Kecskeméti Friss Ujsag, 1901. május (2. évfolyam, 86-106. szám)

1901-05-01 / 86. szám

2. oldal KECSKEMÉTI FRISS ÚJSÁG 1901. május 1. Ámde t. városi képviselő úr 15 év nagy idő az emberek életében még a nem­zetek és a szövetkezetek életében is. Egy egész fordulat állott elő, mert a műveit nyugati államok példáján okulva, hol a legtekintélyesebb is ma már a legtöbb dolgát szövetkezeti úton oldja meg a la­kosság osztálykivétele nélkül és éppen ezért óriási eredményeket tudnak felmu­tatni, hazánkban s követőkre talált, mert a nálunk eddig lenézett és mellőzött szö­vetkezeti eszme diadalát érte az 1898. XXVII. törvényczikk megalkotása által. Ennek alapján felállittatott az Országos Központi Hitelszövetkezet, e törvény alap­ján az állam jóakaró támogatásával, mely­nek elnökét Ő felsége a magyar király, egyik alelnökét a magas kereskedelmi és a másikat a földmivelésügyi miniszter nevezte ki. Súlyt fektetvén a törvényho­zók ezáltal arra, hogy az így megalakí­tott Szövetkezet iránt a közönség bizalma teljes legyen, annak a törvény szerinti szigorú vezetésének biztosítása által. És örömmel jegyezhetem ide, hogy az Országos Központi Hitelszövetkezet az ez évben kiadott közgyűlési jelentésében arról ad számot, hogy 12 vármegye hozott arra nézve határozatot, hogy a törvény­­hatóságok kezelése alatt álló árva pénzek és alapok egy része, a­mely eg­g millió koronának felel meg, hogy ez összeg az Országos Központi Hitelszövetkezetnél helyeztessék el. Ezen szövetkezet kötelékébe van sze­rencsénk nekünk is tartozni, ennek fel­ügyelete és ellenőrzése alatt is állunk. Tehát jó úton vagyunk. A czikkíró városi képviselő és 20 ezer korona alaptőke és 90 ezer korona idegen tőke gyümölcsöz­­tetése mellett a mérlegünkben kimutatott 312 korona tiszta jövedelmet kevesli és csodálkozik azon, hogy ily csekély ered­ményt tudott a szövetkezet elérni, noha, mint mondja a szövetkezet nem adott ol­csóbb kamatra pénzt mint a takarék­­pénztárak és ebből azt a konzekvenc­iát vonja le és ajánlja a kecskeméti szö­vetkezet vezetőinek, hogy a költségeket oda szállítsák le, hogy a részvényesek legalább 4% osztalékot kaphassanak a befizetett tőkéjük után. Erre csak azt kérem figyelembe venni, hogy a szövetkezeti tőke, a­melyet a rész­vegyesek adnak nem egyszerre, hanem heti 50 filléres részletekben fizetendő és így a dec­emberi befizetés nem 12 hóna­pig csak egy hónapig gyümölcsöztethető, továbbá azt kérem tudomásul venni, hogy a további 90 ezer korona, mint a mérlegben is látható, a központi hitelszövetkezettől kapott hitel lévén, időről-időre adatik és ezt az alapszabályok 27. §-a értelmében minden sallang felszámítása nélkül azok 2% nyereséggel és így legfelebb 7 és fél százalékos kamat mellett adható ki tagjainak. És így könnyen érhető, hogy a 90 ezer koronán nyert 2% nem egész egy évi használatból bizony csekély jöve­delem esik. Ezekből folyólag ki is fejthette volna czikkíró úr ott, ahol jövedelmünk emelése c­éljából a város közönségéhez támoga­tásért folyamodtunk és ahelyett, hogy kérésünk elutasításához hozzájárult volna, inkább ennek alapos megvitatásához, a nyereség és veszteség­számla beterjeszté­sének kimondását­­ hozhatta volna javas­latba. De azon reményben, hogy ezen fel­világosítások után a tisztelt czikkíró úr, mint városi képviselő a t­. közgyűlésen az általa is pártolt szövetkezeti eszme diadalához az által hozzájárul, hogy a szövetkezet kérvényét ott pártolandja, Csősz Péter. T­Á­­R­O­Z­A. A kamcsatkai kuvasz. — Irta : Xi-U-Ciá­n.. — (Folyt, és vége.)