Kecskeméti Közlöny, 1919. október (1. évfolyam, 22-43. szám)

1919-10-07 / 22. szám

2 KECSKEMÉTI KÖZLÖNY 1919 október 7. Exhumálták Berkes-Braun Ferenc városparancsnok egyik áldozatát. A június havi sclfi—kalocsa—dunapa­­taji ellenforradalom leverésénél akcióba lé­pett Kecskemét véreskerű­ városparancsnoka is, hogy a diktatúra omladozó épületét a borzalom oszlopával ideig-óráig alátámassza. Az ellenforradalom leverése után 25 solti és környékbeli kisgazdát és földmivest hoztak Kecskemétre. Ezekből Berkes 5-öt június 23-án az 1. számú tengerész-zászló­alj forradalmi törvényszéke elé állított. A törvényszéket Berkes maga jelölte ki és látta el utasításokkal. Nem sokat teketóriáztak a vérszopók és Tóth Pál, a törvényszék elnöke, rövid tárgyalás után kimondotta az ítéletet, mely szerint Horváth József 33 éves, Szabó István 23 éves, Hús Lajos 27 éves, Tar Já­nos 27 éves solti és Kugelmann Péter har­­tai 25 éves föld­mívesek forradalmi ténykedésért golyó általi halálbüntetéssel solytattak. Az ügyről jegyzőkönyvet is vettek, mely­ben a halálos ítéletet egy sornyi indokolás­sal látták el: „a Tanácsköztársaság elleni fegyveres felkelésben önkényt, tevékeny részt vettek." Ez tehát Berkesnek elegendő volt öt derék fiatal­ember életének kioltására. Az ítéletet még aznap délután 7 órakor végre­hajtották az Erzsébet-laktanyában az itt levő terroristák. Az áldozatokat a köztemetőben földelték el minden szertartás mellőzésével. Ott feküsznek külön-külön sírban, melyeket a hozzátartozók nélküli eltemetettekre vonat­kozó általános rendelet alapján egyszerű fa­kereszttel jelölt meg a város költségére a temető gondnoksága. Szeptember hóban egy derék, jó kiné­zésű bánatos hartai sváb földm­ívesasszony, id. Kugelmann Péterné, forró könnyeket ontva mutatta a háborúból épen kikerült derék fia arcképét s mondotta el szerkesztőségünkben fiának tragikus sorsát. Azért jött, hogy fia holttestét hazaszállíthassa. Az exhumálási és hullaszállitási engedélyt hatóságaink a leg­rövidebb idő alatt megadták és az szeptem­ber 20-án meg is történt. Nem akarjuk az exhumálás átélt rész­leteivel olvasóink idegeit megrázni s igy an­nak leírását mellőzzük. Azóta már a megtört szülők a hartai temetőbe járnak utolsó fiuk sírjához, akit ifjú korában, élte virágjában segített a kom­munista hiénák hada az örök nyugalomra, pedig csak egy bűne volt, mert magyarnak merte magát vallani s hazájához és évezre­des intézményeihez ragaszkodott.­­ A lerekvirálést a román kor­mány budapesti képviselőjénél és a hadse­regparancsnokságnál a városi tanács és pol­gármester által indokolt és ismételt előter­jesztésére felfüggesztették. Ezen nagylelkű és megértő intézkedés folytán a háború és a vörös uralom alatt amúgy is nagyon meg­fogyott lóanyagunk egy része a rekvirálás alól mentesült. Most csak az volna a fon­tos, hogy a magyar betegség, mely szerint az, kitől lovat elvettek, görbe szemmel nézi azt, akinek véletlenül szerencséje volt, ismét erőre ne kapjon, hiszen úgy is meg kell utólag e dolgokban valahogy az egyenlő teherviselés elvét valósítani. ” A „Nemzeti zászlós-alapra a 20-ik számunkban kimutatott 4965 koro­nához a következő adományok érkeztek: Réthey Gyula 30 kor., Vujovits György 100 kor., Naményi