Kecskemét, 1883. július-december (11. évfolyam, 53-105. szám)
1883-11-08 / 90. szám
XII. éyfoyam. 90. szám« Kecskemét, 1883. november 8. csütörtök. Előfizetési díj : Hirdetmények Helyben házhoz hordva, vi- _ _ _ _______ ___________^ ________ és „Nyílttéri“ közlemények b. TJ f\JT ¥¥ - - B M I A B I M I a BB ■ B Á I Hivatalos: *•?*". K Hl \K n fill m I hgy szám ura h kr. H ” i ^H H ’ V ^H H Hl H hirdetmények minden egyes BB hivatalban, valamint a hely- ^^h. Bélyegdíj beli könyvkereskedésekben, minden beigtatás után 30kv. Egyes példányok ugyanitt A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI PÁRT Kéziratok kaPhatók , .. .. „ . .. . .. vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda: POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖNYE. Kiadóhivatal: Hal-piacz, Héjjas-féle ház. Hal-piacz, Héjjas-féle ház. MEGJELEN CSÜTÖRTÖKÖN ÉS VASÁRNAP. „Álarczos“ antisemiták. így tetszett bennünket elnevezni a „Kecskeméti Lapok“ czikkezőjének, aki „L“ betű alatt elmélkedik a felsőkerület képviselő választási mozgalmairól. Hát ez az elnevezés magában nem okozna nekünk semmi fejfájást, hiszen elkereszteltek már mi bennünket a „K. L.“ máskor is, sőt válogatott kifejezésekkel kereszteli törekvéseinket .,.bár mostan is, nem zavarnánk a czikkező ártatlan örömeit sem a fölött, hogy megtalálta a jelzőt, amelynek fullánkja szerinte a mi Achilles sarkunkat sebzi meg, s egyáltalában nem reflektálnánk az egész dologra, ha a ,,K. L.“ ugyanazon számában ,,Antisemitizmus“ felírással és „dr. T. P.“ aláírással egy másik közlemény is meg nem jelent volna, amelyre nézve mindenekelőtt szívesen konstatáljuk azt, hogy komoly, tárgyilagos hangja előnyösen üt el „L“ úr triviális elmefuttatásaitól, amelyet illetőleg egyébként lapunk más helyén tesszük meg érdemleges észrevételeinket. A véletlennek — vagy mondjuk inkább a logikus gondolkodásmódnak ránk nézve szerencsés, ,,L“ úrra fatális találkozásánál fogva ugyanis azok a dolgok, amelyeket dr. T. P. úr az antisemitizmusról elmond és amelyek a czikkírónak a „K. L.“ táborában elfoglalt vezéregyéniségére való tekintettel nem tekinthetők puszta egyéni véleménynek, hanem egyúttal a helybeli kormánypárt meggyőződésének is: ezek lényegükben ugyanazonosak azzal, amiket mi lapunk okt. 28-iki és nov. 4-iki számaiban a zsidó kérdésről elmondottunk. Annyira ugyanazonosak, hogy mi egy perczig sem habozunk dr. T. P. úr czikkének nemcsak lényegét, de annak egyes passzusait szóról-szóra is aláírni. Mit mondottunk ugyanis mi okt. 28-iki számunkban ? Mondottuk a következőket: ,,A zsidó kérdés megvan ; azt sem liberális elméletekkel, sem hatalom-szóval nem lehet a világból kiirtani. Megoldani is csak egy módon lehet, úgy, hogy a zsidók maguk állanak be antiszemitáknak, oly értelemben, hogy igyekeznek faji jellegüket elveszíteni, sőt vallásukat is oda reformálni, hogy annak hittételei és rítusa a nemzettel való aszszimilációnak akadályul ne szolgáljanak. Ezt az asszimilácziót minden úton elősegíteni, ebben áll a mi antiszemitaságunk. . . . Gazdasági, szocziálpolitikai kérdést csinálni a zsidókérdésből, mint ahogy ezt Istóczy teszi, nemcsak veszedelmes dolog, hanem helytelen okoskodás is . . . Mert ha gyakorolnak is nyomást a zsidók gazdasági életünkre, ezt nem azért teszik, mert szemiták, hanem azért, mert hazánkban a mobil tőke majdnem kizárólag az ő kezükben van ... Mondjuk ki, ha úgy tetszik, nyíltan, hogy igenis mi antiszemiták vagyunk, megküzdjük a zsidósággal a magunk békés faji harczát s érzünk magunkban erőt ezt a még mindig idegen elemet a nemzet testébe beleolvasztani; de ne feledjük el, hogy égetőbb gazdasági kérdéseink megoldását a zsidókérdés keretén kívül kell keresni.