Kecskemét, 1887. július-december (16. [15.] évfolyam, 27-52. szám)

1887-09-11 / 37. szám

37. szám. Kecskemét, 1887. szeptember 11. XVI. évfolyam. Előfizetési dij: halasi-nagy-utcza 29. szám.KECSKEMÉT A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖNYE, S A MINDSZENT-SZEGVÁR-VIDÉKI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT ÉRTESÍTŐJE. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP, helyben házhoz hordva, vi­dékre postán küldve: Egész évre - 5 frt 2­kr. Félévre - - 2 frt 5 0 kr. Negyedévre - 1 frt 2 10­kr. Egy szám ára 1 0 kr. Előfizethetni a lapra a ki­­adóhivatalban, valamint a helybeli könyvkereskedé­sekben. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda: VIII. tized. Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányosan számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és bírósági 3 frt, egyházi, egyleti, társulati stb. hir­detmények minden egyes beigtatása 2 frt. Bélyegdíj minden beigtatás után 30 kv. Előfizetési és hirdetési dí­jak fizetendők a kiadóhi­vatalnál Kecskeméten. Kiadóhivatal: VIII. tized, halasi-nagy-utcza 29. szám. Piacz-rendezés. A múlt évben több polgár aláírásával egy kérvény adatott be a városi tanácshoz, mely­ben különösen a burgonya-piacznak a Szé­­chenyi-térről való elhelyezése kérelmeztete­­tett. Annak idejében lapunkban ez óhajtást mi is magunkévá tettük s kifejezést adtunk annak, hogy leghelyesebbnek tartanók nem­csak a burgonya-piaczot, de az egész gabona­­piaczot s a fogatokon árult termények pia­­czát a kistemplom melletti térre helyezni át. Azon kérvény véleménye a jelentés végett kiadatott a rendőrkapitányságnak, mely az eszme helyeslése mellett egy év után jelen­tését be is terjesztette a városi tanácshoz. Hogy tehát ezen ügy ne húzódjék még másik esztendőig is, vagy tovább, azon tisztelettel­jes kérelemmel járulunk mi is a tel.­városi tanács színe elé, ne terheltessék azt mielőbb elintézni. Miután pedig a nagyközönség kí­vánságát ismerjük, s a piaci­ rendezés kérdé­sét valahára czélszerűen megoldva szeret­nénk látni, elmondjuk ez ügyre vonatkozó nézetünket. Tudja, látja mindennap mindenki, hogy piacz-tereink kicsinyek, kényelmetlenek és czélszerűtlenül beosztottak. A gyümölcs-piacznak kimutatott hely ki­csiny, nem fér meg az iskola és a barátok temploma előtti téren, gyümölcsérés idején a városháza előtti helyet s a halasi-nagy-utcza torkolatát is kénytelenek ellepni az adó-vevők százai és ezrei. A gabona-piacznak is kicsiny a helye, különösen kukoricza érés idején a kocsik elállják az utat föl a r. kath. kántor­iakig s le a Stringovics-féle házig. Olyankor mindkét helyen meg van akasztva a piacz miatt a közlekedés. Nem különben van a dolog a Deák­ téren és a ref. főiskola előtti téren. Ott a tej- és sajtárulók, a dinnyések, hentesek és egyébb árusok szoronganak s a nagy tisztaságot kí­vánó élelmiszerek, hús és szalonnafélékre a közvetlen szomszágságból a legkisebb szél is reá veri az aprójószág-piaczról a tollat, sze­metet. Itt a halárusok s tavaszszal a gyü­mölcsfát árulók, a tököt, répát stb. árulók fogatai zárják el a közlekedést s egymás há­tán szoronganak. Nincs kényelmesebb helyük a csizmadiák­nak és lakatosoknak a barátok kerítése mel­lett, kik különösen az őszi és nyári sarok idején bizony kellemetlen