Üzenet, 1936 (1. évfolyam, 1. szám)
1936-12-01 / 1. szám
karácsony előtt. Drága Jézuska, hozz a testvérkémnek egy alvó babát, nekem egy hintalovat s az én sokat siró anyuskámnak hozz valamit abból a csillogó szép mennyországból, ami örömet szerez neki. Úgy szeretném, ha többet mosolyogna! — A Jézuska meghallotta az imát és ki tudja miért, a szegény édesanyának szeméből még jobban hullottak ezentúl a könnyek. Múltak az esték, szálltak az imák s egyre jobban közeledett a karácsony... Az utolsó napon valahonnan nagy csomag érkezett. Csodálatosak az angyalok utai... Este, amikor két dobogó gyermekszív lépett a karácsonyfa alá, ime csodák csodája: ott volt az alvó baba, a hintaló és amint két boldog gyermek örömébe nézett, hulló könnyek szivárványán át — mosolygott az édesanya... — Azon az estén a gyermeké lett a karácsony, mert — imádkozott érte! Testvérem, közeleg a karácsony. Emberi szivek jóságra, szeretetre nyílnak. Angyalok suhannak a földre és a szeretet átlengi a világot. Várakozó, álmodó, didergő és szomorú emberek állnak a karácsony kapujában. Jöjj testvér, valahol az Isten most állítja fel örök szeretettnek karácsonyi fáját... Fényei az atyai ház ablakából valók s ajándékai az Isten szivének álmai. Jöjj, várnak az Isten meglepetései, várnak a csodák... Nézd, már nyílik az ajtó, látod a fényt? — Nos, mindez a tiéd, csak — imádkozzál értes piedPieh nsjos GONDOLJATOK... „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet, — hogy aki a földön szegény, gazdagságot találjon az égben.“ * A Karácsonyban nem az a csodálatos, hogy szeret minket az Isten, hanem az, hogy ilyenkor a mi szivünkből is felhangzik a szeretet égi éneke. Aggódó ,,Anya“ szivéből hívogató üzenet száll, minden gyermeke szivébe, ki tiszta szeretetre vár. Érzed-e a védőszárnynak bársonyos, puha melegét, tudod-e az aggódónak ,,Kire küldi szét üzenetét? A te áldott, örök Őrződ, ki gyógyítja fájó sebed, zord mélyből magasba emel, s jóvá teszi bűnös szived. A te áldott, örök Gyámod, ki széttöri bilincseid, s letörli ráncos arcodról nagy küzdelmed könnycseppjeit. A te áldott örök Atyád, ki nem ismer enyészetet, s egykor otthonába hívja megfáradt, terhelt lelkedet. Most már tudod-e, érzed-e, nem lehet más az üzenet, mi szived ajtaján kopog, csupán a tiszta Szeretet! Ez kiált, ez zeng most feléd: az ég és a föld elmúlnak, de ki szent Igéjéből él, annak sohasem lesz alkonyat! Ez kiált, ez zúg most feléd: győz egykor gyengeségeden a leghatalmasabb Erő, a legáldottabb Kegyelem! Ez kiált, ez cseng most feléd: tűnjön mellőled minden vád, hit által megigazulás, s a legszebb jövő vár te reád! Ez kiált, ez száll most feléd: erőd nyerni tud száz lelket, ha imádság és szolgálat dobogtatja mindig szívedet! - üzen most. Ó, a Király, óh nem én szólok hozzád, csak ő tudja meggyújtani hunyó élted mécsvilágát! Óh nagy üzenete nyomán, fakadjon sok boldog áldás, s lobbanjon hideg szívekben szent tűzre az ősi parázs ! Óh, nagy üzenete nyomán zengjen háládnak éneke. Ki néki adta lelkét, annak örök az élete! ...“ fi halál és az öregasszony Régi történet szól egy öreg anyókáról, aki nehéz rőzseköteget cipel a vállán és testben-lélekben kifáradván ledobja terhét és felsóhajt: „Istenem! Bárcsak jönne a halál!“... Ésekkor — a mese szerint — az erdőszélen megjelenik a halál és megkérdi az öreg anyókától: „Itt vagyok, mit kívánsz tőlem?“ az öreg anyóka lelkében hirtelen feltámad az élet,ösztön, elfelejti minden keservét, nem emlékszik fáradalmaira... reá mutat a rőzsecsomagra és kérő, csengő szóval mondja: „légy szíves, segítsd fel a vállamra!“... Tulajdonképpen így vagyunk mi is a halállal. Hányszor akarjuk mi is ledőlni életünk terhét, hányszor érezzük mi is elviselhetetlenül nagynak és súlyosnak szenvedésünket és csalódásunkat; talán sokszor kifakadunk is keserűen „jobb volna már nem is élni!“. . de ha hirtelen elénk is odaállna a halál, bizony mi is csak úgy tennénk, mint a mesebeli öregasszony... Megkérdezem tőled kedves Testvérem, voltál-e már közel a halálhoz és ha igen, mi volt vele szemben az erősséged ? Be akartad-e csapni, mint az a másik öregasszony, aki kiírta mindig az ajtajára, hogy „Holnap!“? Menekülni próbáltál e előle, úgy, hogy azt mondtad: „ezt az urat nem ismerem, még nem volt hozzá szerencsém?“... Rohantál-e orvostól orvoshoz csodatevő medicinákért s amikor megláttad az orvosok arcán az aggodalmaskodást, felsikoltott e lelkedben a hitetlenség: vége van az életemnek? Vagy megérezted e, hogy egyetlen Tévedhetetlen Orvos csak ő lehet, aki segített a Jairus leányán, megkönyörült a naini özvegy fián és életet adott a halott Lázárnak. .. Eszedbe jutott-e, hogy Az, aki a Golgothán is másokért imádkozott, az élet és halál kapujánál minket is imádkozó szívvel vár haza... Gyermekkoromban sokszor elnéztem a temetőkert kapuján a felírást: „Vándor, meddig még? Mikor térsz be ide pihenni?!“ Érzed e kedves Testvérem, hogy amikor Jézushoz érkezünk majd, drága Pihenés lesz az? Nem elszomorító vég, hanem boldogító kezdet... Erzsébet angol királynő a halálos óráján rémülettel és csengve suttogta: „Fél birodalmamat odaadnám még öt percnyi időért!“ Aztán ... a következő pillanatban ott állt a legnagyobb király ítélőszéke előtt... Szegény királynő azt hitte fél birodalmon meg lehet venni a halál izgalmát. Milyen más, milyen felemelő látvány volt lelkipásztori szívemnek az az egyszerű, szegény Kovács Mihályné, aki halálos ágyán is csodálatos hittel suttogta: „Ne sajnáljon engem Tisztelendő úr! Én már nemsokára ott leszek az én Krisztusomnál!“... Angol királynő... Kovács Mihályné... Mit gondolsz Testvérem, melyik fejére tett koronát az élet örök királya Jézus ? Az egyik fél országot ígért, a másik egész országot adott: a szivét!. .. Halász Béla 2