Kecskeméti Lapok, 1876. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1876-03-26 / 13. szám

Kilenczedik évfolyam. 13. szám. Márczius 26. 1876. KECSKEMÉTI LAPOK Előfizetési dij: Megjelen hetenként egyszer, Szerkesztő- és kiadó-hivatal. Hirdetési dij: Egész évre 5 frt., félévre 2 frt. 50 kr.,­­ VASÁRNAP. BUDAI-NAGY-UTCZA 184. SZÁM. 5 hasábos petit sor egyszeri hirdetésnél 5 kr­, negyedévre 1 frt. 50 kr.­­ többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél ár-Az előfizetési pénzek . E lap úgy szellemi, mint anyagi részét illető leengedés adatik. Az előfizetés az év folytán minden hónapban s úgy a hirdetések is ,,Tóth László könyvnyom-­­ minden küldemény a szerkesztő- és kiadó- -----­megkezdhető. dójának“ czimzendők. hivatalhoz intézendő. Bélyegdij minden beigtatásért 30 kr. VEGYESTARTALMÚ HETILAP. SS " . I ‘ , “­­--------------------------------------------------------gp «- -------------- —— ----------------------------|—|-------------------------------------­________|________________________________ig ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS. Lapunk jelen számával a kilenczedik évfolyam első negyede lejárván, tisztelettel kérjük annál fogva a t. közönséget, hogy e lap további megrendeléséről mielőbb gon­doskodni szíveskedjék, nehogy a szétkül­désben fenakadás történjék. Előfizetési ára postán vidékre, vagy helyben házhoz hordva ! Egész évre . 5 frt. — kr. Fél „ • 2 „ 50 „ Negyed „ 1 „ 50 kr. Fordul a koczka-szerencse. 1. 11a lehet azért valakit vétkeltetni, hogy Kecskeméten a politikai pártok ellentétes állása tíz év óta sem igen szűnik, bizonyára nem a „Kecskeméti­­Lapok“ adtak okot arra, hogy ez úgy legyen, mert ha e la­pokban az egyetértés áldásairól s a párt­küzdelmek káros behatásáról szóló őszinte jóakaratú közleményeknek csak felét is pol­gártársaink elfogadták volna, s most már legkevésbé lenne értelme az olyatén kifaka­­dásnak, de hazafias irányú szép óhajtásnak,­­ mely a „Kecskemét“ helyi lap legközelebbi­­ 12-ik számában közöltetik. De a helyi lapok közleményei még eddig oly hatást sohasem fejthettek ki,­­ mely az egyetemes helyi közönségre átalá­­ban kiterjedhetett volna , mert gondoskodva volt arról, hogy a vakon vezetett párt igazhivő tagjai az ilyetén közleményektől légmentesen elzárva maradjanak; példákat tudnánk arra felhozni, hogy közelebb múlt­­ évtizedben a „Kecskeméti Lapok“ még tiltott olvasmányt képeztek az akkor fenál-­s lőtt „balpárt“ tagjaira nézve s némely pol­­­­gártársaink pártfegyelemből arra előfizetni nem is bátorkodtak,­ de a­hol kaphatták igen szívesen megolvasták. E körülmény bátorít minket arra, hogy válaszul a „Kecskemét“ legközelebbi 12-ik számának jóakaratú főczikkére lapunk egy­­pár régibb közleményét ugyane tárgyra vonatkozólag ismételjük, melyek közül az egyik 1869-ik évi szentgyörgy napján kel­tezve imigyen volt megírva: „Háromszáz év előtt egész Európa minden népe a vallásszabadságért küzdött; most egész világ minden nemzete a népszabadságért folytatja küz­delmeit. Akkor minden ember, pap, katona, kalmár vagy földmives — mint mondani szokták — vallás­­csinálással, hit­igazgatással foglalkozott; most min­den ember, apraja nagyja politikával, ország-kor­mányzással bíbelődik. . Akkor egy részről a hitőrjöngés sötét alakjai s a lelkiismereti zsarnokság vad rémei minden lépten nyomon mutatkoztak, mig más részről a vallássza­badság igaz apostolaival csak igen gyéren találkoz­hattunk. Most átalában a politikai rajongás korszakát éljük. A vallásszabadságot már a világ legtöbb nem­zete kivívta s megszilárdította: kezeskedik a történe­lem szellemének következetessége, hogy a népszabad­ság is átalános diadalt fog aratni. A történelemre hivatkozással jelezni akartuk