Kecskeméti Lapok, 1877. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)

1877-07-01 / 26. szám

lésügynek mert nem vette volna fel a törvény­­hozás népiskolai törvényünkbe. Hisz ha az ügy önök szerint állana, akkor a népisk. törvény csak félmunka volna: lélek nélküli test! Népoktatási intézeteinknek „lelke“ nem az igazgató, hanem egyedül a tanító. Az igazgató munkásságának az iskola beléletére nézve, fő hatása abban áll, hogy az összes testület nevében az a szükséges iskolai szerelvények beszerzését, előállítását biztosabban eszközölheti, mint azt egyes tagok tehetnék. A­mi a tantárgyak kezelését, közlési módszerét illeti, erre nézve itt van a tanítótestület, melynek czélja épen: „az iskolai nevelés és tanítás előmozdítására tartozó ismeretek gyarapítása, a tanítás módszeré­nek megvizsgálása s megvitatása és mindkettőnek a tanítók közötti általános terjesztése; az iskola benső élete tökéletes kifejtésére tartozó iskolai rend­tartás és fegyelem gyakorlását illető tanulságos értekezések tartása; a tanítási eszközök javítására, szaporítására és terjesztésére c­élzó véleményes ja­vaslatok megállapítása; a néptanítók erkölcsi, tár­sadalmi és anyagi érdekeiknek fejlesztése; mun­kálkodásuk rendje, módja, meghatározása és ezek eredményeinek egybeállítása; ugyancsak az egylet czéljai közé tartozik az is még, hogy: az iskolá­kat meglátogatja s ott vagy a rendes tanító okta­tását hallgatja meg, vagy a gyűlésileg meghatá­rozott tantárgyakról bármely tagja által próba­­tanítást rendez, s azon igyekszik, hogy a törvény­ben foglalt minden tantárgy tanítási példája elő­kerüljön ; a meghallgatott tanítás felett bíráló véle­ményt mond; az iskolai életben, valamint a tanítás köréből vett, különösen az egyes tantárgyak taní­tási módszere körül szerzett gyakorlatokat és tapasz­talatokat a tagok egymással köztik s az eljárási módok javításáról egymást kölcsönösen felvilágo­sítják stb. Íme ez a tanítótestület czélja! Hogy ez mind valósuljon, hogy a testület kitűzött czélja felé komolyan és kitartással haladjon, ezt az iskola­szék jóakarata, ügyszeretete is fogja a testülettel s az ügygyel szemben nagymértékben előmoz­dítani. Az igazgatóság létesítése tehát nálunk kísér­let, mert némelyek azt hiszik, hogy abban van idvessége a helyi népnevelés ügyének. Ha az igaz­gatóság létesítése kísérlet, ne experimentáljunk egyelőre ily drága áron. Tegyünk előbb oly kísér­letet , melyet egy más rész állít czélra vezetőnek s mely sokkal kevesebből előállítható. S ha igazán szeretjük az ügyet, szeressük, becsüljük annak munkásait is, adjuk kezükbe, bízzuk becsületökre, buzgalmukra ez ügyet: válasszunk tanító-igazgatót, ki az egyöntetűséget létesítse és fentartsa, a szük­séges dolgokat a hatóságnál kérelmezze, az időn­ként szükségelt statistikai adatokat egybeál­tsa, beterjessze. Az összes népiskolai ügymenetet ügye­lemmel kisérje s időnként hiképben felmutassa s a bajok okait feltárja stb. Mert figyye el igen tisz­telt D. S. úr, hogy a tanítótestületet méltán sért­hetné — ha csak egy kis önérzet is van benne — ha kimondaná az iskolaszék, hogy: a helyi nép­nevelésügy felvirágzásának garantiáját nem a taní­tókban, hanem egy igazgató személyében látja. Azon ellenvetésre, hogy igazgató nem lehet fungens tanító, azt felelem, hogy igenis lehet. Mert ily nagy helyen, hol ennyi tanító van, to­vábbá oly helyen, hol nő­ tanítók is vannak, múl­­hatlanul gondoskodni kell egy oly segédtanítóság felállításáról, ki egy osztályhoz sem lesz kötve, hanem az iskolaszék rendelkezése alatt állván, be­tegség vagy más, a tanítót gátló eseteknél supleál; ez a segédtanító fogná az igazgató-tanítót is helyet­tesíteni akkor, midőn ő neki iskoláján kívül dolga volna. Egyébiránt kijelentem, hogy nem szándékom senkire szerény véleményemet s meggyőződésemet erőszakolni. Nézetemet e tárgy körül elmondtam; czélomat is elértem, mert az ügy, — mint meg is érdemli — vita tárgyává lévén, sokak figyelmét felkel­­tötte. Bízzuk a többit az iskolaszék s városunk intéző férfiainak bölcseségére és jóakaratára. Végül meg kell említenem Götsch úrra vonat­kozólag, ki ugyancsak e lapok 25-ik számában e tárgyra vonatkozólag jeles szüleményét bemutatta a közönségnek, hogy ha azt elhiszem is neki, hogy: „Országok és társulatok