Kecskeméti Közlöny, 1944. szeptember (26. évfolyam, 76-96. szám)
1944-09-02 / 76. szám
2 Vitéz Lakatos Géza miniszterelnök pénteken délután a rádióban beszédet mondott. Többek között ezeket mondotta: — Teljes elszántsággal, minden erőnkkel létünk fenntartása érdekében mindnyájunknak azon kell tennünk, hogy a veszélyekkel megbirkózzunk. Nemcsak igen nehéz és komoly időket élünk, hanem olyan változó helyzetek elé vagyunk állítva, amelyek sok tekintetben azonnali intézkedéseket igényelnek.. Itt elsősorban gondolok Erdély fenyegetett helyzetére és derék székely testvéreinkre, kiknek sorsát elsősorban szívügyemnek tekintem. Az a helyzet, amelyben belesodródtunk,egyrészt a földrajzi adottság következménye, másrészt meglepetésszerű események fejleménye. De minden meg fog történni, hogy a még rendelkezésre álló erőnket ott és úgy vessük be, hogy megvédhessék határainkat. E tekintetben a német hadvezetőséggel személyes kapcsolataim révén mondhatom, hogy saját erőnkön kívül a helyzethez és a lehetőséghez mért döntő támogatásban fogunk részesüln A veszély pillanatában szokásomhoz híven amennyire csak elfoglaltságom engedi, a legsürgősebb teendők színhelyén mindenkor magam is ott leszek. Jó példával fogok előljárni a tekintetben is, hogy a kishitűség minden vonalon megszűnjék. Évek óta ismerjük a falragaszok figyelmeztető szavát. A rémhírterjesztés ,,hazaárulás“, az ellene vétőkkel szemben a konzekvenciát szigorúan le fogjuk vonni. A mostani háború ragyogó német győzelmei idején a közvélemény abban bízott, hogy„a németek majd mindent elintéznek“. Ennek a felfogásnak meg kell szűnnie, mert magunkban is kell bíznunk. A testvér finn nemzet példája mutatja, hogy részleges visszavonulások, az ország egyik-másik határsávjának ideiglenes feladása még nem rendítheti meg egy élni akaró nemzet lelkét. A harcot végső erőfeszítéssel, mindenre elszántan kell megvívnunk a magyar haza szent földjének megvédéséért. Arra kell gondolni minden becsületes magyarnak, katonának, dolgozó férfinek és nőnek egyaránt, hogy létünkről, vagy nem létünkről van szó. Ez pedig minden áldozatot megér. — Az ország belső rendjének minden körülmények között fent kell maradnia. Ha akadna valaki, aki a háttérben megbújva olyan tervekkel foglalkozik, amelyek a belső rend felfordítására vezetnek, gondolja meg jól minden lépését és cselekedetét. Ha az ilyen elemek akarásukat a külső ellenség ellen folytatandó harc érdekébe akarják rendelkezésre bocsátani, minden esetre nagyobb hazafiak lesznek mintha a mi becsületes, elszánt küzdelmünket, határaink megvédéséért gátolni igyekeznek. Az egyik esetben ragyogó példáját adják az önfeláldozó katonás hazafiasságnak a másik esetben sötét árulókként elérik megérdemelt sorsukat. — Jól tudom a közre és igazságos harcunk megvívására veszélyes magyar ajkú, de idegen fajú elemeknek a k közéletből való kikapcsolása még nem nyert végleges elintézést. Magyar fajtánk szellemi és gazdasági fölényét továbbra is minden eszközzel biztosítani akarjuk, de a lovagi a magyar gondolkodásnak megfelelően humánus módon úgy, ahogyan azt az e tekintetben történt megállapodásunk és az előttünk lebegő magasabb cél megkívánja. Az anyagi nehézségekkel küzdő ipari tömegeket a lehetőség szerint megsegítjük. A luxusipart a háborús helyzetnek megfelelően csökkentjük. Mindazokban a kérdésekben, amlyekre a következőkben