Kecskemét, 1884. január-június (12. évfolyam, 1-39. szám)
1884-01-03 / 1. szám
1884. — 1. szám. Január 3 KECSKEMÉT. A SZEGEDI GRÓF. A király újévi ajándékul Tisza Lajosnak a grófi czimet ajándékozta. Neki és törvényes utódainak ; köztudomású pedig, hogy Tisza Lajos nem házas ember s az arisztokrata körökben azt beszélik, hogy úgy van kicsinálva, hogy Tisza Kálmán idősebb fia István édes atyjának örököse lesz, a fiatalabb, Lajos pedig nagybátyja után szakszedál. Tisza Lajosnak grófi rangra emeltetését ellenjegyezte Tisza Kálmán és Orczy Béla. Ez rendén van, mivel a királybiztos a miniszterelnök alá tartozik s ez ellenjegyzi felmentetését. De kitűnik ebből, hogy ezen nemesi előléptetés nem lehet meglepetés, melyet a fejedelem készített hivének, hanem némiképen családi politika. Tisza Kálmán gróf lehet bármikor, ordója van, melynek alapján kérheti. Talán, ha visszavonulna a politikától, grófjá lenne ő maga is, mint régóta emlegetik ellenségei.De a miniszterelnök okos ember, neki semmi szüksége, hogy gróffá legyen, nagy úr ő anélkül is, inkább szüksége van arra, hogy ne legyen gróffá. Mert ő a magyar nemesség, az öt ágú koronás földesúri családok vezére akar maradni, ez lévén Magyarországon a hatalom birtokosa, minthogy megyék és képviselőház, valamint a bíróságok és hivatalok legtöbbje ezen sok százezernyi nemesség tagjai által láttatnak el. Ez a Werbőczy nácziója, szabadelvű háromszázötven év előtt és jogaira a főurakkal szemben féltékeny, szabadelvű s féltékeny ma is. Tisza ezen osztályra alapitó uralmát s annak segítségével tartja fen magát, ámbár semmit sem tett ezen anyagi zavarokkal küzdő osztályért, csak tud annak a nyelvén beszélni, azt reprezentálja s ez okból bár sokkal kevesebbet produkált, mint a mágnások vezére Andrássy, nálánál erősebbnek tarja magát. Ha Tisza Kálmán gróffá lenne, a nemességet elvesztené s az arisztokratákat meg nem nyerné, mivel a mágnások közt nálánál sokkalnagyobb urak vannak és mivel református, az arisztokraczia pedig többnyire buzgó katholikus. Ezért nem lett Tisza Kálmánból gróf, bár tehette volna. De ha testvére gróf és utánna fiai azok lesznek, azt szereti. Ez jó szerepfelosztás a jelenben és emelkedés a családra nézve jövőre. Mert Tisza Lajos czimei királyi kegyelemből bármikor átszállithatók Tisza Kálmán fiára. Apja pedig marad demokrata, minek a legtöbb magyar nemes ember magát kiadja. Azt hisszük, nem tévedünk, ha így fogjuk fel a legújabb czímadományozást. Hozzá kell azonban tennünk, hogy Tisza Lajos e kitüntetést megérdemelte. Akár rokonszenvez vele valaki akár nem, bizonyos az, hogy Szegedet fölépítette. Sokat dolgozott és jól s bár úri módja és szokásai jobb mulatságot találhattak volna, mint télen-nyáron az alföldi városban hivataloskodni, tervezni, igazítani s közczélokra pénzt szerezni, megtette, hogy három évig, sőt azon túl folyton egy nagy czélnak élt és azt kivitte. És evvel nemcsak Szeged polgárait, de a hazát is örök hálára kötelezte. Nem lehet hát irigye új méltóságának senki, ha igazságos akar lenni, és mi gratulálunk neki a grófságához. Előttünk ugyan avval se több, se kevesebb, de a királyi kitüntetést respektáljuk. Hanem „oblesse oblige“; midőn a régi borosjenői prédikátum mellé a „szegedi“ előnevet csatolja, gróf Tisza ezzel ne csak múltja legdicsőbb korszakának emlékét örökítse meg, de jövőre se hagyjon fel Szeged érdekében működni. A Tisza Lajos szegedi gróf palotája Szegeden legyen központja mindazon törekvéseknek, melyek Szeged nagyságát előmozdítani hivatvák, hogy ne legyen üres a czim és ne legyenek üresek a város falai. Mindenha Tisza Lajos atyja és jóltevője maradjon