azon megdönthetetlen igazságot, hogy egy nemzet­nek , néposztálynak, vagy községnek saját körében mindig voltak, mint máig is mindig vannak oly kötelességei, melyeket a közvetlenül hozzá nem tartozó ügyekért mellőznie, vagy divatos eszmékért bűnösen elhanyagolnia nem szabad. De maradjunk Kecskeméten. A mi jó emlékezetű őseink is átélték a hitújítás keserű küzdelmeit, de a kedély­háborító vallás­viták ama véres korszakában igen szépen megfértek együtt, mindamellett is, hogy e város népe vallás dolgában teljesen két táborra szakadt. Harmincz évnél tovább egyetlenegy templom­ban felváltva tartották istentiszteletüket a római katholikusok és a Luther új tanait elfogadott kecs­keméti polgárok. 1564-ik évi husvét szerdáján Végh Mihály fő­­biró házánál mindkét fél vénei összegyülekeztek s Írott szerződést készítettek a régi kőtemplom hasz­nálata fölött, melyet örökösen átengedtek a pápis­táknak , mellette pedig a lutheránusok maguknak csinos fatemplomot építettek s ezen egyesség fen­­tartására kölcsönösen ezer forint kötbért köteleztek. E testvéri szeretetre alapított egyességet embe­rül megállották őseink azután is, midőn három év múlva, az 1567-ik évi debreczeni zsinaton a magyar protestánsok Kálvin rendszerét elfogadták s a Tiszán innen és túl levő egyházközségek ahhoz rögtön át­­­ térvén, Luther tanait a kecskemétiek is elhagyták­­ s a hazánkban magyar­ hitnek nevezett helvét hit­vallást vették be,­­ mert utóbb itt már csak pá­pista és kálvinista felekezetekkel találkozunk. Ezen egyesség lett alapja azon három évszázad­­ hosszú folyama által szentesített szervezetnek, hogy nem tekintve a két vallás hívei létszámának időn­­kénti változásait, a községi javadalmak és elöljárói állomások máig is közösen használtatnak; innen származott ama testvéri szeretet köteléke, hogy az egyházközségek középületeinek s intézeteinek alapí­tásakor egymást vetélkedve segíteni buzgolkodtak,­ igy történt, hogy a török uralkodása alatt saját magyar felsőbbségétől elszigetelt város önkormányza­tában a két vallásfelekezet lelkészeinek egyenjogú tanácskozási befolyást engedett s e viszonyos test­véri szeretet a lelkészek és nép között különbség nélkül mindig fentartatott. Al­don 1601. évben virág­vasárnapján a városba behatolt felvidéki magyar hajdúk a pápista papot megszállván, vendéglátásra túlságosan erőtetnék, a vegyes vallású városi község­­ három arany­nyal segélyezte őt ez önkénytelen ven­dégszeretet költségei elviselésében; — midőn Aliklós kovács ugyanez évben a tatárfogságból a város által kiváltatnék , annak 14 arany váltságdíját a pápista pap sajátjából két aranynyal segítette kiállítani, s a tatár aga által a várostól követelt ezüst-csákány készítéséhez a pápista pap 24 nehezéknyi ezüst adománynyal járult; — midőn pedig 1602-ik évben a pápista papot a tatárok elfogják s rabul viszik, a vegyes vallású városi község váltja ki őt 40 ara­nyon. — Nagy bűn volt ekkor őseinknél a törö­­­­k­ö­s­s­é­g, vagyis az ország egy részét leigázott pogány törökkel törvény által tiltott közlekedés s bizonyos ügyekben török hatósághoz folyamodás; az 1659. 13. törvény halálbüntetést szabott a tö­­­­rökösség bűnére, midőn 1680-ik évben Koháry István füleki várkapitány és Kecskemét hatalmas földesura az itteni református felekezetet szigorú fenyegetés alatt feleletre vonja s maga elibe idézi azért, hogy az új templom építése végett a törökhöz folyamodni s Konstantinápolyba a szultánhoz követ­séget küldeni merészeltek, a pápista elöljárók élén páter Kecskeméti Deliért, az itteni ferenczes atyák derék gárgyána jelent meg a hatalmas fő úr előtt és eszközölte ki a testvér hitközség bán­tatlanságát; — midőn ez után Tököli fejedelem kuruczai Csuda István hadnagysága