Kecskeméti Közlöny, 1925. december (7. évfolyam, 274-297. szám)

1925-12-25 / 294. szám

1925. december 25 Kecskeméti Közlöny A kereszténység és a világforradalom. Irta: gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter. Betlehemben 1925 évvel ezelőtt Jé­zussal új világszelle­m született meg, mely nemcsak a vallásos gondolkozást és ér­zést alakitotta át gyökerestől, hanem az emberiség társadalmi és politikai életében is mélyreható változást okozott. Ahhoz a belső átalakuláshoz fogható, melyet a ke­reszténység elterjedése jelentett, az embe­riség életében még egyszer előfordulni aligha fog. Kétségtelen azonban, hogy most megint olyan lelki krízisnek az oldó­dása előtt állunk, milyenen egy-két szá­zados időközökben rendszerint át­esik az emberiség. A szociális átalakulásoknak az a sa­játságos természete van, hogy a benne élők azokat inkább csak érzik, sejtik és valódi jellegük csupán az utókor előtt tá­rul fel, mely a jelenségeket már történelmi távlatban látja. Csak egy bizonyos, hogy jóformán minden átalakul körülöttünk, de a tudás eszközeivel megállapítani nem lehet, hogy hova megyünk. Az út irá­nyára csak szórványos jelekből következ­tethetünk. A könyvekből merített politikai tudás teljesen cserben hagy. Mert miből vannak leszűrve összes politikai tanté­teleink ? Abból a küzdelemből, melyet az egyéni szabadságra és az államhatalom gyakorlásában való részvételre irányuló törekvések vívtak az absolut királyságok­kal és azoknak kormányaival. A megerősödő polgári társadalom nem akarta tűrni, hogy a királyok és egy­­pár miniszter belátása döntsön az államok legfontosabb bel- és külföldi politikai kér­déseiben, hanem függővé akarta tenni a kormányt a nemzet képviseletétől. Nem egyesek, hanem a többség aka­rata döntsön az államok sorsa felett. Nem akarták továbbá megengedni, hogy az ál­lamhatalom beavatkozhassék az egyén szabadságszférájába, az államhatalommal szemben garantálni igyekeztek a személy, a gondolat, a vallásszabadság és a tulaj­donjog szentségét. Az orosz bolsevizmus és az európai forradalmak után a forradalmi lelkeken kívül alig fél valaki az államhatalom túl­­tengésétől, ellenkezőleg a józan emberek túlnyomó többsége az államhatalomtól vár védelmet a forradalmi szellemmel szemben. A világnak ilyen helyzetében a régi államtan tételei, melyek az absolut királysággal vívott alkotmányjogi harcok tanulságairól vannak leszűrve, teljesen hasznavehetetlenek, mikor az a probléma , miként védhetik meg a kormányok a nem­zeteket és egyéneket a III. Internacionálé­­nak azzal­ a forradalmi törekvésével szem­ben, hogy az egyént vagyonától elválassza. Mit kezdjünk pld. a többségi elv politikai dogmájával, mely úgy szól, hogy a kisebb­­ség vesse alá magát a többség akaratá­nak — akkor, mikor a bolseviki állam­tanok szerint a proletár diktatúrát nem úgy kell megteremteni, hogy a kommunizmus elvei számára a meggyőzés eszközeivel szerezzék meg a választók többségét, ha­nem úgy, hogy az állami és társadalmi szervezetben mindenhol el kell helyezni bolseviki sejteket, mely sejteknek az a hi­vatása, hogy egyfelől az államhatalmat, különösen a rendőrséget és a hadsereget desorganizálja és demonizálja, másfelől forradalmi rohamcsapatokat szervezze terrorral és mentői véresebben verjék le és fojtsák vérbe a polgári társadalmat. Nézhetjük-e ugyanazzal a szemmel a gyülekezést és sajtószabadságot ma, mikor ezekkel az izgatási lehetőségekkel a bolseviki