Kecskeméti színházi és sport élet, 1927 (1. évfolyam, 1-9. szám)
1927-10-29 / 1. szám
Kecskemét, 1927. október 29. I. évfolyam, 1 szám. SZÍNHÁZ KECSKEMÉTI I ÉS SPORT ÉLET Színház, Mozi, Művészet, Társaság és Sport eseményekkel foglalkozó hetilap. Megjelenik minden szombaton Egyes szám ára : 40 fillér. Felelős szerkesztő és kiadó ALMÁSSY SÁNDOR Előfizetési ár: 1 hóra .............. 150 P. 3 hóra_______4 _ P. 6 hóra____ _ 8_ P. PROLOGUS. Tulajdonképpen egészen úgy vagyok, mint sok színdarabíró, aki úgy érzi, nem teljes a kész, befejezett öt felvonásos drámája vagy három felvonásos vígjátéka, ha csak nem ír elébe egy különben fölösleges prológust. Pedig Isten bizony száz prológus közül legalább is kilencvenkilenc bízvást elmaradhatna mert. ..! Hát igen nevezzük néven a gyereket: nemcsak hogy senki sem kívánja, hanem és ellenben mindenkit untat. Az én prológusomnak azonban ellentétben minden egyéb prológusokkal van egy kitűnő és ragyogó érdeme. Ugyanis a prológusokat mindig muszáj meghallgatni, de az enyémet nem muszáj elolvasni. Ez azután mégis csak akkora érdem, hogy miatta bizonyára megbocsájtja a „kedves“ olvasó, hogy elkövettem. És miért is ne bocsátaná meg, hiszen nincs ebben az én prológusomban semmi olyan ami miatt dühöngenie kellene. Legfeljebb az a bűne, hogy unalmas és hogy ígéretek vannak benne. Mert ígéretek azok azután vannak. Ámbár nem ígérek sem eget, sem földet, legfeljebb csillagokat. A színpad csillagait — sőt azoknak is csak a fényképét. Azután kritikát és a kulisszák mögötti apró titkokat, pletykákat...! Leleplezéseket a direktor terveiről, a kóristák vágyairól és reményeiről. Lesz szépségverseny és kedvencverseny. Azután a színházon kívül a hálák és mulatságokról, a sport eseményeiről is riportokat fogok adni. Sőt a művésztelep és a kecskeméti társadalom minden közérdekű eseményéről be fog ez a kis lap számolni Szóval olyasféle kis társadalmi kézi lexikon lesz ez. Azonban, hogy a fenti ígéretek testet öltsenek és valósággá váljanak, ahhoz sem az én igyekezetem, sem munkatársaim jó akarata nem elegendő, — ahhoz kell még valami amit csak a közönség adhat .• szeretet és támogatás. Mert a közönség szeretete és támogatása nélkül elhervad ez a kis sajtó palánta, még mielőtt megerősödött volna, mert a közönség szeretete a sajtó éltető napja. Hogy ezt megkapom, hiszem és ebben a hitben bocsájtom útjára a „Kecskeméti Színházi és Sport Élet“-t i s vele üdvözletemet kedves olvasóimhoz. Almássy Sándor.