Kecskemét, 1883. július-december (11. évfolyam, 53-105. szám)

1883-11-08 / 90. szám

1883. — 90. szám. KECSKEMÉT. November 8. .„noemli tangere“-nek állítanak, magukat pedig (tisztelet az elfogulatlan kivételeknek) a bennük tényleg meglevő hibáktól teljesen menteseknek hisznek és semmi reparálni va­lót el nem ismernek. Ez a kétszerkettőnél bizonyosabb ! No most már az a kormány, amelynek a zsidó­ hatalom támogatására a je­len desperát gazdasági viszonyok között nél­külözhetően szüksége van, bizonyára óva­kodni fog a zsidóságot maga ellen zúdítani,­­ pláne a választások előtt. Már­pedig ok­vetlenül maga ellen fogja zúdítani a legcseké­lyebb reform­intézkedéssel is. Ezért nem mer a kormány a zsidó-kér­désben határozott szint vallani, ezért bízta Tisza Kálmán híres nagyváradi toasztjában nagy kegyesen a társadalomra a kényes kér­dés megoldását. És ezért fog keserűen csa­lódni dr. T. P. úr, ha azt hiszi, hogy elég azoknak a szép eszméknek és üdvös elveknek egyszerű papírra tevése, az azoknak megvaló­sítására szükséges eszközök megjelölése és ezen eszközök foganatba vétele nélkül is. Mert valamely elvet felállítani, de az arra vezető eszközöket nem akarni, ez annyi mint magát az elvet is csak szinleg helye­selni. Antisemita szájíz szerint beszélni nyíl­tan, az antisemita árnyalatok lekenyerezé­sére , de azért megsúgni a zsidóknak titok­ban, hogy „ne féljetek, csak beszélünk, de nem harapunk ám!“ Nohát ezt az ámítást, ezt a perfidiát föl tudjuk tenni az ámítás po­litikájának nagy mesteréről Tisza Kálmánról, de nem tudjuk föltenni a kecskeméti kor­mány­pártról. Ám ha nem tudjuk föltenni, akkor el kell fogadnunk ennek az álláspontnak kon­­zekvencziáját is, akkor ki kell mondanunk azt is, hogy a „K. L.“ pártja ép oly antise­mita, mint mi vagyunk, azzal a külö­­bség­­gel, hogy mi tenni is akarunk valamit, és meg is mondjuk hogy mit, ők pedig egyelőre csak beszélnek, de hogy mit kellene tenni, azt vagy nem tudják, vagy mondani nem akarják. Az eredmény pedig mindenképen az, hogy amikor „L.“ úr az „álarctos antise­mita“ jelzőt kimondta ránk a „K. L.“ má­sodik oldalán , akkor még bajosan tudta, hogy dr. T. P. úr ép oly antisemita programmot ad ki a lap első oldalán, amely lényegében ugyanazonos a miénkkel, az általunk már megelőzőleg kifejtettekkel. Tessék hát csak bizvást megtartani azt a jelzőt „L.“ úrnak magának, aki még akkor is alakoskodik, ami­kor előtte dr. T. P. a kardinát már le­eresztette. Ennyit „L.“ úrnak. A „vad“ antisemi­­táknak pedig annyit, hogy a mi politikánk­nak programmja Magyarország függetlensé­gének nagy elve! E mellett minden kérdés, — tehát a zsidókérdés is, — alárendelt dolog. Aki igy gondolkozik, — az velünk! De akinek első és mindenekfölött való az antisemitiz­­mus, amelyért ha máskép nem megy, még Ma­gyarom ág függetlenségét is feláldozni kész, — az ellenünk! Tessék választani! Dr. Kovács Pál. f ii» A VÉRPAD TITKA. — NÉMETBŐL : M­E 7. E I RF//.SÖ — A roquettei fogház egyik czellájában 1864. évi junius 4-én mereven maga elé tekintve ült Pommerais orvos, mérgezés miatt elitélve. A 34 éves középtermetű szép férfi arczán félelem­nek nyoma sem volt látható. Halálra volt ítélve, jóllehet védője felebbezett, de sem ennek, sem a kegyelmi kérvénynek hely nem adatott, sőt már a bakó értesíttetett is, hogy 9-én korán reggel lesz az ítélet általa végrehajtandó. A­mint így, -- mindezekről még mit sem tudva,­­ moz­dulatlanul ült az orvos, egyszer csak felnyílik a börtön­ajtó és Velpeau a hírneves chirurgus és tanár lép be. Az elitélt saját székével kínálta meg vendégét, ő maga pedig egy fapadra he­lyezkedik, amelyen már oly sokan számlálták utolsó perczeiket. Rövid szünet után így kezdi Velpeau: — Orvosok között fölösleges minden saj­nálkozás, én is halálra vagyok ítélve testi szen­vedéseim által, csak még az a kérdés hogy 2 vagy 2­­8 évig élek-e, tehát minden bevezetés nélkül térjünk egyenesen a dologra. — Tehát egészen veszendőben van ügyem? kérdé Pommerais. — Attól tartanak, hangzik a válasz. — Tán már végórám is meg van határozva ? — Azt nem tudom, de mindenesetre szá­míthat még néhány napra. — Nem. — Én épen ma figyeltem meg ismételten és