Kecskeméti Lapok, 1870. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1870-05-28 / 22. szám
Harmadik évfolyam, 22. szám. Május 28. 1870 Előfizetési dij: ^ ij' ____ _ Hirdetési dijak: "“sr1*' TJnflflT/YiMTirilTI AiiilT/ — If lil V || li Ilii || II IHkIIk Félévre . . . 3 „ II I lfm II | II I II II I fii II A nyilttérben való közle- 1', gesz . I^k I I I ||1 l^k III ^| I I | I ■ Ilii I II I meny 3 hasábos soráért 10 kr. I IJJUUIIIJIIIU 11. JJ11X V/lli OJ ’ . Hirdetések elfogadtatnak Oal-IftjET Előfizetési petizek el‘ Lia Fülöp könyvkereskedésében 82Affiir!& Ismeretterjesztő hetilap. kSmHs® keméten)* • ■ utcza GO. sz. A nei hivatás. Mostan, midőn városunkban a női nem a Nő-egylet legközelebbi megalakítása által fényes bizonyságát adá annak, hogy ma- erasztos rendeltetését nemcsak ismeri s nem csupán a családi szentélyben tud és akar nő lenni, hanem a nagy társadalmi élet emeléséhez és nemesítéséhez is— s valjmi szükségünk van erre, úgy hiszem, Kecskeméten is! — óhajt annyi segedelemmel járulnia, mennyit hivatása, nemi feladata megenged és parancsol, — mostan talán nem lesz minden érdek nélküli: a női hivatásról egy-két gondolattöredéket közölni. A nő hivatása ép oly magasztos és nagy befolyású, mint a férfiúé, azonban általán véve másszerü. Leányzója mint anyád más tért foglal el és tölt be mint atyád: úgy te reád is más feladat néz és vár, mint az ifjúra és férfiúra. A férfiak hivatvák a házat, a családot megalapítani s kifelé képviselni s miután a családnak nevet és állást adnak, kötelesek azt ellátni és védelmezni is. A férfiak rendeltetésüknél fogva földmiveléssel, kereskedelem- , ipar-, művészet- és tudománnyal foglalkoznak, feladatuk minden nyilvános ügyet intézni, országokat s államokat kormányozni, törvényeket alkotni s végrehajtani, a jogot védelmezni, a hazát megvédni........ Mindez a nőktől nem kívántatik, de ne is erőltessék azokra magukat! — Egyes esetekben történhetnek ugyan kivételek, de ezek csak az által indokolhatók, ha mintegy láthatólag intézte úgy az isteni gondviselés. Mert hiszen megeshetik, hogy valamely családban meggyengül, vagy kidől a férfierő s a nő lép helyére, hogy betöltse a megürült tért, s ez esetben cselekedheti azt, ami különben a férfi teendője volna; sőt bízhat és remélhet is annak segedelmében, ki ily feladatot jelölt számára. Valóban gyakran megtörténik, hogy a férfiak elpuhulnak s épen ez által a nőkben oly erélyt keltenek, mely különben nem sajátságuk, és nem is üdvös nálok soha! — Ha a férfiak elnőiesednek, ők lesznek okai, hogy a nők a férfi-teendőkhöz nyúlnak. Azonban az ily kivételeknek, csak is kivételeknek szabad lenni és soha de soha szabálylyá emelkedni. A nő maradjon női hivatásánál legalább mindaddig, míg egy felsőbb intézkedés másra nem kényszeríti őt! A nő főként a házhoz, a családi körre van utalva, itt rejlenek mindazon szép feladatok, melyeket megoldania kell s csak ő oldhat meg. Igaz, hogy ez által munkaköre sokkal szőkébbre korlátoltatik, mint a férfié, de annál tökéletesebben betöltheti s annál életteljesebbé varázsolhatja azt. — Igaz, hogy állása, külsőleg tekintve, mindig alárendelt, függő lészen, de bensőleg mérve, ép oly magasztos és fontos, — a nőre mint az emberiségre nézve egyaránt boldogító. De hát még a keresztyén népeknél is mindig ily alárendelt és korlátolt legyen-e a nő állása ?! Nem! Hiszen épen a keresztyénségnek, s csupán annak köszönheti a nő, hogy őt ama méltatlan szolgai állapotból, melybe a pogány szellem az emberiségnek felét taszította vissza, kiemelte s a férfi mellé mint egyeneredettet állította. Azonban ezen keresztyénség is távol van attól, hogy mindkettőt külsőleg is egyenlővé tegye s megsemmisítse mindazon jelleget, mely a nőt hivatásos életczéljánál fogva megkülönbözteti a férfitól. — Mindig áll az ige, melyet Mózes mondott: az aszszony segítője az ő férjének. Pál is határozottan tanítja: az asszonynak feje a férfiú, s ■ az asszony pedig a férfiúnak dicsősége! És ez nem csupán a házasságban élő nőkre tartozik, hanem értelme az, hogy az egész , női nem maradjon az uralkodó férfi nemnek oldala mellett mint kiegészítő segítség. Pál u. i. megtiltja a nőnek nyilvánosan fellépni, hallgasson — úgymond — a gyülekezetben , munkálkodjék otthon csendesen. . . . Amit így a népek szokása s a keresztyénség tana is megállapított, mindaz mélyen gyökeredzik magában a természetben. Ezen szabályzatok