helyzetben vannak s az a sor végig gyakran nagy szorongatáso­­kat áll ki, pedig ha a város a helypénzt be­szedi tőlük, tartoznék részükre illendőbb hely­ről is gondoskodni. Nem kevésbbé össze vannak zsúfolva a Ladányi-ház melletti akáczosban a szabók, szűrszabók, szűcsök, kötelesek, szíjgyártók, késesek, fésűsök, kádárok, fazekasok és egyébb iparosok, kikhez járul még a zsib­vásár tö­mött sorú népsége is. Szóval mindenütt nagy a szorongás, nagy a hiány a térségben. Ezen segíteni kell ok­vetlenül. Azt tudjuk mindanyian, hogy ebben a században már nem lesz új városházánk. Te­hát nincs rá mód, hogy annak fölépítése által piaczunknak mostanában más alakot adjunk s a r. kath. egyház tulajdonát képező bolt­­négyszöget kisajátítva, a piacz központját kibővíthessük. Azért hát másforma beren­dezkedés által kell a bajon segíteni. És pedig így: Helyezzük el gabonapiaczot a városház mellől a kistemplom­ térre. A burgonyaáruló kocsikat küldjük ugyanoda, ezáltal a Széché­­nyi-tér kiürült, és a környékbeli panaszhan­gok elhallgatnak. A ref. főiskola előtt szü­­n­­tettessék be a répa, dinnye, káposzta, tök stb. árulás, s azon piacz is helyeztessék a kistemplom-térre. Szóval mindenféle gabona- és terménypiacz, hová az áruk fogatokon szoktak kiszállíttatni, rendeltessék a kis­templom mellé, hol azok bőséges helyet fog­nak találni, s az ott levő magaslaton ti sártól sem kell tartani. A városi tanács pedig hasson oda, hogy a kistemplom melletti lovarda a kincstártól visszaszereztessék s a nagy közönség rendel­kezésére bocsáttassák. Milyen szépen ki le­hetne annak oldalait bontani s a nagy tetőt kőoszlopzatokon meghagyván, alatta pompás árúcsarnok volna létesíthető, hol az összes vékások, derült és zivataros időben piaczot csaphatnának, s egyik végében a városi má­zsálé helyiség volna elhelyezhető, így a városháza mellett fölszabadulván a mostani gabonapiacz területe, oda volnának helyezhetők az összes iparosok. Kiknek he­lyét a barátok kerítése és Ladányi-ház mel­lett elfoglalhatnák a gyümölcsárulók, s ak­kor azok se szorulnának meg hely dolgában. A ref. főiskola előtti tér is a kocsiktól megtisztulván, azon tér ki lenne kövezendő, és rajta a baromfiárulók sort foghatnának. Ez által megmentenénk a henteseket a kellemet­len szomszédságtól, s az élelmi czikkek tisz­tántartása lehetőbbé válnék, mi által az egészségügyi rendészet követelményeinek is örömei vannak, mely utóbbi mindig kedvencz időtöl­tésem volt. Ily érzelmekkel távoztam tehát a fővárosból K. falura, hol az eddigiekhez még egy ok csatlakozott, mely talán egyedüli okozója volt a kiszámított időn túl való ott időzésemnek. De tartsuk meg a rendet! „Tehát itt volnánk“, kiáltott fel az én kedves nagybátyám ürömében, midőn porlepetten a kocsival megérkezem, s barátságos ölelés közt emelt le, mely­ben hű élete párja is, egy jó magyar asszony, se­gítségére sietett. „Isten hozott!