Kecskemét, 1878. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1878-06-30 / 26. szám
VI. évfolyam Kecskemét, 1878. Junius 30. 26. szám - KECSKEMÉT a kecskeméti függetlenségi párt politikai hetilapja. Vasárnap. Szerkesztői hivatal: I. tized Hattér, Héjjasféle ház emeletén. Előfizetési pénzeket, hirdetési kéziratokat és dijakat Salamon Imre — a párt pénztárnoka — fogad el, II. tsz. Rózsa-utca, 586. sz. Hirdetés-kéziratokat ..Sziládi Lajos nyomdája" is elfogad. ■Előfizetési díj Hirdetés dijak: Magánhirdetéseknél: 1 centiméter magas hasáb-szeletért : 1- szer iktatva . . 20 kr. 2- szer „ . . 15 „ 3- szor „ . . 12 „ Hivatalos hirdetések: Minden beiktatásért külön 3 frt. Bélyegdíj : minden iktatásnál külön 30 kr. Megjelen minden Egész évre . 5 frt. — kr. Félévre . . 3 „ — „ Negyedévre. 1 „ 50 „ Egy hónapra — „ 60 v Egyes számára . 15 kr. Előfizetésre való felhívás. Mármár itt lévén a második félév kezdete, minden szószaporítás nélkül kérjük mindazokat, akik lapunk irányával meg vannak elégedve, legyenek szívesek előfizetni. Előfizetési ár, mint eddig: Félévre: 3 frt. Negyedévre: 1 frt. 50 kr. Előfizetést elfogad a függetlenségipárt pénztárnoka: Salamon Imre. Szerkesztőség. Politikai szemle. Mire lapunk megjelen, a képviselőház nemcsak befejezte működését, de bezáratásának pillanatához is közel van. A trónbeszéd szövege már kész, csak el kell olvasni s az 1876 — 78-iki képviselőház ajtai végleg bezárulnak. Nem ez a baj, hanem az, hogy a végvonaglásaiban levő beteg — nem elébb múlt ki, nem akkor, amidőn az egész országban követelt bank- és vámkérdések el nem intéztettek, a 80 milliós újabb tehervállalás meg nem történt. Nem szándékunk halotti beszédet tartani, hull a mi könyünk a nélkül is. Megcáfolhatatlan számok beszélték, hogy hazánk csak önálló bank és külön vámterület mellett, takarékos gazdálkodással szedheti össze magát; de azért azok a képviselők , akik otthon , jelölt korukban, tudták, mit kíván a haza üdve s Ígérték az üdvös megoldást, megszavazták a teljes közösséget, az egyenlőség előnye nélkül s elfogadtak olyan adósságot, amelyben még a nagylelkűség sem vehetett részt józanon. Meghalt. Oda van. Nekünk az a vigasztalásunk meg van, hogyha hazánk sírját csakugyan megásta az új, még nem szentesített kiegyezés , a mi pártunk s a mi képviselőnk ahoz nem járult. Mocsáry Lajos, ha eljő körünkbe, felemelt fővel adhat működéséről számot. A másik párt képviselője Fórián Károlyban, ki szerény tehetségének csorbáját helyes szavazással sem tudta kiköszörülni, ám hadd gyönyörködjenek hívei — talán — még ez egyszer. Ennek „még egyszere“ nehezen lesz. A felvilágosodás napját felfűzte a sok végrehajtás, az újabb tehervállalással járó jövő képe s a munkás kéznek Boszniába vivése. A jövő augusztus 5 —14-ig történő képviselőválasztások majd levonják a jövő méhében rejlő titokról a leplet, majd meglátjuk! Hanem annyit most is tudunk, hogy Istóczy jobban tenné, ha a zsidóinkkal megszípesítendő Zsidóország felállítása helyett, Tisza és társainak keresne új hazát. A kongressus még mindig őrzi titkait. Bosznia és Hercegovina, e két koldus föld Ausztria-Magyarország részére leendő elfoglalása alig szenvedhet kétséget. Bulgária valószínűleg két részre fog szakíttatni. Majd kap ez orosz vagy Oroszországért lelkesülő, ennek