Kecskemét, 1878. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1878-01-13 / 2. szám

VI. évfolyam. Kecskemét, 1878. Január 13. 2. szám. Q -a Q------------------—Q Megjelen Hirdetés díjak: Magán hirdetéseknél: 1 centiméter magas ha­sáb-szeletért : 1- szer iktatva . . 20 kr. 2- szer „ . . 15 „ 3- szor „ . . 12 _ Hivatalos hirdetések: Minden beiktatásért kü­lön 3 frt. minden V­asárnap. aserken­tő* és kiállóh­ivatal , hova a lap szellemi és anyagi r­észét illető kü­l­­j demények intézendők : Budai nagy utca, 187. sz. alatt, a törvényszéki épület átellenében. Előfizetési díj:­­ Egész évre . 5 írt. — kr. Félévre . . * „ — * Negyedévre . 1 „ 50 „ Egy hónapra — „ 60 * Egyes szám­ára : 15 kr. 1­0 ” politikai,ismeretterjesztő és szépirodalmi hetilap. Bélyeg-díj : minden iktatásnál külön 30 kr. Előfizetési felhívás a „KECSKEMÉT“ HETILAP hatodik évfolyamára. Lapunk eddigi magatartásából azok, kik iránta némi érdeklődéssel voltak, beláthatják, hogy kitűzött célja volt: az igazságért küzdeni becsületes eszkö­zökkel , e végből ostorozni a társadal­mi ferde kinövéseket. Ismeretterjesztő és szépirodalmi művek ismertetése által a közművelődést előmozdítani. Hogy ezekben mennyire felelt meg lapunk hivatásának, mutatja a közrész­vét, mely iránta oly szépen nyilvánult egyesek és egy tekintélyes párt részé­ről a múltban, és nyilvánul a jelenben is, midőn a szerkesztőt a kitűzött cél felé való törekvésben bátorítani, segí­teni buzgolkodnak. Midőn a szíves részvétet, a bátorító támogatást, a helyeslő nyilatkozatokat, úgy lapunk iránya, magatartása, mint a személyünk iránt tanúsított rokon­­szenvet megköszönjük, ezzel kapcsolat­ban nem mulaszthatjuk el kijelenteni, hogy midőn kötelességünket mint eddig, úgy ezután is a legjobb meggyőződé­sünk szerint teljesítjük, a politikai vi­szonyokra is kiterjesztjük éber figyel­münket s teljes erőnkből fogunk működ­ni a fennálló — fajunkra és nemzetünkre gyalázatot hozó — viszonyok megváltoz­tatására. Lapunkat politikai lappá változ­tatjuk. A mostani kormány ellenében el­lenzéket képezünk. A függetlenségi párt elveit igyekezünk győzelemre jut­tatni mint olyanokat, melyektől várjuk — a mostani kormány elvével ellentét­ben — nemzetünk boldogságát, hazánk jólétét, felvirágozását. Akik az ily meggyőződésünket és ezen erős elhatározott szándékunkat he­lyeslik és ebben támogatásunkra óhaj­tanak lenn­­­i azok lapunk iránt táplált re­ményükben sohasem fognak csalatkozni. Ennyi az, a­mit előfizetési felhívá­sunkban ígérünk s amelynek teljesíté­sére magunkban erőt, tehetséget és szi­lárd akaratot érezünk. A „Kecskemét“ hetilap előfizetési ára. Egész évre 5 „ Félévre 3 frt. Negyedévre 1­­­50 kr. Szerkesztő- és kiadóhivatal: budai nagy utca 187. sz. alatt, a törvényszéki épület átellenében. Szű­cs Ferenc, felelős szerkesztő, és fajszeretetünknek, saját nemzeti és országos érdekeink megóvásának kifeje­zésére félj­al dúltunk;­­ népgyűléseket tartottunk, minek következtében, külö­nösen mert e tárgyban az országgyűlés­hez interpellate adatott be: a kormány­elnök úr, egy ha akarom vemhes ha akarom nem vemhes-féle válaszszal elü­tötte a nemzet átalános és jogos kérel­mét : fegyverre a muszka ellen! Azóta lényeges fordulat állott be. Plevna elesett s az orosz hadak győzel­mesen vonulnak a Balkánon át. A kassai királyi­ toaszt s Andrássy külügyminisz­ter úrnak a delegatióban tett ama nyílt vallomása, hogy a három császár szö­vetsége fenn áll, tehát Oroszországgal szövetségesek vagyunk ; — továbbá, hogy az illetékes helyről sugalmazott lapok , a letiport Szerbiának a porta el­len