“ „Csakhogy kicsal­­hattalak már egyszer hozzánk is“, ily szavak közt vezetett be tornáczos kastélyába, s alig talált méltó helyet, ahova letelepítsen. Az első napokat csak szűk rokoni körben töl­töttük, mely alatt voltak tiszteletemre rendezett (bo­csánat a szerénytelenségért, de ha tárgyilagos aka­­­­rok lenni, nem mellőzhetem) családi estélyek, me­lyekben nagybátyám, ömlengései közül sohasem fe­ledve ki a doktori czimet, melyre úgy látszott, ő na­gyobb súlyt fektetett mint én. Már egy hét telt el vig czimborák között — mely alatt hogy jól mulattam, az bebizonyította leginkább, hogy teljesen elfeledtem ama terhes napok emlékét, melyeket könyv mellett ülve, az utolsó sz­igorlatra szenteltem, — midőn meghívás érkezik nemes Be­­reghy Pál szomszéd falubeli földbirtokostól, melyben azon reményének ad kifejezést, miszerint lesz oly­­ könnyebben elég létethetnék. A baromfiáru­lók mostani helye ez által szintén felszaba­dulna, s igy a piacz központja is tágasabbá, h hozzáférhetőbbé tétetnék. De az egyfajta áruczikkek egy helyen való csoportosítása által a helypénzszedés is könnyebbé s a városnak kevesebb költségűvé tétetnék. Mindezeket a t. városi hatóság becses figyelmébe ajánljuk. T A 13.62 A. EGY KIRÁNDULÁS. ( —n — n-tól ) .Jogászgyerek voltam, mondom, voltam, mert már két év óta a gyakorlat terén mozgok, s épen most kapva kezem közé a sok izzadtság árán szer­zett diplomát, egy régi ígéretemet kell beváltanom, melyet még akkor tettem tréfálózva nagybátyámnak, egy jó typikus öreg úrnak, hogy ha a tudom­ rangot elnyerem, meg fogom őt látogatni, mint tréfásan nevezni szokta, „székhelyén“. A tréfa beteljesült, s az öreg Fejér uram, nekem nemzetes nagybátyám, bármennyire haragudott is minden oklevélre (mely gyűlöletét talán még az is fokozta, hogy én is ilyennek elnyerésétől tettem füg­gővé a hozzá való menetelt) mégsem felejtette el ígéretemet, sőt azt a legutolsó betűig betölteni kí­vánta, mert a magyar ember — mint mondá — megtartja szavát. Ha az igazat meg kell vallanom, az ígéret bevál­tása nekem inkább örömet, mint bánatot okozott, mert­ ki ne menekülne szívesen a romlott levegőjű fővárosból egy, a hegyek alján fekvő kies faluba, hol szerető rokonkeblek, kis, de vidám és lelkes tár­saság, végre pedig a legnemesebb sport, a vadászat -f­ Tör­vény­tudó városi tanács­ Nagy-Kőrös várostanácsa határozatiig eltiltotta, hogy az ottani piaczon vidéki ember húst vagy szalonnát árulhasson. Ezen határozat azért ho­zatott, mert kecskeméti hentesek jártak át árulni s miután olcsóbban adták a szalonnát és húst mint a körösiek, s élelmi czikkeik is szakértőbb és tisztább kezelés miatt jobb kinézésűek voltak, miért a közönség a helybeli henteseket mellőzve, náluk vásárolt, azért a körösi hentesek irigyek lettek s kérvényt nyújtottak be az ottani ipar­hatósághoz a vidéki hentesek eltiltása végett. Nagy-Kőrös város bölcs (?!) tanácsa a törvény világos rendelete ellenire helyt adott a kérelem­nek s ezáltal szép bizonyítékot szolgáltatott törvény tudásáról és igaz­ságszere­­t­etéről. Ez ügyre vonatkozólag a „N. K.“ múlt száma a következőket írja: „Be­külde­tett. Városi tanácsunk nehány héttel ezelőtt az itteni hentes iparosok kérelmére egy határozat­tal eltiltotta azt, hogy vidéki hentes, vagy mé­száros a mi piaczunkon húst, szalonnát árulhas­son, pedig annak a vidéki hentesnek más bűne nem volt, mint az, hogy ő jóval olcsóbban árulta a szalonnát a városi közönségnek. Hogy fogta fel a tanács e dolgot a mai szabad verseny ko­rában, nem tudjuk, de anélkül, hogy e határo­zat megérdemlőtt elbírálatába bocsátkoznánk, a­nélkül, hogy e határozatnak káros voltát a nagy is túlszárnyalta, mindketten elpirultunk, az