Kecskeméti Hiradó, 1914. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1914-07-13 / 28. szám

2. oldal, 28. szám. idény bódék felállitása. Ily idény bódék nemzetközi pályázaton dijakkal jutalmazott árusító bódék volnának s a magyar jelleg kidomboritásával, igen csinos kivitelben, összerakható s könynyen szállítható alakban épülhetnének. Tetszetős alakjuk, szemet gyönyörködtető kivitelük folytán, ideiglenes felállításukhoz a hatóságok szívesen hozzájárulnának még a legforgalmasabb helyeken is. Ezt annyival inkább tehetnék, mert az egész forgalmi akadály néhány hétig bénítaná csak a közlekedést. Ily idénybódékban rengeteg mennyiségű barackot, kecskeméti gyümölcsöt lehetne elárusítani igen jó árak mellett. Kísérletileg 8—10-et fel lehetne állítani Ausztria és Németország nagyobb városaiban s azonnal láthatnánk üdvös eredményét. Ha nagyon jó termés lenne Kecskeméten, úgy növelni lehetne az árusító bódék számát és pedig nem ugyanazon városban, hanem új városokban, új piacok bevonásával. Érdekes lenne megkísérelni, hogy két ilyen modern idénybódé Budapesten az Andrássy-út elején, a földalatti villamos lejáró mellett felállítva, telefonnal felszerelve milyen forgalmat tudna elérni? Természetesen raktárhelyiségei szintén telefonnal lennének az idény bódéval összekötve, hogy az eladás meg ne akadjon. Az eredmény minden bizonynyal reményen felüli volna s óriási hatással lenne a barack árak nagyságára nézve. Az idén Isten különös kegyéből igen bő barack termésünk van, de az árak úgyszólván a végletekig le vannak nyomva. Valósággal fuldoklunk e miatt saját zsírunkban, várt reményeink, hasznaink azonban nem teljesülnek. A sárga barack szétrohan az egész világba s mindenki tisztességes hasznot talál benne csak éppen a termelő nem, pedig övé a gyümölcshozó fa, a termőerőben tartás fáradtsága, a gondozás költsége, a leszedetés, válogatás, piacra hozás minden terhe, míg az ismét eladó csak a gondosan leszedett, kiválasztott aranysárga gyümölcsöt kapja, felelőség mellett — mégis háromszor annyi a haszna rajta, mint magának a — termelőnek. A termelőknek kell tehát összefogniok, szervezkedniük s minden követ megmozdítani arra vonatkozólag, hogy fáradtságuk verejtékes gyümölcseit maguk hasznára élvezhessék. Szervezni kell tehát az egész művelt nyugat bevonásával a baracktermés értékesítésének világpiacát, ha saját erőnk kevés hozzá, esetleg a földművelésügyi minisztérium bevonásával illetve támogatásával. Így aztán eljön az idő, mikor legdúsabb baracktermésünk idején a barack ára ép oly magas lesz, mintha csak némely fánkat kerülte volna el a tavaszi fagy sorvasztó lehelete. Bő termés esetén Kecskemétnek bő haszonra kell törekednie s ezt el is érheti szorgalommal, kitartással s lelkes munkával. Dolgozzunk tehát mindnyájan személyválogatás nélkül e cél elérésében s a siker csak e város népének gyarapodására fog szolgálni. Barna Tibor: TÁRCA. llllllllililllllllllllllllllllllllllllllllllllilllllllllllllllllllillllllllllllllilUllllllllillíllllllillllllllllllllllllllllll Velencei tanulmányút. Irta: CHRISZT KÁROLY. Már csak emlékeket szedek össze, de ezek oly épek, oly hűek, mintha csak egy pár órája léptem volna ki a lagúnák tündér városából, mintha csak egy rövid nap múlt volna el a kedves idő, az örökké emlékezetes napok, Velencei tanulmányutunk óta. A büszke paloták és az üdítő hullámok közt töltött vidám órákat örök betűkkel véste be emlékezetünk könyvébe a tenger királynője, s Szt. Márk szárnyas oroszlánja meghódította szívünket, lebilincselte, kielégítette röpke képzeletünket. Június 25-én délután boldog izgatottsággal gyülekeztünk a pályaudvaron s jól eső érzéssel foglaltuk el a számunkra kijelölt kocsit. Az elhelyezkedés után lassú süstörgéssel indul el vonatunk. Egy-két búcsúintés és megkezdődnek a tervezgetések s képzeletben már gyönyörködünk Velence szépségében. Rövid pár órai száguldás után már a pesti utcákat járjuk s sietünk megvacsorázni, hogy minél hamarabb beszállásolhassuk magunkat a magyar kikötővárosba vivő vonatba. Ki-ki elfoglalja a helyét s nemsokára megalakulnak az alsós partik, mert hát képzelhetünk-e több diákot együtt kártyázás nélkül? De vége szakad a kártyázásnak is és megvetjük „puha“ ágyainkat. Próbálunk aludni, de csak próbálunk, mert a kemény lócákon vajmi nehezen megy. A felkelő nap aranysugarai azonban ismét nem hagynak aludni bennünket és rövid idő alatt megindul az élet mozgó lakásunkban. Dunántúl kies vidékein röpülünk keresztül s csakhamar átlépjük a Drávát s utána beléptünk a Karsztok rideg birodalmába. De alig kezdünk hozzá a vidék szemléléséhez, midőn berobogunk Zágrábba s itt legnagyobb zsarnokunk: a kielégíthetetlen gyomor kiűz bennünket kocsinkból. Megyünk tehát reggelizni. Alig szálltunk fel prüszkölve robog tovább vonatunk. Mindnyájan az ablaknál vagyunk s csodálattal eltelve szemléljük a hatalmas fenyőket, szánakozva mered szemünk a kopár sziklákra s ámulva tekintünk le a természet alkotta mélyedésekbe. S mig gyönyörűséggel eltelve szemléljük a természet szépségeit s csodálkozunk szeszélyein, vonatunk robog tovább s végre felhangzik a várva-várt kiáltás: „Tenger ! Ott a tenger!