Pestmegyei Hirlap, 1898 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1898-01-01 / 1. szám

szám sorsát intéző ugyanegy istent s józan érzékük meghallja az Úr szavát: én minden ember munkáját egyenlően megáldom, ha az a munka nemes. Az ellenség dúlta földön felburjánzik az erkölcstelenség. A jellem fölé kerül a gazság, komoly törekvést leszorítja a léhaság; a férfias elhatározásnak útját állja a nyegleség; imádság helyett istenkáromlás hallatszik az ajkakról s mikor a sodomai légkörnek eme szemete veszélyezteti a város tisztaságát, önalkotta drákói törvényekkel állják útját, kimagasló jellemeket tisztelnek vezérekül, oly férfiakat állítanak a közügyek élére, kik a becsületesség és polgári kötelességek teljesítésének példaadásában keresik életczéljukat s megértetik a néppel, hogy a haszonlesés minden kincseinél boldogitóbb a tiszta erkölcsökön nyugvó lelkiismeret és csak az a nép boldogul, a mely nem káromló, irigy szavakkal becsmérli polgártársa boldogulását, hanem azért imádkozik, hogy az isten a testvéri szeretetheti egyesült összességre áraszsza áldását. Az ország nagy része törvény nélkül áll. Egyik helyen így, másik helyen amúgy mérik az igazságot. De ez nem zavarja őseinket. Ez a kis sziget ismeri a józan ítélő tehetséget, maga alkot magának törvényeket. Amit haladásnak ismerünk ma, az esküdtszéki intézményt ? Azt ő a fogott bírák intézményében áldásosan gyakorolja. Amitől mi tartunk, a munkás kéz hiányától? Azt a kérdést ő már 300 esztendővel azelőtt a maga viszonyainak megfelelőleg saját alkotta szabályokkal bámulatos módon megoldotta. Egy szóval a polgárság tud helyesen gondolkozni, dolgozni. Nemes eszmék keringenek agyában, túrja a földet, sújtja a pörölyt, kereskedik széles ez országban s kívül a hazán s eléri azt, hogy tőzsérei királyi kiváltságot nyernek, iparosai országos hirné"re vergődnek, gazdái ötven négyszög mértföld terület földjét használják s mikor sanyarog, szenved és koldussá válik az ország nagy része: a kecskemétiek, — hogy a hagyomány szavaival éljek — süveggel mérik az aranyat. Álomképbe való történet ez tekintetes közgyűlés, de igaz. Ámde ha követjük a múltak nagy útjait s elhaladtunk ennek a korszaknak emlékei mellett, feltárul egy másik korszak, amely ismét példaadó igazsággal áll előttünk. A török kivezetése után új, sötét korszak következik. Kecskemét tespedni kezd. Nem előre halad, hanem úgyszólván visszafelé fejlődik. És ennek a helyzetnek nem az az egyedüli fő oka, hogy nem élvezi a nemzet a belbéke áldásait, hanem az, hogy a városnak megdézsmálták legdrágább kincsét, a széles alapokra fektetett önkormányzatot s mindinkább befurakodtak közé amaz idegen elemek, amelyek érdekeinkkel ellenkező befolyások hatása alatt nem assimilálódtak, az ősi összetartás közé ellentétes fölfogások által éket ütöttek. A tespedés korszakában pusztult a régi erkölcs, minden évben több és több hullott le annak a szent emléknek a vakolatából, a mely a józan, hazafias és városunk érdekeit szivükön hordó elemek iránti tiszteletre serkentette a népet s a demagógia felhasználta azt az alkalmat hogy a szent emlék törött részéből nyílt piaczon vijjogja le a polgár erényt és becsületet s hajszálon múlt, hogy a félrevezetett tudatlan tömeg össze nem törte a régi polgári erő megmaradt roncsait; hajszálon múlt, hogy beláthatatlan időre vissza nem vetették haladásunkat. A válságos pillanatban azonban nagy nehezen, de győzött a józanság s habár nem is találtak itt, a melylyel az önkormányzat megbénításával okozott sebeket orvosolhatták, habár a lankadó erkölcsi érzület az önérdek felé hajló közfelfogással szemben nem is fejlődött ki egyszerre helyes irányban, de a régi erény mégis ébredezett erős furatukkal veszélyességükkel és szorgalatul iparkodtak legalább megszerezni azokat a vagyoni tényezőket, amelyek egy jobb korszak újra ébredése alkalmával fokozott előre lökést adhatnak a czéltudatos haladásnak. Az a jobb korszak, az az új korszak, itt van tekintetes közgyűlés. E teremnek ama művész alkotta képe némaságában is hirdeti az újjáébredést. Szent István koronája alatt térdre omslik a nemzet fejedelme, hogy a királyok királyának oltártrónja előtt rebegje el az imát, amely a magyar alkotmányra tett esküre kéri az áldást. Lehullott a bilincs, fellélegzik a nemzet. A szabadság visszatért Fénysugara diadalmasan tör keresztül a szabad gondolat börtönén s az igából kiszabadult öklök hálaadó kézzé válva emelik a kart az ég felé, melynek felkelő napja üdvözli a magyar alkotmány által biztositott önrendelkezési jog újjáébredését. Megértük az új korszakot s ezzel a korszakkal Kecskemét ismét megérte azt, hogy közigazgatásának templomába az önkormányzat oltárát romjaiból újra felépítheti. És mikor felépült ez az oltár, s mikor ez előtt az oltár előtt ismét