Pestmegyei Hirlap, 1896 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1896-01-01 / 1. szám
2. Új év! Az ó időkben, a kezdő időkben, az egyik helyi kollégám így figurázott: »Somogyi János úr — isten véghetetlen kegyelméből a Pest megyei hírlap szerkesztője . . .« Igen, az ó időkben! Mert hogy nem ma lehetett, azt mi sem bizonyítja jobban, mint épen az, hogy annak az újságnak, amit akkori időben az a 1. helyi kolléga körmölgetett: már azóta a harmadik szerkesztője rozsdásítja zsebében a szerkesztőségi kulcsot! És én, ime, isten véghetetlen kegyelméből — ismét új évnek és már azóta az ötödik évnek kötöm föl a kardot! És még azt is elmondhatom, hogy sem jobb ember, sem kevesebb mennykövet hányó újságíró nem leszek az igazságtalansággal szemben, ezután se! Megmondom, amit akarok; rámutatok a társadalmi bajokra; utat nyitok az igazságos tollnak lapomban — még ha hasit is! Amit más, czifra szókkal kerülget: magyarul kiírom én, aki valamit meg akar mondani papnak, bírónak, hatóságnak vagy polgárnak, teret és helyet adok neki én! Az én lapom arra való! Az én lapom a szókimondások lapja! Csak azután, aki ide fordul, az én lapomban óhajt beszélgetni: annak legyen olyan igazsága, mint a nap! Aki velem összetűz sajtó útján, vagy lapomban összeméri erkölcsi pallosát a megtámadottéval, annak legyen megdönthetetlen alapja a mulatsághoz. Én: visszalépést, lekenyerezést, rektifikálást, vagy sajtópert, vagy ebből támadt szalon-dutyicskát — nem ismerek ! Ez voltam, ez vagyok, és az új esztendőben is ez — leszek! Mézesmadzagos programmot én nem tudok adni. Egyebekben pedig boldog újévet kívánok még a — haragosaimnak is! Somogyi János, PESTMEGYEI HÍRLAP Amit kevesen tudnak. Innen-onnan már 60 ezer lelket számlál kebelében Kecskemét városa, akik közül alig kerüli el valaki, hogy helypénzt fizessen. Helypénzt a piaczon, a külsőn vagy belsőn, sokat, vagy keveset. Szóval alig van ember, aki helypénzzel ne járulna a piaczi áruló helyek rendbentartásához. Vannak, kik százakat adtak már oda a helypénzkasszába, és kiknek sta-fija, a legkissebb felcseperedett családtagja is folyton és folyton árul, és az ezerkarú nép maga is, épen úgy keres a hely pénzkasszába, mint amint kell neki gondoskodni a saját betevő falatkenyeréről és megélhetőségéről. Vannak, kik e tereken, a piaczi placzczokon töltik úgyszólván születésüktől fogva halálukig legtöbb kenyérkereseti idejöhet és olyan nekik a piacz, a külső vagy belső árulótér, mint a papnak az oltár, mert onnan élnek. Tehát soknak életkérdés az, hogy nyakig érő sárban kell e neki az eladó portékához úszni, vagy tisztességes ruhájú ember által meglábolható e, az ő kereseti czikkének piacza. De nézzük most azt a magánembert, aki az adójára valót, vagy cselédbérre valót, vagy valami pert, vagy éhhalált elkerülni való portékát hoz be télvíz idején a piaczra és olyan sárba, pocsolya tócsába kell neki vele megállani, hogy az ördög se megy megkérdezni, mért hozta ki, vagy hogy adja? és nem árul, nem éri czélját a saját portékája, a saját áruja mellett és bekövetkezik nála az a kellemetlenség, amit egy jó placcon való árulással biztosan elkerülhetett volna. S ki itt a hibás? . . . Ha úgy jár az ember, mint a karácsonyi ünnepekre most jártak az adók és vevők, hogy a szalmaszénára és egyáltalán minden külső piaczra oda nem lehetett a sártól az áruhoz menni?! . . . Ki itt a hibás? . . . 