léte az alaki veze­tés minőségétől függ; s hogy alanyi érdekek, ille­tékességi kérdések léteznek; és hogy az alanyi­ságból kibontakozni s a szoros tárgyilagosságot követni szükséges“, de azt nem hihetem el, hogy ő e tárgy körül rám vonatkozólag kíméletesebben nyilatkozni nem tudott volna. A tárgy komolysága azonban nem engedi, hogy üdvözlését hasonló módon viszonozzam. Közleményére csak annyit jegyzek meg, hogy ha a fennforgó ügy el lesz intézve, akkor fogok­­ rámutatni azon mozgatóerőre és okra, mely öt oly önzetlen s odaadó szeretetre buzdította a­­ népiskolai igazgatóság ügye körül. B. TÁRCZA: A titok. Poe Edgártól. (Mutatvány szerzőnek „Csudálatos történetek“ czim­ű Hang Ferencz által fordított művéből.) Jelen föladatom az volna, hogy megmutassam az olvasónak, miként tudok Oedipuskint játszani. Tehetségem szerint akarom őt felvilágosítani azon titkos gépezetről, mely a rattleboroughi csudát előidézte, az igazi, az el nem tagadott és el nem vitatott csudát, mely a rattleboroughiak hitetlen­ségét egyszer mindenkorra eloszlatta és minden halandót, ki eddig kételkedni merészelt, az ős­­nagyanya igazhitűségéhez visszavezetett. Azon esemény, melyről valamely illetlen köny­­nyelm­űséggel egyátalán nem beszélhetek, 18­9 — évi nyáron fordult elő. Shuttleworthy Barnabás úr a helység egyik leggazdagabb és legtekintélyesebb polgára több nap óta eltűnt a községből és pedig oly körülmények közt, melyekből gyanítható volt, hogy rész emberek áldozatává lön. Ugyanis Shutt­leworthy egy szombati nap kora reggelén lovon távozott Rattleboroughból és utazása czéljául a mintegy tizenöt angol mértföldnyire fekvő várost említé. Még ugyanazon nap estéjén vissza akart térni. Azonban indulása után már két óra múlva, a ló gazdája és nyereg nélkül tért vissza. És a szegény állat meg volt sebesítve és sárral borítva. E körülmények természetesen alkalmasak vol­tak arra, hogy az eltűntnek barátjait a legnagyobb nyugtalanságba hozzák, és midőn Shuttleworthy még hétfőn sem tért vissza, az egész helység talpra akart állni, hogy keresésére induljon. A legbuzgóbb és legerélyesb volt köztük bizo­nyos Goodfellow úr, vagy mint közönségesen nevez­ték , az öreg Károly bácsi, Shuttleworthy úr egyik kebelbarátja. A véletlen csudálatos találkozása, vagy mert talán maga a név gyakorol észrevehet­­len befolyást a jellemre, de az elvitázhatlan, hogy soha nem volt valamely Károly nevű ember, ki nem lett volna nyílt, becsületes és jószivű, ki nem leitt volna teljes, tiszta s jól hangzó hanggal és szemekkel, melyek mindig az arczra néztek, mintha mondták volna: „Én magam jó lelkiismerettel bí­rok, senkitől sem félek és bármily aljasság elkö­vetésére képtelen vagyok“. És igy mindazon jó­szivü, fürge és gondnélküli urak, kik világszin­­padunkon járnak , kelnek, bizonyára Károly néven neveztetnek. A mi öreg Károly bácsinknak, habár Battle­­boroughban még csak félév óta tartózkodott, és előbb senki sem tudott róla valamit, épen nem volt nehéz a helység minden előkelőjével megismer­kednie. Nem egy, de számosak előtt szent volt Károly bácsi szava; és a­mi pedig a nőket illeti, el sem lehet mondani, mennyi mindent elkövettek volna, hogy Károly bácsi kedvében járjanak. És mindezt azért, mert a keresztségben Károly nevet nyerte, és ennek következtében oly' nyílt arczczal birt, mely közmondásszerűleg a legjobb ajánló­levél. Már mondom­, hogy Luttleworthy úr Rattle­­borough helységének egyik legelőkelőbb és kétség­kívül leggazdagabb lakosa volt. Az öreg Károly bácsi oly bizalmas lábon állott vele, hogy" test­véreknek lehetett őket tekinteni. A két öreg úr egymás mellett lakott és habár Shuttleworthy Ká­roly bácsit ritkán, vagy talán sohasem látogatta meg, és habár továbbá mindenki tudta, hogy ez utóbbinál az első soha mitsem élvezett, mindamel­lett a két barát teljes meghittséggel viseltetett egy­más irányában és Károly bácsi egy napon sem mulaszta el, hogy legalább is háromszor-négyszer átnézzen szomszédjához. Gyakran nála is maradt, hogy vele reggelizzen vagy vacsoráljon; a­mi az ebédet illeti, az csaknem mindig Shuttleworthy úr házában költetett el. Hogy ezen alkalmakkor meny­nyi bor fogyott el, azt csak a két jó barát mond­hatná el, mi képtelenek vagyunk rá. Azonban any­­nyi bizonyos, hogy nagy