Koncz István 30 kor., Pataky István 15 kor., özv. Dömötör Sándorné 20 kor., Szöllősy József kereskedő 20 kor., Kis Juhász Jóska és Pali 20 kor., Klein Adolf 10 kor., Kővári Ferenc 20 kor., özv. Almássy Lajosné 50 kor., Varga István 20 kor., Csá­szár István 100 kor., Barth Baby 10 kor., Barth Tibi 20 kor., Huber Tibi 20 kor., Kecskeméti Cséplőgéptulajdonosok 120 kor., N. N. 50 kor. Végösszegben 5630 korona. A vörös uralom bűnlajstroma. Korvin-Klein Ottó, a hóhérparancsnok. Március 10-én mér tárgyaltak a proletárdiktatúráról. Kun Béla és Szamuelly Tibor mellett a tanácsrendszer legjellemzőbb exponense feltétlenül Korvin (Klein) Ottó, az országos politikai nyomozó­osztály vezetetője volt. Az ő személye körül fűződik a rettenetes bűnök egész komplexuma, majd minden szál hozzá vezet, a legkritikusabb akták anyaga az ő vallomásán keresztül kerül a büntető bíró­ság elé. Politikai és közönséges gaztettek garmadái futottak össze íróasztalán, nem volt a tanácsrendszernek egyetlen eltipró in­tézkedése sem, amelyben ne lett volna va­lami köze. Korvin Ottó tipikus budapesti bankfia volt. Púpos, alacsony gyerek volt, akit talán fizikai megjelöltsége, rut külseje sodort a szélsőséges politikai álláspont tala­­­­jára. Nagybácskán született, ahol apja gaz­dag áiakereskedő. A tanácsrendszer előtt a Fabank tisztviselője volt, ahol egyik osztály vezetését bízták reá. Állásánál évi 24.000 korona fix fizetése és 10 ezer korona sze­mélyi pótlékot kapott. Egy csomó hiúság szorult belé,­­ mindenáron szerepelni akart. Évekkel ezelőtt bekerült a Gallilei-körbe, hol Neumann Géza nevű barátjával együtt előadásokat tartott és a lehető legszélsőségesebb elveket vallotta. Az ő köréhez tartozott Lékai (Leitner) János, gróf Tisza István merénylője is. Eleinte szindikalistának mutatkozott és mint ilyen, 1917-ben részt vett az antimi­­litarista propagandában. Két budapesti ká­véházban gyűltek össze az antimilitarista gallileisták minden este és propaganda írá­saikat éjnek idején csempészték be a kaszár­nyákba. Amikor látták, hogy a kaszárnyák­ban sikerük van, a frontot is elárasztották irataikkal. A Károlyi-féle forradalom idején Kor­vin Ottó is bekerült a politikai mozgal­makba. Decemberben megismerkedett Kun Bélával is és ettől az időponttól kezdve már kommunistának vallotta magát. Csakhamar Kun Béla vezérkarához került és részt vett a politikai manőverekben. Vallomásának legérdekesebb része vi­lágosságot vet az egész magyar politikára. A köztudatban ugyanis úgy ékelődött bele a tanácsköztársasággá való átalakulás és a proletárdiktatúra kikiáltása, hogy az a Vyx­­féle március 20-iki jegyzék logikus követ­kezése volt. Ezzel szemben Korvin-Klein Ottó be­vallotta, hogy március 10-én Landler­­renő, Pogány József, ő és a szociáldemokrata párt néhány túlzó vezére egy hírlapíró közvetíté­sével már tárgyaltak Kun Bélával a tanács­­rendszer megvalósításáról és a proletárdik­tatúra kikiáltásáról. A tanácskozások veze­tője az említetteken kívül Korvin-Klein val­lomása szerint főképen Kunfi Zsigmond volt. Ezzel a vallomással megdől az a beállítás, mintha a tanácsrendszernek a francia jegy­zék adta volna meg az impulzust. Korvin- Klein Ottó azt vallja, hogy Károlyi nem tudott ugyan