Kecskeméti Friss Ujsag, 1901. október (2. évfolyam, 193-215. szám)
1901-10-01 / 193. szám
2. oldal KECSKEMÉTI FRISS ÚJSÁG 1901. október 1. tekintettel, hogy a vendéglői helyiségben több vendégnek helyet nem szoríthatnak, csak ennyi választónak adhatnak. Maguk a kezdeményezők meglepetve látták, hogy este 7 óra után zsúfolásig megtelt mindkét terem és alig voltak képesek helyet adni a meghívott választópolgároknak. A kétszázötven meghívott közül kétszáznegyvenegy jelent meg és rajtuk kívül megjelent a felsőkerület szabadelvű pártjának több illusztris tagja is, mint a vendég. Megjelentek s még mindnyájan nem is helyezkedtek el, a mikor küldöttség hívta az estélyre dr. Nagy Mihályt. Amikor a teremben megjelent, lelkes és meg-megújuló éljenzés fogadta és körülvették őt választói, akik egyúttal tisztelői is. Ez a lelkesedés nem mondvacsinált volt, nem mesterségesen volt előkészítve a hangulatkeltés, megnyilatkozott a rokonszenv benső szükség kielégítéséül. Nem is titkolta dr. Nagy Mihály, hogy jól esett neki ez a ragaszkodás, amelyet választói részéről tapasztalt. Hasonlóképpen éljen riadalommal fogadták dr. Szeless Józsefet és Vámos Bélát is. Az első fogásnál (mert hátunk nem is volt) Bódogh Ferencz állott föl és poharat ürített dr. Nagy Mihály névnapja alkalmából az ő egészségére. Egyúttal pedig éltette a választópolgárokat, kitartásra buzdítván őket. Dr. Nagy Mihály megköszönte a figyelmet és hivatkozott arra, hogy öt évvel ezelőtt az ő kezébe tették le polgártársai a szabadelvű párt zászlóját. Ezt a zászlótő öt éven át lobogtatta, azt mocsoktalanul tartja most is kezében, amikor polgártársai bizalmából ismét jelöltje a pártnak. Ernyedetlen szorgalommal munkálkodott ez öt év alatt azon, hogy a város ügyei, a polgároknak jogos igényei kielégítést nyerhessenek minden irányban. Poharát ürítette az alsókerület választópolgáraira. Dr. Szeless József két ízben is mondott pohárköszöntőt. Első ízben dr. Nagy Mihályt és választóit éltette, másod ízben pedig, mint a Kecskeméti Szabadelvűpártnak elnöke, azt ajánlotta figyelmükbe a párttagoknak, hogy ne bizakodjék el senki a bekövetkezhető sikeren, hanem minden egyes szavazó tekintse a küzdelmet olyannak, hogy az ő szavazata nélkül nem lesz meg a siker. Ha mindenki elfoglalja a helyét és mindenki teljesíti hazafias kötelességérzetből, anyagi előnyök várása nélkül a rábízottakat, ha mindenki buzdítja, serkenti a hozzá legközelebb állót: a siker nem maradhat el, a győzelem bizonyos. Élteti a választópolgárságot. Zombory László szintén két ízben szólott. Elsősorban dr. Szeless Józsefre, mint az alsókerületi szabadelvüpárti választók vendégére ürítette poharát, azután pedig találóan jellemezte azt a helyzetet, hogy a szabadélvüpárt miért tud hódítani és miért tudja a többséget megteremteni. Visszaidézte az 1861. és 1868-as időket, az 1873. évi fúziót és a Széll Kálmán alatt létrejött beolvadást. Fejtegetése azon érvelésen nyugodott, hogy az ellenzéknek felelősség nélkül könnyű volt mindenkor ígéreteket tenni és hiú reményekkel áltatni a nemzetet; de amikor azokat megvalósítani kellett volna, megriadtak mindenkor a felelősségtől és mert nem akarták a nemzetet rázkódtatatásnak kitenni, mindenkor elfogadták Deák Ferencz által lerakott alapokat és azon kormányoznak ma is. Az igazi szabadelvűségre ürítette poharát. Vámos Béla szólott azután igen nagy hatással. Alaposan, részletesen és meggyőzően fejtegette, hogy a hetvenes években majdnem közel voltunk már a tönk széléhez. Nem elég körültekintéssel tudtak eljárni akkori államférfiaink, mert egyszerre kellett mindent teremteni a hosszú századok mulasztásai után, a befektetések azonnali kamatoztatását szerette volna a magyar ember. Milliókat nyelt el az a gondoskodás, hogy a letarolt helyeken virágzó állapotok keletkezhessenek. Deák Ferencz lerakta az alapokat és örökségül hagyta a nemzetnek, hogy dolgozzék, építse ki azokat az alapokat. A lelkesedés és hazafias kesergés nem sokra visz bennünket, hanem a munkának, az alkut nem ismerő megfontoltságnak van joga hivatkozni arra, hogy a választópolgárság részéről támogatást kérjen. És mert azt látja, hogy a nagy hangú ígérgetéstől messze távolodik a polgárság, bízni tud abban, hogy a sok bajt ki fogja heverni az adófizető közönség. A "szabadelvűség diadalára üríti poharát. Jászy Viktor szólt utolsónak, aki arra figyelmeztetett, hogy a választások után is tenni valóink lesznek, amelyekről nem szabad megfeledkeznünk. Örvend a lelkes hangulaton és a szabadelvűpárt elveinek diadalán , de nem elég, hogy csak választások alkalmával lelkesedjünk ez elvekért, a választások után is tartsunk össze, hogy a nagy és országos érdekeknek védelmet nyújthassunk. A szabadelvűpárt most szervezkedett, azt tartja szükségesnek, hogy minden alkalommal gondoskodni kell e szervezet keretében a párt munkásságáról. Élteti a választópolgárorokat. A társaság lelkes hangulatban sokáig maradt együtt és mindenki azzal a tudattal távozott, hogy 12 ismerőse, jó barátja van, aki jelen nem volt, azok segítségével szerdán okvetlen győzelemre veszik dr. Nagy Mihály megválasztásával a szabadelvű párt zászlóját. TÁRCZ A. -1311^ A szinlaposztó írta: Bogross Endre. (Folytatás.) Fájdalmas kedélyhangulatából lódobogás zavarta föl. S egy percz múlva már ott volt a leány keblén a deli csikós és könyeit édes forró csókkal szárította föl. A szánandó teremtés szomorú vonásokkal ecsetelte kínos helyzetét. — Ne félj, ne remegj, angyalom Ilonkám! vigasztalta Lobozár Pali. —■ nem hangylak elveszni, ha a pokol minden ördögét rám szalasztják is. Csak te szeress igazán! . . . Nem leszel te Nánási Péteré, fogadom az élő Istenemre, kiben bízok és remélek. — Ugye hogy nem hagysz el, édes Palim? Hiszen tudhatod, hogy azt az utálatos Nánási Pétert ki nem állhatom. Csak téged, egyedül téged szeretlek igazán, híven, szívem minden dobbanásával. Érted élek, érted halok. „A te neveddel alszom el, a te képeddel ébredek, s kimondhatatlan az, mit érted szenvedek!“ Így rebegett a szerelmes leány, miközben hófehér karjával átölelte Palija nyakát és magához szorította fürtös fejét. Ezen jelenet után néhány nap múlva négy lovas sárga kiskocsi hajlott be Bodor Márton gazdáram tágas udvarába. A deresszerü, nemesvérű lovakon czifra sallangos szerszám diszeskedett, míg róluk meg csak úgy szakadt, a tajték. A csinos kocsiból Nánási Péter szállott le a boldog vőlegény. A híres fekete gubát most otthon hagyta. E helyett szép magyar szabású meggyszín posztó ruha simult nyúlánk testéhez, bozontos fejét árvalányhajas pörgekalap födte, míg jobb kezében ezüstfokos csillogott. Eljött, hogy aranyos kis Ilonkáját meglátogassa, s egyúttal az esküvő iránt is intézkedjék. Persze a szülők nagy örömmel fogadták. Ilonka, a boldogtalan menyasszony is próbált mosolyogni, csak hogy ez a mosoly olyan rideg volt, a hogy Nánási Péter ijedtében majd hátra tántorodott. No de az igazi gavallért, az ilyesmi épen nem zsenirozza, s Nánási Péter úgy tett, mintha ezt az erőtetett mosolyt észre se vette volna. Azért a gazdag ebéd elköltése után, midőn a lakodalom napját is megállapították, kisétált Ilonkával a kertbe, s amint vele egyedül látta magát, oda ült mellé a gyeppamlagra s elkezdett rajongással mesélni jövő boldogságukról. Ígérte, hogy elviszi kis feleségét fényes bálokba, üdítő fürdőkre, kedves társaságokba. Mig egyszer csak az ömlengés hevében, megfeledkezve arról, hogy még csak a jegyesség stádiumában van, hirtelen átkarolta a mondhatlan bánattal szótlanul maga elé néző lány karcsú derekát és élvvágyó forró ajakéval meg akarta csókolni halavány orózát. Ámde a szemérem érzetében megsértett leány" erre a váratlan merényletre fölugrott ülőhelyéről, s kigyult haragos arczczal kezét fenyegetőleg fölemelte, keményen rászólt a merész viselkedésű vőlegényre : — Meg ne próbálja érinteni az arczomat, mert meglátja, hogy rettenetesen pórul jár. És elfutott, mint egy sebzett őzike. Nánási Péter lángranyitott szemekkel bámult utána, vad, szilaj szerelemtől, vagy talán inkább csak szenvedélytől áradozó keble lihegett, s csak enynyit tudott elfojtott hangon kiáltani: — Ne várj te kis vadgalamb ! Majd megszeliditelek én nemsokára. De biz a vadgalambot nem birta megszelidíteni. Már közelgett az esküvő ideje és Ilonka napról-napra haloványabb lett, fogyott erejében, fogyott egészségében, de annál többet kesergett és búslakodott, hogy csupa szánalom volt ránézni. A kegyetlen szülők szive is megmozdult végre. Elkezdtek aggódni s váltig iparkodtak vigasztalni bánatos leányukat. Csakhogy ez a vigasztalás nem használt már semmit, az esküvőt pedig nem lehetett többé kompromittálás nélkül visszavonni. Már csak egy nap választotta el Bodorékat a lakodalomtól. No támadt is a házuknál olyan sürgés-forgás, aminőt még nem látott ott senki. (Folyt, köv.) A vasárnap eseményei. Ennek a napnak, az utolsó vasárnapnak a választás előtt, mi is lehetne más a teendője, mint a korteskedés. Vájjon ki beszélne ma másról, mint a választás