Testvériség, 1888 (5. évfolyam, 1-53. szám)

1888-01-01 / 1. szám

1. szám. „TESTVÉRISÉG 3 telmi képesség és fejlettség nélkül c­éltudatos haladás nem képzelhető, miért is mi ezeken a mezőkön fo­gunk szorgalmas kezekkel munkálkodni. A pártviszályok és az ebből folyó szenvedélyes küzdelmek, mint gyom a hasznos növényzetet, elnyom­nak minden jóravaló törekvést, kiölik az emberek szí­véből az egymás iránti szeretetnek és tiszteletnek még csiráját is, pedig a rideg lélek és sivár kebel a szép és jó befogadására ép úgy képtelen, a­mint elrejtve marad a sötét elme előtt az igazság tiszta fogalma. Mi azon munkálunk, hogy a pártok meddő har­csát egészséges társadalmi tevékenység váltsa fel. Nem akarjuk kiölni az alkotmányos élet iránti érdeklődést, de azon leszünk, hogy a homályos fogalmak végre meg­tisztuljanak, és az ember, mint önelhatározásra képes lény, fölemelkedjék azon magaslatra, mely őt Isten és ember törvénye szerint megilleti. És tesszük ezt keresztényi elvekből kiindulva azon az alapon, hogy „szeresd felebarátodat, mint önnön magadat!“ Ha ez a tétel mások által bennünk meg­­támadtatnék, s a mi szeretetünk szeretetlenséggel lenne viszonozva, fogunk módot és alkalmat találni arra, hogy szembeszállva az ellenkező véleményekkel, érté­kére szállítsuk a velünk ellentétes tanokat hirdetők munkáját és apostolait. Tudjuk nagyon jól, hogy erős áramlattal lesz dol­gunk, mert vannak a jelenkornak sok olyan Cicerói, a­kik nemcsak maguk hiszik, de másokkal is el akar­ják hitetni, hogy csak az való és igaz, és csak az hoz üdvöt, a­mit ők prédikálnak, pedig ha megméretnek ők is és tanaik az igazság mérlegén, sokszor igen könnyűnek találtatnak. De hát a próféta csak akkor próféta, ha vannak hívei, s így azoknak az önmagu­kat dicsőítő és az ócska dicsőség sugaraiban kéjelgő prófétáknak hívők kellenek, mert eklézsia nélkül a pap nem élhet meg. Gondunk lessz reá, hogy ezek a papok hamis Istennek oltárain ne gyújtsák meg az áldozati tüzet, mert az ilyen tűz világítás helyett elvakít. Lapunk a lehető legváltozatosabb tartalmú lessz. Szerződésszerűleg lapunkhoz kötöttük a jelenkor leg­jobb íróit, s így abban a helyzetben vagyunk, hogy a lehető legmagasabb irodalmi és public­istikai színvo­nalon álló lapot adhatunk olvasóinknak. Lapunk első oldalán mindig egy-egy komoly képet és annak leírását közöljük, különös gondot fordítva itt a hazai és helyi közélet azon munkás tagjaira, a­kik magukat valamely téren kitüntetve, méltókká let­tek arra, hogy mint példányképei és tetteik által ki­magasló, kiváló tagjai a mindennapi közéletnek, be­mutatva legyenek a magyar társadalomnak. Lapunk utolsó oldalán humoros és mulattató ké­peket közlünk megfelelő szöveggel. Megemlékezünk a világi eseményekről, a hazai és helyi eseményekről, általában a társadalmi, közgaz­dasági, közművelődési és egyébb közhasznú dolgokról, mindig demokratikus, keresztyén szellemtől vezéreltetve. Nagy áldozatokat kívánt tő­lünk ez újítás, de meghoztuk azon reményben, hogy úgy a hazai, vala­mint a helyi t. közönség méltányolni fogja törekvé­sünket és nem késik hézagpótló ügyünket becses támo­gatásával kitüntetni. Mit kérve, vagyunk kiváló tisz­telettel a „Testvériség“ szerkesztősége. Fegyelmi vizsgálat. (Folytatás.) Péter D. tanácsain­: Pótlólag adatott be Szappanos János és társai által azon vád, hogy Nt. Czelder Márton lel­kész úr Csetényi Juliánnát Ress Jánossal és Szappanos Eleknek egy Túri József