ezekről a tárgyalásokról még ebben az időpontban (?), de környezete föltétlenül informálva volt. Amikor a proletárdiktatúrát kikiáltották, Korvin-Klein Ottó a belügyi népbizottság­hoz került osztályvezetői minőségben. Fana­tizmusa nem ismert határt, minden tényke­dését a proletárdiktatúrához való föltétlen ragaszkodás jellemezte. Amikor a szociál­demokrata pártban ellenzéki hangok csen­dültek meg, a belügyi népbiztosság Kun Bélával egyetértően megszervezte a politikai nyomozó osztályt, melynek élére Korvin Ottó került. Ez május közepén vert. Nagyobb szerepe a júniusi ellenforradalom leverése után volt, amikor halomszámra vitette be az embereket, ahol a terrorfiúk minden formai ítélet nélkül elbántak velük. A népbizottsá­gok teljesen tehetetlenek voltak intézkedései­vel szemben, Korvin-Klein Ottó önhatalmúan, minden más hatóság megkérdezése nélkül hurcolt el embereket. Kihallgatása során erre vonatkozóan tagadóban van. Tagadta, hogy felsőbb intézkedések nélkül szedett volna túszokat. Tagadta azt is, hogy tudomása lett volna a kínzásokról és a gyilkosságok­ról, kijelentette, hogy soha halálos ítéletet nem hozott, azonban a letartóztatott terro­risták megcáfolták állításait. Kiderült, hogy ő adta ki a parancsot, hogy a letartóztatott személyeket „gajdeszbe" kell küldeni. Amikor arra vonatkozóan kérdezték meg, hogy nem bánja-e amit tett,­­szinte kihívóan jelentette ki, hogy ha még egyszer meg kellene ugyanezt tenni, megtenné. A proletárdiktatúra bukása után a rendőrök egész­­kocsirakomány idegen hol­mit szállítottak el tőle. Korvin-Klein Ottó a Peidl-féle kormány ideje alatt nyugodtan sétált az utcán és tel­jes biztonságban érezte magát, mert az új kormányban lévő barátai biztosították róla, hogy semmi baja nem lehet. Tekintettel arra, hogy nem volt sajtó azokban a napokban, nem értesült idejében a Friedrich-kormány megalakulásáról. Nyugodtan sétált az Erzsé­­bet-téren, amikor felismerték. NAPIHÍREK. — Október 6. A magyar tra­gédiák egyik szomorú stációja októ­ber 6-odika. A 48- és 49-iki szabad­ságharcunk dicső hőseit ezen a napon hurcolta bitóra az osztrák gyűlölet, miután az irtózatos orosz túlerő le­tiport bennünket. Az aradi Golgotá­val kezdődött újra rabszolgaságunk Ausztriának s az osztrák telhetetlen­­ség belesodort bennünket egy uj, egy még szörnyűbb tragédiába. Ez az első október 6-ika, amelyet menten az osz­trák járomtól ünnepelünk s magyar lelkünk gyászát könnyíti az a tudat, hogy végre megszabadulhattunk a gyűlölt, zsarnok osztrák rabigától. — Áthelyezés. A kegyes-tanitőrend kormánya Tárkányi Ferenc Trencsénből me­nekült tanárt a kecskeméti kegyesrendi fő­gimnáziumhoz helyezte át. — Giyászünnepély.­­A kegyesrendi főgimnázium kegyeletes gyászünepéllyel adó­zott az aradi vértanuk emlékének. A tem­plomban ünnepélyes gyászmise volt, mely után alkalmi beszédet Tárkányi Ferenc tanár mondott. Az ünnepély­­a Hymnus éneklésé­vel ért véget. — Nagyszabású művészbálig­­verseny. A „Skála" hangversenyiroda va­sárnap délután 5 órakor az Otthon díszter­mében országos nevű fővárosi és helybeli művészek közreműködésével hangverseny­­sorozatot kezd. Összesen 6 estély van tervbe véve Kecskeméten. A részletes programmot annak idején közölni fogjuk.

Next