nyíltan vagy titkon, fennhatósága alatt levő fejedelmet s ha így az európai egyensúly felbomlik, mit törődünk mi azzal, hiszen kapunk két koldustarisznyát Bosznia és Hercegovina felirattal. Hirszerint valamennyi bolgárországi vár lerontása elhatároztatott, még a várnai és sumlai is. Konstantinápoly lázong s a békéltető kongressus eredményében, béke biztosításában bízni alig lehet. TÁRCA. Egy nő rendőrügynök. Töredék, egy fenyítő törvényszéki hivatalnok naplójából. (Folytatás.) Miután elővigyázatból minden ajtót elzártam , a grófné hálószobájába mentem, az ágyat annyira eltoltam a faltól, hogy széket tehettem mellé, melyre fellépve megkisértem a kulcsot. A szekrény kinyílt. A mélyedésben semmit sem találtam , amit már ne láttam volna. Hanem én azt mondom magamnak, hogy a szekrényben okvetetlenül kell valaminek lenni, amit a grófné rejteget. Gondolkodtam egy darabig s az jutott eszembe, hogy a szekrény belsejében még egy másik titkos üreg is lehet. Tapogatóztam a szekrényben s a hátsó falon egy kis mélyedést fedezek fel, de oly csekély körületűt, hogy alig tudtam ujjamat bele erőtetni. Egy kezem ügyébe eső tű hegyével belenyúltam és a hátsó fal táblája rögtön sebesen felhúzódott, egy második üreget fedeztem fel, melynek mélyéből gyanítni lehetett, hogy az részben a szomszédház falába is benyúlik. Kezemmel tapogatózván, több tárgyat vevek észre: egy jegyzőkönyvet, ugyanazt, amely mellett a grófnét megleptem; azután egy kis revolvert, egy vésűt, egy éles tőrkést, egy tolvajlámpát, egy nagy csomag kulcsot, lőpor és vágott ón csomagot, kis kézi bőröndöt s végre egy többszörösen összehajtogatott vastag ívpapírt. Mást nem találván leszálltam a székről, asztalhoz ültem s az egyes tárgyak vizsgálatához fogtam. A jegyzőkönyv a grófnénak férje halála ótai kiadásait tartalmazó s körülbelől háromszázezer dollárnyi összeggel végződött. A bevét nem volt jegyezve. A papíron a grófné házának terve volt. A különösen jegyzett földalatti részt egy kék iránynyal jelzett vonal, a legkülönbözőbb fordulatokkal szegte át, egyik oldaltól a másikig, mégpedig oly pontig, amely, mint a szomszédház alapfala, annak üregei mellett volt rajzolva. A kézi bőröndben egy fényes tíz dollárdarabot találok. A revolver nem volt megtöltve. A kulcsok hovatartozását nem tudom elképzelni. Bevégzett kutatás után, mindezen tárgyakat ismét óvatosan visszatettem a titkos rejtekbe. De most gonosz zavar állt elő: nem tudtam, hogyan zárjam el ismét a titkosüreg felszökött tábláját? Azonban hoszszas aggódó kutatás után reáakadtam a rúgóra, melyet megnyomva a tábla ismét előbbi helyét foglalta el. Most már elzártam kulcsommal a falszekrényt, a szobában mindent rendbe hoztam, és saját szobámban vártam a grófné érkezését. Míg ezalatt felfedezésemen igen tépelődtem, reájöttem , hogy ezáltal nem lettem ugyan okosabbá , mint elébb voltam, de megfigyelésem folytatása mellett a titok nyomába juthatok. Mert, minek őrizné a grófné olyan nagy titokban ama tárgyakat, ha néha nem venné hasznukat ? Tehát várni kellett. Nyolc tíz nap figyelemre méltó jelenség feltűnése nélkül múlt el; ekkor azonban a grófné szokatlanul szeszélyessé lön s órákig lehangolt, sőt levert volt. E feltűnő kedély változás okát, a házban történőknek tüzetes vizsgálat alá vetésével igyekeztem kitudni