mondhatom, hogy nagyon tökéletes műszer. Az éles bárd egy harmad másodpercz alatt vágja keresztül a nyakat, és így e villámgyorsaságú vágásnál alig érezhet az ember másként, mint a katona, kinek karját a repülő golyó elszakítja. Idő hiánya miatt homályos és elenyésző az érzés. — De vannak utófájdalmak, -­ hiszen mindkét vágási felület érzékeny, és nem teszi-e épen a gyor­saság fájdalmasabbá a halált, mint a kötél általi ? — Nekem erős meggyőződésem, — mondá Velpeau, hogy oly rövid idő alatt nem jöhet létre fájdalom, mert az érzés, ha már fájdalmas is, csak imaginár lehet; nem hihető, hogy a szív és agyvelő közötti összekötetés oly gyors meg­szakításakor még fájdalmas érzés keletkezzék. — Hiszen az emlékezés és akarat szerveit nem érinti a bárd, és sok bizonyíték van már, hogy a lefejezett nem veszti el azonnal eszméletét. Mennyit beszélnek levágott fejekről, melyek a hozzájuk intézett kérdésre tekintetüket a kérdőre irányzák. Nem emlékszik ön Brest matróz fe­jére, amely a levágatás után egy órával a fogai közé helyezett irónt elharapta ? Hogy pedig ez még folytatólagos eszmélet-e — azt már talán 8 nap múlva én is tudni fogom. — Öntől függ, hogy az emberiség erről bizonyosságot szerezzen , mondá Velpeau ünne­pélyes lassúsággal és nem tagadom, hogy éppen e miatt jöttem. Legkiválóbb kartársaim küldöt­teként a császár különös felhatalmazásával vagyok itt. — Magyarázza ki magát teljesen. — kérő Pommerais. Politikai szemle. KÜLFÖLD. — Szerbia alkotmányának felfüggesztését jelentik az újságok, tehát egy olyan hírt, mely politikai körökben min­denütt nagy izgatottságot szült annál is inkább, mert a köz­figyelem ma már egészen a keleti viszonyokra irányult. Nem­régiben történt, hogy Zajcsaron a nép föllázadt s katonaság közbelépését tette szükségessé. Az ország politikai vezér­­egyéniségei nem nagy súlyt látszottak a dolognak tulajdoní­­tani, egyszerű kis zavargásnak tulajdoníták, mely amily gyorsan keletkezett, oly gyorsan el is múlik. Ámde az or­szágban a hangulat mind ingerültebbé, a helyzet mind ko­molyabbá vált, úgy hogy ma már Csesztobrodicza és a bá­nyai kerület is a fölkelők pártjára állt, akik egy zászlóalj katonaságot már meg is vertek. A kormány a skapstinát már régebben feloszlatta s e törvénytelen lépést megtoldotta még egygyel. Miután előbb csak a zajcsari kerületben hir­dettek ki ostromállapotot, felfüggesztették az egész ország­ban az alkotmányos állapotot, behozták a c­enzúrát, a gyü­lekezési jogokat minden politikai társulattól megvonták, szóval tökéletes ostromállapotot hoztak be egy egyszerű ki­rályi ukázzal. E királyi ukáz intézkedéseinek okául azt hozza fel, hogy az országban „komoly a helyzet“, s hogy a lapok visszaélve a sajtószabadsággal, azt az államra veszé­lyes eszmék terjesztésére használták föl, minek következté­ben az államot kényszerhelyzetbe hozták, úgy hogy ez ko­molyabb baj megakadályozása végett ily eszközhöz volt kénytelen nyúlni. A lázadások csakugyan komoly színben tüntetik föl a helyzetet, ami azonban ostromállapot hirdeté­sére nagyon gyenge indok.­­ Az angol városokban, London kivételével, 1-én választották meg a községi tanácsosok egyharmadát. E vá­lasztások a nép hangulatát illetőleg igen fontosak, és most a konzervatívokre voltak kedvezők, jóllehet a liberálisok még mindig többségben vannak! Szintén a hó 1-én komoly zavargások történtek Lodonderryben, amelyek kitörésére az orangisták és a nationalisták egymás iránti gyűlölsége szol­gáltatott alkalmat. Mr. Dawson, parnellista képviselő és dub­lini lordmayor e napon akart felolvasást tartani a városháza termében. Az orangisták már megérkezése előtt bevonultak zászlókkal és zeneszóval a városházába s azt megszállva, irtózatosan átkozták, szidták Dawsont. A községtanács erre elhatározta, hogy nem fogja megengedni D.