1. szám Az illető hatóság! aki felveszi a helypénzben a rengeteg összeget és mégis érte — fel nem ügyel. Az illető Itatóság, aki elhanyagolja a belső nagy fényűzés mellett a külső áruló tereket és a legszükségesebb piacsokat! Pedig vajmi kevesen tudják, hogy milyen busásan fizető fejős tehén a városnak a helypénz. Rögtön fellebbentjük a profán halandó szemei előtt a helypénzkasszának fátyolát és beláthat oda, és meggyőződhetik a valóról bárki is . . . Ugyanis van a városnak 8—9 ezer írt kiadása a helypénz beszedésre és bevétele pedig a helypénzből: 18 —40 ezer forint! Tehát az a csipet többlet, tehát az a csekély differenczia, csupán csak potom . . . jo,ooo (harminczezer) forint! Mit volna ebből minden ősszel néhány vagyon kavicsot rászórni arra a néhány külső térre, ahol ezer meg ezer lélek úszkál a sárban — más hasznára — a saját falat kenyeréért?! . . . Egy kulissákos. Szives kérelem a Pestmegyei Hírlap tekintetes szerkesztőjéhez. Tisztelettel alólírott, szépen megkérem, készkedjen becses lapja karácsonyi számában »egyháztanácsosi választás megtámadását«, ezimít s nevemmel kapcsolatban álló újdonságát helyreigazítani, mert én sem gondolatban — sem tényleg — nem szándékoztam azt a választást megtámadni! Különben helyreigazítási magyarázatul álljon itt becses lapja újdonságának alapját képező története a választás megtámadása hírének. Ugyanis a választás után néhány napra L . . . F . . . egyházpénztári ellenőr megállít az utczán és igy szól: »Egy nagy hirt kívánok tudomásodra hozni, t. i. hogy az egész egyháztanácsosi választás meg lesz támadva, mert nem helyes, illetve nem megfelelő névsorral ejtetett az meg, és egyik városi alkapitány fogja megtámadni!« Íme t. szerkesztő Ur. L . . . F . . . elbeszéléséből megérthető, hogy újdonsága nevemmel nem volt közölhető, hacsak nem abból az okból, hogy én a hozzám eljutott »nagy hirt« előbb a népkörben, — majd a 48-as körben elbeszéltem volt, ahol különben maga L . . . F . . . még aznap este szintén bővebben elbeszélte. És ha már ez okból a magam igazolására tollat vettem kezembe, engedje meg. Szerkesztő Úr, hogy elmondhassak egyetmást e választásra. Annak a bizonyos »hosszú papnak» megválasztása ellen csakugyan beadatott a megtámadás, de ennek is csak hite jutott el hozzám. A kiváncsiak kedvéért még elmondom, mint vélekedem én, hogy miért is maradtam én ki az egyháztanácsok közül! Úgy mondják: Nem vagyok jó katholikus s hogy tagja sem vagyok a katholikus körnek, — majd meg, hogy én nem úgy magyarázom magamnak — sőt másoknak is a szeretet-vallástanából a szeretetet, mint talán a katholikus körnek tagjai. Majd meg, bűnül tudatik be nekem a múltból, hogy a mi kecskeméti egyszerűségében is oly fenséges templomunkat megtisztítani kívántam tűzrendészeti szempontból és a jó ízlést sértő némely dolgoktól, melyek a templom fenségének rovására hordattak össze oda . . . Most csak annyit kívánok egyes szobrok, csecsebecsék ügyére vonatkozólag megjegyezni, hogy a főtemplom belső rendezését az egyház egyhangú határozata értelmében kíséreltük meg úgys. Bogyó apátplébános elnöklete mellett a váczi megyéspüspök műfestője közbejöttével és hogy ha es