Kecskeméti Lapok, 1870. július-december (3. évfolyam, 27-53. szám)
1870-07-02 / 27. szám
összekötve. Rendes tanárokká a fentebbi illetményekkel csak azok neveztethetnek ki, kik a szabályszerű tanképességgel bírnak; ilyenek hiányában csak helyettesek fognak alkalmaztatni, a rendszeres helyettesi illetményekkel. Kik ezen állomások egyikét elnyerni óhajtják, a folyamodásukat, melyben koruk, vallásuk, állapotuk, végzett tanulmányaik, nyelvismereteik, eddigi szolgálatuk s a szabályszerű tanképesség okmányokkal igazolandó, — a m. kir. közoktatási minisztériumhoz, és pedig ha szolgálatban vannak elöljáróságok útján, minősitvényi táblázattal ellátva, i. é. julius 15-ig tartoznak beadni. Budán 1870-ik évi junius hó 10-én. A vallás és közoktatási magy. kir. minister huntól. Vidéki és vegyes újdonságok. Lelkiismeretes kézbesítő. A mi M. bátyáidénak párja akadt, — mint írja a K. K. — egyik törvényszéki szolgának fizetési rendelvényt kell kézbesítenie bizonyos egyénnek; elmenvén lakására, ott a szomorú özvegy tudtára adja, hogy a keresett sírban nyugszik, tehát nem kézbesíthet neki semmit. Az nekem mindegy, meghalt vagy nem, én teljesítem kötelességemet, — úgymond — és a végzést kiszögezte a halott kapujára. A Curiosum. „Zala-somogyi Közlöny“ szerkesztőségétől Sopronba „Széchenyi-tér“ 6-ik sz. a. házába küldött levél ily megjegyzéssel küldetett vissza: „Kaus No. 6. Szégyenitér ist der Attresat nicht bekamt.“ Jól jegyzi meg a nevezett lap, hogy bizony szégyentő, hogy a posta személyzet ily jól érti az ország nyelvét. A Patai Pista bácsi és a kétfejű sas. A D. és az Alföldi H. a Patai István házán díszelgő sárga-fekete szinti kétfejű sas felett vitatkoznak. A D. azt írta, hogy Patai, ki soha sem rokonszenvezett e két fejű ragadozóval, nem is tudja mily megtiszteltetés érte házát, mely eddigelé mindig tiszta magyarhonfiak kedves hajléka volt. Az alföldi H. erre azon felvilágosítást hozza, hogy azon házban a boldogító német korszak kezdete elejétől fogva jóbérfizetésért cs. kir. tínánszok, sárga-fekete sujtásos katonatisztek, később Platzcommendans lakott, igy tehát Patai tudta, hogy házán díszeleg a kétfejű sas. Lám a tiszta 48-as ház sem dűl össze a kétfejű sastól , ha jól megfizetnek érte. -- Ritka életkor. Szegeden a múlt héten egy Sári József nevű 107 éves öregembert temettek el. A „Nagyváradi Lapok" június végére megszűnik. A „Nagyváradi Lapok“ a vidéki lapok egyik legügyesebben szerkesztett és mérsékelt tapintatos hangú lap megszűnését valóban veszteségnek tarthatja a „Deák párt“, és a biharmegyei „Deák párt“-nak nem nagy dicséretére válik, hogy meghagyja szűnni egyetlen orgánumát. A „Deák párt“-nak az egész hazában átalában az ügyszeretet és buzgalom nem valami erős oldala. Elég szomorú lesz az, de úgy vén, Liszt Ferencz levélben megígérte Erkelnek , hogy az országos dalünnepre első Pestre, s zenekari művét alkalmasint maga fogja igazgatni. — A „Themis“ czimű szabadelvű független jogtudományi hetilapra szerkesztőségünkhöz az előfizetési felhívás megérkezett. Megjelenik e lap Dr. Siegmund Vilmos szerkesztése alatt, 1870. julius 3-tól kezdve vasárnaponkint legalább egy, másfél, a szükséghez képest két évén is; esetről esetre rendkívüli