Kecskeméti Lapok, 1877. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)
1877-07-01 / 26. szám
lésügynek mert nem vette volna fel a törvényhozás népiskolai törvényünkbe. Hisz ha az ügy önök szerint állana, akkor a népisk. törvény csak félmunka volna: lélek nélküli test! Népoktatási intézeteinknek „lelke“ nem az igazgató, hanem egyedül a tanító. Az igazgató munkásságának az iskola beléletére nézve, fő hatása abban áll, hogy az összes testület nevében az a szükséges iskolai szerelvények beszerzését, előállítását biztosabban eszközölheti, mint azt egyes tagok tehetnék. Ami a tantárgyak kezelését, közlési módszerét illeti, erre nézve itt van a tanítótestület, melynek czélja épen: „az iskolai nevelés és tanítás előmozdítására tartozó ismeretek gyarapítása, a tanítás módszerének megvizsgálása s megvitatása és mindkettőnek a tanítók közötti általános terjesztése; az iskola benső élete tökéletes kifejtésére tartozó iskolai rendtartás és fegyelem gyakorlását illető tanulságos értekezések tartása; a tanítási eszközök javítására, szaporítására és terjesztésére célzó véleményes javaslatok megállapítása; a néptanítók erkölcsi, társadalmi és anyagi érdekeiknek fejlesztése; munkálkodásuk rendje, módja, meghatározása és ezek eredményeinek egybeállítása; ugyancsak az egylet czéljai közé tartozik az is még, hogy: az iskolákat meglátogatja s ott vagy a rendes tanító oktatását hallgatja meg, vagy a gyűlésileg meghatározott tantárgyakról bármely tagja által próbatanítást rendez, s azon igyekszik, hogy a törvényben foglalt minden tantárgy tanítási példája előkerüljön ; a meghallgatott tanítás felett bíráló véleményt mond; az iskolai életben, valamint a tanítás köréből vett, különösen az egyes tantárgyak tanítási módszere körül szerzett gyakorlatokat és tapasztalatokat a tagok egymással köztik s az eljárási módok javításáról egymást kölcsönösen felvilágosítják stb. Íme ez a tanítótestület czélja! Hogy ez mind valósuljon, hogy a testület kitűzött czélja felé komolyan és kitartással haladjon, ezt az iskolaszék jóakarata, ügyszeretete is fogja a testülettel s az ügygyel szemben nagymértékben előmozdítani. Az igazgatóság létesítése tehát nálunk kísérlet, mert némelyek azt hiszik, hogy abban van idvessége a helyi népnevelés ügyének. Ha az igazgatóság létesítése kísérlet, ne experimentáljunk egyelőre ily drága áron. Tegyünk előbb oly kísérletet , melyet egy más rész állít czélra vezetőnek s mely sokkal kevesebből előállítható. S ha igazán szeretjük az ügyet, szeressük, becsüljük annak munkásait is, adjuk kezükbe, bízzuk becsületökre, buzgalmukra ez ügyet: válasszunk tanító-igazgatót, ki az egyöntetűséget létesítse és fentartsa, a szükséges dolgokat a hatóságnál kérelmezze, az időnként szükségelt statistikai adatokat egybeáltsa, beterjessze. Az összes népiskolai ügymenetet ügyelemmel kisérje s időnként hiképben felmutassa s a bajok okait feltárja stb. Mert figyye el igen tisztelt D. S. úr, hogy a tanítótestületet méltán sérthetné — ha csak egy kis önérzet is van benne — ha kimondaná az iskolaszék, hogy: a helyi népnevelésügy felvirágzásának garantiáját nem a tanítókban, hanem egy igazgató személyében látja. Azon ellenvetésre, hogy igazgató nem lehet fungens tanító, azt felelem, hogy igenis lehet. Mert ily nagy helyen, hol ennyi tanító van, továbbá oly helyen, hol nő tanítók is vannak, múlhatlanul gondoskodni kell egy oly segédtanítóság felállításáról, ki egy osztályhoz sem lesz kötve, hanem az iskolaszék rendelkezése alatt állván, betegség vagy más, a tanítót gátló eseteknél supleál; ez a segédtanító fogná az igazgató-tanítót is helyettesíteni akkor, midőn ő neki iskoláján kívül dolga volna. Egyébiránt kijelentem, hogy nem szándékom senkire szerény véleményemet s meggyőződésemet erőszakolni. Nézetemet e tárgy körül elmondtam; czélomat is elértem, mert az ügy, — mint meg is érdemli — vita tárgyává lévén, sokak figyelmét felkeltötte. Bízzuk a többit az iskolaszék s városunk intéző férfiainak bölcseségére és jóakaratára. Végül meg kell említenem Götsch úrra vonatkozólag, ki ugyancsak e lapok 25-ik számában e tárgyra vonatkozólag jeles szüleményét bemutatta a közönségnek, hogy ha azt elhiszem is neki, hogy: „Országok és