Katolikusok Lapja, 1939 (16. évfolyam, 1-20. szám)
1939-01-06 / 1. szám
4. oldal KATOLIKUSOK LAPJA 1939 január 6. Láttuk csillagát napkeleten és eljöttünk... Vízkereszt körül, amikor az evangélium beszámol a napkeleti bölcsek csillagáról, megjelenik lelkünk előtt a kérdés: mit szól a tudomány ezen csillaghoz, melyik és milyen égitest lehetett az, amelyik csodálatos fényességével Jézushoz vezette el a bölcseket? A hívő lélek mindig az isteni gondviselés különleges működését látta a csillag megjelenésében. Az újabb korban azonban, a csillagászati tudomány nagyszerű kifejlődésével az égboltozat kutatói megpróbálták a bölcsek csillagát minden isteni közreműködés, minden csodára való utalás nélkül, mint természetes jelenséget megmagyarázni. Lássunk néhányat ezekből a tudományos feltevésekből. Az egyik elmélet II. Rudolf császár híres csillagászának, a nagy Keplernek tekintélyére támaszkodik. Ez ugyanis megfigyelt és későbben tudományosan feldolgozott egy egész Európában feltűnést keltő csillagászati tüneményt. Az 1603. év decemberében egy különleges csillaglátvány tűnt fel az égen. Két nagy bolygó, a Saturnus és a Jupiter konjunkcióba, együttállásba került, melyhez a következő évben a Mars bolygó is hozzájárult. Kepler, a nagy tudós kiszámította, hogy e rendkívüli csillagcsoportosulás csak minden 794-ik esztendőben ismétlődik meg. Most már csak visszafelé kellett számítani és megállapította, hogy e különös csillagkép Jézus születésekor is feltűnt az égen. Hívő lélek volt Kepler és nem is késett munkájában kifejezést adni azon felfogásának, hogy a napkeleti bölcsek valószínűleg ezt a csillagtüneményt láthatták meg. Hozzávéve még azt, hogy ezek a bölcsek elsősorban az égi testek tudományában voltak jártasak és bizonyára ismerték az eljövendő Messiás csillagáról mondott jövendölést, így nem volt nehéz arra gondolniuk, hogy e ritka csillagcsoportosulás a Megváltó megérkezését jelenti. A csillagászok másik része nem fogadja el ezt a nézetet. Ezek elméletüket a hirtelen felszökő és tovatűnő csillagoknak, az úgynevezett novaknak jelenségeire építik. Például a Perseus csillagcsoportban 1901-ben feltűnt egy új égitest, amely elhomályosította ragyogó szomszédját, a Capellát, de aztán rövidesen eltűnt. Az egyik perui csillagvizsgálóban pedig 1925 június havában Hartman tanár figyelt meg egy hirtelen előrobbanó csillagot, amely még ugyanezen hónap végén teljesen elenyészett. Ilyen lehetett — mondják e nézet védelmezői — a betlehemi csillag is. Ezen elméletnek nagy nehézsége az, hogy Jézus születésének idején a görög és római csillagászati feljegyzések ilyen égi jelenségről semmit sem tudnak. Tekintélyes számot tesz azon csillagászok sora is, akik a Halley-féle üstököst hozzák viszonyba a napkeleti bölcsek csillagával. Erre az üstökösre sokan emlékezünk, hisz 1910-ben láttuk égboltozatunkon. A Halley-üstökös pályáját, keringési idejének átlagát ismerjük. Történeti feljegyzésekből a Krisztus előtti 240-ik évig ismerjük megjelenéseit. Éppen ezért válik tarthatatlanná ezen elmélet, mert a legújabb számítások szerint megjelenése 12 évvel előzte meg Urunk születését. Mint látható, a csillagászok különféle föltevésekkel állanak elő. Csak abban egyeznek meg, hogy megnyugtató módon egyik sem tudja a napkeleti bölcsek csillagát megmagyarázni. Ez érthető is! Az evangéliumban említett csillag nem lehetett természetes tünemény, hanem csodálatos és különleges rendeltetésű égi jel. Mit is mond az evangélium? A bölcsek napkeleten látták a csillagot, amikor Jeruzsálemből kiléptek, ismét megpillantották. Azután a csillag vezette őket Betlehembe, azaz észak-déli irányba mozgott és végül oly közel állt meg Jézus születéshelye fölött, hogy sugaraival mutatta meg a bölcseknek. Ez nem lehet természetes jelenség. Azt kell tehát mondanunk, hogy a bölcsek csillaga egy csodálatos és különleges fénytünemény volt, légkörünk alsóbb rétegeiben, nem magasan a föld felett. Istentől kijelölt célja volt a bölcsek figyelmének felkeltése és megfelelő mozgásával Jézushoz való kalauzolása. Magyar véreink a francia földön Olyan eseménynek évfordulóját ünnepelték meg, amiről itthon igen sokan elfeledkeztek. Mint laptársunk, a Párisi Katolikus Tudósító beszámol róla, ez év nyarán a francia katolikusok nagy örömmel és ünnepséggel emlékeztek meg arról, hogy éppen ezer évvel ezelőtt született meg az első francia származású pápa, aki II. Szilveszter néven lépett Szent Péter örökébe. Az ünnepség fénypontja Aurillac nevű francia város volt, ahol II. Szilveszter megszületett. Mivel ő küldötte a német származású Asztrik, pécsváradi apát által első szent királyunknak a szent koronát, francia földön élő magyar testvéreink részt kértek az ünnepségből. A magyar küldöttséget a francia katolikusok meleg szeretettel fogadták és ez alkalommal ebben a városban bizonyára először megjelent az utcákon és némelyik házon is a magyar nemzeti színű lobogó. Tehát francia származású pápa olasz földről, Rómából német vérű követ által a lengyeleknek szánt koronát a magyar királynak küldi. Mily érdekes és valljuk be, mily soha vissza nem térő összefüggések ezek! Abból az időből, amikor a közös katolikus hit élén megértették egymást a népek is. „Az összeköttetés megvan Haldoklóit a magyar kormányzó testvérbátyja, vitéz Horthy István lovassági tábornok. Halálos ágyán elboruló szemmel, elcsukló hangon, már inkább a másvilágon, mint ezen a földön, még egyszer vezényelt : — Most akkor felveszed az öszszeköttetést!... Az ezredes, aki tanúja volt ennek a dicsőséges huszártiszti haláltusának, mintegy megnyugtatásul rámondta: — Kegyelmes Uram, az összeköttetés megvan... — Jó, akkor előre... A következő pillanatban meghalt. Sem verset, sem más szöveget nem akarunk egy hazaszerető hős utolsó szavai mellé írni, csak szerényen jegyezzük meg: E talpig ember utolsó szavai bárcsak visszhangra találnának minden magyar lélekben és megteremtenék a tiszta hazaszeretet összeköttetését szerte az országban.