Kecskeméti Friss Ujsag, 1901. október (2. évfolyam, 193-215. szám)

1901-10-01 / 193. szám

2. oldal KECSKEMÉTI FRISS ÚJSÁG 1901. október 1. tekintettel, hogy a vendéglői helyiségben több vendégnek helyet nem szoríthatnak, csak ennyi választónak adhatnak. Maguk a kezdeményezők meglepetve­­ látták, hogy este 7 óra után zsúfolásig megtelt mindkét terem és alig voltak képesek helyet adni a meghívott választó­­polgároknak. A kétszázötven meghívott közül kétszáznegyvenegy jelent meg és raj­tuk kívül megjelent a felsőkerület sza­badelvű pártjának több illusztris tagja is, mint a vendég. Megjelentek s még mindnyájan nem is helyezkedtek el, a mikor küldöttség hívta az estélyre dr. Nagy Mihályt. A­mikor a teremben megjelent, lelkes és meg-megújuló éljenzés fogadta és körül­vették őt választói, akik egyúttal tisz­telői is. Ez a lelkesedés nem mondvacsinált volt, nem mesterségesen volt előkészítve a hangulatkeltés, megnyilatkozott a ro­­konszenv benső szükség kielégítéséül. Nem is titkolta dr. Nagy Mihály, hogy jól esett neki ez a ragaszkodás, amelyet választói részéről tapasztalt. Hasonlóképpen éljen riadalommal fogadták dr. Szeless Józsefet és Vámos Bélát is. Az első fogásnál (mert hát­u­nk nem is volt) Bódogh Ferencz állott föl és po­harat ürített dr. Nagy Mihály névnapja alkalmából az ő egészségére. Egyúttal pedig éltette a választópolgárokat, kitar­tásra buzdítván őket. Dr. Nagy Mihály megköszönte a figyelmet és hivatkozott arra, hogy öt évvel ezelőtt az ő kezébe tették le pol­gártársai a szabadelvű párt zászlóját. Ezt a zászlót­­ő öt éven át lobogtatta, azt mocsoktalanul tartja most is kezében, a­mikor polgártársai bizalmából ismét je­löltje a pártnak. Ernyedetlen szorgalom­mal munkálkodott ez öt év alatt azon, hogy a város ügyei, a polgároknak jogos igényei kielégítést nyerhessenek minden irányban. Poharát ürítette az alsókerület­­ választópolgáraira. Dr. Szeless József két ízben is mondott pohárköszöntőt. Első ízben dr. Nagy Mihályt és választóit éltette, másod ízben pedig, mint a Kecskeméti Szabad­el­vűpártnak elnöke, azt ajánlotta figyel­mükbe a párttagoknak, hogy ne bizakod­jék el senki a bekövetkezhető sikeren, hanem minden egyes szavazó tekintse a küzdelmet olyannak, hogy az ő szavazata nélkül nem lesz meg a siker. Ha min­denki elfoglalja a helyét és mindenki teljesíti hazafias kötelességérzetből, anyagi előnyök várása nélkül a rábízottakat, ha mindenki buzdítja, serkenti a hozzá leg­közelebb állót: a siker nem maradhat el, a győzelem bizonyos. Élteti a választó­­polgárságot. Zombory László szintén két ízben szólott. Első­sorban dr. Szeless Józsefre, mint az alsókerületi szabadelvüpárti vá­lasztók vendégére ürítette poharát, azután pedig találóan jellemezte azt a helyzetet, hogy a szabadél­vüpárt miért tud hódí­tani és miért tudja a többséget meg­teremteni. Visszaidézte az 1861. és 1868-as időket, az 1873. évi fúziót és a Széll Kálmán alatt létrejött beolvadást. Fejte­getése azon érvelésen nyugodott, hogy az ellenzéknek felelősség nélkül könnyű volt mindenkor ígéreteket tenni és hiú reményekkel áltatni a nemzetet; de a­mikor azokat megvalósítani kellett volna, megriadtak mindenkor a felelősségtől és mert nem akarták a nemzetet rázkódta­­tatásnak kitenni, mindenkor elfogadták Deák Ferencz által lerakott alapokat és azon kormányoznak ma is. Az igazi szabadelvűségre ürítette poharát. Vámos Béla szólott azután igen nagy hatással. Alaposan, részletesen és meg­győzően fejtegette, hogy a hetvenes évek­ben majdnem közel voltunk már a tönk széléhez. Nem elég körültekintéssel tud­tak eljárni akkori államférfiaink, mert egy­szerre kellett mindent teremteni a hosszú századok mulasztásai után, a befektetések azonnali kamatoztatását szerette volna a magyar ember. Milliókat nyelt el az a gondoskodás, hogy a letarolt helyeken vi­rágzó állapotok keletkezhessenek. Deák Ferencz lerakta az alapokat és örökségül hagyta a nemzetnek, hogy dolgozzék, építse ki azokat az alapokat. A lelkesedés és hazafias kesergés nem sokra visz ben­nünket, hanem a munkának, az alkut nem ismerő megfontoltságnak van joga hivat­kozni arra, hogy a választópolgárság ré­széről támogatást kérjen. És mert azt látja, hogy a nagy hangú ígérgetéstől messze távolodik a polgárság, bízni tud abban, hogy a sok bajt ki fogja heverni az adó­fizető közönség. A "szabadelvűség diada­lára üríti poharát. Jászy Viktor szólt utolsónak, aki arra figyelmeztetett, hogy a választások után is tenni valóink lesznek, a­melyek­ről nem szabad megfeledkeznünk. Örvend a lelkes hangulaton és a