társulatok léte az alaki vezetés minőségétől függ; s hogy alanyi érdekek, illetékességi kérdések léteznek; és hogy az alanyiságból kibontakozni s a szoros tárgyilagosságot követni szükséges“, de azt nem hihetem el, hogy ő e tárgy körül rám vonatkozólag kíméletesebben nyilatkozni nem tudott volna. A tárgy komolysága azonban nem engedi, hogy üdvözlését hasonló módon viszonozzam. Közleményére csak annyit jegyzek meg, hogy ha a fennforgó ügy el lesz intézve, akkor fogok rámutatni azon mozgatóerőre és okra, mely öt oly önzetlen s odaadó szeretetre buzdította a népiskolai igazgatóság ügye körül. B. TÁRCZA: A titok. Poe Edgártól. (Mutatvány szerzőnek „Csudálatos történetek“ czimű Hang Ferencz által fordított művéből.) Jelen föladatom az volna, hogy megmutassam az olvasónak, miként tudok Oedipuskint játszani. Tehetségem szerint akarom őt felvilágosítani azon titkos gépezetről, mely a rattleboroughi csudát előidézte, az igazi, az el nem tagadott és el nem vitatott csudát, mely a rattleboroughiak hitetlenségét egyszer mindenkorra eloszlatta és minden halandót, ki eddig kételkedni merészelt, az ősnagyanya igazhitűségéhez visszavezetett. Azon esemény, melyről valamely illetlen könynyelműséggel egyátalán nem beszélhetek, 189 — évi nyáron fordult elő. Shuttleworthy Barnabás úr a helység egyik leggazdagabb és legtekintélyesebb polgára több nap óta eltűnt a községből és pedig oly körülmények közt, melyekből gyanítható volt, hogy rész emberek áldozatává lön. Ugyanis Shuttleworthy egy szombati nap kora reggelén lovon távozott Rattleboroughból és utazása czéljául a mintegy tizenöt angol mértföldnyire fekvő várost említé. Még ugyanazon nap estéjén vissza akart térni. Azonban indulása után már két óra múlva, a ló gazdája és nyereg nélkül tért vissza. És a szegény állat meg volt sebesítve és sárral borítva. E körülmények természetesen alkalmasak voltak arra, hogy az eltűntnek barátjait a legnagyobb nyugtalanságba hozzák, és midőn Shuttleworthy még hétfőn sem tért vissza, az egész helység talpra akart állni, hogy keresésére induljon. A legbuzgóbb és legerélyesb volt köztük bizonyos Goodfellow úr, vagy mint közönségesen nevezték , az öreg Károly bácsi, Shuttleworthy úr egyik kebelbarátja. A véletlen csudálatos találkozása, vagy mert talán maga a név gyakorol észrevehetlen befolyást a jellemre, de az elvitázhatlan, hogy soha nem volt valamely Károly nevű ember, ki nem lett volna nyílt, becsületes és jószivű, ki nem leitt volna teljes, tiszta s jól hangzó hanggal és szemekkel, melyek mindig az arczra néztek, mintha mondták volna: „Én magam jó lelkiismerettel bírok, senkitől sem félek és bármily aljasság elkövetésére képtelen vagyok“. És igy mindazon jószivü, fürge és gondnélküli urak, kik világszinpadunkon járnak , kelnek, bizonyára Károly néven neveztetnek. A mi öreg Károly bácsinknak, habár Battleboroughban még csak félév óta tartózkodott, és előbb senki sem tudott róla valamit, épen nem volt nehéz a helység minden előkelőjével megismerkednie. Nem egy, de számosak előtt szent volt Károly bácsi szava; és ami pedig a nőket illeti, el sem lehet mondani, mennyi mindent elkövettek volna, hogy Károly bácsi kedvében járjanak. És mindezt azért, mert a keresztségben Károly nevet nyerte, és ennek következtében oly' nyílt arczczal birt, mely közmondásszerűleg a legjobb ajánlólevél. Már mondom, hogy Luttleworthy úr Rattleborough helységének egyik legelőkelőbb és kétségkívül leggazdagabb lakosa volt. Az öreg Károly bácsi oly bizalmas lábon állott vele, hogy" testvéreknek lehetett őket tekinteni. A két öreg úr egymás mellett lakott és habár Shuttleworthy Károly bácsit ritkán, vagy talán sohasem látogatta meg, és habár továbbá mindenki tudta, hogy ez utóbbinál az első soha mitsem élvezett, mindamellett a két barát teljes meghittséggel viseltetett egymás irányában és Károly bácsi egy napon sem mulaszta el, hogy legalább is háromszor-négyszer átnézzen szomszédjához. Gyakran nála is maradt, hogy vele reggelizzen vagy vacsoráljon; ami az ebédet illeti, az csaknem mindig Shuttleworthy úr házában költetett el. Hogy ezen alkalmakkor menynyi bor fogyott el, azt csak a két jó barát mondhatná el, mi képtelenek vagyunk rá. Azonban anynyi bizonyos, hogy