Kecskeméti Lapok, 1872. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

1872-07-07 / 27. szám

Visszapillantás. Ha a történelemben csak a legújabb kor kezdetéig visszalapozunk, azonnal ta­pasztaljuk , miszerint még azon időkben évtizedek, sőt évszázadok szükségeltettek arra, hogy a nemzetek életében korszakot képező események a kitörésre megérjenek, és ismét évek voltak szükségesek, hogy a medréből kirohanó ár rendes helyére vissza­térjen és útját a természetszabta irányban kövesse. Nem úgy van ez a mi korunkban; most nemzeteket látunk feltűnni és ismét eltűnni a láthatárról oly gyorsasággal, mi­ként ezt egyébként csak a hulló csillagok­nál szoktuk tapasztalni. Most néhány hónap vagy néhány rövid hét elég arra, hogy egész nemzeteket gyászba boritó vagy a hatalom legmagasabb polczára emelő ese­mények kifejlődjenek és végzetüket érjék. De természetesen amennyivel rövidebb idő | alatt s amennyivel gyorsabban fejlődnek az j események, ugyanannyival hevesebbnek s ugyanannyival rohamosabbnak kell lenni az eseményekkel összefüggő körülmények- ! nek is. Ne csodálkozzunk hát tisztelt olvasó kö­zönség, ha Kecskemét polgárságának éle­tében is oly vadrohammal tört elő az áram­lat, hogy még a leghiggadtabb gondolko- 1 zású férfiakat is magával sodorta s ne iparkodjunk a hibát, melyet magunk kö- i vettünk el, minden áron más nyakába há­rítani, hanem kebelre tett kézzel mondjuk el a peccavi pater-1 és iparkodjunk mind­annyian oda működni, hogy a város békés polgárainak minden kigondolható módon felizgatott kedély-állapotát visszatereljük a | rendes mederbe, és ne akarjuk a legköze- | lebb lezajlott napokat Kecskemét évköny­vébe bűnkrónika gyanánt beirni, még akkor sem, ha tisztán meg vagyunk győződve, hogy sok olyasmi történt, a mi elmaradha­tott volna, mert a legközelebb lezajlott ese- : mények, melyek polgártársaink életében jelentékeny korszakot képeznek, nem egy­szerű versengés, nem léha vitatkozás szü­leményei , hanem az élethalál harcznak, a lét vagy nem lét fölötti végküzdelemnek kifolyásai voltak. Uraim! itt nem csupán az forgott kér­désben, ki legyen a követ, hanem inkább és egyedül az, hogy melyik elv győzzön, és az, hogy engedjük-e városunkra a szé­gyenfoltot rászáradni, vagy rajta még tovább is terjedni, melyet arra a legközelebbi tisztújitás reá erőszakolt, engedjük-e kiol­tatni polgártársaink kebeléből a Deákpárt egyedül tiszta elveit akkor, midőn az ország túlnyomólag nagyobb és értelmesebb része minden erejét megíesziti, hogy az elvet, j melyet egyedül hisz üdvösnek, kétségtelen diadalra juttathassa? — Nem, tisztelt pol­gártársak, ezt engednünk a haza iránti bűn lett volna, s hogy a harcz oly heves és oly elkeseredett volt, annak a Deákpárt csak annyiban oka, amennyiben elég bátor volt a lábaihoz dobott keztyűt felvenni, és elég szívós kitartású a kardmarkolatot kezéből előbb ki nem bocsájtani, mig vagy egy lábig el nem vérzik, vagy becsületes diadalra nem jut, s hogy a gondviselés az igaz ügyet letiporni és a harcz hőseit le­győzni nem engedte, azt csak azon körül­ménynek köszönhetjük, hogy mind egy lábig megtettük kötelességünket. Hogy mi deákpártiak mindig csak védő helyzetben voltunk és csak a támadók lánd­zsái elé tartottunk áttörhetlen paizst, azt Isten, ember előtt nyílt arczczal és tiszta lélekkel elmondhatjuk, s megvagyunk győ­ződve , hogy e tekintetben legelkeseredet- tebb elleneink is mellettünk szólnak, vala­hányszor önmagukba szállva, igazságosan Ítélnek, mert, (nem akarok szemrehányást tenni, és legtávolabbról sem szándékom a már hegedósnek indult sebeket újra fel­tépni), lia visszapillantunk a lezajlott ese- ményekre, és azokat, a mik a követjelöl­tek fölléptetése óta történtek, nyomról- nyomra követjük, épen nem lesz nehéz kimutatnunk az életlialálharcz csiráját, sem a talajt, a melyben az először gyökeret hajtott. Emlékezzünk vissza tisztelt olvasók -a május 10-iki