rámutatok, rövidesen szigorú intézkedések következnek, mert bármennyire is fontos a zsidó kérdés megoldása, annak intézése a mai veszélyes időkben nem lehet a kormány kizárólagos fő törekvése. Arról van szó, hogy egyes hazafias önfelállító gondolattól messze eltárolódó elemek még ma is lelkiismeretlenül használják ki a konjunktúrát a vagyongyűjtésre. A sétálók tömegeit látni anélkül, hogy hazafias munka? Vitéz Lakatos Géza miniszterelnök rádiószózata a magyar nemzethez KCSREKÍT! !Miim Imi, 1944. szeptember 2. mTmtmmmtmMsssBWBzsm Szófia. A Német Távirati Iroda jelenti: Bagmanov bolgár miniszterelnök a rádióban nyilatkozatot olvasott fel, amely szerint a kormány azon fáradozik, hogy elkerülje a háborút a Szovjetunióval. Ennek elérése érdekében elrendelte: fegyvereznék le azokat a nem bolgár csapatokat, amelyek Bulgáriába érkeznek, vagy pedig bolgár földön tartózkodnak. A kormány ezenkívül elrendelte a bolgár megszálló csapatok korábban megkezdett visszavonulását. Az új helyzet következtében a bolgár kormány elhatározta lemondását. A kormány visszalépett és az új kormány megalakításáig megbízást kapott az államügyek vezetésére. 09 A bolgár miniszterelnök nagyjelentőségű rádió nyilatkozata A Vaskapu felé akarnak törni a szovjet csapatok Berlin az Interinf jelenti: Augusztus 31-én Ploestitől északra fekvő térségben nagyobb harcokra került sor a bolsevista páncélos és gépesített kötelékekkel. A román kötelékeket csak kizárólag eltakarítási munkálatokra használják fel. Harci cselekményekben csak a Déli-Kárpátokban vettek részt, saját számlájukra igyekeztek a szorosok állásai ellen nyomulni, de a német hegyi alakulatok úgy szétverték őket, hogy támadásaikat hamarosan ismét megszüntették. A bolsevisták most több ,gyors és gépesített hadosztállyal felvonultak a Duna egész alsó folyásánál. Félreismerhetetlenül az a céljuk, hogy Bulgáriából egy másik rohamcsoporttal törjenek a Vaskapu felé. Fokozódott az erős nyomás a Délkeleti-Kárpátok szorosai ellen. Különösen elkeseredett harc volt az Ojtozi-szorosnál. Itt ismét visszaverték az ellenség valamennyi áttörési kísérletét. Heves harc folyt a Gyimesi-szorosnál is, amely az előző napokon a bolsevisták tüzébe került. Német és magyar vadászok megkerülő mozdulattal a szoros bejáratától elűzték az ellenséget. val sietnének a köznek munkálkodni. Amikor az ellenség az ország határait döngeti, még mindig látni szórakozókat, hangosan mulató rétegeket. Vannak, akik ügyes-bajos dolgaik elintézésében nem riadnak el messzemenő összeköttetéseik igénybevételétől, sőt a megvesztegetéstől és jobb anyagi helyzetük révén fekete vásárlástól sem. — Hőseinkre gondoljunk mindig a legnagyobb megbecsüléssel és szeretettel. Részesítsük megbecsülésben itthonmaradt hozzátartozóikat, elsősorban őket támogassuk ügyes-bajos dolgaik elintézésében. Az önfeláldozó munkát a termelés terére is kiakarjuk terjeszteni. A termelés fokozása érdekében mélyreható intézkedések fognak történni. Szilárd meggyőződésem, hogy különösen a harctéren, de itthon is, a lelkek áldozatkész szellemének kialakítása lehetséges és ez még mindig nem késett el. De ezt akarnunk kell és akkor e téren csodákat művelhetünk. Elhatározásunk az, hogy ezt elszánt akarattal bebizonyíthassuk. — Ezeréves felállásunkat nem tartom véletlennek, legkevésbé a mélységes hódolattal körülvett vitéz nagybányai