alatt a ferenczesek itteni gár­­gyánát elfogják s nyergetlen lóra kötve rabul vi­szik , — a kecskeméti kálvinista gazdák illő számmal lóra kapnak, a kuruczok után vágtatnak s a barátot erőhatalommal megmentik. — 1690-ben, midőn a török kivezetése után Szelepcsényi György eszter­gomi érsek innen a reform, lelkészeket, tanárokat és diákokat katonai karhatalommal kiűzetni és el­­szélesztetni rendelte, — múlt század közepén, midőn a reform, gymnasium felsőbb osztályai betiltatni rendeltettek, — mindannyiszor a vegyes vallású vá­rosi község s a kath. felekezet kifejlesztett erélye mentette meg a testvér hitközséget a veszélytől. — Legutóbb 1813-ban.........de már erre minek is hi­vatkozunk. Ilyenek voltak a mi derék őseink a vallássza­badság véres vitáiban s a lelkiismeret-szabadság ellen felsőbb helyeken elkövetett bűnös merényletek korszakában. Mig az ország némely részeiben a vegyes vallású községek lakosai egymás közt a templom és vallás miatt háborogtak, sőt véres czivakodá­­sokra fakadtak, folyvást gyűlölködtek , töröknek , tatárnak, németnek, magyarnak egymás ellen árul­kodtak s e miatt átalában tönkre jutottak, addig a mi gondos őseink testvéri szeretetben, vallási egyenjogúságban, összetartó egyetértésben éltek s mint azon korból jegyzőkönyveink fentartották „Városunk megmaradása és gyarapítása“ körüli gon­doskodással foglalkoztak. S vajon mi lett volna e városból, ha itt a török markában, Buda, Eger, Szolnok és Szeged ágyúi torkában, őseink egyetértés helyett a vallási czivakodás terére engedik magukat sodortatni ? Bi­zonyára végromlás következett volna e városra is, mint körülötte Pesttől Szegedig a dunatisza között e mai napig égve meredező pusztatemplomok romjai, az itt hajdan fenállott sok népes helység elpusztu­lását igazolják. De a vallási türelem, békés össze­tartás és egyetértés megaczélozta ősapáink jó igyekezetét, az anyatejjel beszívott testvéri szeretet török, tatár és német ellen erős pánczéllal övezte fel őket,­­ és a 150 évig tartó török uralkodás alatt, éppen a vallási küzdelmek korszakában, e város aránylag többet gyarapodott népességben, vagyon­ban s erkölcsi szilárdságban, mint akár az előtt elmúlt 500, akár pedig azóta lefolyt mintegy 200 év alatt. Hát mi, szeretett polgártársak! vajon elfajzott maradéka volnánk-e ama hamvaikban szendergő de­rék dédüsöknek ? és most mi képesek lennénk feladni a testvéri szeretet és egyetértés ama drága taliz­mánját, mely ősapáink idézt­e városra hirt, nevet, vagyont és dicsőséget árasztott? Az nem lehet! Őseink hajdan a vallási keserű viták szomorú korszakában fölülemelkedtek a hitrajongók őrjöngé­sein s viszonylag egymásnak, átalában az egész város népének a lelkiismeret-szabadságot megszer­zették s kegyelettel mindig fentartották. Hát most mi a politikai rajongások meddő vitáin nem tudnánk-e fölülemelkedni? holmi divatos esz­mék miatt ellenségivé, üldözőivé lehetnénk-e egy­másnak , nem tűrnénk-e a véleményszabadságot s készebbek lennénk-e a város jelenét s jövőjét inkább oda dobni a véletlen vakeset koczkájára, mintsem­­ a küszöbön álló nemzeti és közműveltségi nagy át­alakulás válságos perezében a szabadság, egyenlő­ség , testvériség magasztos eszméjének hódolva, e városnak, általa min magunknak , illetőleg utódaink­nak közjavára működni elengedhetetlen polgári kö­telességünknek beismerni tudnánk? Ezt mi nem hihetjük! Bár gondolnának utóbbiak jó emlékezetű őse­inkre, kik a vallási megoszlás korszakában is gon­dosan megőrzötték az egyetemes városi lakosság közös érdekeit. Tanuljunk szeretett polgártársak a történelem örök igazságú lapjairól, tanuljunk a szent könyvek­ből, melyekben meg van írva, hogy minden ország, mely magában meghasonlott, pusztulásra jut, ha

Next