mellékletekkel, vagy rendkívüli számokkal. Ara: helyben házhoz hordással, vagy vidéken bérmentes szétküldéssel negyedévre 2 frt. — félévre 4 frt., — egész évre 8 frt. Az előfizetési pénzek bérmentesen a kiadóhivatalhoz (Rudnyánszky A. könyvnyomdája, Pest, Váczi-utcza 14. sz.) küldendők. E nagy érdekű jeles szaklapra midőn közönségünk szakférfiai figyelmét felhívjuk, a derék szerkesztő saját szavait idézzük: „Lapunkban közölni fogjuk: a „magyar jogászgyűlés“ tárgyalásainak hű vázlatát, a hazai összes ügyvédi egyletek munkálkodását tárgyazó kimerítő jelentéseket; közlünk értekezéseket az összes jogtudomány köréből; ismertetéseket a hazai törvényhozás összes mozzanatairól; részrehajlatlan és éber figyelemmel kísérendjük a hazai bíróságok tevékenységét , szaklaptársaink és a politikai lapok hasábjain az igazságszolgáltatás tárgyában megjelenő czikkeket és indítványokat; közöljük a szakközönséget érdeklő törvényjavaslatokat, indokaikkal és az országgyűlésbe vágó tárgyalásaival, valamint a törvényjavaslatok feletti véleményezéseket; a törvényeket és rendeleteket, amennyiben azok a szakközönséget érdeklik; kiválóbb jogi eseteket, a szükséghez képest gyorsírói feljegyzések nyomán; számot fogunk adni mindazon mozzanatokról, melyek a törvénykezés terén a műveit külföldön felmerülendnek: ismertetjük a hazai és külföldi jogtudományi műveket és munkákat, a szükséghez képest lehetőleg terjedelmes kivonatokban is, stb. Lapunk „Szemle“ rovata a jogi közönséget érdeklő hazai és külföldi híreket, újdonságokat, személyügyeket, kinevezéseket, hirdetéseket stb. tartalmazand. „Tárczánk“ a nevezetesebb hazai és külföldi jogtudósok, birák és ügyvédek élet- és jellemrajzait, jogtörténelmi czikkeket stb. hozandja.“ Az úrfi mulat. Váradi Gábor a baloldal egyik legtehetségesebb tagja, in spe minister, ki —bár az országgyűlésben és a kormánykörökben, hol gyakori vendég—igen lejális ellenzék, hanem a „Marmaros“ban annál jobban szereti a kérlelhetlen és mindent vesztett ellenzéki búshazafit játszani; a „Mármaros“ legutolsó számában azt a mulatságot szerzi magának és a lap olvasóinak, , hogy miután a községek és közhatóságok szervezetéről szóló törvényjavaslat fölött már számtalanszor palctát tört, a nem lévén kéznél alkalmas tárgy, mely miatt a kormányt szidni lehessen, kapja magát és elbeszéli mit mondott a vatterloi csata estéjén Cambronne gárda ezredes, a gárda maradékát megadásra szólító angol tüzérségi parancsnokhoz , és itt az alkalmas tárgy a kormánynak gorombaságot mondani, t. i. ha a kormány felszólítaná a honvédséget a szétosztásra, ők is azt mondanák a kormánynak mit Cambronnel mondott. Bravo hős Váradi úr! csakhogy Vatterlonál bizonyos halál volt azon nem aestetikus ugyan, de azon pillanatban klassikus szónak a következése , de a kormány, melyről feltenni sem lehet, hogy feloszlatná az 1848-iki honvédeket, — azonban ha tenné is, csak mosolyogna azon semmi hősiséget sem tanúsító szó kimondására; tehát egy kis különbség van e dologban, és Váradi úr azért ha kimondaná sem lenne Cambronne. Kiss Árverési hirdetmény. Sz. kir. Kecskemét város telekkönyvi törvényszéke részéről közhirré tétetik, miszerint Schrancz György felperes részére 70 .frt. tőke követelése és