Katolikusok Lapja, 1939 (16. évfolyam, 1-20. szám)

1939-01-06 / 1. szám

4. oldal KATOLIKUSOK LAPJA 1939 január 6. Láttuk csillagát napkeleten és eljöttünk... Vízkereszt körül, amikor az evan­gélium beszámol a napkeleti böl­csek csillagáról, megjelenik lel­künk előtt a kérdés: mit szól a tu­domány ezen csillaghoz, melyik és milyen égitest lehetett az, amelyik csodálatos fényességével Jézushoz vezette el a bölcseket? A hívő lélek mindig az isteni gondviselés különleges működését látta a csillag megjelenésében. Az újabb korban azonban, a csillagá­szati tudomány nagyszerű kifejlődé­sével az égboltozat kutatói megpró­bálták a bölcsek csillagát minden isteni közreműködés, minden cso­dára való utalás nélkül, mint ter­mészetes jelenséget megmagyarázni. Lássunk néhányat ezekből a tu­dományos feltevésekből. Az egyik elmélet II. Rudolf csá­szár híres csillagászának, a nagy Keplernek tekintélyére támaszko­dik. Ez ugyanis megfigyelt és ké­sőbben tudományosan feldolgozott egy egész Európában feltűnést kel­tő csillagászati tüneményt. Az 1603. év decemberében egy különleges csillaglátvány tűnt fel az égen. Két nagy bolygó, a Saturnus és a Jupi­­ter konjunkcióba, együttállásba ke­rült, melyhez a következő évben a Mars bolygó is hozzájárult. Kepler, a nagy tudós kiszámí­totta, hogy e rendkívüli csillagcso­portosulás csak minden 794-ik esz­tendőben ismétlődik meg. Most már csak visszafelé kellett számítani és megállapította, hogy e különös csil­lagkép Jézus születésekor is feltűnt az égen. Hívő lélek volt Kepler és nem is késett munkájában kifejezést adni azon felfogásának, hogy a napkeleti bölcsek valószínűleg ezt a csillag­tüneményt láthatták meg. Hozzá­véve még azt, hogy ezek a bölcsek elsősorban az égi testek tudomá­nyában voltak jártasak és bizonyára ismerték az eljövendő Messiás csil­lagáról mondott jövendölést, így nem volt nehéz arra gondolniuk, hogy e ritka csillagcsoportosulás a Megváltó megérkezését jelenti. A csillagászok másik része nem fogadja el ezt a nézetet. Ezek el­méletüket a hirtelen felszökő és tovatűnő csillagoknak, az úgyneve­zett nova­knak jelenségeire építik. Például a Perseus csillagcsoport­ban 1901-ben feltűnt egy új égi­test, amely elhomályosította ra­gyogó szomszédját, a Capellát, de aztán rövidesen eltűnt. Az egyik perui csillagvizsgálóban pedig 1925 június havában Hartman tanár fi­gyelt meg egy hirtelen előrobbanó csillagot, amely még ugyanezen hó­nap végén teljesen elenyészett. Ilyen lehetett — mondják e nézet védelmezői — a betlehemi csil­lag is. Ezen elméletnek nagy nehézsége az, hogy Jézus születésének idején a görög és római csillagászati fel­jegyzések ilyen égi jelenségről sem­mit sem tudnak. Tekintélyes számot tesz azon csil­lagászok sora is, akik a Halley-féle üstököst hozzák viszonyba a napke­leti bölcsek csillagával. Erre az üs­tökösre sokan emlékezünk, hisz 1910-ben láttuk égboltozatunkon. A Halley-üstökös pályáját, kerin­gési idejének átlagát ismerjük. Tör­téneti feljegyzésekből a Krisztus előtti 240-ik évig ismerjük meg­jelenéseit. Éppen ezért válik tart­hatatlanná ezen elmélet, mert a legújabb számítások szerint meg­jelenése 12 évvel előzte meg Urunk születését. Mint látható, a csillagászok kü­lönféle föltevésekkel állanak elő. Csak abban egyeznek meg, hogy megnyugtató módon egyik sem tudja a napkeleti bölcsek csillagát megmagyarázni. Ez érthető is! Az evangéliumban említett csillag nem lehetett természetes tünemény, ha­nem csodálatos és különleges ren­deltetésű égi jel. Mit is mond az evangélium? A bölcsek napkeleten látták a csilla­got, a­mikor Jeruzsálemből ki­léptek, ismét megpillantották. Az­után a csillag vezette őket Betle­hembe, azaz észak-déli irányba mozgott és végül oly közel állt meg Jézus születéshelye fölött, hogy sugaraival mutatta meg a böl­cseknek. Ez nem lehet természetes jelenség. Azt kell tehát monda­nunk, hogy a bölcsek csillaga egy csodálatos és különleges fénytüne­mény volt, légkörünk alsóbb réte­geiben, nem magasan a föld felett. Istentől kijelölt célja volt a bölcsek figyelmének felkeltése és megfe­lelő mozgásával Jézushoz való ka­lauzolása. Magyar véreink a francia földön Olyan eseménynek évfordulóját ünnepelték meg, amiről itthon igen sokan elfeledkeztek. Mint laptár­sunk, a Párisi Katolikus Tudósító beszámol róla, ez év nyarán a fran­cia katolikusok nagy örömmel és ünnepséggel emlékeztek meg ar­ról, hogy éppen ezer évvel ezelőtt született meg az első francia szár­mazású pápa, aki II. Szilveszter néven lépett Szent Péter örökébe. Az ünnepség fénypontja Aurillac nevű francia város volt, ahol II. Szilveszter megszületett. Mivel ő küldötte a német származású Asz­­trik, pécsváradi apát által első szent királyunknak a szent koronát, fran­cia földön élő magyar testvéreink részt kértek az ünnepségből. A ma­gyar küldöttséget a francia katoli­kusok meleg szeretettel fogadták és ez alkalommal ebben a városban bizonyára először megjelent az ut­cákon és némelyik házon is a ma­gyar nemzeti színű lobogó. Tehát francia származású pápa olasz földről, Rómából német vérű követ által a lengyeleknek szánt koronát a magyar királynak küldi. Mily érdekes és valljuk be, mily soha vissza nem térő összefüggések ezek! Abból az időből, amikor a közös katolikus hit élén megértet­ték egymást a népek is. „Az összeköttetés megvan Haldoklóit a magyar kormányzó testvérbátyja, vitéz Horthy István lovassági tábornok. Halálos ágyán elboruló szemmel, elcsukló hangon, már inkább a másvilágon, mint ezen a földön, még egyszer vezé­nyelt :­­ — Most akkor felveszed az ösz­­szeköttet­ést!... Az ezredes, aki tanúja volt en­nek a dicsőséges huszártiszti halál­tusának, mintegy megnyugtatásul rámondta: — Kegyelmes Uram, az összeköt­tetés megvan... — Jó, akkor előre... A következő pillanatban meghalt. Sem verset, sem más szöveget nem akarunk egy hazaszerető hős utolsó szavai mellé írni, csak sze­­­rényen jegyezzük meg: E talpig ember utolsó szavai bárcsak vissz­hangra találnának minden magyar lélekben és megteremtenék a tiszta hazaszeretet összeköttetését szerte az országban.

Next