­­ Jó félóráig tartott a hajsza. Forgat­tuk a glóbust jobbra-balra, keresgéltünk az ekvátoron innen, az ekvátoron túl, de­­ Kamcsatka sehogy sem akart előkerülni.­­ Végre a szobaleány, ki szintén részt vett a tudományos expediczióban, ujjával meg­bökte Éjszak Ázsia keleti részét s diadal­ '­masan felkiáltott: — Itt van, ja! — Jó, jó, maga nélkül is megtaláltuk volna. — No látja bácsi, — mondá feleség í­gém ingerkedve, — hogy mégse Brazíliá­ban van. A nyugalmazott alispán úr restelte, hogy igy rajtakapták a geográfiatlanságon s kategorikusan kijelentette: — No mikor én geográfiát tanultam, akkor még Brazíliában volt. Anyósom sietett konstatálni az előtte álló glóbus adataiból, hogy Kamcsatka roppant messze esik tőlünk s miután a meridián­usokat összeszámlálta, kijelentette, hogy a kutyát senkinek el nem adja, egy házért sem. — Ilyen ritka, előkelő állat csak dí­szére válik a családnak s növeli tekinté­— ápril. 30. — Az­ olvasókhoz. Május 1­ét egész , Európában mindenütt m­egünneplik a betű­szedők, különösen pedig a hírlapoknál alkalmazottak. Egész éven át nappal is, éjjel is dolgoznak, a sátoros nagy ünne­peken kívül ez az egy nap a pihenőjük. A múlt hetekben a budapesti nyomdászok egyesülete kérelemmel járu­l a hírlapírók szövetségéhez, hogy járuljanak hozzá e nap megünnepléséhez. A kérelmet telje­sítették, május 2 án reggel tehát Buda­pesten nem fog napilap megjelenni. Mint­hogy lapunk szedői­ is tagjai a nyomdá­szok országos egyesületének, a többi vidéki lapok szerkesztőségeinek megállapodásá­hoz képest mi sem fogunk lapot kiadni. Holnapután, csütörtökön tehát lapunk nem fog megjelenni. — A város zálogja. Olyan világot élünk, hogy magánosok, városok, még az ország is jut abba a helyzetbe, hogy „pil­lanatnyi zavarának segítésére“ zálogot­­ kénytelen adni, hogy egy kis pénzmagra tegyen szert. Az adott szó is zálog, a lyét kifelé. — Annyi bizonyos, hogy ettől a percztől kezdve a kamcsatkai kuvasz az anyagi jólét, kényelem és fényűzés oly mértékét élvezte családunkban, minővel még kevés kopó dicsekedhetett. Finom művü szájkosarat és értékes nyaklánczot kapott. Semmiféle elkényeztetett gyermek különb beczézésnek­­soha nem örvendett. Anyósom sorba pofozta a cselédeket, ha­csak görbe szemmel mertek ránézni. — Haszontalanok! Még a nagyapá­tok sem látott kamcsatkai kuvaszt. És ebben tökéletes igaza volt. Egy alkalommal Habalik báró ismét meglátogatott. Első dolga volt kegyencze után kér­dezősködni. — Mit csinál a kis kamcsatkai? Hogy érzi magát? Anyósom részletesen beszámolt élet­módja és állapota felől. — Valamire taníttatni akarjuk, ne­velése egy kissé elhanyagoltnak látszik. — Egy kamcsatkai kuvasz ? Hová gondol. Hisz éppen ez jellemzi származá­sát, hogy soha semmit sem tanul meg. Ez még jobban imponált. Milyen ős­nemes, előkelő faj az, mely soha semmit nem tanul! Most pedig minden kutyapszichológia mellőzésével egyszerűen a tények előadá­sára szorítkozom. A díjtalanul kamcsatkai kuvaszi rangra emelt kopó, miután két hónapon át fenékig ürítette az ünnepelte­tés összes gyönyöreit s nyakig dobzódott HÍREK, mit becsületes ember kivált a lejáratkor. A városnak nem mindig hisznek, mert sokan beleszólnak az