Homok, 1921. február (2. évfolyam, 25-48. szám)
1921-02-24 / 44. szám
Kecskemét (SSt február 24 E1. évfolyam ) 44. szám POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: III. kerület, Széchenyi tér 6. sz. Telefonszám: 127. FELELŐS SZERKESZTŐ: SZIGETHY JÓZSEF A Kecskeméti Kisgazda és Földműves Párt, a Gazdasági Egyesület és a Szőlősgazdák Egyesületének hivatalos közlönye Előfizetési árak: Egész évre 240 K. Fél évre 120 K. Negyed évre 60 K. Egyes szám ára: 1 K Ausztria. Az antant előtt meglapulva és megalázottan vonaglik több mint egy esztendeje egész politikánk s az utolsó másnak ígért darab földet is leakarja szaggatni Magyarország testéről. Ott akar igazságot tenni az antant hol az igazság egy nagy darab magyar földbe kerül. A méltányosság és megértés mellett ott húzódik meg az igazság és jóvátétel szörnye, mellyel elrabolják letiport országunktól a földet és vizet, a barázdát és hegyet és a stratégiai pontokat s ennek oka a magyarság pillanatnyi gyengesége s az antant tőlünk való örökös rettegése. Egyfelé még nem volt lebocsátva a sorompó. Ausztria felé még szabad volt az út Ez az út hozta a függő- séget az idegen rendszer szolgálatát, s az idegen hatalom kényszerét. Ha az idegen hatalom, mely a magyarságot s abba a katasztrófába hajtotta, összeomlott a végzet útja, melyen keresztül ennyi szenvedés és bánat járt felénk, amin látjuk a megértés útjával kezd szelídülni. A két nép, melyet közös gazdájuk a többszáz esztendős katonai rendszer korbáccsal teremtette meg a kölcsönös egymásra utaltságot. Az antant céljaiba nem illett bele ez a jelenség s lezárta az utolsó ösvényt. Örök békétlenség, örök sérelem, kiegyenlíthetetlen ellentét kardját hajították közénk, hogy ne gondolhassunk soha arra, hogy egyszer cselekedni is lehet. Benes agyában született meg ez a terv, a szláv rablóvá tette Ausztriát, hogy együtt dolgozhasson vele Magyarország ellen. A letört Ausztria, melyet minden erőforrásától megfosztottak, mégis erősebb, mint Magyarország. Ez az állítás talán nevetségesnek látszik az első pillanatban, de valójában itt kell keresni az antant bőkezűségének rugóját. Az antant élén a francia hatalom állandóan fékezi a koldus ország természetes ösztönét, szinte feloírhatatlan erejével vonzza Németország felé Ausztria külső politikája arra a nem is alaptalan férelemre épül, sajtója, parlamentje, népmozgalmai mindig meg tudják érezni azt a hírt, mely legjobban fáj mindig a győztes hatalmaknak, kik rettegnek, hogy a mesterségesen legyengített Németország egy természetes kapcsolódás útján pótolja népveszteségét és az osztrák-német területekkel ékmódjára szökik kelet felé. A csatlakozást meg lehet akadályozni pénzzel és karddal addig, amig a francia kard és arany erősebb, de ha a mérleg megbillen s a német hatalom jobb életet, jövendőt és erőt jelen, kikerülhetetlen és akkor az antant bölcsességéből hős magyar földek vesznek a német hatalom acél karjaiba, melyeket nem tudnak visszacsikarni többé. Magyar területtel lesz nagyobb az óriás birodalom, melyet meg lehetett alázni, meg lehetett gyengíteni, de megtörni nem tudott semmiféle hatalom. A rablási kísérlet még nem sikerült. Az ellenállásunk, ha még olyan gyengének hisznek is, nincs megtörve. Ausztria már tapasztalja, de az antant is tudni fogja. Nincs messze az idő, mikor a letiprott magyar