Katolikus Szemle 20. (1968, Róma)

1. szám - Békés Gellért: Huszadik évünk elé

igazságban». Az ideológiák rész­ igazságainak fanatikusaival szemben valljuk, hogy van egyetemes igazság, van a létező való­ságnak, embernek és világnak olyan szemlélete, amely minden értéket, anyagot és szellemet, technikai és társadalmi haladást, kultúrát, erkölcsöt és vallást felölel. S valljuk, hogy mindezen érték az emberért, az emberhez méltóbb, szabadabb életért van, ám az ember minden értékével együtt végső fokon nem önmagáért, nem is valami végeláthatatlan s meghatározhatatlan haladásért, hanem — Krisztusban — Istenért van. Ez a « katolikus » igazság: az ember egyetemes értékelése és igenlése Istenben, — ez keresz­tény humanizmusunk veleje. De magyarok is vagyunk. Katolicizmusunk emberi egyete­messége nem feledteti el velünk népünket és hazánkat. Ma is valljuk Babitssal: « Lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet nem dobok el; a világot nem szegényíteni kell, hanem gazdagítani. Hogy szolgálhatom az emberiséget, ha nem őrzök magamban minden színt, minden kincset, ami az emberiséget gazdagíthatja? A magyarság színét, a magyarság kincsét! ». Ezt a magyar színt, ezt a magyar kincset nem az emberlét csak egy töredékének, vagy csökkentett formájának tekintjük, hanem az egész ember egy eredeti színének, sajátos értékének és megnyilvánulásának. A « katolikus » magyar a teljes humánumot akarja, de — magyarul. Éppen ezért az 1956-os magyar forradalmat sem úgy ítéltük meg, mint valami merőben politikai jellegű felkelést a fennálló kommunista rendszer ellen, hanem mint egy olyan hazai jelenséget, amely belső és szerves eszmei összefüggésben van a mai emberiség legemberibb törekvéseivel. Az októberi magyar forradalom lénye­gében a szabadságra született ember lázadása volt a zsarnokság ellen, akár eszmei téren a marxista ideológiára, akár politikai, gazdasági vagy katonai téren az idegen megszálló hatalomra gondolunk. Azóta kétségkívül enyhültek a közhatalom erőszakos­ságának külső megnyilvánulásai, de — amint a fiatal orosz írók lázadása tanúsítja — az ideológiai elnyomás lényegében nem változott. Októberi forradalmunk történeti jelentősége éppen az, hogy törekvéseiben a magyar célok találkoztak az általános emberi eszmékkel, s egyrészt a demokratikus emberi jogok, másrészt a nemzeti önrendelkezés követelményei annyira összefonódtak benne, hogy ezáltal a nemzeti fölkelés emberi lázadássá, az alapvető szabadságjogokért való küzdelemmé vált. A magyar forradalom után azonban olyan eseményeket élhet­tünk át, amelyek már nem a lázadás itt-ott előtörő lángjával lobbantak fel az éjszakában, hanem a hajnal ígéretes fényét derí­tették az emberi szemhatárra. János pápára és a Vatikáni zsinat döntéseire gondolunk. Éppen mivel nem fellobbanó lángokról, hanem messziről derengő világosságról van itt szó, az emberek jórésze, sokszor még hozzáértő hívek, sőt papok is értetlenül .

Next