újbóli fellázadása, actióba lépése esetét, monarch­iánkra nézve casus bel­linek declarálták és mindannak dacára, hogy Szerbia újból actióba lépett, külü­gyi kormányunk a legjobb vérrel helyes­­lőleg elnézi: oly tények , melyek külü­gyi politikánkra a bátortalanság szégyen és léhaság bélyegét nyomják reá. Nagy hibát követett el a külügyi kormány eredetileg már azáltal, hogy oly hatalmakkal jött szövetséges vi­szonyba, melyek vérmes szemmel néz­nek a kétfejű sas és magyar koronára. Monarchiánknak Oroszországgal szö­vetségre lépte annyi, mint valakinek a medve vérszomjas karmai közé jutni, — felhasználtatni magunkat oly cél — Törökország me­gsemmisitésének ke­resztül viteléhez, — mely érdekeinkkel ellenkezik s isten és emberek előtt egy­aránt utálattal megvetendő. Osztrák-Magyarországnak, melyben a magyarság kiváló szerepet játszik és mondhatni, hogy legerősebb támoszlopa a királyi trónnak , — nemcsak azért nem volt helyes Oro­szországgal szövetségre lépni, mivel az orosz hatalmi terjeszke­désnek monarchiánk ereje, területi és hatalmi állása van hivatva gátat emelni; de azért is, mert a magyar faj örökre legyőzhetlen vér és fajbeli gyűlölséggel viseltetik az oroszok , mint a szabadság örökös zsarnoka iránt, a­minek követ­keztében a szövetséges Oroszország ol­dala melletti és céljai elérésére, aligha fogna fegyvert, polgárháború provocá­­lása nélkül, — és így a szövetségnek eredménye az, hogy kelepcébe kerül­tünk , meg van kötve kezünk. Ámde megtörtént, hogy a külügyi kormány hagyományos rész politikájá­hoz híven, hátunk megött titokban, szö­vetségesévé szegődött az északi önkény­uralom kancsukás bajnokának , holott a szövetségest máshol kellett volna keresni. Az a kérdés merül fel ezután, hogy helyes volt-e a szövetséget Oroszország­gal fentartani akkor, midőn Törökor­szág a reformok terére lépett,s a szultán alkotmányt adván népének. Oroszország mégis megkezdette a legigazságtalanabb háborút, oly kegyetlen vérengzéssel, minőre a história alig emlékszik; meg­kezdette a háborút —tudva volt — ha­mis ürügy alatt, hogy a törökországi keresztyének sorsán javít, holott egye­düli célja , Törökország területi épségé­nek és nagyhatalmi állásának olyatén körül nyirbálása, hogy ezáltal nagy földterületet és óriási hatalmat nyerjen, Európa rovására,­­ másrészről, hogy a szultán fenhatósága alatt álló souserin , Román, Szerb stb. fejedelemségek, mint a porta ellen intézett orrgyilkosság vér­szomjas cimborái állami függetlenítése által, a czárok lelkében régen őrjöngött délszláv ügy megtestesítésével, a kan­csuka uralmát fokozatosan kiterjeszthes­se, — majdan mireánk is. Mihelyt a szultán és kormánya re­form­­törekvéseinek — amire valóban szükség volt és van — kétségtelen bizo­nyítékát adta s Oroszország mégis há­borút indított. Ausztria-Magyarország­­nak a szövetséget — a helyes politika osztani és erkölcsi követelményénél fog­va — fel kellett volna mondani, és szö­vetkezni a jobbját ide ígért Anglia és különben is természetes szövetségesünk Törökországgal, így eleje lett volna véve annak, hogy Oroszország nemcsak jogtalan, de faj- és vallásháborút is in­dított, nyűgöt Európa védbástyájának megtörésére. Külügyminiszterünk azt, hogy Orosz­országgal­ szövetségünk mind ezideig fentartatott, azzal igyekszik indokolni, hogy Oroszország a háború folytán nem lépte át azon határokat, melyek monar­­chiánkra casus bellit jelentenek, é­s hogy ezideig keleten semmi olyas nem történt a mi érdekeinket veszélyeztetné; — egyszersmind kimondotta, s ezt Tisza miniszterelnök úr az országházában is a felizgult kedélyek