járulékai kielégítése végett, végrehajtást szenvedett alperes Szécsényi Nagy István bíróilag lefoglalt 7234 számú telekkönyvben 71 részletszám alatt örökhagyó Szécsényi Nagy Gábor neve alatt beirt holdankint 90 ftra becsült 18 holdnyi kisfái földre nézve a nyilvános árverés elrendeltetett és árverési határidőül 1870. Julius 29. évi és szükség esetében 1870. évi Augustus 30. napjának mindég délelőtti 9 órája a városi telekkönyvi hivataliján akként tűzetett ki, hogy az árverés alá bocsájtott ingatlanság becsáron alul is eladható. Venni szándékozó tartozik a becsértéknek 10%-át készpénzben vagy értékpapírban bánatpénzül az árverési kiküldött kezeihez letenni, különben az árverésben részt nem vehet. Az árverési feltételek, melyek az árverés előtt felolvastatnak, az árverést megelőzőleg mindenki által a telekkönyvi hivatalban megtekinthetők. Felszólíttatnak azon jelzálogos hitelezők, kik nem ezen telekkönyvi törvényszék székhelyén vagy ennek közelében laknak az iránt, hogy a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltetések végett, a törvényszék székhelyén megbízottat rendeljenek, és azok nevét s lakását az eladásig jelentsék be, mert ellenkező esetben a hivatalból kinevezett gondnok által fognak képviseltetni. A perrendtartás 433 és 466 §§-hoz képest felhivatnak mindazok, kik a fentebb kijelölt javak iránt tulajdonjogi vagy más igényt, vagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, hogy kereseteiket a hirdetmény közzétételének utolsó napjától számítandó 15 nap alatt, ezen telekkönyvi törvényszékhez adják be, különben azok az árverés foganatosítását nem gátolhatván, egyedül a vételár fölöslegére fognak utasittatni. Kelt Kecskeméten, 1870-ik évi Martius 11-én tartott városi törvényszék telekkönyvi üléséből. ,va Árverési hirdetmény. Sz. kir. Kecskemét város telekkönyvi törvényszéke részéről közhírré tétetik, miszerint Lovász Zsuzsánna, Mária és Gergely felperes részére 11 frt. 23 kv. tőke követelése és járulékai kielégítése végett, végrehajtást szenvedett alperes Horváth Mihálynak biróilag lefoglalt, a kecskeméti 2548 számú telekkönyvben 2858 részletszám alatt foglalt s neve és felperes Lovász Zsuzsánna, Mária és Gergely neve alatt beirt 143 írtra becsült házbirtoka a nyilvános árverés elrendeltetett és árverési határidőül 1870. évi Julius 28. és szükség esetében 1870. évi august 28. napjának délelőtti 9 órája a városi telekkönyvi hivatalban akként tűzetett ki, hogy ez alkalomkor az árverés alá bocsájtott ingatlanság becsáron alul el nem adható. Venni szándékozó tartozik a becsértéknek 10%-át készpénzben vagy értékpapírban bánatpénzül az árverési kiküldött kezeihez letenni, különben az árverésben részt nem vehet. Az árverési feltételek, melyek az árverés előtt felolvastatnak, az árverést megelőzőleg mindenki által a telekkönyvi hivatalban megtekinthetők. Felszóllíttatnak azon jelzálogoshitelezők, kik nem ezen telekkönyvi törvényszék székhelyén vagy ennek közelében laknak az iránt, hogy a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltetések végett, a törvényszék székhelyén megbízottat rendeljenek, és azok nevét s lakását az eladásig jelentsék be, mert ellenkező esetben a hivatalból kinevezett gondnok által fognak képviseltetni. A perrendtartás 433 és 466 .