Kecskeméti Ellenőr, 1904 (3. évfolyam, 79-155. szám)

1904-01-03 / 79. szám

2. oldal. KECSKEMÉTI ELLENŐR 1904. január 3. hogy a béke, a fegyverszünet idejét a nemzeti megerősödésre használjuk föl. De míg mi, jóhiszeműek, talán hittünk abban, hogy Ausztria és a bécsi körök komolyan veszik a kie­gyezést, s hogy annak alapján nem v­etnek gátat a nemzeti megerősödés, a nemzeti erőgyűjtés munkájának, hogy belátják a megerősödött magyar nem­zeti állam elengedhetetlen szüksé­gét arra, hogy a Habsburgok trónja szilárdan álljon s hogy a szét­húzó Ausztria szét ne hűljön , addig Ausztria mindent elkövetett, hogy a magyar nemzeti állam ki ne épülhes­sen, hogy a hadseregben a magyar szellem, magyar nyelv, vezetésében a magyar elem ne érvényesüljön, hogy külképviseletünkből magyar ál­lam jellegére mutató mindeni intéz­mény kiküszöböltessék. A gazdasági kiegyezés minden megújításával újabb­ terheket rótt ránk, milliókat költetett velünk egy oly hadsereg erős­itésére, mely nem szolgálja a magyar nemzeti érdekeket, mely nyelvében nem magyar s mely a legnagyobb gátja a magyar nemzeti állam­nyelv teljes érvényesülésének. Az 1903 év ében abból a szem­pontból nevezetes, hogy a nemzet újból belátta e tanulságokat s mikor Ausztria a hadsereg létszámának fele­melését kérte, a nemzet önérzet újból hatalmasan megnyilatkozott, a felfe­dezés csodákat művelt, az alvó nem­zet megmozdult. Az év panamája*) Ennek az esztendőnek a króni­kása is elég feljegyezni való eseményt talál. A nyugtalan, ideges emberiség küzdelmek, diadalmak és vereségek között száguldott keresztül az elmúlt *) Közérdekű voltánál fogva helyt adunk e cikknek, de mindenben nem adjuk nézetét. „Bereg“ szó no és én nyomban megkér­deztem : — Nagyságtok tehát beregiek ? — Igen — volt a serény vá­lasz — a szőr puszta mienk Beregben, lehet vagy másfélezer hold. — Ah ! — húztam félre a számat. Lassan kezdtem már Tamás lenni a dologban, hogy az az asszony a más­félezer holdjával a leányát jön hozzám kínálni. Kinek oly roppant vagyona van, foghat az miniszteri tanácsost is ma­napság. No és hogy ne maradjak már so­káig kétségben jövetelének igazi célja felől, hát Pataky Lászlóné ő nagysága minden tartózkodás nélkül előadta kérel­mét. Előrebocsájtotta, hogy ne vegyem rossz néven. — Dehogy veszem — feleltem én. — Tehát nem haragszik meg ? — Én ? és megharagudni ? — te­kertem a fejemet, mintha az a dolog tiszta lehetetlenség lett volna. — Tehát akkor elmondom. — Tessék, méltóztassék. — A dolog igen egyszerű. Szeréna­háromszázhatvanöt napon is és nem jutott közelebb a célhoz , az általános boldoguláshoz. Sőt inkább messzebb esett a céltól. Mióta áll az emberiség, évezredek óta azt hirdetik királyok és bölcsek, hogy nagggyá és dicsővé kell lennie a nemzetnek és boldo­gokká az egyeseknek. S az él­­ ugyan­csak évezredek óta rácáfol a ki­rályokra és bölcsekre, csak sárgolyó marad a föld, melyen szennyes ára­dások öntik el a jót, a nemeset, a tisztát, melyen keresztre feszíttetik az igazság, melyen győz az erőszak és a gőg, melyen uralkodik a mammon — és a melyen mégis olyan szép és kí­vánatos az élet, hogy nem szeretünk meghalni. A kesergő emberek, akik hol okosan, hol ostobán, de egészségesen, az élet gyönyörűségeinek élvezése közepette hirdetitek a világ s az em­beriség romlottságát, az élet hiábava­lóságát menjetek el a kórházba, ahol a betegek és nyomorultak imádják az életet! ... Mert az élet mégis a legkívána­­tosabb mindenek felett. Az újságíró szempontjából az év kiemelkedőbb eseménye a belgrádi király gyilkosság. Sándor az ifjú és felette romlott idegzetű, a szeretkezés­ben oly extotikus fiatal király nejévé tette a nőt, aki művésznője volt a szerelem technikájának. A frigy nem­csak politikai józanság és társadalmi felfogás ellen való volt, de erkölcs­telen is. Rettenetesen kellett küzköd­­niök érte. Neró, Kaligula s a többi kéjenc tirániusok és rabszolgák s a kenyérért és cirkuszi játékokért üvöltő