Kecskemét, 1883. július-december (11. évfolyam, 53-105. szám)
1883-07-01 / 53. szám
1883. — 53. szám. KECSKEMÉT, mondva, nekünk a vidéki színészetre feltétlenül szükségünk van. Minden garas, melyet népünk a színházi pénztárhoz visz, gyümölcsözőleg van elhelyezve, már csak azért is, mert nem korcsmába vándorol. Hogy népünk ennek már tudatára jött, azt azon körülmény is igazolja, hogy minden istenadta vasárnap a karzati közönség a legpontosabban megjelen s csakis téli színházunk botrányosan rész belső berendezése az oka, hogy ezen szép jelenség eddig is nagyobb arányokat nem öltött. De hol maradnak azok, kik társadalmi helyzetük, vagyoni állásuk, rangjuk s egyéb intellectuális tulajdonaik által hivatva volnának e téren elöljárni ? Hogy történhetett az meg, hogy az első hat előadáson keresztül Kecskemét városának híres intelligentiája — mely legalább 500 okleveles embert számít tagjai közé — oly ridegen visszavonult, hogy csaknem tüntetésnek kellene azt tartanunk, ha t. i. arra akármi acceptabilis ok fenn forogna ? Erre felelni most még nem akarunk. De egyet még sem hallgathatunk el. Most ez év kora tavaszán a kecskeméti születésű legnagyobb magyar tagédia írónak szülőházát márványkővel jelölte meg intelligentiánk. Tette pedig ezt egy oly impozáns ünnepély kíséretében, mely hullámokat vert fel egész Magyarországon s mely büszkeséggel töltötte el még nagy kőrösi ember szivét is. Hatalmasan megmutattuk az országnak, hogy tudjuk, mivel tartozunk nemzetünk művészetének. Már most ha véletlenül ugyanannak a kecskeméti születésű tragédia Írónak remek tragédiája előadatnék s rövid három hónap múlva az Íródnék a kecskeméti intelligentiáról, hogy üresen hagyta a színházat Bánk bán előadásakor, hát ennek a ténynek a szatirikus csípését talán mégis kényelmetlen volna csak úgy hallgatagon zsebre dugni. No de untig eleget véltünk mondani. Sapienti stb. Magukkal az előadásokkal épenséggel nem akarunk foglalkozni tüzetesen, mert tollunkat is az a zsibbasztó érzés köti le, melyet az üresen tátongó színház minden nézőre gyakorol. Jól választott darabok: „Millimári,“ „Műkedvelők,“ „Fegyencz leánya,“ „Huszárcsiny“ kerültek színre, olyan kitűnő előadásban, hogy az a kis maroknyi közönség csaknem belefáradt a folytonos tapsolásba. Olyan jeles erők, mint Megyeri Dezső, Peterdy, Andorfy, Petheő, Kiss Jancsi, Bányay, Sziklay, a nők részéről Vécsey Anna, Molnár Gizella, Némethy Cornél, Pataky Ima, Hatvaniné, No 1rósyné, Reményi Nina stb. képezik a társulat magvát, kiktől bízvást várhatunk magasabb fokú szórakozást is, ha tudnillik nem reszelünk érte elmenni. A segédszereplők közt felemlítjük Rónay Ernesztet (városunk szülöttét), ki tegnap egy szobaleányban mutatta be ügyességét. S z a p á r y .Ja n ká t, ki kellemes hangjával rövid szerepben is leköti figyelmünket s az öngyilkos gondolatokkal épenséggel nem tépelődö O sváth Borcsát, ki apró színpadi teendőinek értelmesen megfelel. ÍÁtEM, A „BOLYGÓ HOLLANDI“. — Rajz. — „Bolygó hollandiénak hívtuk, pedig tulajdonképen nem is volt bolygó, annál kevésbé hollandi ; aféle magyar gyerek volt, mint jó magam , de kissé nyughatatlan természete, mely abban nyilvánult, hogy állandóan sokáig egy helyen nem maradhatott, vitt minket arra az elhatározásra, hogy „bolygó hollandiénak nevezzük. Nem is haragudott érte. Ha úgy néhanapján meglátogattam,halálos ellensége volt a gyakori vendégnek, mert nem szeretett lekötve lenni) többnyire hintaszékén ülve fogadott, az elmaradhatatlan „szultán“ czigarettel, melynek bodor füstjeit ujjaira fűzé, s melyekkel gyakran beszédbe eredt, s kedves, egyetlen hű kísérőjével, a kis „Dolfiu-val, mely éjjel-nappal nyomdokát követé. Az ilyen látogatás rövid szokott lenni, ha ő véletlenül megfeledkezett volna is a rendes elmenetelről, a hű „Dolfi“ farkcsóválása s kedves morgása eszébe hozta, hogy elég talán ebből ennyi is. Ilyenkor lassan fölkelt, végig simitó kis pofaszakálát, megpödörte alig látszó kis szőke bajuszát, egyet igazított csiptetőjén s anélkül, hogy felvenni látszott volna jelenlétemet, csak annyit mondott: Jó lesz odább állni, és elballagott. Különben nem volt rosz fiú, kissé könynyelmű, de mély szívű, hirtelen fellobbanó, de aztán engedékeny a legvégsőig; kérlelhetetlen ellensége a kétszínűségnek, de ha szerető, ezt azért mondom, mert akit szeretett, annak — bár keményen szemére hányta kétszínűségét — megbocsájta a kétszínűséget is. Csupán egyszer láttam őt egészen másnak. Estefelé járt az idő, midőn ajtóm, minden előleges jelentés nélkül felnyílott s azonbani az ő „Dolfi“jával berontott. Belépése valóságos berontás volt. A nélkül, hogy köszönt volna, se bólintva, se törődve elkezdett sétálgatni föl s alá, mi többnyire izgatott állapotát jelenté. Eleinte hagytam őt, de mikor láttam, hogy nincs remény hallani hangját s az elmaradhatatlan „Lenni nem lenni“ Hamlet-féle monológ helyett fütyürészni kezdett, csupa kíváncsiságtól ösztönözve megszólitam. — Momento mori! felelé összefüggés nélkül s felém emelé apró fekete szemeit, melyekből nem mindennapi tűz fénye lángolt elé — s azzal tovább sétált. Néha megállt, de csak azért, hogy újra folytassa. Elkezdtem a dolgot unni, s felszólitam, mi az oka e különös állapotnak. Ahelyett, hogy válaszolt volna, ablakomba dőlt, s tábláin zörgetve dúdolni kezdő : „Ha tudtad, hogy nem szerettél, Hálódba mért kerítettél. ..“ Azzal fogta magát ott hagyott,mint szent Pál az oláhokat. Én az ablakon át szemeimmel, amig lehetett elkiséréni. Hűvös esti szellő bujdokolt, de mintha szárnyain hordta volna a dal utolsó accordjait : „Hagytál volna békét nekem, Más is megszánt volna engem.. Egész éjjel nem tudtam aludni, vele foglalkoztam szüntelen akár merre fordulok, e dal zsongott fülembe szüntelen. S önkénytelen dúdolni kezdtem. Hajnalodott, mikor elszunyadtam s már az álom lágyan ringató karjaiban álmodozom, mikor Laczi barátom azzal a hírrel jött hozzám: - Jani nincs többé ! Mint villámcsapás hatott a hir, s gyorsan felöltözve, a tegnap még élőnek lakására siettem. Ott ült a hintaszéken, mellette hű kutyája, mely kinos nyöszörgéssel fogadott s hol rám, hol urára fordító szemeit, mintegy jelezni akarva: nincs többé „bolygó hollandi.“ Arcza mitsem változott s a haláltusának legkisebb nyoma sem látszott meg rajta, csak halványsága, s a lábainál heverő fegyver, s meg az, hogy nyugodtan ült, emlékeztetett a történtekre. A gyászos esemény okát sohasem sejtettük volna, ha ő maga nem emeli föl arról a gyász- epeit. Egy levelet találtunk iratal között, mely nevemre szólt, íme a levél: „Lelkem jobb fele. Mire e levél kezeidhez jut, a „bolygó hollandi“ megszűnt, „bolygó“ lenni. A rege hét évi kínos szenvedést mért a szegény hollandira, én a hét évet rég betöltöttem , s a hét év alatt, Magyarország a berlini egészségügyi kiállításon. — Levelek Berlinből. — III. Berlin, junius 29. Bármiét szaporodjanak is a háborúk, bármiét üssék-verjék is egymást a népek, a „vörös kereszt“ sem marad hátra s amily mohón üti a sebeket a dúló imrez, és oly gyorsan gyógyítja be azokat ez a humánus egyesület és siet enyhíteni a nyomoron, amelyet gyilkos fegyverek okoztak. A „magyarországi vöröskereszt egylet“ igen gazdag és fölötte ízlésesen rendezett kollekczióval lépett föl a kiállításon, amely egyrészt a legnagyobb erélyről és belátásról tanúskodik az egyleti vezetésben, másrészt annak adja élénk bizonyítékát, hogy Magyarország áldozatkészsége nemzeti intézményei iránt mindig újabb meg újabb gyümölcsöket terem. A statisztikai térkép élénken illusztrálja az egylet elterjedtségét a magyar korona országaiban. Az egyesület