“ Íme ezeket mondottuk okt. 28-án. Nov. 4-én pedig — tehát egyidejűleg dr. T. P. Kr czinkével (az összebeszélés gyanújába azt hiszem senki sem foghat bennünket) a következőket írtuk: „Nálunk, hol a zsidók oly nagy számmal vannak elterjedve, s ahol a zsidóság túlnyomó nagy része még mindig merőben idegen elem a nemzet testében, nemcsak érthető, de fölöttébb szükséges is az antiszemitizmus nyílt síkralépése. A kérdés csak az, hogy segítsünk magunkon? Erőszakosan lépjünk-e föl? Kiűzzük-e, meggyilkoljuk-e a zsidókat? Vagy ha ezekhez nem, hát minő eszközökhöz folyamodjunk? Azt hiszem, semmi sem volna szerencsétlenebb gondolat, mit a tényleges erőszakhoz való folyamodás. A zsidókat nem kell kiűzni, sem legyilkolni, hanem magunkba olvasztani. Igaz, hogy ez a munka hosszabb időt, több türelmet kíván, de jutalmazóbb is, mert a nemzetnek különben is gyér eleven tőkéjét fogja megnövelni. Hogy a beolvasztás megtörténhessék, részben társadalmi, részben törvényhozási intézkedések szükségesek.“ Ezekkel szemben dr. T. P. úr szórólszóra a következőket írja: „Vannak olyanok is, akik az antisemiták hírében állanak ugyan, de ezeknek antisemitizmusa nem vág össze a jelzett irányzatokkal (t. i. fajgyűlölettel stb.). Ezek a zsidónak nem föltétlen ellenesei, hanem ostorozzák metsző gúnynyal azt a zsidót, aki arrogálja magának a társadalomban, hogy számíttassák, s e mellett üzletvitelében a tisztesség és társadalmi becsületesség korlátait nem ismeri vagy ismerni nem akarja; elítéli azon zsidókat, akik a közbecsülés és tisztelet adóját megkövetelik vagy megkövetelnék a társadalomtól, de visszavonulnak, ha anyagi áldozatot kell hozni, vagy szolgálatot kell tenni annak a társadalomnak. Ezek mind antisemiták, akikre utaltunk; a különbség közöttük csak az, hogy egyik gyűlöl minden zsidót; a másik csak azt a zsidót, aki a maga elé tűzött czélt el akarja érni minden áron, s tiszteletet, becsülést követel, holott a társadalmi becsületességtől távol van az eljárása, és követel a társadalomtól akkor is, midőn ő a társadalom követelményeinek nem tesz eleget. Az antisemitizmusnak ez az árnyalata napról-napra nő számban és erőben. A radikális irányzatú zsidóhajsza, mely itt is lábrakapott, széjjel fog esni önmagától, mert igaztalan, emberietlen, de az antisemitismusnak az az árnyalata, mely nemzeti és társadalmi szempontokból kel ki a zsidóság rossz tulajdonai felett, s amely árnyalat nem emberi jogaitól akarja megfosztani a zsidót, hanem mozgalmat indít meg az iránt, hogy a zsidóság beleolvadjon a magyar társadalomba s a nemzettestbe, s ostorozza a zsidóban a közömbösséget vagy aluszékonyságát, amelyet a magyar társadalom s nemzetiség érdekeivel szemben igen sok esetben tanúsít. S ez az antisemitismus mindinkább nyíltabb