§-hoz képest felhivatnak mindazok, kik a fentebb kijelölt javak iránt tulajdonjogi vagy más igényt, vagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, hogy kereseteiket a hirdetmény közzétételének utolsó napjától számítandó 15 nap alatt, ezen telekkönyvi törvényszékhez adják be, különben azok az árverés foganatosítását nem gátolhatván, egyedül a vételár fölöslegére fognak utasittatni. Kelt Kecskeméten, 1870. évi ápril 8-án tartottt városi törvényszék telekkönyvi üléséből. Hirdetmény. Kecskemét város község hatósága 1870. Junius 13-án 247. sz. a. Kelt határozatainál fogva a városi közönség tulajdonához tartozó birtokokon a vadászatot és madarászatot tilalom alá vevén, ezen területeken a vadászatot és madarászatot három évi időtartamra haszonbérbe adni határozta. A vadászati tilalom alá vett területek a következők: I. A szentkirályi tölgyes erdő. II. A szentkirályi és sziklai járás, az ezekben levő összes erdők és a tölgyesi rét. III. A Nagy- és Kistalfai erdő. IV. A Nagy- és Kisnyiri erdők, s az itteni közlegelők. V. A monostori legelő és erdők. Bánatpénz a II., IV. és V. sz. a. területre egyenkint 15 ft. az I. sz. a. területre 10 ft., a III.,sz. a. területre 5 írtban állapittatik meg. A fentebb jelzett területeken a vadászati és madarászati jognak haszonbérbe adása iránti árverés a városi gazdászati hivatalban 1870. Julius 5. napján d. e. 9 órakor fog megtartatni. A haszonbérre vonatkozó feltételek a városi gazdászati hivatalban megtekinthetők. Felhivatnak ennélfogva a haszonbérleni kivánók, miszerint az 1870. Julius 5-én tartandó árverésre kellő bánatpénzzel ellátva jelenjenek meg. Kelt Kecskeméten, Junius 23-án, 1870. A városi gazdászati hivatal által. Nyomatott Kecskeméten, 1870. Tóth Lászlónál. Tudósítás a kecskeméti piaczról. (Alsó-ausztriai mérő szerint.) 1870. évi Junius 28. Búza 87 fontos 5 frt. 83 fontos 4 frt. 80 kr. , Rozs 80 fontos 2 ft. 80 kr. 78 fontos 2 frt. 70 kr. , Árpa 74 fontos 2 frt. 90 kr., Zab 2 frt 30 kr. , Kukoricza 3 ft. 30 kr., Köles 4 ft. 10 kr., Burgonya 2 ft. 40 kr. Szalonna mázsája 29—31 frt. 50 kr., Hizott lúd párja 5 frt. Széna mázsája (új) 1 ft. 12 kr., Szalma mázsája 1 frt. Keményfa öle 13—17 frt., Puhafa öle 7—9 frt. Felelős szerkesztő: Hornyik János. Hirdetés. A Kecskeméti „Olvasó-kör“ részéről közhírré tétetik, mikép Kecskeméten a vásári nagyútczában helyezett és jelenleg tulajdonához tartozó „Korona-kávéház“ épületei u. m. 3 egymásba nyiló terem, 4 lakszoba, 2 konyha, 2 kamara, 2 istálló, 2 nagy pincze és szolga személyzeti szobák, és ezen épületekhez tartozó udvar, az eddigi gyakorlat szerénti kávémérési és vendéglői joggal a folyó évijük hó 31. napján délelőtt 10 órakor a mondott helyiségen megtartandó árverés utján 3 évre u. m. 1870. Sept. 29-től 1873. Sept. 29-ik napjáig haszonbérbe fog kiadatni. a kikiáltási árul 600 forint fog szolgálni; az árverezni kivánó bánat pénzt 120 irtot köteles letenni, mely biztosítékul fog megtartatni, és az utolsó évi utolsó részletbe fog számíttatni. Az árverési egyéb feltételek az „Olvasó-kör“ helyiségében bár mikor megtekinthetők. Kelt Kecskeméten 1870. évi Junius 28-ik napján. Az „Olvasó-kör“ választmánya által.