a közügyek iránti szeretettől dobogott a polgár szív, mikor ennek az oltárnak ismét szentségeként ragyogott a közérdekért rajongó közszellem és égbe szálló tömjénként övezte körül az oltárt az áldozatközség , akkor feltámadt sírjából az a régi Kecskemét, amely a nemzeti erős öntudat vezetésével ismét besorakozott a magyar nemzeti állam legerősebb bástyáit képező törvényhatóságok közé. Ez a múlt, ez a jelen, tisztelt bizottsági tag urak, de mi lesz a jövő? Most avatjuk fel újjászületett önkor-mányzatunk szent csarnokát, s ebben a magasztos pillanatban önmagunkba szállva eszünkbe kell jutni annak, hogy ezek a falak, melyek most új voltukban ragyogó színekben pompáznak, majdan a századok mohának komor leplén át tekintenek a késő nemzedékre s akkor, mikor a késő nemzedék itt fogja átélni a munka nagy küzdelmeit, mikor a munka küzdelmeiben az emberi gyöngeség megbéníthatja a kötelességérzetet és a fékezetlen szenvedély helyes irányából eltérítheti „Pestmegyei Hírlap“ tárczáta. Az erősebb.* Irta: Peterdi Sándor. Október 7. Megtagadod, hogy szerettél! Oh, ne tedd, ne tedd! Mondd, hogy szerelmed csak lidércttűz volt, melynek élete egy lobbanás; mondd, hogy villám volt, mely tündököl, kápráztat, s aztán elalszik, de ne mondd, hogy soha sem szerettél ! Ne érintsd szentségtelen kezekkel a múltat! Ne akard, hogy beszennyezni legyek kénytelen emlékedet, ne bolygasd a dicsfényt, melylyel körülvettelek ; ne akard, hogy letaszítsalak arról a magas piedesztálról, melyen állni fogsz örökké . . . örökké ... Ne akard velem elhitetni azt, hogy midőn ajkad szerelemről beszélt, hazudtál, mosolyod, csókod, könyeid mind játék, képmutatás volt! Valld be, hadd reá, hogy szerettél, hisz a szent, tiszta szerelem nem megalázó, nem szégyen! Október 9. Undorodom tőled! Kiirtom még emlékedet is szivemből! Ne legyen egy hajszál, egy hervadt, száraz levél se, mely reád emlékeztet ! A tűzbe velők mind, pusztuljanak el egy szálig mind, mind! Ez a köny,mit megtaposott féregként vonagló szívem sajtolt ki szívemből, ez legyen az utolsó is! Október 11. Tagadom, hogy az Isten irgalmas, megtagadom, hogy jó, mert akkor hatalmat adna a múlttal együtt emlékeinket is eltemetni! Nem engedné meg azt, hogy azok kísértő szellemek gyanánt kikeljenek sírjaikból, hogy feltépjék a már félig behegedt sebeket és belekaczagjanak a szív jajkiáltásaiba! Oh, az isten nem izgalmas, nem és ezerszer nem. Október 14. Ki az úr? Ki az erősebb? Te, vagy én ? Te, hitvány kis húsdarab, te akarsz parancsolni nekem, a teremtés koronájának ! Erős fegyverekkel küzdesz, az igaz, megvesztegeted minden érzékemet, látom őt, pedig nincs előttem, hallom majd gyermekesen duzzogó, majd incselkedő kedves hangját, édes felcsengő kaczaját, mint akkor, egyszer .. . régen ... S az a csók, az az első csók még mindig égett ajkamat. Ah! Fogaim összeszorulnak és testemben mintha égő szikra csapna szét, csak a gondolatnál is, de én mégis kaczagom erőlködésedet, mely megtörik akaratomon ! Meg kell és meg fog törni! Az én akaratommal nem fogsz daczolni! Én vagyok urad, úgy lesz minden, mint én akarom! Október 20. önmagamat! Ha tükörbe nézek, • -n az'Mi' ítrki , ám tekintő képmá!! n ! Idekepes -••• vonas: Ki-övire vm : • uralkodni om, szidom ■ k n az órát erez, mely- v‘ - « larejtőzöm a i, onnan nézem ot. ’ emben, nem tud róla semmit, — de ne is tudja ! S mikor elhaladt, öklömmel verem fejemet, mert szinte hallom, hogy belül az a hitvány kis hús, hogy nevet engem, hogy kaczag rajtam. És mégis én leszek a győztes! . . . ... Itt vége volt a naplójegyzeteknek Az inspekcziós rendőr liszt fellökte az egészet az asztalára, megrántotta a vállait és csak annyit mondott: A bolond ! Ekkor tekintete egy kis szelet papírra tévedt, melyen néhány kusza sor látszott. Kezébe vette, s a világosság felé tartva, betüzgetni kezdte. — Ahán! Ezt már utolsó perezében, haldokolva írhatta. És elolvasta, csak ennyi volt rajta: — Ugye, hogy mégis csak én vagyok az erősebb, az én akaratom teljesedik és nem a tied! Most már el fogsz hallgatni — örökre! . ^Szerső-^Szépelyhek“ czim alatt most rendezi Scifró alá novelláit. Előfizetések a szer. czimére: Budapest, agteleki u. 15 szám alá ku. deildők. (Főzve 1 írt.) — PEST MEGYEI HÍRLAP 1.50 Ha az ember lába kificamodik. Szerencsétlen voltam — kevés kivétellel — egész életemben. Hány ember van, akinek — bármihez nyúljon, — minden arannyá válik a kezében. Én, ha szórakozáskép nagy ritkán leülök kártyázni, biztosra lehet venni, hogy mindig pechem van. Szinte látom, miként örül, aki bennem baleket foghat. Egyszer akartam tenni a lutrira, a számokat már fel is írtam egy papírszeletre. Deezzel is elkéstem, mert mikorra oda mentem a lutris boltba, hogy megtegyem a zsebemben szorongatott számokat. —akkuráte kijött mind az 5 numerusom. 2.