Szegednek, s nagy befolyását vesse latba mellette. A király és a nemzet elismerése ösztönözze őt erre. Neki folytatnia kell munkáját, hogy befejezze : tennivaló akad elég, ha nem is királybiztosa többé Szegednek. Amilyen nagggyá teszi Szegedet, olyan nagy szobrot fognak emelni egykoron a szegedi városháza előtt. Kívánjuk, hogy szobra, hogy grófi családja századokig álljon, de alkotásai örökké álljanak. Ezek biztosítják nevének dicsőségét jobban, mint a grófi czim s királyi köszönet. B. H. TARCZA. HALDOKLIK. Haldoklik a sárga ősznek Arany szinti virága, Forró könyet hullajtok én Fájó szívvel teája. Majd ha én is elhervadtam, Ha megtörik életem, Lesz , aki zöld síromon, Könyezni fog felettem... ? Pálmai Ilka: KÓBORLÁSOK EGY ASSZONY MIATT. — irta : dr. Kovács Pál. — (Önálló részlet szerző basonczimas munka alatt levő egy kötetes regényéből. Felolvastatott a kereskedő ifjúság egyesületének 1883. évi decz. hó 22-én tartott felolvasó estélyén.) Szerettem Irént. Vagy legalább azt hittem, hogy szeretem. Bűvös hatalma volt rajtam. Játszott velem, mint a gyermekkel. Óh mert oly észvesztőn mosolyogni, oly hízelgőn kérlelni, oly epeden rám tekinteni és ah oly égetőn csókolni nem tudott senki, mint ő. Elkábitott, elszédített, tehetetlen rabjává tett és aztán megcsalt . . . Megszökött azzal a járdataposó, üresfejű kis báróval, akinek nem volt egyebe szép fekete bajuszánál és csillogó portepéjánál. Megszökött és véle 11 entig magával vitte az első hazai takarékpénztárnál elhelyezett 12.000 írtról szóló pénztári könyvecskémet. Mikorra észrevettem a hiányt, a pénznek már hűlt helye volt. Nem annyira a pénz bántott. Hiszen gazdag voltam. Bántott a fekete hálátlanság, bántott a sértett hiúság, bántott az, hogy akit én angyalként imádtam, nem egyéb közönséges — tolvajnál ! Irén szegény leány volt. A porban, a szemétben veszett volna tán el, ha magamhoz nem emelem, ha fénynyel, pompával s szerelmem glóriájával körül nem veszem. Úgy kellett nekem ! — Miért hittem azt, hogy a szerelmet is meg lehet vásárolni. De miért ne hittem volna? Hisz fiatal voltam, rút sem voltam, ostoba sem voltam, jószivem is volt. Dk ez az én átkozott jószivem, — ez volt az oka mindennek ! A jóság szemüvegén fehér angyalnak láttam Irént és nem vettem észre, hogy fekete daemon. Nem vettem észre, hogy mikor legodaadóbb szerelemmel simul hozzám, akkor csal meg; mikor legcsábítóbban hizeleg, akkor árul el. Megmarta jóltevő kezem, melylyel fölemeltem a porból. Későn ismerem meg, hogy a hálából szerelem nem fakadhat soha! A szerelem önmagát szüli. Önmagában van alapja, élete. És halála nincs soha. Ha megszűnt, jele, hogy nem is létezett. Ami megszűnik, az nem szerelem. A szerelem örök és végtelen !.. Nőül akartam venni a kigyót, midőn szegény anyám hirtelen meghalt s a gyászév leteltéig el kellett halasztani az esküvőt. Nem kellett várnom a gyászév elteltére. Irén egy hónappal előbb szökött meg. Meg voltam alázva. Nevetségessé voltam téve. És ez fájt legjobban. Hiúságomat mélyebben érinté az eset, mint szerelmemet, mely A KECSKEMÉTI KÖR BÁLJA. — 1883. decz. 29. — A budapesti „Kecskeméti kör bálja, amely múlt ha 29 én tartatott meg a kaszinó termeiben, úgy látogatottságra, mint elegancziára s amellett fesztelen jókedvre, egyike volt azon báloknak, amineket Kecskemét még keveset látott. Konstatálva tehát a legszebb sikert, egyelőre csak az ott jelenvolt hölgyek fölemlítésére szorítkozunk. Ott voltak : Aberesz bárónő; toiletteje: krémszín krepptünik, kék brokát-derék. Antal Mariska; rózsaszín atlasz-toilette, rózsaszín rózsákkal díszítve. Bagi Terka ; rózsaszín atlasz, brokát-díszítés, rózsákkal. Bogosa