látszólagos megnyug­tatására erősen hangsúlyozá,hogy Török­ország területi épségének megcsonkítá­sát s keleten oly államok alakulását, melyek által monarchiánkra veszély há­­ramlana, fegyverrel is megakadályoz­zuk. Ámde mindez csak ámítgatásnak bizonyult és fog bizonyulni ezután is. Hogy Oroszország már az igazság­talan háború megindítása által átlépte a határokat, feleslesleges bizonyítani. Ép­pen olyan dolog ez, mintha valaki egy becsületes , igaz embert nyíltan, minden helyes alap nélkül arcul üt és agyon gázolni igyekszik, vájjon elnézheti-e ezt egy olyan harmadik ember, kinek humánus érzelmei vannak s kinek a megtámadott vére és jó szomszédja , — elnézheti-e különösen akkor, ha a becs­telen tettet megtorolni van elég ereje és bátorsága. Nem. Idevonatkozólag meg­jegyzem még azon nagy horderével bíró körülményt, hogy valamint Poszország Ausztria és Franciaország ellen folyta­tott háború után megkapta a maga zsold­­ját földterületben és miliárdokban, s ez ellen egyik hatalom sem mert felszólal­ni, úgy fel sem tehető, hogy Oroszor­szág is hasonló nagy eredmény kilátása nélkül indította volna meg a háborút, de sőt tekintettel arra, hogy Törökor­szág levertnek mondható, hogy a jelen­leg folyamatban levő angol béke­közve­títés már már meghiúsult, mivel Orosz­országnak, lapok útján közölt, határt alig ismerő béke feltételei, a porta ha­lálát vonnák maguk után, elérkezett az ideje annak, hogy az átkozott szövetsé­get szakítsuk szét, s álljunk ellent a szabadság legnagyobb ellensége hódítá­sának. Az itt elmondottakból világos, hogy állami ügyvivőink maguk sem hi­szik el, mikép Törökország területi épségének megcsonkítását tűrni nem fogjuk, csak porszem ez a nép szemébe, hogy ne lássuk a keleti testvéreink vé­rével pirosra festett napsugarait, a ve­szély nagyságának tükrözőjeként. Ily porszemet hányhat ki medréből, az ős­idők emlékétől megvetett azon Tisza, mely az ország határait csak azért sem hagyhatja el, hogy küzhödt kiöntései által beállható károk folytán, máshol a boldogtalanság magvát ne hinthes­se el. A­mi azt illeti, hogy határainkon új államalakulásokat nem tűrnénk: kü­lü­­gyérünk és kormány­férfiaink magatar­tásából biztosítékot nem szerezhetünk. Ha megengedtük, hogy a kis medve kölykök anyjuk csecsébe belekapasz­kodhattak , nem eresztik azok azt el ad­dig, míg terhetlen vágyaikat némileg is kielégítették, és tessék az anya medvét, ha egyszer bevette magát az odúba, ki­­puskaporozni. Borzasztó érzés és aggodalom fog­hatja el minden igaz magyar lelkét a keleti események felett és leirhatlanul fájhat az, hogy Magyarország polgárai­nak el kell nézni oly népeknek már be­fejezéshez közel álló függetlenségi harcát, kik nincsenek reá megérve s mely függetlenség egy testvér nemzet koporsó fedeléről igyekszik a fátyolt letépni, hogy diadal zászlót emeljen be­lőle. Nem lehet! Nem szabad! És ma­gyar áll Buda még. A magyar nép, melynek három év­tizede folytatott jogos függetlenségi har­cát oly gyalázatos módon elnyomták és feladták, nem nézhetné el, a határszéli kis fejedelemségek függetlenségének ki­mondása mellett beállható olyan alaku­lását, mely a muszkának minden áron utat és módot nyújtana a kancsuka ural­mát reánk is kiterjeszteni, de nem néz­hetné el azt sem, hogy a nemes testvér­barát Törökország, mint áldozat felett újongjon a vérszomjasok serege. Anglia köszörüli kardját, a­mihez monarchiánknak csak egy szava szük­séges, hogy szivébe döfje annak, ki oly­ ­ hármas szövetség és keleti politikánkhoz. A folyamatban levő keleti háború kezdetén, a török nemzet iránti emberi

Next