okát ma­gam sem tudtam, de az arca igen ismerősnek tetszett, mintha már valahol találkoztunk volna. A pazar lakoma után az öreg urak a dohányzóba mentek a mulatság nyugalmasabb részét kártyaasz­talok mellett tovább élvezni, mi fiatalok pedig a nők körül voltunk elfoglalva, mert Palkó czigány sötét képű társaival már az ajtóban álldogált, csak helye kimutatását várta, hogy onnan uralmát rajtunk gya­korolhassa, jól tudván, hogy mi majd úgy tánczo­­lunk, amint ő hegedül. Az első csárdást Bereghy Jolán kisasszonynyal voltam szerencsés sejthetni, mely alatt a nagy kék szemek, a gyönyörű metszetű arcz, a szép fekete haj majdnem megzavartak, de a pillanat benyomását legyőzve, társalgásunk élénk lett, ekkor tudtam meg a régi ismeretség okát is, t. i. ő említette, hogy két évvel ezelőtt már a jogász­bálon találkoztunk. (íme, mennyivel jobb egy nő emlékezető tehetsége­t a bálokra!) Az év folyamában még többször voltunk együtt. Egészen el voltam általa bájolva, úgy, hogy szinte váratlanul lepett meg a regg, s amily örömest jöt­tem ide, oly nehezen távoztam most, mintha va­lami mindig visszatartana! De hiába, már men­nünk kellett. Elbúcsúzván Bereghy úrtól, kézszoritások közt igértette meg velem, hogy még többször meglátoga- VIDÉK. Mindszent-Szegvár vidéke. 4- A mindszenti vére­n­g­z­é­s. A Pa­­­lavicini-párt által rendezett 1884-iki választási vérengzés ügyében — amikor öt halott és több sebesült esett a zsandárok fegyverének ál­dozatul — a szegedi büntető kir. törvényszék a napokban hozott védhatározatot, melyről a kö­vetkező értesítést vettük :­­„A törvényszék Szo­­bácsi Lajost, Nagy Pált, Szombathelyi Sándort és Sebők Mihályt a btk. 165. §-ába ütköző és 168. §-a szerint minősülő hatóság elleni erőszak és a btk. 171. §-ába ütköző hatósági közegek elleni izgatás vétsége miatt, — Mihály (Angyal Orm­ódi) Ferenczet és Ágoston Györgyöt pedig csupán a btk. 165. §-ába ütköző és 168. §-a szerint minősülő hatóság elleni erőszak miatt, vád alá helyezte. A többi vádlottakat a vád alól felmentette. A megokolás a tényállást így adja elő: A kinyomozott tényállás szerint 1884. június 8-án Horváth Gyula élén a Palla­­vicini képviselőjelölt párthívei Mindszentre ér­kezvén, Horváth Gyula a hatóságilag kijelölt templom­ téren a választókhoz beszélni szándé­kozott. Ennek kivitelében megakadályoztatott, mert a nagy számban összegyűlt nép folytonos rajongása és az ellenpárti jelölt éltetése miatt szóhoz nem juthatott. Erre a járásszolgabíró úgy intézkedett, hogy a Pallavicius-pártiak saját hivatalának udvarára vonuljanak be, az ellenpár­tiak pedig a templom­ téren maradjanak ; e vég­ből a csendőrök az utczán át kordont húztak, de az ellenpártiak előre akartak nyomulni, egye­sek folyton azt hangoztatván, hogy a csendőrök­nek nem szabad lőni, fenyegetőleg léptek fel, mire a szolgabiró szükségesnek látta Sz­obácsi László, egyik főizgató elfogatását elrendelni, azonban ennek társai kirántották Szobácsit, az őrsvezetőt tettleg bántalmazták, földre teperték, sőt Kovácski István az őrsvezető szuronyát le­csavarván, azzal őt leszúrni szándékolta, de eb­ben megakadályozta Megyeri Sándor, ki Kovács­kit leszúrta. Időközben a nép a csendőröket min­dig sűrűbben kövekkel dobálta, és Madics lovas csendőrt a lóról lehúzni iparkodott, mire az őrs­vezető, ki ép úgy, mint társai, testi sértéseket szenvedett, tüzet vezényelt, minek következtében a nép szétoszlott, öt halottat és öt sebesültet hagyván hátra.