nevű cselédjét menyasszonyával két hirdetés után adta össze és ezért az utóbbi pártól 5 irtot vett. Ez állí­tás igazolására tanúul bemondatott Baán János, a másik esetre Szappanos Elek. Bán János nem jelenvén meg, kérem önt Szap­panos Elek úr, mondja meg, mint tud ez ügyben ? Szappanos Elek tanú: Ez ügyben annyit tudok, hogy a cselédem elvett egy katholisus leányt és beiratkoztak, de mikor a harmadik hirdetésre került volna a sor, már akkor ő nálluk nem lehetett megesküdni, s viszont nállunk is a Nagy­­tiszteletű úr álítása szerint pen­itenciális hét következett, ennél­fogva siettetni kellett az eskk­vést. Ügybe, daczára annak, hogy idejében be lett jelentve az iratkozás, a hirdetés első ízben el­maradt, e­miatt zavar történt, mert az egyik fél is, a másik fél is azt hitte, hogy valami baj, vagy válás adta magát elő, azért nem hirdetik ki őket. Bementek aztán a Nagytiszteletű úrhoz és ő azt mondta, hogy tévedésből maradt el, de nem baj, és csakugyan a rákövetkező vasárnap másodszor hirdették ki a­nélkül, hogy először ki lettek volna hirdetve, és ezért a Nt. úr a polgármesterhez küldötte őket valami engedélyért, mert már a harmadik hirdetésre idő nem volt és ezért hét frtot kellett a cselédemnek fizetni. Mást nem tudok. Péter D. tanácsbiró: Jól van, tessék a jegyzőkönyvet aláírni. Megtörténik. Péter D. tanácsbiró: Ezzel befejeztetett a tanúkihall­gatás azon vádakra, a­melyeket Szappanos J. és társai beadtak. Most tehát átmegyünk a Szeless Albert és társai által beadott vádak igazolására bemondott tanúk kihallgatására azokon kívül, a­kik az eddigiekkel összefüggésben kihallgattatóak. A Dékány Lajos-féle ügyben és a Farkas Anna anyakönyvére vonatkozó vádra már a tanúk kihallgattattak, tehát átmegyünk a Nagy Lajos gyermekének keresztelési anyakönyvének ügyére. Miután Nagy Lajos nem jelent meg, meg fog vizsgáltatni az anyakönyv és a följegyzési napló. Szeless Albert vádló azt adja elő, hogy Nt. Czelder Márton úr az egyházat kapzsiságból 25 főt 70 krban megkárosította, s ennek igazolására Mádi János akkori főgondnokra és Mikó László kántorra hivatkozott. Ennélfogva fölkérem az itt jelenlevő Mádi János urat, szíveskedjék meg­mondani, miben áll e dolog és mit tud arról ? Mádi János tanú: Leszek bátor ennek a dolognak a his­tóriáját röviden elmondani, s méltóztassék azt akként konklu­­dálni, a mint röviden a jegyzőkönyvbe vezetni helyesnek vélt tekintetességed. Nt. Czelder Márton lelkész úr 1884-dik év végén tudatta velem, hogy Félegyházán leányegyházat akarnak ala­kítani, tehát a­mi lehetséges, tegyük meg az alakuló egyház érdekében. Én örömmel vettem a hírt és fontosnak tartottam, hogy abban a nagy katholikus fészekben legyen egyházunk, a a­melynek a kecskeméti mintegy gyámola, keresztapja legyen. Elközeledett a megnyitás, mert dicséretére legyen mondva Nt. úrnak, buzgalommal látott annak létes­­éséhez.. — jelentette Nt. úr, hogy annak ünnepélyessé tétele végett tegyünk valamit, s én készséggel egyeztem bele, hogy az egyháztanács jóvá­ha­gyásával a fölmerülő utazási költségeket az egyház fedezze. De hogy történt-e közöttünk valami konkrét megállapodás, arra nem emlékezem, de ha történt volna, úgy én akként jár­tam volna el, hogy bejelentem azt az egyháztanácsnak és jóvá­hagyását kértem volna ki. Később, most nemrég felkeresett Nt. úr a czélból, hogy adjak neki egy nyilatkozatot, mely­ sze­rint a félegyházi egyház megnyitásánál fölmerült s általa az

Next