Horthy Miklós elhivatottságát. — A jobb jövőbe vetett reményünk, a minden téren való áldozathozatal meg kell, hogy hozza az igazság győzelmét. Tudom, hogy addig még igen nehéz út előtt állunk. Talán göröngyösebb lesz ez az út, mint valaha a magyar történelem folyamán, de létfentmaradásunk érdekében mindent meg kell tennünk, hogy a küszöbön álló nehéz harcot eredményesen vívjuk meg. Éhez kérem a magyarok Isteninek a segítségét és minden jószándékú magyar testvérem támogatását. ? " leC^ttrlndCA fnCCttt p’i’tMfQ’t'&cLfr n^neni istentiszteletet délután tartják mely a naOjtyte’Ynftlbmfacin Arónikát. plébánia közli a hívekkel, hogy vasárnap és ünnepnap a légiriadó miatt délelőtt esetleg elmaradó istentiszteletet délután . írtunk róla, hogy a befőzési cukorutalványokra igényjogosultak egyrésze, főleg a sokgyermekes családok, a határidőig nem tudták beváltani az utalványokat és kérelemmel fordultak a város vezetőségéhez a határidő meghosszabbítása iránt. Oratcot tartják meg a nagytemplomban. Ha szentbeszéd is van, akkor a szentbeszéd az istentisztelő után lesz. A város vezetősége azonnal közbejárt az illetékes minisztériumnál. Kérdésünkre dr. Horváth Ödön főispán közölte, hogy az utalvány beváltási határidő meghosszabbítására előterjesztett kérelem sikerrel járt. Az erre vonatkozó rendelet a napokban megjelenik. Megijosssiabbítjád a befeszési cudar utalványod, beváltásának határidejét ^»•■jsawsofjcs@sc8aKsc1KK8C8aKS08CK A pusztai iskolákban 4-én hétfőn megkezdődik a tanítás A belterületen 21-én tanítanak először a elemi iskolákban Joós Iierenc felügyelő-igazgató közölte szerkesztőségünkkel, hogy a tankerületi főigazgató rendelezése szerint a pusztai elemi iskolákban a tanítás szeptember 4-én, hétfőn — A Közlöny tudósítójától —• A harctereken küzdő hős honvédeink számára a következő borfeljánlások érkeztek be a főispáni hivatalhoz: Kecskemét thj. város 500 liter, Első Kecskeméti Szőlő- és Gyümölcstermelők Szövetkezete 500, Bor-Gyümölcs- Zöldség Értékesítő Rt. 100, özv. Beretvás Istvánná 100, Prácser János 100, Kiss István 100, Mintapincészet megkezdődik. A belterületi elemi iskolákban szeptember 21-én kezdődik a tanítás. A beiratkozások a már közel időben történnek meg. 100, Rimbó József 100, Duna-Tisza közi Bortermelők Pinceszövetkezete 100, Farkas István 50, Gazdák Szövetkezete 50, Gáspár József 50, Baksa István 50, özv. dr. Tóth Károlyné 50, Kovács József 50, Sárközy Ilona 50, Kovács Ferenc 50, Józsa Mihály 50, özv. dr. Tóth Károlyné 50, Lendler István 25, Pulay István 25, Luszka Emil 20 liter, összesen 2270 liter. Közel 3000 liter bort ajánlottak fel honvédeink részére •»««•«•«■■■■•»«■■•■•••■■■•■■«■«■■■•■■•a Felhívás az cséplöné&tulajdonos&U&osz : Csak a hatóság engedélyével kentetnek be, kötelesek a kis asztalokat is elcsépelni — A Közlöny tudósítójától — Kecskemét határában a cséplési munkákat 95 százalékban elvégezték A kisgadák részéről egyre több panasz érkezik, hogy a Cséplőgéptulajdoosok nem teljesítik kérésüket és egy-két hold termésüket nem hajlandók elcsépelni. Dr. Labancz Ferenc tanácsnok felhívja a cséplőgéptulajdonosoka, hogy azok, akik leálltak, azonnal teremkezzenek nála, akik pedig akarnak állni, erről tegyenek jelentést, mert csak külön engedély alapján szüntethetik be a cséplési munkát. Azokat, akik a felhívásnak még tesznek eleget, szigorú büntetéssé sújtják.