vásár vasárnapjára, melyen a népkör helyiségében a Pestről kiküldött izgatók fölléptek és az alsó kerületben, j békés polgárhoz legkevésbé illő beszédek után, ellenjelöltet állítottak fel. En, és azt hiszem mindannyian igen jól tudjuk, hogy a Deákkörben egybegyűlt nagyszámú elv­társak még akkor csak azért voltak össze- hiva, hogy megvárják, mily eredménye lesz ! a pesti izgatók beszédeinek, s csak akkor kezdett a párt a felett tanácskozni, hogy kit léptessen fél a felső kerületben ellen­jelöltül , midőn azon kétségtelen hirt vette, ' hogy a pesti machinacziónak csakugyan sikerült az ellenzéket rábirni, hogy az alsó kerületben ellenjelöltet léptessen fel. Es most kérdem tisztelt olvasó, lehet-e egy 1100 (csak annyit mondok, a mennyi épen szavazott) értelmes választó polgárból álló testületről annyi gyávaságot föltéte­lezni, hogy a lábaihoz dobott keztytítől elfusson és nyakát az ellenfél bárdja alá odahajtsa. Uraim! mi magyarok vagyunk épen úgy, mint önök, ha a történelem utolsó lapjai rámutathatnak is egyes nem­zetekre , melyek százezrével rakták le a fegyvert, figyelmeztetem önöket, hogy ez hála az égnek, nem a magyar nemzet volt, s nem az a vér forgott ereiben, mely a mienkben forog, mert a magyar hősiesen meghalni tud, de az ellenfél előtt gyáván megfutni nem szokott. E pillanatban megpendült a harczi dob s a csatározás megindult mind a két rész­ről és folyt erélylyel, de az illem és tör­vényszabta korlátok között, egész az ösze- irásokig, hogy mik történtek az összeírá­soknál és a felszólamlásoknál, azt újra emlékezetünkbe felidézni annál kevésbé lá­tom megengedhetőnek, mert én nem inge­relni és nem boszút szítani szándékozom a jelen sorok által, hanem inkább a fel­zaklatott kedélyeket lecsillapítani, s ha valamit mégis fölemlítenék, a mi egyikünk­nek, vagy másikunknak talán egy kissé keserű lenne is, azt csak azért teszem, mert tapasztalatból tudom, hogy a felkor­bácsolt kedély sokkal könnyebben lecsilla­podik , ha egy kissé kitombolhatja magát és a legmélyebb fájdalom is könnyebben enyhül, ha van kinek elpanaszolni ba­junkat. Tomboljuk ki hát magunkat és pana­szoljuk el egymásnak bajainkat jó akarat­tal , hogy annál biztosabban és annál köny- nyebben visszanyerhessük elébbi kedély­nyugalmunkat és egymás iránti őszinte bi­zalmunkat. — Kezdjük azon, mint az el­lenzék mondani szokta, a Deákpárt isten­telen lélek vásárlást űz, ocsmány rágalma­kat szór embereinkre stb. stb. Az első pontra nézve csak annyit vála­szolok , hogy én tudnék megnevezni egyé­neket, a kiktől az ellenzékiek szavazatje­gyet vettek, 5, mond öt új forintjával; de még olyan földet is tudnék mutatni, mely csak azon föltétel alatt vettetett be dézsma nélkül burgonyával, ha az illető az ellen­zékkel szavaz, meg egy szép fás tanyát is ismerek, melyen a választások előtt sok ürüt megnyuztak, pedig az az ürü egyik sem volt beteg, és igy még tovább is tud­nám ezen eszme-lánczolatot fűzni, ha csak­ugyan rósz indulat vezérelne e sorok írá­sánál. A mi a panasz második részét, t. i. a rágalmazásokat illeti, erre nézve egy szóval sem mentegetem a Deákpártot, mert arra szüksége épen nincs, de legkevésbé mentegetem e lapok szerkesztőségét, mert arról meg tudom, hogy sokat mondott, de nagyon sokat a mi fájt, de olyant, a mi nem igaz, egy szót sem, az is igaz, hogy a fékét elvesztette egy kissé, mert kemény szókat mondott, és amiket mon­dott , igen nagy őszinteséggel mondta, az pedig tény, hogy a szúrás annál jobban fáj, minél közelebb esik a sajgó sebhez. Van mégis egy, a mit határozottan merek állítani, és ez azon szent igazság, hogy 1 T7* (Pjalin - x Ötödik évfolyam. 27. szám. Julius 7.1872 Előfizetési díj : ^ ^ ^ dijak! . ÄLtSÄ el. „ÄÄir fogadtatnak Galliarülöjj I A. A. ■ g rr | A*l Kecskeméten. — Hirdetések ezen­kemSnereskedé8ében Kec<" Ismeretterjesztő hetilap. utcza 60. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents