Kecskeméti Friss Ujsag, 1901. december (2. évfolyam, 238-256. szám)

1901-12-03 / 238. szám

2. oldal könnyű feladat leereszkedni a nép felfo­gásához és értelmi képességéhez viszo­nyítani az előadást. De meg kell ezt tennünk, mert az intelligenciának e rész­ben kötelességei vannak. Külföldön nagy eredménynyel tudnak e tekintetben a hi­vatottak eljárni, Magyarországon e rész­ben eddig az értelmiség alig tett valamit. Éppen ezért dr. Kiss Albert felfogásában osztozni nem tud, mert itt egészen más­ról van szó, nem szórakoztatásról, hanem kötelességteljesítésről. Ajánlja is az elnök javaslatának elfogadását, azzal a meg­jegyzéssel, hogy szívesen átengedi más­nak az első előadások megtartási jogát. Dr. Balázs Istvánnak az eddig fel­hozottaktól eltérő nézete van ennek a fontos ügynek keresztülvitelének. Azt ajánlja, hogy a különböző körökben ren­­deztessenek más más tárgyról rövid elő­adások és annak végeztével, meghatáro­zott időben, vonuljon a közönség a Viga­dóba, ott aztán lehet ismét általános érdekű tárgyról megint kimerítő előadást tartani. Kotzó Sándor hivatkozik arra, hogy a 70-es években kísérlet létetett már ilyen népies előadások tartására. Nem igen nagy eredménynyel, mert a mi kö­zönségünk nem igen látogatja ezeket az előadásokat. Mégis azt tapasztalta, hogy amikor ő a természettudomány köréből kísérletezéssel egybekötött előadást tar­tott, annak mindig nagyobb közönsége volt. Ajánlja tehát, hogy most is ezzel kezdjük az előadások sorozatát, a nép érdeklődését jobban megnyerhetjük. Dr. Móritz Károly hosszabb beszéd­ben Pogány István indítványához csat­lakozik. Dr. Szigethy Lehel ugyancsak hosz­­szabb beszédben az akadályokról, a ne­hézségekről beszélt és a tárgy megválasz­tását is különösen figyelmébe ajánlotta a Katona-kör választmányának. Dr. Jászi Viktor válaszolt és egy találó hasonlatra hivatkozva, azt mondta, hogy most a népies előadások rendezésé­ről van szó, ne beszéljünk hát arról, hogy lehet-e azt rendezni, igen vagy nem, ha nem ismerjük kötelességünknek, hogy a fölvetett eszmét megvalósításhoz elő­készítsük. Szalontay Sándor nem tartott beszé­det, csak ennyit mondott: próbáljuk meg! Ez az odavetett megjegyzés adta m­eg tulajdonképpen a vita karakterét. Any­­nyira elágazók voltak a vélemények és mert mindenki más-más módot ajánlott, az értekezlet tagjai egyenként ott hagy­ták a tanácskozást. Pásthy Károly nem sokat remél a városi előadásoktól, mert a közönség itt indolens, hanem ajánlja, hogy a tanyák között rendeztessenek ezek az előadások. Bagi László kívánatosnak tartja, hogy ha már előadások tartatnak, azok­nak anyaga sokszorosíttassék, füzet alak­jában megjelentessék, hogy ez képezze kiindulási pontját a létesítendő városi nép­könyvtáraknak, mint a­milyenek már van­nak a külterületen. Dr. Kovács Pál elnök összegezte a vita során felhozottakat és alig néhány értekezleti tag jelenlétében mondta ki, hogy a Katona­ Kör választmányának figyelmébe fognak ajánltatni az itt el­hangzott javaslatok. Hogy mikor és hol lesznek és mily tárgyról tartatnak az előadások, azt a Katona Kör elnöksége annak idején köz­tudomásra fogja adni. T­Á­R­C­Z­A: A hordár és családja. Az én nagybátyám igen okos, tanult, tapasztalt ember. Ezt onnan tudom, hogy szörnyen érti a módját, hogy miféle bölcs tanácsokkal kell ellátni az élet tengerére kilépő ifjút. Én is szent áhítattal hallgat­tam, mikor azon nagy horderejű, egész életemre kiható utasításokat adta, melyek nélkül sajkám okvetlen megfeneklik az élet tengerén. Mikor egy bölcs tanácscsal telített mondatot befejezett, ő nagyot nyelt, én pedig bambán pislogtam, a mi nagybá­tyám szerint nem jelenthetett mást, mint hogy értem és ahhoz fogom magamat tartani. Pedig hát nagy tévedésben rin­gatta magát, mert én nem is­ értettem.. . mi több, tényleg is működő szerelőlyuk a szobán. Én, nem is gondolva nagybá­tyámra, ki mindenféle körülmények között a bölcs körültekintést kötötte legjobban a lelkemre, bele­ugrottam az alkuba, és megeggyeztünk, semmiféle különösebb je­lentőséget nem tulajdonítva annak, hogy a szoba tulajdonosa maga a hordár. El­indultunk hazafelé. Otthon az anyjuk, egy terjedelmes perszóna, meglehetős hűvösen fogadott bennünket. De mikor meggyőződött, hogy holmi foglalási szándékaim nincsenek, egé­szen megváltozott. — Méltóztassék, kérem a lássan ' jebb sétálni ! Érezze magát a**’ szén otthon. És én. m" Leá „Azt mondom én máma, Hogy az apád dáma!“ KECSKEMÉTI FRISS ÚJSÁG 1901. deczember 3. Kedvező fordulat. Kezdjük a jobbik eszünket elővenni és kezdjük belátni, hogy míg mi folyto­nosan közjogi sérelmek fölsorolásával és tizedrangú politikai kérdésekkel fecsérel­jük a drága időt, addig körülöttünk a különben is erősebb államok kitartóan gazdasági ügyeiknek keresnek oltalmat. Széll Kálmán k­ormány­ralépése óta az ellenzék is kezdi belátni, hogy fonto­sabb feladata is van a képviselőnek, mint dörgedelmes beszédeket mondani. Az el­lenzéki sajtó is elsőrendű kötelességnek tartja az anyagi helyzet javítását. A vasárnap megjelent Magyaror­szág­ban olvassuk a következő sorokat: A politikai civakodás most hide­gen hagyja az országot. Az anyagi hely­zet javítása annyira előtérbe nyomul, hogy emellett eltörpül mindenféle apró­­cseprő feleselés. Az ország közönsége kezd nekifeküdni a gazdasági kérdé­seknek. Szövetkezetek, a termelés foko­zása, az ipar megteremtése elsőrangú kérdésekké válnak. Egy szőlőbetegség orvoslása, vagy egy rézgomb előállítása jobban érdekli ma már a közönséget, mint a fővárosi élet léhasága, vagy pl. az egész király­ utcai tingli-tangli. A falusi kúriákon nagyon primi­tív élet folyik. Nem szeretik a könyvet és igy az emberek értelmi ereje vissza­fejlődik. Pedig micsoda aranyos jellem és józan gondolkodás rejlik azokban az egyszerűbb vidéki urakban ! Némelyik meg is őrzi tüzét, lelki ruganyosságát. Csak a szellemi tornát kellene gyako­­riabbá tenni számukra. Mégis magától a közönségtől lehet várni a fordulatot. Ott lent a vidéki gyűléseken, ka­szinókban, megyéknél és a magyar köz­élet más fókusain kezdik kiadni a jel­szót : regenerálni kell az országot ! Vé­get kell vetni a hagyományos magyar nemtörődésnek. Munkához kell látni minden téren, okosnak, erélyesnek, el­szántnak kell lenni. Meg kell teremteni az új Magyarországot. Megeshetik, hogy a parlament is utána ballag majd a hazafias társa­dalomnak.* Az Egyetértés hasábjain maga a függetlenségi pártvezér, Kossuth Ferenc is új húrokat penget ugyancsak vasárnap. A maga ellenzéki álláspontját megőrzi, elveinek érvényesülését sürgeti, de nem a kitaposott nyomokon „igyekszik vezetni az ellenzéki politikát. Ő is hirdeti, hogy a magyar parlamentnek az általános jólét kérdésével behatóan kell foglalkozni. A többek között aztán ezt írja: „ . . . de rá fogunk térni a köz­­gazdasági kérdésre is, mely kell, hogy most minden kérdést domináljon, mint­hogy egyrészt az ország a tönk szélére jutott nem­törődömségünk miatt, más­ánya a színésznői pályára készül, akkor menten kell, hogy tisztában legyenek az én iszonyatos helyzetemmel. Oh, mert mit szólnak hozzá ! Ez a hölgy, ez képes haj­naltól estig folytonosan trillázni. Botrá­nyos torka van. A rettenetes áriákat néha egy-egy hatásos szavalattal szakítja félbe, melyekről fogalmat alkothatnak maguk­nak, ha ezt a mutatványul fölhozott pél­dányt alaposan áttanulmányozzák.

Next