széttépett bilincseivel olyat sújt nyugat felé, hogy megremeg belé egész Európa. ------- Solt. TÁRCA. LEÁNYNÉZŐBEN. A Homok eredeti tárcája, irta Gulyás Sefsel. — Elkészültél-e már, Pista? — És én édesanyám. — Hát akkor menjünk, mert tellik az idő. — Mehetünk. Nagy útra készült özvegy Szabó Istvánné meg a fia. Nagy út volt, pedig nem is messzire mentek, csak a harmadik szomszédba. Varga Gergelyékhez. Ünneplőt öltött magára Szabóné, de a Pista fiú is úgy kikerekedett, hogy gyönyörűség volt ránéznie különösen az édesanyjának. Szép szél legénnyé penderedett Pista. Göndör, fekete haja, beszédes szeme, pirospozsgás arca, széles vállai, domború melle, a legények elejévé tették volna még akkor is, ha nem állott volna a háta mögött 150 holdnyi tanyaföld, meg két szép ház a faluban. Epekedtek is utána a lányok, kellették magukat mindenféleképen , kártyát vettettek, bár italokat készíttettek a vén javasasszonnyal, szóval összeszedtek minden női praktikát, de Pista nem állott kötélnek, ő már szemet vetett Varga Lidire, aki nagyon takaros, nagyon kívánatos virágszál volt és az a kívánság töltötte el egész lelkét, hogy őt vegye hitestársul magához. Jól ismerték egymást, hiszen együtt gyermekeskedtek. Sokszor hazakísérte a templomból. Illedelmesen beszélgettek, de szerelemről még nem volt szó közöttük. Útközben Szabóné jótanácsokkal látta el a fiát. — Osztán csak vigyázz magadra. Akkor beszélj csak, ha kérdeznek, de okosan, értelmesen. A többit majd elvégzem én. Hamarosan odaértek a nagy tornácos ház elé. Lassan, tempósan mentek a pitvarajtóhoz és bekopogtak rajta. — Szabad ! — hangzott belülről. Benyitottak. Ott foglalatoskodott a pitvarban az egész Varga család. Varga Gergely egy lószerszámon babrált, Vargéné meg Lidi a tűzhelyen, nagy üstben főzték a szennyest, mert nagy mosásra készültek. — Adjon Isten jó napot, szomszéduram ! — köszönt Szabóné. — Adjon Isten ! Né mijáratban vannak kelmetek, szomszédasszony? — Hallottuk, hogy van eladó szénája szomszéduramnak, hát abban a dologban járnánk, ha megtudnánk egyezni. — Hát hiszen majd megválik, nem veszünk össze. — Nem hát. — Kerüljenek beljebb ! — tessékelte a látogatókat Varga Gergely és kinyitotta a tiszta szoba ajtaját. Tudta már, mi járatban vannak Szabóék, nem is volt ellenére a dolog. Mindjárt ki is adta a parancsot — Sidi, hozzál be bort meg egy kis harapnivalót ! — Ugyan minek ! — tiltakozott gyöngén Szabóné. — Ej, ha már megtiszteltek bennünket szomszédasszonyék, csak nem eresztjük el egy falat, meg egy pohár bor nélkül. — Letelepedtek a nagy asztal köré mind a négyen és beszélgettek az időjárásról, a termésről, a házi dolgokról és más effélékről. Lidi ezalatt szépen kiöltözködött és szemérmesen, kipirult arccal sürgölődött-forgolódott, halk hangon kínálgatta a vendégeket. Olyan volt, mint egy kedves kis galamb. Pista legalább úgy gondolta, és majd elnyelte a szemével. Az öreg szülők csak beszélgettek. Pista is válaszolt egy-két szót, de mindenféleképen azon mesterkedett, hogy Lidivel beszélhessen. Egyszer jött is rá alkalom. Lidi kiment valamiért a pitvarba. Pista utána somfordált. Ott állottak egymással szemközt. A legény szinte reszketett az izgalomtól a kislány lesütötte a szemét és úgy várta az ostromot. — Lidi, tudod-e miért jöttünk? — Csak úgy sejtem. — Hát azért, hogy megkérjünk. EJ-