s csakhamar sikerült a felfedezés. A grófné pénzzavarban volt, mert azt észleltem, hogy most nem fizet készpénzzel azonnal, mint egyébkor, hanem a szükségletet számlára vette szállítóitól. Pénzügyeiben tehát okvetetlenül bajnak kellett lenni s e tudat azon határozott reményt kelté fel bennem, hogy katasztrópa van készülőben, mely magától leplezi le a titkot, melynek megtudására vágyakoztam. Reményem teljesült is, de máskint, mint gondoltam___ Egy reggel így szólt a grófné: — Fanny, te a minap egy kis szabadságot kértél ? Ilyen kívánságom nyilvánítására nem emlékeztem s már épen ki akartam ezt nyilatkoztatni , midőn mást gondoltam. — Mylady — viszonzám — nem emlékezem , hogy kértem volna, de nagyon megörvendeztetne, ha megengedné, hogy egy barátnőmet meglátogassam , akit már régóta nem láttam. — De igen, a minap beszéltél erről. Tehát látogasd meg barátnődet. Ma épen olyan mulatságba vagyok híva, mely rendesen igen sokáig tart. Csak négy órakor jövök haza s nem akarom, hogy oly sokáig várj reám. Ha tehát az éjt barátodnál akarod tölteni, semmi kifogásom sincs ellene. Öt órakor elmehetsz hozzá. Reggel tíz órakor azonban ismét itt légy. Nem kételkedhetem , hogy a grófné az éjjel olyat akar elkövetni, ami távollétemet kívánatossá teszi. El voltam tehát határozva , hogy az adott szabadságot csak színleg veszem igénybe s titkos cselekvényét kilesem. Szerencsére bírtam az eszközt, a melynek segélyével későn este észrevetetés veszélye nélkül visszatérhettem szobámba. Öt óra felé kimenéshez illően átöltöztem , búcsút vettem a grófnétól s mist Southontól és elhagytam a házat. Bérkocsit vettem fel s csakugyan meglátogattam egy barátnőmet. Tíz óra után azonban gyalog visszatértem a grófné házába. Egy ilyen esetre előre elkészíttetett kulcs segélyével a földszint egy ritkán használt ajtaján át, bejutottam s már fél tizenegy órakor szobámban voltam. A ház azon szárnyában, ahol én laktam, már teljes sötétség volt és így tökéletesen sikerült a visszatérés. Már elmenetemkor bezártam a redőnyt s a függönyöket összevontam, mint az est sötéte leszáll. Ámbár e szerint visszatértemkor sűrű sötétség volt szobámban , még sem mertem gyertyát gyújtani. Levetkeztem s ruháimat szekrényembe zárván, süvegcsizmát húztam fel s a támlányra ültem. A ruhaszekrényt nem zártam be, hanem a kulcsot levettem s a szekrény ajtaját úgy benyomtam, hogy bezártnak látszott, de könynyen és zajtalanul kinyithatom. Majd kitűnik , miért tettem én ezt: így ültem s vártam a grófné visszatértét s megvallom nem nagy nyugalommal. Ha a grófné jelenlétemet felfedezi, baj származott volna belőle s mindeddigi fáradozásaim meghiúsultak volna. De bátorságot kezdek merítni s elhatározom, hogy reményem végét kivárom, bármiként üssön is ki. Egy óra körül lehetett az idő, midőn a ház elé kocsi állt s néhány perc múlva hallottam, hogy a grófné szobájába lépett. Bosznia okkupációja. Bármennyire rettegtünk is a mumustól, megérkezett, itt van, Bosznia okkupációja ténynyé kezd válni, arra mutat legalább a kiadott mozgósítási parancs, a parancs részleges mozgósításról szól. Mi lehet a célja? Mi lehetne más, mint a katonai mindenhatóság rég táplált kedvenc eszméjének megvalósítása, Bosznia okkupációja! Mi lehetne más, mint az, amit Albrecht főherceg oly mohó vágygyal rég