“ Egy oldalra tömörülünk mindnyájan és szótlanul élvezzük a tündéri látványt, így meszsziről mily impozáns, mily fenséges, mintha ezer meg ezer habtündér játszadozna drágakövekkel kirakott felszínén s mintha bájos karjaikat nyújtanák a távol szemlélő elé, ellenállhatatlan csábszavaikkal megigézően suttogva: Jer, jer közelebb, élvez közelebbről! S mintha a vonat is érezné a tenger varázsát, fokozódó sebességgel száguld be Fiume pályaudvarára. A hosszú út fáradalmai dacára frissen hagyjuk el mozgó lakásunkat. Egy séta és egy pompás vacsora után elfoglaljuk kabinunkat a Salomán. Indulás után felsiettünk a fedélzetre és aggódó szemmel kutatjuk egymás arcvonását. Ám a Kecskeméti Híradó A merénylet után. A monarchia életében alighanem korszakalkotó dátum lesz, 1914. évi június hó 28-ika. A rettenetes tragédia oly mély nyomot hagyott keblünkben, hogy hatását hosszú ideig érezni fogjuk. Jövő reménységünk letéteményese, akit mindig rejtelmes szfinksznek tüntettek fel ellenségeink s akit mindig magyar ellenesnek igyekeztek elhitetni, de a ki folyton a legjobb barátunk volt, orgyilkos merénylet áldozata lett imádott nejével együtt. A kéz, mely nemes életük fonalát nyomorult gyalázatossággal ily orv támadással metszette el — szerb kéz volt. Nem egy fanatikus, elvakult szláv túlhevitett indulatjainak gonoszságban való megnyilatkozása adta a gyilkos diáknak — Princip Gavrónak — kezébe a browningot, hanem tervszerűen előkészített gaz összeesküvés. Minden sarokban, fordulónál más és más alakban leskelődött délceg trónörökösünkre a végzett isteni csudának kellett volna történni, ha elkerülhette volna! Az első merényletnél balkezével elhárította a bombát, amelyet egy Csabrinovics nevű szerb nyomdász dobott feléje. A második merénylet azonban készületlenül találta s pillanat alatt végzett úgy az ő, mint imádott neje életével. Piros, fejedelmi vérük ott hullott le a Miljacska folyón átvezető híd előtt, ahol a soffőrnek lassítani kellett a rohanó autó futását. Mintha a történelem útbaigazításokat adna a gazembereknek, hogy hol követhetik el gaz merényletüket legjobban, oly halálos pontossággal állt Princip a legveszélyesebb helyen. Harminchárom évvel ezelőtt éppen így várták a Katharina kanális hídja előtt a nihilisták a Mihály manege-ból téli palotájába hazatérő II. Sándor Nikolajevics cárt, hogy bombát vethessenek fogatja elé. A gaz merénylet akkor is sikerült, a halálosan megsebesített cár a merénylet után másfél óra múlva megszűnt élni. Ferenc Fedinánd őfensége elleni merénylet is híd előtt történt, hol szűkül az uta legkönnyebben lehetett védtelen testéhez férni. A gondosan előkészített, gaz merénylet terve olyan koponyákból pattanhatott ki, akik hozzá vannak a helyszínek rajzolásához, a terepszemlélésekhez szokva. A felrobbanó bomba, a gaz revolveres merénylet után önkénytelenül az a gondolat tárul elénk: nem lehetett volna-e elkerülni ezt a szomorú véget? A felet rá súlyos, váddal teli: — bizony ellehetett volna! Az első merénylet után pillanatnyi habozás, időveszteség nélkül azonnal rendet kellett tenger nyugodt, szél sem lengedez, s igy minden kellemetlenség nélkül gyönyörködhettünk a távolban csillogó Abbáziában és kisebb városkák álmosan pislogó lámpafényében. Lassankint a fáradtság erőt vett rajtunk s nyugovóra tértünk, hogy reggel majd friss erővel gyönyörködhessünk a napkeltében, midőn is a tenger tündéri színpompájában csillogott előttünk. S mi csak néztük , néztük e fenséges látványt és szólni sem tudtunk. De a hajó nem törődött azzal, hogy mi élvezünk, gyönyörködünk, közömbös nyugalommal úszott be Velence kikötőjébe. Mi pedig az udvarias olasz finánc rövid látogatása után az oly sokat emlegetett gondolán kieveztünk a csodás Szt. Márk térre. Alig nézhettünk körül siettünk szállásunkra, onnan pedig ki a Lidóra, a tenger üdítő hullámai közé. Délután pedig kipihentük az utazás fáradalmait s jól kialudt szemmel ültünk le vacsorázni. Bizony az olajos olasz koszt először nem igen ízlett a jó marhapörkölthöz és töltött káposztához szokott gyomrunknak, de a kemény diákgyomor végre is megbirkózott a spagettivel és risottóval. Eljött az első est s mi boldogan siettünk ki a Szt. Márk térre, hol épen katona zenekar hangversenyezett könnyed operettezenét adva elő. Másnap aztán hozzáfogtunk programmánk lebonyolításához. Első teendőnk a Canal Grande megismerése volt. Gyönyörködve rapperettóztunk a palotákkal szegélyezett hatalmas csatornán. Gyenge a tollam ahhoz, hogy azt a művészi szépséget, ami 1914 július 13.