek is hozzájárulnak az emberiség széles rétegeinek ösztönszerű idegességéhez. Ezek éppúgy anyagi és lelki természetű forrásokból erednek, csupán abban különböznek a fent vázoltaktól, hogy felismerésükig kevesen jutottak el, s éppen ezért neveztük az imént ösztönszerűnek a velük szemben megnyilvánuló általános viselkedést. Azon kevesek közül, akik ez új nehézségek felismeréséig eljutottak, még kevesebben kísérelték meg, hogy megoldásokat is javasoljanak. Utóbbiak közé tartozik a párizsi Institut Catholique szemefénye, P. D. Dubarle, akinek " Tudományos humanizmus és keresztény értelem " c. értekezésgyűjteményéből különösen érdekelhet az 1950-ben Madridban tartott Értelmiségi Együttműködés kongresszusához intézett üzenete. P. Dubarle nem könnyű olvasmány, mert páratlan tudásról és elmélyülésről tanúskodó dolgozatainak stílusán is nyomot hagy a szellem birkózása azokkal a félelmetes problémákkal, amelyek valóban a korfordulót jelzik. A minket körülvevő anyagi világ tényei közül különösen kettőt tett szoros elemzése tárgyává. Az egyik az atomenergia, a másik az ipar önműködő gépi berendezéseinek jelentőségére vonatkozik. S mert P. Dubarle mindenkor az ember sorsának alakulásával hozza e témákat kapcsolatba, azért méltán igényt tarthat a szakértők körén túl mindnyájunk érdeklődésére. Megállapításai ezúttal a minket körülvevő világban mutatkozó számszerű jelenségek kapcsolatainak, törvényszerűségeinek körén túl az emberi együttélés feltételeinek változóihozvezetnek. Tehát elsősorban erkölcstani természetűek. S itt azzal válik világnézetivé fejtegetése, hogy keresztényi megoldást tartalmaz. P. Dubarle több ízben is kitér a XVIII. századi gondolkozók súlyos tévedésére. Leibniz (1646-1716) és követői, illetőleg utódai ugyanis abból a gyökerében elhibázott feltevésből indultak ki, hogy az emberi természet alapjában véve jó. Ehhez a feltételezett, de a valóságban nem létező jósághoz kapcsolva az egyenlőség elvét és az általános európai gazdagságot, ami az akkor megindult technikai felfedezések segítségével szinte a végtelen-