szabadel­vűpárt elveinek diadalán , de nem elég, hogy csak választások alkalmával lelkesedjünk ez el­vekért, a választások után is tartsunk össze, hogy a nagy és országos érdekek­nek védelmet nyújthassunk. A szabadelvű­párt most szervezkedett, azt tartja szük­ségesnek, hogy minden alkalommal gon­doskodni kell e szervezet keretében a párt munkásságáról. Élteti a választópolgáro­­rokat. A társaság lelkes hangulatban so­káig maradt együtt és mindenki azzal a tudattal távozott, hogy 1­2 ismerőse, jó barátja van, aki jelen nem volt, azok se­gítségével szerdán okvetlen győzelemre veszik dr. Nagy Mihály megválasztásá­val a szabadelvű párt zászlóját. T­Á­R­CZ A. -1311^ A szinlap­osztó írta: Bogross Endre. (F­olytatás.)­­ Fájdalmas kedélyhangulatából lódo­bogás zavarta föl. S egy percz múlva már ott volt a leány keblén a deli csikós és könyeit édes forró csókkal szárí­totta föl. A szánandó teremtés szomorú voná­sokkal ecsetelte kínos helyzetét. — Ne félj, ne remegj, angyalom Ilonkám! vigasztalta Lobozár Pali. —■ nem hangylak elveszni, ha a pokol min­den ördögét rám szalasztják is. Csak te szeress igazán! . . . Nem leszel te Nánási Péteré, fogadom az élő Istenemre, kiben bízok és remélek. — Ugye hogy nem hagysz el, édes Palim? Hiszen tudhatod, hogy azt az utálatos Nánási Pétert ki nem állhatom. Csak téged, egyedül téged szeretlek iga­zán, híven, szívem minden dobbanásával. Érted élek, érted halok. „A te neveddel alszom el, a te képeddel ébredek, s ki­mondhatatlan az, mit érted szenvedek!“ Így rebegett a szerelmes leány, mi­közben hófehér karjával átölelte Palija nyakát és magához szorította fürtös fejét. Ezen jelenet után néhány nap múlva négy lovas sárga kiskocsi hajlott be Bo­dor Márton gazdáram tágas udvarába. A deresszerü, nemesvérű lovakon czifra sal­­langos szerszám diszeskedett, míg róluk meg csak úgy szakadt, a tajték. A csinos kocsiból Nánási Péter szál­lott le a boldog vőlegény. A híres fekete gubát most otthon hagyta. E helyett szép magyar szabású meggyszín posztó ruha si­mult nyúlánk testéhez, bozontos fejét árva­­lányhajas pörgekalap födte, míg jobb kezében ezüstfokos csillogott. Eljött, hogy aranyos kis Ilonkáját meglátogassa, s egyúttal az esküvő iránt is intézkedjék. Persze a szülők nagy örömmel fo­gadták. Ilonka, a boldogtalan menyasszony is próbált mosolyogni, csak hogy ez a mosoly olyan rideg volt, a hogy Ná­nási Péter ijedtében majd hátra tántoro­­dott. No de az igazi gavallért, az ilyesmi épen nem zsenirozza, s Nánási Péter úgy tett, mintha ezt az erőtetett mosolyt észre se vette volna. Azért a gazdag ebéd elköltése után, midőn a lakodalom napját is megállapítot­­ták, kisétált Ilonkával a kertbe, s a­mint vele egyedül látta magát, oda ült mellé a gyeppamlagra s el­kezdett rajongással mesélni jövő boldogságukról. Ígérte, hogy elviszi kis feleségét fényes bálokba, üdítő fürdőkre, kedves társaságokba. Mig egy­szer csak az ömlengés hevében, megfeled­kezve arról, hogy még csak a jegyesség stádiumában van, hirtelen átkarolta a mondhatlan bánattal szótlanul maga elé néző lány karcsú derekát és élvvágyó forró ajakéval meg akarta csókolni hala­­vány orózát. Ámde a szemérem érzetében megsér­tett leány" erre a váratlan merényletre fölugrott ülőhelyéről, s kigyult haragos arczczal kezét fenyegetőleg fölemelte, ke­ményen rászólt a merész viselkedésű vő­legényre : — Meg ne próbálja érinteni az ar­­czomat, mert meglátja, hogy rettenetesen pórul jár. És elfutott, mint egy sebzett őzike. Nánási Péter lángranyitott szemek­kel bámult utána, vad, szilaj szerelemtől, vagy talán inkább csak szenvedélytől áradozó keble lihegett, s csak enynyit tudott elfojtott hangon kiáltani: — Ne várj te kis vadgalamb ! Majd megszeliditelek én nemsokára. De biz a vadgalambot nem birta megszelidíteni. Már közelgett az esküvő ideje és Ilonka napról-napra haloványabb lett, fogyott erejében, fogyott egészségében, de annál többet kesergett és búslakodott, hogy csupa szánalom volt ránézni. A kegyetlen szülők szive is meg­mozdult végre. Elkezdtek aggódni s vál­tig iparkodtak vigasztalni bánatos le­ányukat. Csakhogy ez a vigasztalás nem hasz­nált már semmit, az esküvőt pedig nem lehetett többé kompromittálás nélkül visszavonni. Már csak egy nap választotta el Bodorékat a lakodalomtól. No támadt is a házuknál olyan sürgés-forgás, aminőt még nem látott ott senki. (Folyt, köv.) A vasárnap eseményei. Ennek a napnak, az utolsó vasárnap­nak a választás előtt, mi is lehetne más a teendője, mint a­­ korteskedés. Vájjon ki beszélne ma másról, mint a választás

Next