által kiállított tárgyak oly roppant tömegével találkozunk itt a kiállításon, hogy egy rövid levél keretében szinte lehetetlenség azt fölsorolnunk, de még azoknak leírása és megértése az olvasó részéről teljes szakismeretet igényelne a gyógyászat terén. Magyarország valóban büszke lehet vörös kereszt egyletére s az egylet viszont az általa berendezett híres Erzsébet-kórházra, amelynek itt csak rajzai vannak bemutatva, de szakkörökben ezek is a legnagyobb érdeklődést keltették föl. Dicséretünk annál teljesebb lesz, ha fölemlítjük, hogy az egylet csak három év óta áll fenn és hogy Magyarország nem véres háborúban, amelyet azóta nem viselt, hanem a legnagyobb békében alkotta meg a kultúra és czivilizáczió e remekművét. Haladjon az egyesület fáradhatlanul tovább is ezen az úton és a humanitás terjessze ki fölötte védő szárnyait ! A vöröskereszt kiállítását elhagyva, a vaspályacsarnokba lépünk, ahol mindenek előtt a magy. kir. államvasutak betegszállító - vagyonját pillantjuk meg. A kocsi dr. Csatáry egészségügyi tanácsos és igazgató főorvos utasításai szerint a legújabb hygienikus tapasztalatok és vívmányok alapján készült s a maga nemében ritkítja párját; kiváló előnyei, hogy igen könnyű a betegek, vagy sebesültek berakása, kényelmes és könnyen változtatható fekhelyekkel van ellátva s a jó ventiláczió és kentenezék folytán mindig a kellő lég- és hőmérsék állítható benne elő. Ezenkívül menetközben a beteg semminemű rázást nem érez; elegendő hely van benne a kísérő orvosoknak, ápolóknak és a szükséges szereknek ; a fertőztelenítés szintén nagyon könnyen eszközölhető. Az e fajta kocsikat az igazgatóság nemcsak háború idején, hanem vasúti szerencsétlenségek és nagyobb járványok esetén is rendelkezés alá bocsátja. Ugyanebben a csarnokban van elhelyezve a magyar államvasutak mentőszekrénye, amelylyel a társulat minden személyvonatja el van immár látva. Végigtekintve ezekben a magyar kormány által kiállított tárgyakon, vessünk még egy futó pillantást egyrészt a városok, másrészt a magánosok kiállítására. A magyarországi városok közül csak kettő képviseltette magát a kiállításon : Budapest főváros amelynek képviselője dr. Rózsahegyi, és a pusztító árvíz hullámaiból tündérgyorsasággal kiemelkedő virágzó empóriuma a magyar alföldnek . Szeged, amely egy királyi biztos által van képviselve. Budapest nemcsak egyike Európa legszebb városainak, hanem egyúttal az is, amely Berlin mellett az utóbbi évtizedekben községi, egészségügyi stb. tekintetben a legnagyobb haladást tette. Irigyléssel tekint Bécs, ez a hanyatlóban levő székváros, a magyar birodalom hatalmas fölvirágzásban levő büszke fővárosára, és nemrégiben a bécsi irányadó sajtó a legbehatóbban foglalkozott ezzel a jelenséggel. S valóban, aki végig tekint Budapest nagyszerű városi, tudományos és hygienikus intézményein, amint azok modellekben, díszművekben, térképeken, rajzokon, tervekben stb. itt a kiállításon be vannak mutatva, az igenis érteni fogja a bécsiek féltékenységét a Dunapart szomszéd fővárosára. — Meglepő az a hasonlatosság egyébként, amely Berlin és Budapest fejlődésében tapasztalható. Itt csak a lakosság gyarapodásának számarányában mutatkozó hasonlatosságot akarjuk kiemelni : 1875 és 1880 között Berlin összes lakossága 964,240-ről 1.222,385 re szaporodott. Budapest e tekintetben aránylag majdnem oly gyorsan fejlődik. 1880-ban már 360,000 lakosa volt, csaknem 100,000-rel több, mint 10 év előtt, s így a lakosság évenkénti szaporodási számaránya 3 perczent, Berliné pedig 3-9°/a. Budapest főváros gazdag kiállításában az egészség- és mentésügy minden irányú kolosszális fellendülése észlelhető. A községi hatóságok kiváló gondossága és ébersége, a kormány és hivatalnokainak erélye, valamint a közigazgatási testületek bámula Július 1.