-nak felolvasása megtartását a városházában. Az ez alatt megérkezett Daw­sont hívei a naczionalisták fogadták s kisérték a szállóba, kiket útközben az orangisták többször megtámadtak, s mi­ Pommerais megtorta a rabzubbony ujjával homlokát és folytatá. — Legyen! hiszen el valók rá készülve. Minél előbb, annál jobb. — Minthogy még a dolog nem bizonyos, egy föltételes ajánlatot teszek önnek; ha szeren­csére kedvez, annál jobb. Ha pedig nem........... A nagy sebész itt elhallgatott. — Ha pedig nem ? kérdé Pommerais. Velpeau egy igen finom orvosi műszert vett elő, a fogoly üteréhez tette s mondá: „ütere ritka nyugodtságát, érzésének és gondolkodásá­nak higgadtságát mutatja és igy bátran teszem ajánlatomat önnek, ki nemcsak éles eszéről, hanem tudományának alaposságáról is ismeretes, és bármily különösnek tűnjék is az fel, hiszem, hogy megfogja hallgatni.“ — Teljes odaadással figyelek, — felesé Pom­merais. — Ön bizonyosan tudja, hogy a modern physiológia jelenlegi legérdekesebb kérdése azt tudni, váljon marad-e az agyvelőben legkisebb szikrája is az emlékezésnek, a reflexiónak, akkor, midőn a fej a testtől elválasztatik. Ezen váratlan bevezetés egy kissé külö­nösnek tűnt föl a fogoly előtt, de összeszedte magát s igy felelt: — Midőn belépett orvos úr — épen ezen problémával foglalkoztam, mely rám nézve is leginkább érdekes. — Ismeri az erre vonatkozó legújabb ada­tokat ? — Igen, sőt olvastam is néhányat az önéi közül. — Ismeri-e teljesen a guillotint chirurgiai szempontból ? Választási mozgalmak. A függő párt vezér­bizottsága által fölajánlott jelöltséget lapunk szerkesztője — amiként már em­lítettük — jelen viszonyai között el nem fogadhat­ván : a bizottságnak gondoskodni kellett oly alkal­mas jelöltről, aki megfeleljen mindazon kívánalmak­nak, amelyeket a felső­ kerület általános és spec­iális viszonyai igényelnek; és ezenfelül azt a követel­ményt is felállította a bizottság, hogy ha már nem helybeli egyént léptet föl, akkor az illető jelöltnek messze ki kell magaslani a középszerű tehetségek színvonala fölött. A körülmények és viszonyok latbavetésével és érett megfontolás után a vezérbizottság egyhangú megállapodással dr. Halász Gézát, az országos függő­kör alelnökét, jelenleg a ráczkevei kerület or­szággyűlési képviselőjét s a függetlenségi elveknek régi kipróbált bajnokát kívánta megtisztelni azzal a bizalommal, hogy neki a felső­ kerület képviselői mandátumát felajánlja. A bizottság ezen egyhangú határozata alapján Mádi János bizottsági tag bízatott meg azzal, hogy dr. Halász Gézával a jelöltség elfogadása iránt a párt nevében előlegesen értekezzék. Mádi János e megbízatás folytán folyó hó 3-án föl is utazott Buda­pestre, s ott Halász Gézával értekezvén, a vezérbi­zottság f. hó - én tartott teljes ülésében referált kül­detése eredményéről s örvendetesen jelenté a párt­nak, hogy dr. Halász Géza a jelöltséget elfogadni hajlandó. A bizottság örömmel veszi tudomásul a je­lentést s egyértelműig nagy lelkesedéssel dr. Ha­lász Gézát Kecskemét város felső­ kerülete képviselő­jelöltjének kikiáltja s megbízza a bizottság elnökét és jegyzőjét, hogy dr. Halász Gézát ez egyhangú ki­kiáltásról levél útján a párt nevében hivatalosan is értesítsék, s öt városunkba programm-beszédjének megtartására, illetve lejövetele idejének megállapítá­sára ünnepélyesen fölkérjék. A felső­ kerületben van e szerint már a függő pártnak képviselő-jelöltje és pedig olyan jelöltje, aki úgy a megyében, mint a fővárosban, valamint álta­lában a nyilvános élet mezején ismert nagy befolyá­sánál és széleskörű összeköttetéseinél fogva, megvá­lasztatása esetén — amihez pártunk szilárd, tánto­­ríthatlan és semmiféle fölforgató tendencziák által meg nem vesztegethető elvhitsége folytán semmi két­ség nem fér — városunknak nemcsak országos, ha­nem helyi érdekeit is nagy mértékben előmozdítani hivatott. don Dawson kocsija a városháza előtt elhaladt, a nacziona­­listákra rá is lőttek és valóságos kőzáport zúdítottak rájuk, minek folytán többen megsebesültek. Négy óra tájban az orangisták kivonultak a városházából és elzárt sorokban vonultak végig az útczákon, nem egyszer összetűzve a ka­­tholikus lakossággal Végre a katonaság megtisztíta az ut­­czákat és Dawson megtarthatta felolvasását a nemzeti inté­zet termében. Az angol lapok mind sokat foglalkoztak e vé­res eseménynyel, s jóllehet el nem titkolhatták, hogy a kez­deményezők az orangisták voltak, mégis az izrek iránt táp­lált gyülölségtől indíttatva, féligmeddig az orangistáknak adnak igazat. r. v.

Next