adott szó beváltá­sához . Kecskemét is kénytelen volt a múlt évben 42 darab Pesti Első Hazai Takarékpénztári részvényét és 550 ezer forint értékű regálókötvényét a Pozsonyi Takarékpénztárnál zálogba tenni, hogy a Baracs-puszta megvételéhez szükséges 800 ezer forintot fölvehesse ideiglenes kölcsö­nül. A hatmilliós kölcsönből ezt az tar­tozását is kifizette a város. A tanács teg­nap úgy intézkedett, hogy a zálogtárgyakat nem postán fogja hazahozatni, hanem Fekete István h. polgármester és Mészáros József tanácsnok személyesen mennek föl és hozzák magukkal a nagy értékű papí­rokat. — Egy reményteljes ifjú halála. Mai lapunkban hírt adtunk már arról, hogy­­ Nagy István III. éves joghallgató, a Joghallgatók Olvasó­ Körének elnöke, ön­­kezével vetett véget nagy reményekre jogosíto­tt életének és működésének. Meg­halt, mert ő szeretett. Nekünk, akik lelki világát nem ismerhettük, hasonlóképpen a nagy közönségnek, megmagyarázhatlan az ő cselekedete. Sajnáljuk az ő elveszté­sét, mert joggal vártunk tőle maradandót.­­ Családja a következő gyászjelentést adta ki: „H. Nagy Mihály és neje Dömö­tör Juliánna, úgy a maguk, mint gyer­mekeik : Juliánna, Mihály, László és Rózsika, valamint a nagyszámú összes rokonság nevében a legmélyebb fájda­lomtól megtört szívvel tudatják a felejt­hetetlen jó fiú, a legjobb testvér és rokon H. Nagy István harmadéves jog­hallgatónak 1901. évi április hó 29-én, életének 21 ik évében történt váratlan kimultát. A megboldogult hült teteme 1901. évi május 1 én délután 3 órakor fog, a III. tized, Sétatér­ utcza 66. számú gyászháztól, a róm. kath. egyház gyász­­szertartása szerint, a Budai-uti temető­ben levő családi sírboltba örök nyuga­lomra helyeztetni. — Lelki üdvéért az engesztelő szent­miseáldozat folyó évi május 2 án, reggel fél 8 órakor fog a Czollner-téri kis-templomban az Urnák bemutattatni. Kecskemét, 1901. évi ápr. hó 29 én. Az örök világosság fényes­kedjék neki!“ —Volt pályatársai pedig ezzel a gyászjelentéssel búcsúznak tőle: „A Kecskeméti Ev. Ref. Jogakadémia Hallgatói fájdalommal jelentik kollégá­juk H. Nagy István III-ik éves jog­hallgató, Olvasó­köri elnöknek folyó évi raffinált élvezetekben, egy szép reggelen eltűnt. Jogom volna kemény szavakkal súj­tani ezt a kutyahálátlanságot, de eszembe jut Heine, ki e témáról’ i­s nyilatkozik: Was den Hund betrifft, so ist er Freilich ein serviler Köter Weil Jahrtausende hindurch Ihn der Mensch wie'n Hund behandelt Elég az hozzá, hogy három héten át hajszoltuk az utczákon, tereken, nyilvános és magános helyeken, apró hirdetésekben és a lapok nyílt terein­. Hasztalan. Eltűnt, mintha csak a föld nyelte volna el . . . Megsirattuk és gyászt öltöttünk. Nem hiú külsőségekkel, olcsó krepp fátyolokkal, avagy ruháinkkal megszaggatásával gyá­szoltunk, hanem őszinte igaz keserű­séggel. Szegény anyósom ! Sohasem panasz­kodott annyit álmatlan éjszakákról, mint akkoriban. — Hej, hej, mondogatta sűrűn, öreg­szem. Az élet tavasza csak egyszer nyílik. Bizonyos vagyok, hogy az élet ta­vasza alatt a kamcsatkai kuvaszt értette. A múlt tavaszon a család a római fürdőkhöz rándult ki. Tibor az akvinkumi romok között egy fakó ebet vett észre. — Nini! mutatott ujjával. Azt hittük, hogy a kamcsatkai ku­vasz. Leugrottunk és űzőbe vettük. Egy óráig hajszoltuk a klasszikus romok kö­zött. Aki nem látta anyósomat, amint göd-

Next