és mindinkább erőteljesebb lesz. Erőteljesebb, mert benne az intelligens magyar társadalom nyilatkozik, mely kívánja minden zsidótól, hogy úgy szivében mint nyelvében magyar legyen; megkívánja, hogy a zsidó midőn a kereszténynyel egyenlő a magán és közjogban, őszintén lelkesedjék a magyar ügyért, s ha kell, apostolává legyen a magyar állameszmének; megkívánja, hogy áldozatot hozni kész legyen minden pillanatban minden igaz és nemes ügynek ; megkívánja, hogy társadalmi becsületesség tiszta zománczával, meghamisíthatlan emberbaráti szeretettel, bizalommal, a jó cselekvés öntudatával fegyverezve fel magát, s ne csak simuljon, hanem olvadjon a nemzettestbe s ne képezzen az államban elszigetelt népcsaládot, melynek erkölcsei, szokásai, gondolkodása elüt a mienktől. És az antisemiták ezen táborába sorakozni kell mindazon zsidónak, aki magyar, s aki a közérzület tudatával bír, s aki azzal számolni akar és tud.“ Ezeket a sorokat mi is aláírjuk betűrőlbetűre, mert evidentel megegyeznek szellemben és lényegben mindazzal, amit már mondottunk s alkalomadtával még mondani fogunk. A lényeges különbség közöttünk a zsidókérdésben csak az, hogy amíg mi — amiként kifejtettük — egyrészt a zsidó kézben levő mobil tőke nyomása ellen az Ausztriával fenlévő félszeg, sőt káros gazdasági kapcsolat felbontásában véljük föltalálni a gyökeresen segítő orvosságot; másrészt pedig a faji gyűlölködés elenyésztetésére és a zsidóknak a nemzettesttel egygyé olvadására a kötelező polgári házasságot és több más (általunk fölsorolt) radikális reformokat zászlójára tűzött függetlenségi párt elveinek győzelemre juttatását hisszük és meggyőződésünk erejével megczáfolhatatlanul állítjuk egyedül sikeres eszköznek, addig dr. T. P. a gazdasági okok elenyésztetésére a takarékosság, eszélyesség, előrelátás és szorgalom hangoztatásának szentelt vizét is elegendőnek tartja s a faji ellentéteket úgy látszik a polgári házasság nélkül is elsimithatónak véli, valaminthogy azt az erélyesen hangoztatott nemzeti asszimilácziót a csendes, békességes, semmit nem tévő, vagy legalább is ez irányban semmi határozott programmal nem bíró kormánypárti táborban is megorvosolhatónak gondolja. Csalódni, keserűen csalódni fog! Hiszen őneki, aki oly éles megfigyelő-képességgel rájött arra, sőt ki is merte mondani, a ,,K. L“-ban azt, aminek konstatálásáért a „Kecskemétére a zsidóság „feszítsd meg“-et kiáltott, hogy t. i. „bármennyire legyen is valamely megjegyzés tárgyilagos, az igazsággal megegyező, ha az a megjegyzés a zsidóságra nem éppen kedvező, rámondják mindjárt, hogy antisemita, melyet (t. i. az antisemitaságot) úgy értelmeznek, hogy azzal a rideg fajgyűlölet, vallásfelekezet iránti türelmetlenség, a zsidóság magán és közérdekei csorbítását czélba vevő radikalizmus jár,“— ismételjük, hogy ő neki, aki ezeket a sokat érő szavakat a „K. L“-ban ki merte mondani s aki azoknak gyakorlati igazságát fölismerte, azt is nagyon jól tudnia, arról is meggyőződve kell lennie, hogy a zsidóság a legnagyobb ellenszenvvel, sőt merev visszautasítással fog fogadni minden olyan kormány,avagy társadalmi intézkedést, amely a zsidóság létező viszonyain csak palliative is változtatni akar; azon viszonyokon, amelyeket ők