ellen a szabados szellemek kikelhetnek s ellene is szegültek, fennen követelvén az úgynevezett női emancipatiót, azaz: teljes egyenlőséget a férfiakkal minden foglalkozásban, állásban és életmódban. Azonban ki akarja arcul verni a természetet? Ki akarja a madarat úszásra, a halat röpülésre kényszeríteni ? Ez ily természeti ellenes , ha a nő oly életfeladatot óhajt maga elé tűzni, amilyenre csupán a férfi van hivatva. Mindkettő magától a természettől van különbözőleg alkotva úgy testére mint lelkére nézve s a teremtő, ki a férfit és nőt oly általán különbözőnek határozta, ez által kétség kivüil arra is utalta TÁSCZA. Szeget szeggel. (Eredeti beszély.) (Folytatása s vége.) IV. Ismét Pepita szobájában vagyunk. — „Mennyire örülök, seniorta, hogy önnek egészségét, ha nem is egészen helyreállítva, legalább javulásnak indulva látom, —monda Gábrielé, mialatt a fájdalmasan mosolygó szűz kezét, melyet jobbjában tartott, forróan megcsókolá. A leány fájdalmasan nézett az ifjúra, ki iránt szive lassan kint rokonszenvet kezdett érzeni, habár Don Josét semmikép sem tudta elfeledni, pedig azt el kellett felednie. Eszébe jutott a leánynak, hogy Gabriele napokig nem távozott el kórágyától; hányszor látta őt forró könyeket ontani; visszaemlékezett arra, mint leste el az ifjú az ő legkisebb óhaját, mily készséges volt a kérések pontos teljesítésében. Ez ifjúról most meg volt győződve, hogy őt szereti ; megbánta, hogy előbb visszautasitás keblében a szerelmére méltatlan Don Jose képének adott helyet, ki szerelmét megvetette s ez által neki anynyi fájdalmat okozott. A szívéletet illető beszélgetések között múltak el a napok, míg végre a jó Pepita csak azt veszi észre, hogy imádója lábainál térdel, szerelmét újra megvallja, és forróan esdekel kezéért. Pepita habozott, Don Josét, mint említettük, nem tudta elfeledni, de fölébredt benne, mint minden a büszkeségében megsértett nőben a dacz, s kezét, ha anyja nem ellenzi, az őt forróan szerető Gabrielának ígéri. Az anya, kinek minden öröme férjének — Bollegasnak — halála után egyetlen leányában tellett, örömest egyezett ebbe, s igy főleg Gabriele sürgetésére elhatároztatott, hogy az esküvő két hónap múlván meg fog tartatni. * * * Lissabonban, a regényes Tajó mellett egy ifjú férfiú sétál. Gondolatokba merültnek lenni látszik, időnkint egy arczképet von elő, mosolyog annak szemlélésekor azután tiszteletteljesen érteti ajkaihoz. Egyszerre megszólal a hívőket imára intő esti harang. Az ifjú, mint buzgó keresztény leveszi sövegét, elmondja „Ave Maria“-ját s imájához hozzáteszi : Részeltess Uram azon kegyben, hogy honomba minél előbb visszatérhetvén, örökre bírjam hü Pepitámat, kit minden áldásoddal bőven tetézz. Amen. De furcsa az, ez e perczben ,az Istentől áldást kíván szeretőjére, arájára, amaz pedig megvetéssel gondol reá! Vanitatum vanitas, et omnia sunt vanitas!!V. — „Édesem, mégis csak legjobb lesz, ha te irsz neki; amint tegnap Cormusa kapitánytól hallottam , most a New Providence szigeten van, hol corallokat szándékozik vásárolni s hol mint hallám ! 3 hónapot fog tölteni.“ — „Hagyjuk azt Gabrielém abban, eléggé megbüntette már az Isten, s különben mit is irnak?“ — „Majd tolladba mondolom, csak ird, édesem“, mond Gábrielé, mialatt kezei a szép teremtmény aranysárga hajának selyemszálaival játszadoztak, s a kék szemekben jövő boldogságát olvasta. Addig tudott Gabriele a szende nőnek édesdeden beszélni, mig az végre ráállott s jegyese gondolása szerint a kívánt levelet csakugyan megírta és a Don Josétól kapott elefánt csont pecsétnyomóval le is pecsételte. — „Ugye Cormusa fogja a levelet kézbesíteni, ő jó barátja Don Josénak?“ — „Nem, kincsem, én nem bízom ezen emberben, mert igen könnyen“.... — „Hát van valamitől félni való?“ kérdé a leány, ártatlanul tekintvén jegyesére. De szegényke nem vévé észre, mily kínos jegyesének az e tárgyról való értekezés. — „Én nem bánom, mond rövid gondolkodás után Gabriele, add át a kinek akarod, s igy jobb lesz, akkor legalább az átadó megmondhatja azt is, hogy te adtad át sajátkezüleg a levelet. De most beszéljünk már kissé jövő boldogságunkról“ — monda s karjait sóvárgóan foná a leányka nyaka körül, ki azt nem is ellenzé. Estefelé a mint Gabriele elhagyá Pepitát, az fölöltözködött s Senior Cormusához vivé a levelet, kit nem találván hon, a levelet nejének adá át, azon kéréssel hogy Cormusa, minthogy holnap reg vriz