mennyiségű borok fogyasz­tanak el. Az öreg Károly bácsi kedvencz itala a Chateau Morganx volt és Shuttleworthy lelkéből örült, midőn öreg barátját szemlélte, a mint egyik pohár után a másikat űze­ti ki. Egy ily alkalom­mal , midőn már tetemes mennyiségű bor temette­­tett el, és minek természetes következésekép az él­zelés folyamatban volt, a házigazda öreg barát­jának hátára ütve, mondá: — Azt mondom barátom, hogy te vagy a legbecsületesebb és legvigabb öreg ficzkó, kivel csak életemben találkozom; és miután csak oly raesterileg uralkodói a bor fölött, becsületemre ígé­rem , hogy egy egész nagy láda Chateau Mar­­ganxval m­egtisztelendtek. Isten büntessen meg, avagy az ördög vigyen el, — Shuttleworthy úr szokott káromló kifejezései, — ha a legjobb minő­ségűből még ma a városban két ládával meg nem rendelek, igen, tiszteletedre. Semmi kifogás, aka­ratomat követem, a kettős láda Château Marganx-t meg fogod kapni öreg barátom. Figyelj tehát, egy szép napon érkezésével meg fog örvendeztetni és talán épen oly pillanatban, melyben legkevésbbé vársz rá! A bőkezűség e példáját csak azért hozom föl, hogy megmutassam az olvasónak, mily benső volt e két férfiúnak egymás iránti barátsága! Midőn tehát a kérdéses vasárnap reggel gya­nítható volt, hogy Shuttleworthy urat valamely szerencsétlenség érte, láttam az öreg Károly bá­csit, mélyen megindultam Midőn a tisztességes öreg úr először hallá, hogy a ló ura és a nyereg nélkül tért vissza, hogy pisztolylövéstől egészen véres és hogy a golyó a szegény állat mellén égé­ A törökök Magyarországban. Böngészet a hódoltság történeti emlékeiből* Közli: Dr. Dékány Rafael. (Folytatás). Eljővén a kitűzött nap, az illetők főbbjeik*, tiszttársaik­, barátjaik­ és alattvalóikkal a viadal helyére megérkeztek, mint Ibrailom bég irja a fonyódi hadnagynak „........nagy sok urakkal és bégekkel felkészülvén oda Koppányban, ott igen várások az ütközetre tized napig, de nem győzölek­­ várni, aztán eljövök mind az vitézekkel egyetemben, s ott nekem ezért sok költségem is jön híjába . ...“ hol is az ellenfél szintoly környezet- és kísérettel az erősségből kijővén, a mezőn egymással talál­koztak. Ekkor a kiséret sorban állott mind a két részről, mint a váczi törökök kihívó levelekben­­ olvashatni: „ . igen szép dolog, a hon az két szép sereg szemben áll, és csak ketten-ketten víunk, mint két kos vína egymással. . .“ és a szokásos üdvözletek után, mint az körül­belül mai nap is divatozik, megtörtént a két sor közötti téren a párbaj. A törökbeli viadalok majdnem mindig életha­­lálra vivattak, — az első vér- és lefegyverzésnek nyoma nem találtatik, — mely után a győztes levágta ellenfelének fejét s felső ruháitól és kincsétől­­ megfosztotta, lovát s fegyverzetét magával vitte,­­ a fedezet s nézők ujjongásai közben, mely legin­­­­kább a győzelem felé való perczben zajosan nyi­latkozott. A legyőzöttnek vele levő javai elvitelét érte Deti Menchet is, ki azt irja:.... „(a győzedelmet) valakinek az Isten adja, azért azé legyen“. Káldy Miklós előre megírja, hogy micsodás ruha és fegy­verzet legyen ellenfelén s utána veti: „ha az úr Isten neki adja, vagy énnekem adja, de az mind halálig legyen, de ha Isten nekem adja, hát én fejét veszem ...“ Masztafa Cselebia Pribék Deme­ternek tudtára adja: „. .. megértettem, hogy te szi­­dogattál, azért előbb is azt írtam, most is azt írom , hogy halálig akarok veled megvinom . . .“ A török haragja sokszor annyira ment, hogy ha ellenfelének szolgái voltak, még azoknak is­­ meg kellett vivniok az ő embereivel, mint ez tör­­­­tént Musztafa Cselebia görösgáli török és Pribék Demeter babocsai vitéz között 1555-ben, mivel a­­ bántalom, a szidogatás nemcsak őt, de két kísérő­jét is illette. Megtörtént az is, hogy több magyar vitéz kiáltván a sikra, szint annyi török is előlépett s úgy vívtak egy sorban, mint 1581-ben Korpona előtt, a mikor mind a tiz török megöletett s a ma­­­­gyarok mind életben maradtak. A komoly lovagjátékok egyik legszebb példája­­ volt az 1581-ik évi, Korpona sz. kir. városa előtt­­ véghez ment vitézi öklelőzés, melynek leírása rövid kivonatban igy következik: A magyarok és törökök viszonylagos meg­­egyeztével május 1 sere kitüzetvén, mind a két fél válogatott sereggel megjelent. A törökök Esz­

Next