forradalmi szellem csak azért akar élni, hogy a hatalmat kezébe kerít­vén, az összes szabadságjogokat eltörölje. Ma már nem az a politikának az alap­problémája, hogy védeni kell az egyént egy olyan államhatalommal szem­ben, mely senkit sem fenyeget, hanem az, hogy mikép védje meg az államhatalom az egyén legelemibb szabadságát, vagyo­nát a jogfosztó proletár diktatúrával szemben, mely olyan önkényuralmat je­lent, melyhez foghatót az utolsó évszáza­dok története nem ismer. Innét van az, hogy az öregebb generáció olyan tanács­talanul áll az új jelenségekkel szemben és nem tudja azokat megérteni. Az utolsó két évszázad tapasztalatai alapján bele­élte magát az emberiség abba a tévhitbe, hogy útja szükségképen, felfelé és előre vezet. Nem gondoltak arra, hogy Egyip­tom és Mezopotámia romvárosai arról tesznek tanúságot, hogy egész civilizációk nyomtalanul tűntek el. A népvándorlás is elsöpörte a görög-római művelődésnek túlnyomó részét s az egyház csak töredé­keket tudott belőle az ókor végének és a középkornak viharain keresztül átmenteni. A bolsevizmus ha Oroszországból tovább harapódzna, lassan kint erőfeszine­ a világot, az emberi civilizációban na­gyobb pusztítást vinne végbe, mint a nép­­vándorlás, mert a testi munkával a szel­lemi munka fölé helyezése és a szellemi munkásoknak élesdi hereként való mos­toha kezelése a kultúra rohamos sorva­dást vonja maga után. A bolsevista ter­ror azután elfonnyaszt minden finomabb egyéniséget, mert az életnek tökéletes ki­szolgáltatása egy abszolút államhatalom­nak és az ezzel járó teljes bizonytalan­ság elviselhetetlen nyomás az emberi lélekre nézve. Az egyénnek elválasztása vagyoná­tól mindazoknak egzisztenciáját, akik nem pusztán testi munkával tartják fenn ma­gukat, teljesen kétségessé teszi őket , a legteljesebb nyomornak szolgáltatja ki, ha­csak nem tudnak a diadalmas forradalom bürokráciájában elhelyezkedni. Forradalmi szellem rejtett áramlatai­tól izzik az egész világ, példátlan nyug­ha­­tatlanság tölti be a lelkeket, minden csepp­folyóssá, minden bizonytalanná kezd válni, az emberek nem éreznek többé szilárd talajat a lábuk alatt. A jövőben bizakodva tekintő nyugalom mosolya elrebbent az emberek ajkáról. A lelkeknek ebben a zűrzavarában az emberiség nagy reménysége megint a betlehemi jászol, a szeretetnek, a biza­lomnak, a kiengesztelődésnek, a megértés­nek és a tekintélynek ez a szelleme, me­lyet a változó korszellemekhez, képest belsőleg mindig megújhod­ó kereszténység misztikusan lehet bele a vívódó emberi­ség lelkébe. Petőfi származása. Irta: Matusovits Péter. Ez év Sylvester éjjelén 103 éve lesz, hogy Petőfi Sándor született. Ez alkalom­ból időszerűnek találom, hogy hazánk eme egyik legnagyobb fiának származására nézve az általam eszközölt kutatások alap­ján fényt vessek. A centennárium alkal­mával sokat foglalkoztak úgy Csonkama­­gyarország, mint a megszállott területek lapjai Petőfi származásával. Nálunk a Pe-­­­tőfi ünnepségek egyik legnagyobbikán, a­­ „Petőfi társaság“ díszközgyűlésén Rákosi­­ Jenő szerb származásúnak deklarálta Pe-­­­tőfit. Hogy honnét szedte és mire alapította­­ Rákosi Jenő ezen állítását — azt csak ő­­ tudnám megmondani, de bizonyítani semmi esetre sem. Talán a Petrovics név volt az, mely őt erre a kijelentésre késztette ? A név nem határoz. A centennárium al­kalmával a csehek, szerbek, sőt még az oláhok is magukénak vallották Petőfit. Az ünnepségeken (már a budapestieket értem) csak egy ember akadt, dr. Szathmáry Ist­ván, a „Petőfi társaság“ tagja“, ki tudta, hogy a család nyitramegyei és azt Pető­firől tartott beszédében hangoztatta is, de Rákosi Jenő deklarációját már alig tom­píthatta. Más nemzet, ha ily nagy fia volt, kikutatott rája nézve mindent és nem hagyta homályban nemzete büszkeségét. Mi meg tulajdonképen azt sem tudjuk, hogy hol született. Lássuk hát, hogy mit kutattak ki Petőfi származását illetőleg. Váradi Antal a „Petőfi könyvtár“ III. füzetében azt ál­lítja, hogy a Petrovics família I. Lipóttól kapta címerét 1667. évben Luxemburgban. A címer hármas zöld halmon kék mező­ben egy páncélos kar, mely könyökben hajlik és kivont kardot tart. Felette arany­leveles korona és a heraldikus sisak. Az egész címert két arany és vörös ezüst­színű takaró fedi. Ezt a címert szerinte a család ősei, Petrovics János és Márton kapták Pozsonyvármegyében és 1668. év március hó 30-án hirdették ki Vágályhe­­lyen, Nyitravármegyében. Váradi szerint a család egyik ága Nyitravármegyébe sza­kadt. Innen magyarázható, hogy ott hir­dették ki armálisukat. Ugyancsak Váradi szerint 1770. körül Petrovics Tamás és Já­nos Podmaniczky Sándor aszódi földbir­tokos hívására Aszódra költözött. Petrovics Tamásnak az ötödik fia István, ki Karta­lon született — volt Petőfi Sándornak az édesatyja. Az elszakitott Nyitravármegye „Nyitra­­vármegye“ címü lapjának 1923. évi jan. hó 26-án megjelent számában (Egy) „Pe­tőfi családja és Nyitravármegye“ című ve­zércikkét ezzel kezdi: „Petőfi Sándor nem született magyar származású szülőktől és igy őt születésére nézve fajunkhoz nem számíthatjuk“ — írja a „Nyitravármegyei Szemle“ — „anyja tót cselédleány, atyja szerb mészáros volt“ — mondotta róla Budapesten Rákosi Jenő. Állításául bebi­zonyítani azonban nem bírná egyik sem. Csak arra hivatkozhatnának, hogy Petőfi őseinek neve 1668-tól kezdve Pellovitz volt (nem Petrovics). ... Szerinte például Lubina községben lakó Petrovicsok­ ma is Petrovitznak írják nevüket. Az 1630. évi XXX. t. c. 5. §-a elrendelte, hogy a m­­ai­­mális levelek abban a megyében hirde­­tendők ki, melyben elnyerője lakik. Ebből világos, hogy a Petrovics-család nem po­­zsonymegyei, hanem nyitramegyei. A „Pozsonyi Híradó“ 1922. évi de­cember hó 24-iki számában Kenedy Géza „Petőfi“ címen „Quidam“ pedig­ „A költő származása, születése, gyermekkora és magyarsága“ címen irt egy-egy cikket E szerint Petrovicsék a pozsonymegyei Má­tyásföldén, Kajal községben laktak Pet­­rovics György 1754 körül a nyitramegyei „Agács“ községbe költözött, ahol négy fia született: Márton, György, Tamás és János. 1770 táján Tamás — György nevű és János — Tamás nevű fiával Aszódr­a köl­tözött Ez a Petrovics Tamás volt Petőfi Sándor nagyatyja. Petrovics Tamás fia SI. Tamás mészáros volt. Mint aszódi , mé­szárszékbérlő alapított családot. 1786 év július 11-én született első fia: Mihály. 1789-ben Kartalra költözött, ahol 1791. augusztus 15-én született István nevű má­sodik fia — a költő atyja. Tamás utóbb 1815 előtt újra Aszódra került, fia István pedig 24 éves korában Maglódra ment *. ‘mimmmm, %mm, | ||­ÁRION mu|| gggg fogkrém és fog por fehérít, üdi*, konzervál. fgggffl nunQ A mai kor legtökéletesebb fogkrém­e­lső, és hogy erről meggyőződjék, fáradjon be WMi Mintsek Géza |||| gggg drogériábaKecskemete^M gggg ingyen kap jjM Sopa egy próbatubust Ha egyszer meg­ gCOfh próbálja, s hasem has­nál mist. ■HOBBI a426 5- 1

Next