Kecskeméti Lapok, 1878. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)

1878-01-13 / 2. szám

Tizenegyedik évfolyam. 2. szám. Január 13. 1878. KECSKEMÉTI LAPOK. Előfizetési dij: Megjelen hetenként egyszer. Szerkesztő- és kiadó-hivatal. Hirdetési dij: Egész évre 5 frt., félévre 2 frt. 50 kr., VASÁRNAP. BUZ­­AI-NAG­Y-U­TCZ­A 184. SZÁM. 3 hasábos petit sor egyszeri hirdetésnél 5 kr., negyedévre 1 frt. 50 kr.­­ , többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél ár­• ------ Az előfizetési pénzek, E lap úgy szellemi, mint anyagi részét illető leengedés adatik. Az előfizetés az év folytán minden hónapban úgy a hirdetések is „Tóth László könyvnyom- minden küldemény a szerkesztő- és kiadó­megkezdhető ddjának“ czimzendők. hivatalhoz intézendő. Bélyegdij minden beigtatásért 30 kr. VEGYESTARTALMÚ HETILAB. jgi ------- -------------------------------------------------------------------------------------~-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- “ | ’j g ii____________________­___________|--------------------------------------------------1—4----------------------------------------------­-------------------------------------------—» Kecskemét, 1878. évi jan. hó 10-én. Most, hogy a kedélyek már kissé lecsil­lapultak , tán nem lesz egészen felesleges s minden tanúság nélküli, visszapillantani azon kitüntetésre, melyben Ő Felsége a király kü­lügyérünket újév napján részesíté. Némelyek e tényt mint kiváló horderejűt kiemelendőnek tartották , mások minden jelentőséget megvontak tőle ; amazok ismét elágazó véleményeket nyilvánítottak, majd külügyérünk külpolitikája helyességében lát­ván azon indító okot, mely királyunkat cselekvényében vezérelte, majd oly ese­ménynek tekintve a kitüntetést, mely nem­zeti létünk megrontásának jelző pontja. Min­denki olyan magyarázatot adott, a milyen épen saját szája izének, egyéni meggyőző­désének megfelelt, a nélkül azonban, hogy kellő tekintettel volt volna azon indokokra, a­melyek a fejedelmi tényt valójában esz­közölték. Az egyedüli biztos mód a kitün­tetést alaposan, a valóságnak megfelelően megmagyarázni az volna, Ő Felsége tulaj­­donképeni akaratát és indító okait megtudni, s míg ez meg nem történik, addig minden a tényből vont következtetés alapnélküli.’ Egy azonban biztos, s ez az, hogy ő Fel­sége Andrássy gróffal meg van elégedve, mert először kitüntette, s másodszor a ki­tüntetés után is megtartotta állásán. Nem foglalkozunk magas politikával , s nem bíráljuk ennélfogva sem azt, helyes-e Andrássy politikája vagy sem, sem azt, miért helyes vagy helytelen? Sokkal hasz­nosabb tisztet vélünk teljesíteni, ha a jel­zett tény alkalmából oly irányba tereljük olvasóink figyelmét, mely tárgyilagos gon­dolkozásra, higgadt fejtegetésre vezet, s egyszer és mindenkorra lehetetlenné teszi, hogy hasonló esetek felmerülténél a napi sajtó ezerfelé ágazó véleményének úttévesz­­tőjében irányt veszítve, majd ezt, majd azt a véleményt tartsa helyesebbnek, s e helyett inkább saját véleményét tartsa leghelye­sebbnek. Mert szó a mi szó, nálunk nagyon el van terjedve a szokás úgy gondolkozni, a­mint mások gondolkozás nélkül írnak, s ha e szokás még sokáig fog tartani, ma­holnap azok kerekednek felül, a­kik leg­világosabban beszélnek, de ezzel legkeve­sebbet, s vajmi gyakran semmit sem mon­danak. Monarchiákban, mióta fennállottak, s a­mig fenn fognak állani, mindig első személy volt és lesz a fejedelem. Az ő akaratának mindig annyi erő tulajdoníttatik, mint a népének, sőt gyakran több is. Ki­váló helyzeténél fogva, azt a­mit más nincs jogosítva megkisérleni, egy toll vonásával megteheti, s a versenytárs nélküli teljhata­lomnál fogva, minden cselekvénye fonto­sabbnak tűnik fel, mint az állam bármely polgáráé. Következőleg azok, a­kiket a fejedelem nagyobb mértékben tüntet ki, a kitüntetés idejében méltán foglalkoztatják a sajtót egyéniségükkel, s nem lehet meg­ütközni azon, ha ily tényekhez esetleg fon­tosabb várakozásokat is kötnek, mint való­jában megengedhető. Megváltozott jogi viszonyainknál fogva a fejedelmi kitüntetések is megváltoztak. Régenten jószágokat adományoztak a ma­gyar királyok híveiknek, s azoknak, a­kiket híveiknek tartottak, ma czímeket és rendjeleket osztogatnak, mert vagyon ado­mányozását ellenzi nálunk a korszellem, s még inkább az, hogy ily vagyon többé nem áll a király egyedüli és kizárólagos rendelkezése alatt. A kitüntetések pedig szükségesek, mert államunk nem áll elszigetelten, hanem össze­köttetésben van más államokkal, s azt épenséggel nem ignorálhatja, mily nézet és felfogás uralkodik ezekben. Szóval, minden állam, mely barátait meg akarja tartani, kénytelen jóban-roszban az árral úszni, ha magát elfeledtetni nem