“ A megokolás további részeiből érdemesnek tartjuk kiemelni a következő soro­kat: ,,A vizsgálat azt eredményezte, hogy a Pallavicini-párt kortesei, Goldmann Ignácz nem­csak — mint ő maga is beismeri — sörrel, ha­szerencsés Fejér uramat, ki mellesleg legyen mondva, gyermekkori pajtása volt, becses családjával és sze­retett öcscsével névnapja előestélyén a díszes ven­­dégkoszorúban üdvözölhetni. Persze ez a remény jobban mondva parancs vot, mert a „lehetetlent“ kivéve meg nem jelenni annyi volt, mint Bereghy úr örökös haragját magára vonni; mit már Fejér uram csak azért sem koc­káz­­tatott volna meg, mert hát akkor kivel töltötte volna el ő az unalmas téli estéket, pedig a jó gazda előre­látó, még nyáron gondoskodik a téliről! Ami csekély személyemet illeti, talán mondanom sem kell, hogy mily örömest mentem, hogy ne mondjam, repültem hozzájuk, hisz szórakozni jöttem, s itt tartózkodásom alatt volt alkalmam hallhatni sok dicséretet az ő ven­dégszerető házáról, de különösen gyönyörű leánya­­i­ról; kell-e még más, ami egy 25 éves fiatal­embert fölvillanyozzon?! Készülődtünk is rá erősen , jól kicsiplem magam, hogy a jogászságra szégyent ne hozzak, míg végre ütött az indulás órája, nemsokára pedig Bereghy úr udvarába csörtettünk be. Sok vendég érkezett már meg előttünk, így tehát elénk társaságba vezetett szives házigazdánk, de en­gem semmi sem érdekelt annyira, én csak egyet ke­restem a kölcsönös bemutatások alatt, mégis, midőn Bereghy úr leányát, a sokat emlegetett 1­9 éves Jo- I­lánt bemutatta, ki szépségével és kellemével a hirt ,­­ nem pálinkával is itatta a népet. Vádlott Szo­­­­bácsi Lajos és Nagy Pál vádlott azt állítja,­­ hogy őt Goldmann leitatta, és hogy ez itatás, mely mint ez állítja, áldomásként és véletlenül történt, arra Kiss Mihály tanú ad felvilágosí­tást, ki elbeszéli, hogy Goldmann a részeg em­berekkel házától a piaczra kiindult. Sajnos, hogy a vizsgálat e vallomáson alapuló nyomon — mint azt az osztó igazság kívánta volna — a zavar­gások főintézői után nem kutatott, mert aligha feltehető, hogy Goldmann Ignácz az itatást saját pénzéből rendezte." Czegléd. A hús drágasága. Czegléden a kö­zönség közt általános a panasz a marhahús drá­gasága miatt. A czeglédi mészárosok m­a is oly húsárakat szabnak, mint mikor drága pénzen vásárolták a marhát. Nagy-Kőrösön és Kecske­méten a Gazdák és Iparosok átalános hitelszö­vetkezetének működése folytán már a marhahús ára lejebb nyomatott, ezt kívánják elérni a czeg­­lédiek is, miért a két szomszéd város példája nyomán Czegléden is szövetkezeti úton igyekez­nek a mészárosok kapzsiságától a közönséget megmenteni.­­)- Rabbit választottak a czeglédi izr. hitközségnek a múlt vasárnapon megtartott közgyűlésén. A lenti állásra igen kevés pályázó akadt, és mindössze csak hárman nyújtották be kérvényüket, kik köz­ül dr. Feldmann József szeminarista lett egyhangúlag megválasztva. A lefolyt közgyűlésben csak az úgynevezett „pap­párt" vett részt, mert azok, kik a pap­választás helyett inkább egy tanítói állást óhajtottak volna rendszeresíteni, a közgyűléstől távol tartották magukat. Nagy-Körös.

Next