Vilma; kék tarlatán-tünik, kék atlasz-derék, fehér jáczinttal. Dászkál nővérek, fehér atlasz-toilette, rózsákkal. Domán Ilka , fehér atlasz, fehér illuzionnal, jáczint virággal díszítve. Dömötör Ida, lilla-krep, lilla atlaszszal és ibolyákkal díszítve. Faragó nővérek (Nagy Körös); rózsaszín toilette, virágokkal díszítve. Fördös Dezsőné; fehér krep, rózsaszínnel díszítve. Györfy Balázsné; fekete selyem-toilette, krém-csipkékkel és jáczint-virággal. Kiss Julcsi; kék atlasz derék, csipke-tunikkal és balzaminákkal. Krizsán Fánika; kék illúzión, kék atlasz-derékkal, rózsaszín jáczint-diszitéssel. Kiss Aladárné : fehér atlasz-toilette, rózsaszín jáczint és balzamina-virággal. Kovács Istvánné: vörös bársony-derék, vörös atlaszruha gazdag csipke-diszitéssel és hosszú vörös uszálylyal, a tiiniken mákvirágok. Dr. Kovács Pálné; nehéz fehér atlasz-uszály-toilette, csipkével és vad rózsa diszszel. Laczi Juczika: fehér atlasz-ruha virágokkal. Mádi Jánosné; nehéz kék atlasz-uszálytoilette, krém csipkével diszitve. Machreid nővérek; krém atlasz-tinik, bordó atlasz-derék vadrózsákkal. Magyar Ilonka (Kis-Kőrös); fehér tárlatán, rózsaszín rózsákkal. Magyar Szidike; fehér krep illúzióval, fehér atlasz-derék rózsákkal. Magyar Pálné; vörös atlasz toilette, illúzión diszszel. Molnár Mariska; fehér tárlatán, élő kaméliákkal. Nagy Mathild: fehér krep, fehér atlasz derékkal, rózsaszín rózsadisz. Pataki Imréné: fehér és rózsaszín atlasz, rózsaszín szalaggal és vörös fuksziákkal diszitve. Mónus Jolán: fehér tárlatán, fehér atlasz derékkal, szalag diszités. Sass Józsefné: vörös atlasz, fekete, aranyszálú tárlatán diszszel és vörös rózsákkal. Szarvassy Margit: rózsaszín kreppelin, rózsaszín atlasz-derékkal, fehér hajnalkával diszitve. Szeress Aranka; rózsaszín atlasz, rózsaszín bébivettel és rózsaszín jáczinttal diszitve. Szabó Mihályné; rózsaszín atlasz, vörös rózsákkal és csipkedíszszel. Dr. Szeress Józsefné; rózsaszín és bordó-brokát, hosszú uszálylyal. Dr. Tassy Pálné; kék atlasz toilette. Tóth Lujza; rózsaszín atlasz, rózsaszín jáczintokkal és őszi rózsával. Ugrinov Vitálisné; fehér atlasz, piros virágokkal, hosszú uszálylyal. Varga Gizella (Szeged): rózsaszín atlasz-toilette. Szokolay Ida: talán nem volt egyéb izgult szenvedély édes mámoránál. A kiábrándulás ebből a szívbe sebet nem vág, csak boszantó űrt okoz. A városban villámgyorsan terjedt el a hír. Helyzetem kínos és e mellett nevetséges volt a legnagyobb mértékben. Nem maradhattam honn tovább. Futnom, mekülnöm kellett. Családom s nevem szégyene öszszeroskadott felettem. Le voltam sújtva a porig. Éreztem, hogy nincs szánlandóbb teremtés a világon a kijátszott szerelmesnél, akit kedvesen meglep... Pedig a 12,000 írtról még nem tudott senki semmit. Nem üldöztettem a kalandorokat. Nem akartam még jobban tetézni en-i gyalázatomat. Utazni mentem. Beledobtam magam az ismeretlen világ zajló tengerébe és beledobáltam mindent, ami bántott, megcsalt szerelmemet, kínzó emlékeimet, szégyenemet, mindent, mindent, csak egyet nem : a boszút! ... Nevetségessé tettetek: ezért meg kell likolnotok! Sejtettem, súgta nekem valami, hogy fel fogom őket találni, meg fogom őket alázni és ki fogom őket nevetni. A boszú kegyetlen kéjével fogom őket megalázni és kinevetni!. .. Utamat Bécs felé vettem, de nem szálltam ki. Hisz Bécsben úgy is hiába kerestem volna őket. Bécsben, az ember-hacs ez óriási kavargásában két ember két parányi porszem, melyet hacsak a szemünk közé nem fúj a véletlenség szele, bizon föl nem találhatunk, úgy lehet soha. Mentem hát tovább. Hajtott lázas ösztönöm. Linzben, az osztrákok ősi városában áll.-