akarja, ésannyira, hogy még oly jelentéktelennek látszó intéz­ményeket, minek a rendjelekkel való fel­ruházás, ez idő szerint fentartani, s ha ehhez nincs mód, újakat teremteni kényte­len. Azt fogják erre felhozni és ellenvetni, hogy Amerikában nem osztogatnak rend­jeleket, s a megalapítani szándékolt Cin­­em­natus-rend ott még a megalapító nemze­dékkel halt ki, — de ezek nem veszik tekintetbe, hogy Amerikában a köztársasági szellem az uralkodó, azon köztársasági szel­lem, mely a rendjelekre s ehhez hasonló külső kitüntetésekre nem fektet súlyt, sőt ezt a köztársaság alapelvével egyenesen összeegyezhetetlennek tartja. Mert hogy a kitüntetés a köztársaság szellemével sem ellenkezik, azt felesleges bizonyítani, s ez Amerikában épen úgy megvan, mint má­sutt, csupán nyilvánulása más. Rómában, a köztársaság korszakában , a senatori rang­gal biróknak ép úgy megvolt külső kitün­tető jelvényük, a bíborszegély, mint a szabadon születetteknek, t. i. az aranygyűrű hordásának joga. Görögországban a rab­szolgák haját nyírták le stb., szóval mióta államok léteznek és léteztek, mindenkor megvolt a külső jelvényekkel való kitün­tetés , ésannyira, hogy ily dicsőségre rend- ; szerint azok is vágynak, a­kik szóval leg­nagyobb ellenségei szoktak lenni. Az egyik rendjel, a másik népszerűség, a harmadik kiváló állás stb. után törekszik, mert min­denkiben van valamire hajlam, s mindenki a magáét tartja egyedül üdvözítőnek, leg­jobbnak. A mostani rendjelek eredete a közép­korra vihető vissza, ezeké az ó­korra. A mohammedanismus terjedtével Palaestina, a szent föld, Allah és prófétája híveinek hatalmába került. A keresztyén Európa két századon keresztül folytatott háborút a foly­ton terjedő izlám korlátozására, s ellenében különösen a szent földet iparkodott megvé­deni. Mily eredménynyel, azt a történetnek csak felületes ismerője is tudja. A hadjá­ratban részt vett emberek, a keresztyén vallás jelvénye, a kereszt alatt küzdöttek, s hogy az előkelőbbek a csi­rke tömegtől magukat megkülönböztessék, —mert volt biz ott elég csőcselék! —az egyházi rendek alakjára világi rendeket alapitottak, így keletkeztek a Johanniták, a német lovag­rend , s a franczia Templariusok. Spanyol­­országban az Alcantara, Calatrava és San Jago di Compostella rend, mely utóbbi három a mórok ellen küzdött. A végzet nem kedvezett a keresztyén fegyvereknek, s mert csak eredmény képes buzdítani, a lelkesedés lelohadt, de gyü­mölcse , a harczias, lovagias szellem, me­lyet a két századon folytatott harct ébresz­tett, megmaradt. Minden állam fejedelme alkotott magának a keresztes háborúk ide­jében keletkezett rendek mintájára egy vagy több rendet, úgy, hogy Európában nem találunk souverain fejedelmet, a­ki valamely rend feje nem volna. Igen soknak, a leg­többnek , több rendje is van, így uralko­dónknak is. Ezek a rendek, megkülönböztetésül az egyházi rendektől, lovagrendeknek nevez­tetnek, s rendszerint több fokozattal bírnak. Vannak külön tisztviselőik, méltóságaik, összejöveteli helyeik, úgynevezett káptala­­naik, ünnepélyeik és védszentjeik. Mind­ezekről az egyes rendek szabályai és idő folytán keletkezett szokásaik adnak felvilá­gosítást. Ismertető jel, maga a rendjel, melyet a rend tagja mellén, nyakán, vál­lán — a térdszalagosaknál a bal térd alatt, — stb. visel. Némely rendnek diszöltözete van, s tagsága díjazással, vagy díjjal jár. E lovagrendeknek középkori jelentősége az újabbkori hadtudomány mellett termé­szetesen elenyészett, de azért, mint kitün­tetési intézmény mellőzhetetlennek látszik , a minek legkézzelfoghatóbb bizonysága az, hogy a lovagrendek mintájára, melyek majd kizárólag fejedelmek , főnemesek , majd köz­nemeseknek kitüntetésére szóltak, polgári és katonai rendűek, sőt nők kitüntetésére új rendeket állítottak fel. S tekintve az emberi conservativ ter­mészetet , ezen nem is csodálkozhatunk; nem törekszünk valami után minden erővel, de ha megvan, nem egy könnyen válunk meg tőle. Azok, a kiknek van rendjelük, nem engedik meg, hogy rendjelek többé ne legyenek, s azért vannak rendjelek. Kevesen vannak, a­kik mint Béranger, beérik az egyszerű mezei virággal, melyet kedvesük tűz kabátjukra, mert Béranger-ek nem teremnek ezrivel, s nincs is mindegyik­nek oly mindenek fölé helyezett kedvese, mint ezeknek volt. S ha veszszük, ezen sem csodálkozha­tunk. Fejedelem fejedelmet, vagy becsüle­tes, megbízható, s kötelességeit teljesítő tanácsadóját semmivel sem jutalmazhatja meg jobban, mint azzal, ha őt azon kitün­tetésben részesíti, mely benne helyezett bi­zalmának jelképes kifejezése. S ha a múltat tekintjük, azt kell mondanunk, hogy An­drássy a kitüntetésre méltó, mert mondjon az úgynevezett közvélemény akármit, egy

Next