polgárság közepette lábbal tiporhatták az ember örök természetének törvé­nyeit, de a fejedelem, aki manapság cselekszik ilyet, a szocializmus és anarkizmus korában, az elvész. Szer­bia már napirendre tért a rémes ki­rály gyilkosság fölött és el van ha­mar egy gazdag tímérnök el akarja venni. — Az igen szép. — Hanem Szeréna kissé különc a mérnökkel szemben. Csöppet sem biztatja , a mérnök pedig úgy magától nem mer nyilatkozni. — Az már baj. — Én is azt mondom, tehát kellene, aki a mérnököt biztassa. — És itt rám gondolt, nagyságos asszonyom, én volnék a legalkalmasabb médium ugy­e arra a biztatásra ? — je­gyeztem meg boszúsan. — A számból vette ki a szavakat, édes Rigyáci úr — könnyebedett meg őrnagysága — hanem mit látok? ön ösz­­szeráncolja homlokát ... ön ... ön adott szava ellenére haragszik. — Dehogy haragszom — röstelked­­tem én. — Tehát számíthatok, Rigyáci úr szives támogatására ? — Miért ne — próbáltam mosolyogni. — Oh ! oh ! tudtam én, hogy ön derék ember — hálálkodott a feketeruhás hölgy, de — folytatta kicsit fönnakadva — azt nem tudja még, a mérnököt mivel biztatom ? (Vége kövül gyatva a két sír egymás mellett, melyben Draga és Sándor alusszák örök álmukat. Véres trónon, bizonyta­lan trónon ül Péter király, a merész és a bátor, semmitől vissza nem ret­tenő Karagyorgyevics utóda. A mi hazánknak egy egész esz­tendőn keresztül húzódó históriai ese­ménye volt és van még most is. A parlamenti obstrukcióról van szó, mely állandó izgatottságban tartotta és tartja Magyarország népét. A lelkes vidék a nyáron száz és száz küldöttséggel tüntetett a haza igaz jogai mellett s ez lángra gyújtotta a dunaparti harminc milliós, hideg márványpalo­tában a honszerelem pislogó parazsát. Odafent, e kedélyes császárvárosban megszűnt a kedélyesség. Megijedtek a sógorok és keserves jajveszékelésben törtek ki az erejének tudatára ébredő magyarság kívánságai fölött. Bár csak szóban és írásban, a sajtóban és a két parlamentben, de felújult az év­százados nagy harc, Mohács után ki tudja már, hogy hányadszor. A harc szünőben van már, s bár két magyar kormányt emésztett fel, úgy látszik, még­is a mi sikerünkkel végződik. A bölcsesség sugallja, hogy elégedjünk meg egyenlőre az eddig elért sikerek­kel, mert akármilyen szép bizonyságát adta is a magyar nép erejének és szí­vósságának ebben a küzdelemben, sú­lyosan érezzük máris annak gazdasá­gi hátrányait. A nemzeteknek a ma­napság a közgazdasági kérdések he­lyes megoldása képezi a főfeladást s a közgazdaság terén nálunk még any­­nyi a tenni­való, hogy kár minden elmulasztott napért. Lehet, más véleményen vannak, a pontatlan adófizetők, akik az exlexben vígan éltek a törvényadta joggal, hogy nem fizettek adót. Nekik nem tart sokáig az obstrukció, ha még egy esztendeig tartana is, valamint a legényeknek sem, akiket már két esztendő óta nem tapo­gatott az ezredorvos úr. Most vége lesz e szép időknek, adót kell megint fizetni, a végrehajtóknak rettenetesen sok dol­guk lesz és be kell majd rukkolni, nem is október elsején, hanem egy-két nap­pal a sorozás után. A szegény öreg bakák, akiket október óta visszatar­tanak, ők emlegetik meg legjobban ezt az izgalmas politikai küzdelmet. Szorosan összefügg a nemzeti küz­delemmel a munkás­kérdés, mely mind nagyobb arányokat ölt Magyarországon. A szocializmus nagy haladást tesz, a város és falu, ahova egyszer egy agi­tátor beteszi a lábát, meg van hódítva az ő alsóbb rétegeivel az új eszmének, amely a vörösök szerint meg fogja váltani a világot. A városokban, kü­lönösen Budapesten s az ipari munká­sok között a nemzetközi szociáldemok­­rácia hódít, míg az alföldön s a Ma­­gyarorsággal határos erdélyi várme­gyékben az oláhok között az újjászer­vezett szociáldemokrata párt terjed. A két árnyalat között az a különbség, hogy az újjászervezettek nem tüntet­nek a nemzetköziséggel, sőt elismerik a magyar haza fogalmát s programm- Magyar nemzeti hadsereg, érte a magyar kesereg.

Next