óhajt, bekebelezni azt a Boszniát, amelyre Magyarországnak egy csepp szüksége sincs, pláne akkor, amidőn azt a politikai körülmények épen nem indokolják, mert ugyan mit nyerünk ezen tartomány elfoglalásával? Azt, amit Horvátországon, évente néhány milliót reá költünk, s azonkívül elvesszük attól, aki azt jogszerűleg uralja! S ki veszi el ? Hát ki venné el más , mint az a magyar, aki semmi áron nem akarja elvenni. Miért veszi hát el? Elveszi azért, mert hát a soldateskának úgy tetszik. Ezen kérdés felett gondolkozva valósággal megretten az ember, megretten attól, hogy az, aki a mi pénzünkön szerzett kenyéren táplálja általunk nem becsült életét, épen az az uralom a mi akaratunkkal homlokegyenest ellenkező tények keresztülvitelére használja fel azt a nyomorult fillért, amelyet az adóvégrehajtók bőrt nyúzó serege harácsol el a szegény néptől. Az adózó utolsó fillére ilyen célra? S ki az, aki a cél elérésére segédkezet nyújt? Nem más az, mint a nemzet saját fia, s nem mások azok, mint a magyar anyák magyar tejen táplált magyar fiaik. Beparancsolják a magyar fiakat, s elfoglaltatják vele a másét, elfoglaltatják azzal a magyarral, amelyik életét a muszka elleni harcban örömmel áldozná fel a haza érdekében. Node a haza érdekében most már nem tesznek semmit, nyugodj meg magyarom ebben. Valóságos komédiát űznek ezzel a mozgósítással. Az idei egy havi fegyvergyakorlatra berendelt tartalékosokat e hó 7-kén hazabocsájtják, 11-kén már a parancs őket visszarendeli; a berendeltek között szerfelett sok lévén az altiszt, ezek legnagyobb részét hazabocsájtják 17-én s mi történik 19-én? Akkor kapnak egy „legújabb parancsot“ az azonnali bevonulásra. Hát nem csupa komédia ez ? Ha azonban csak komédia volna, akkor a túlságos ostobasága nem tűnnék ki neki oly kirívólag. Mert ha 11-kén szükség volt az összes létszám berendelésére, akkor minek bocsájtják vissza 17-kén, s ha 17-kén visszabocsájtják, akkor minek rendelik be őket 19-kén? Ezen intézkedés az ostobaság mellett a részakarat bélyegét is magán viseli. De legnagyobb mérvben ott tűnik ki a részakarat s a magyar kormány gyávasága, hogy ezen komédiát a magyar fiúkkal játszatják el; a magyar intelligens fiatal emberekből hivataluk s foglalkozásuktól csak a a 38-dik ezredhez több százat beparancsoltak ; ezek egy hét óta itt töltik idejüket, s hogy meddig, azt még senki sem tudja; elvonják őket hivatásszerű kötelességteljesítésüktől. Persze a lajthántúliakat nem. Ezeken kívül a sok ezer munkást most, épen most, a midőn a munka, az aratás nagy munkája küszöbön áll, hívják be a sárga-fekete — gyűlölt színű — zászló alá. Mi lesz ezekkel ? A munka, a kenyérkeresés drága idejét eltöltetik velük, s majdan akkor, a midőn a télire valót meg nem kereshetik, visszabocsájtják. Ezt teszi a katonai hatalom! Ezt teszi Magyarországon, s mindezt a magyar kormány gyámoltalanul elnézi. Mért nem vonják el a lajtántúli intelligenciát a hivatalos foglalkozástól ? Mert nem parancsolják el a német, a cseh, izmos osztrák parasztot a munkától ? Azért, mert a mi kormányunk gyáva. Rég megmondtuk mi azt, hogy a mi kormányunk a nemzet érdekeit nem védelmezi soha , — node ezt nem hitte el eddig a nemzet zöme, itt van az idő, most már a szeme felnyílhat Csakhogy mire a szeme felnyílik, akkorra okkupálunk, akkorra pár