nagy mennyiségű borok fogyasztanak el. Az öreg Károly bácsi kedvencz itala a Chateau Morganx volt és Shuttleworthy lelkéből örült, midőn öreg barátját szemlélte, a mint egyik pohár után a másikat űzeti ki. Egy ily alkalommal , midőn már tetemes mennyiségű bor temettetett el, és minek természetes következésekép az élzelés folyamatban volt, a házigazda öreg barátjának hátára ütve, mondá: — Azt mondom barátom, hogy te vagy a legbecsületesebb és legvigabb öreg ficzkó, kivel csak életemben találkozom; és miután csak oly raesterileg uralkodói a bor fölött, becsületemre ígérem , hogy egy egész nagy láda Chateau Marganxval megtisztelendtek. Isten büntessen meg, avagy az ördög vigyen el, — Shuttleworthy úr szokott káromló kifejezései, — ha a legjobb minőségűből még ma a városban két ládával meg nem rendelek, igen, tiszteletedre. Semmi kifogás, akaratomat követem, a kettős láda Château Marganx-t meg fogod kapni öreg barátom. Figyelj tehát, egy szép napon érkezésével meg fog örvendeztetni és talán épen oly pillanatban, melyben legkevésbbé vársz rá! A bőkezűség e példáját csak azért hozom föl, hogy megmutassam az olvasónak, mily benső volt e két férfiúnak egymás iránti barátsága! Midőn tehát a kérdéses vasárnap reggel gyanítható volt, hogy Shuttleworthy urat valamely szerencsétlenség érte, láttam az öreg Károly bácsit, mélyen megindultam Midőn a tisztességes öreg úr először hallá, hogy a ló ura és a nyereg nélkül tért vissza, hogy pisztolylövéstől egészen véres és hogy a golyó a szegény állat mellén égé A törökök Magyarországban. Böngészet a hódoltság történeti emlékeiből* Közli: Dr. Dékány Rafael. (Folytatás). Eljővén a kitűzött nap, az illetők főbbjeik*, tiszttársaik, barátjaik és alattvalóikkal a viadal helyére megérkeztek, mint Ibrailom bég irja a fonyódi hadnagynak „........nagy sok urakkal és bégekkel felkészülvén oda Koppányban, ott igen várások az ütközetre tized napig, de nem győzölek várni, aztán eljövök mind az vitézekkel egyetemben, s ott nekem ezért sok költségem is jön híjába . ...“ hol is az ellenfél szintoly környezet- és kísérettel az erősségből kijővén, a mezőn egymással találkoztak. Ekkor a kiséret sorban állott mind a két részről, mint a váczi törökök kihívó levelekben olvashatni: „ . igen szép dolog, a hon az két szép sereg szemben áll, és csak ketten-ketten víunk, mint két kos vína egymással. . .“ és a szokásos üdvözletek után, mint az körülbelül mai nap is divatozik, megtörtént a két sor közötti téren a párbaj. A törökbeli viadalok majdnem mindig élethalálra vivattak, — az első vér- és lefegyverzésnek nyoma nem találtatik, — mely után a győztes levágta ellenfelének fejét s felső ruháitól és kincsétől megfosztotta, lovát s fegyverzetét magával vitte, a fedezet s nézők ujjongásai közben, mely leginkább a győzelem felé való perczben zajosan nyilatkozott. A legyőzöttnek vele levő javai elvitelét érte Deti Menchet is, ki azt irja:.... „(a győzedelmet) valakinek az Isten adja, azért azé legyen“. Káldy Miklós előre megírja, hogy micsodás ruha és fegyverzet legyen ellenfelén s utána veti: „ha az úr Isten neki adja, vagy énnekem adja, de az mind halálig legyen, de ha Isten nekem adja, hát én fejét veszem ...“ Masztafa Cselebia Pribék Demeternek tudtára adja: „. .. megértettem, hogy te szidogattál, azért előbb is azt írtam, most is azt írom , hogy halálig akarok veled megvinom . . .“ A török haragja sokszor annyira ment, hogy ha ellenfelének szolgái voltak, még azoknak is meg kellett vivniok az ő embereivel, mint ez történt Musztafa Cselebia görösgáli török és Pribék Demeter babocsai vitéz között 1555-ben, mivel a bántalom, a szidogatás nemcsak őt, de két kísérőjét is illette. Megtörtént az is, hogy több magyar vitéz kiáltván a sikra, szint annyi török is előlépett s úgy vívtak egy sorban, mint 1581-ben Korpona előtt, a mikor mind a tiz török megöletett s a magyarok mind életben maradtak. A komoly lovagjátékok egyik legszebb példája volt az 1581-ik évi, Korpona sz. kir. városa előtt véghez ment vitézi öklelőzés, melynek leírása rövid kivonatban igy következik: A magyarok és törökök viszonylagos megegyeztével május 1 sere kitüzetvén, mind a két fél válogatott sereggel megjelent. A törökök Esz