Kecskeméti Lapok, 1878. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1878-01-13 / 2. szám
Tizenegyedik évfolyam. 2. szám. Január 13. 1878. KECSKEMÉTI LAPOK. Előfizetési dij: Megjelen hetenként egyszer. Szerkesztő- és kiadó-hivatal. Hirdetési dij: Egész évre 5 frt., félévre 2 frt. 50 kr., VASÁRNAP. BUZAI-NAGY-UTCZA 184. SZÁM. 3 hasábos petit sor egyszeri hirdetésnél 5 kr., negyedévre 1 frt. 50 kr. , többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél ár• ------ Az előfizetési pénzek, E lap úgy szellemi, mint anyagi részét illető leengedés adatik. Az előfizetés az év folytán minden hónapban úgy a hirdetések is „Tóth László könyvnyom- minden küldemény a szerkesztő- és kiadómegkezdhető ddjának“ czimzendők. hivatalhoz intézendő. Bélyegdij minden beigtatásért 30 kr. VEGYESTARTALMÚ HETILAB. jgi ------- -------------------------------------------------------------------------------------~-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- “ | ’j g ii_______________________________|--------------------------------------------------1—4-----------------------------------------------------------------------------------------—» Kecskemét, 1878. évi jan. hó 10-én. Most, hogy a kedélyek már kissé lecsillapultak , tán nem lesz egészen felesleges s minden tanúság nélküli, visszapillantani azon kitüntetésre, melyben Ő Felsége a király külügyérünket újév napján részesíté. Némelyek e tényt mint kiváló horderejűt kiemelendőnek tartották , mások minden jelentőséget megvontak tőle ; amazok ismét elágazó véleményeket nyilvánítottak, majd külügyérünk külpolitikája helyességében látván azon indító okot, mely királyunkat cselekvényében vezérelte, majd oly eseménynek tekintve a kitüntetést, mely nemzeti létünk megrontásának jelző pontja. Mindenki olyan magyarázatot adott, a milyen épen saját szája izének, egyéni meggyőződésének megfelelt, a nélkül azonban, hogy kellő tekintettel volt volna azon indokokra, amelyek a fejedelmi tényt valójában eszközölték. Az egyedüli biztos mód a kitüntetést alaposan, a valóságnak megfelelően megmagyarázni az volna, Ő Felsége tulajdonképeni akaratát és indító okait megtudni, s míg ez meg nem történik, addig minden a tényből vont következtetés alapnélküli.’ Egy azonban biztos, s ez az, hogy ő Felsége Andrássy gróffal meg van elégedve, mert először kitüntette, s másodszor a kitüntetés után is megtartotta állásán. Nem foglalkozunk magas politikával , s nem bíráljuk ennélfogva sem azt, helyes-e Andrássy politikája vagy sem, sem azt, miért helyes vagy helytelen? Sokkal hasznosabb tisztet vélünk teljesíteni, ha a jelzett tény alkalmából oly irányba tereljük olvasóink figyelmét, mely tárgyilagos gondolkozásra, higgadt fejtegetésre vezet, s egyszer és mindenkorra lehetetlenné teszi, hogy hasonló esetek felmerülténél a napi sajtó ezerfelé ágazó véleményének úttévesztőjében irányt veszítve, majd ezt, majd azt a véleményt tartsa helyesebbnek, s e helyett inkább saját véleményét tartsa leghelyesebbnek. Mert szó a mi szó, nálunk nagyon el van terjedve a szokás úgy gondolkozni, amint mások gondolkozás nélkül írnak, s ha e szokás még sokáig fog tartani, maholnap azok kerekednek felül, akik legvilágosabban beszélnek, de ezzel legkevesebbet, s vajmi gyakran semmit sem mondanak. Monarchiákban, mióta fennállottak, s amig fenn fognak állani, mindig első személy volt és lesz a fejedelem. Az ő akaratának mindig annyi erő tulajdoníttatik, mint a népének, sőt gyakran több is. Kiváló helyzeténél fogva, azt amit más nincs jogosítva megkisérleni, egy toll vonásával megteheti, s a versenytárs nélküli teljhatalomnál fogva, minden cselekvénye fontosabbnak tűnik fel, mint az állam bármely polgáráé. Következőleg azok, akiket a fejedelem nagyobb mértékben tüntet ki, a kitüntetés idejében méltán foglalkoztatják a sajtót egyéniségükkel, s nem lehet megütközni azon, ha ily tényekhez esetleg fontosabb várakozásokat is kötnek, mint valójában megengedhető. Megváltozott jogi viszonyainknál fogva a fejedelmi kitüntetések is megváltoztak. Régenten jószágokat adományoztak a magyar királyok híveiknek, s azoknak, akiket híveiknek tartottak, ma czímeket és rendjeleket osztogatnak, mert vagyon adományozását ellenzi nálunk a korszellem, s még inkább az, hogy ily vagyon többé nem áll a király egyedüli és kizárólagos rendelkezése alatt. A kitüntetések pedig szükségesek, mert államunk nem áll elszigetelten, hanem összeköttetésben van más államokkal, s azt épenséggel nem ignorálhatja, mily nézet és felfogás uralkodik ezekben. Szóval, minden állam, mely barátait meg akarja tartani, kénytelen jóban-roszban az árral úszni, ha magát elfeledtetni nem akarja, ésannyira, hogy még oly jelentéktelennek látszó intézményeket, minek a rendjelekkel való felruházás, ez idő szerint fentartani, s ha ehhez nincs mód, újakat teremteni kénytelen. Azt fogják erre felhozni és ellenvetni, hogy Amerikában nem osztogatnak rendjeleket, s a megalapítani szándékolt Cinemnatus-rend ott még a megalapító nemzedékkel halt ki, — de ezek nem veszik tekintetbe, hogy Amerikában a köztársasági szellem az uralkodó, azon köztársasági szellem, mely a rendjelekre s ehhez hasonló külső kitüntetésekre nem fektet súlyt, sőt ezt a köztársaság alapelvével egyenesen összeegyezhetetlennek tartja. Mert hogy a kitüntetés a köztársaság szellemével sem ellenkezik, azt felesleges bizonyítani, s ez Amerikában épen úgy megvan, mint másutt, csupán nyilvánulása más. Rómában, a köztársaság korszakában , a senatori ranggal biróknak ép úgy megvolt külső kitüntető jelvényük, a bíborszegély, mint a szabadon születetteknek, t. i. az aranygyűrű hordásának joga. Görögországban a rabszolgák haját nyírták le stb., szóval mióta államok léteznek és léteztek, mindenkor megvolt a külső jelvényekkel való kitüntetés , ésannyira, hogy ily dicsőségre rend- ; szerint azok is vágynak, akik szóval legnagyobb ellenségei szoktak lenni. Az egyik rendjel, a másik népszerűség, a harmadik kiváló állás stb. után törekszik, mert mindenkiben van valamire hajlam, s mindenki a magáét tartja egyedül üdvözítőnek, legjobbnak. A mostani rendjelek eredete a középkorra vihető vissza, ezeké az ókorra. A mohammedanismus terjedtével Palaestina, a szent föld, Allah és prófétája híveinek hatalmába került. A keresztyén Európa két századon keresztül folytatott háborút a folyton terjedő izlám korlátozására, s ellenében különösen a szent földet iparkodott megvédeni. Mily eredménynyel, azt a történetnek csak felületes ismerője is tudja. A hadjáratban részt vett emberek, a keresztyén vallás jelvénye, a kereszt alatt küzdöttek, s hogy az előkelőbbek a csirke tömegtől magukat megkülönböztessék, —mert volt biz ott elég csőcselék! —az egyházi rendek alakjára világi rendeket alapitottak, így keletkeztek a Johanniták, a német lovagrend , s a franczia Templariusok. Spanyolországban az Alcantara, Calatrava és San Jago di Compostella rend, mely utóbbi három a mórok ellen küzdött. A végzet nem kedvezett a keresztyén fegyvereknek, s mert csak eredmény képes buzdítani, a lelkesedés lelohadt, de gyümölcse , a harczias, lovagias szellem, melyet a két századon folytatott harct ébresztett, megmaradt. Minden állam fejedelme alkotott magának a keresztes háborúk idejében keletkezett rendek mintájára egy vagy több rendet, úgy, hogy Európában nem találunk souverain fejedelmet, aki valamely rend feje nem volna. Igen soknak, a legtöbbnek , több rendje is van, így uralkodónknak is. Ezek a rendek, megkülönböztetésül az egyházi rendektől, lovagrendeknek neveztetnek, s rendszerint több fokozattal bírnak. Vannak külön tisztviselőik, méltóságaik, összejöveteli helyeik, úgynevezett káptalanaik, ünnepélyeik és védszentjeik. Mindezekről az egyes rendek szabályai és idő folytán keletkezett szokásaik adnak felvilágosítást. Ismertető jel, maga a rendjel, melyet a rend tagja mellén, nyakán, vállán — a térdszalagosaknál a bal térd alatt, — stb. visel. Némely rendnek diszöltözete van, s tagsága díjazással, vagy díjjal jár. E lovagrendeknek középkori jelentősége az újabbkori hadtudomány mellett természetesen elenyészett, de azért, mint kitüntetési intézmény mellőzhetetlennek látszik , a minek legkézzelfoghatóbb bizonysága az, hogy a lovagrendek mintájára, melyek majd kizárólag fejedelmek , főnemesek , majd köznemeseknek kitüntetésére szóltak, polgári és katonai rendűek, sőt nők kitüntetésére új rendeket állítottak fel. S tekintve az emberi conservativ természetet , ezen nem is csodálkozhatunk; nem törekszünk valami után minden erővel, de ha megvan, nem egy könnyen válunk meg tőle. Azok, a kiknek van rendjelük, nem engedik meg, hogy rendjelek többé ne legyenek, s azért vannak rendjelek. Kevesen vannak, akik mint Béranger, beérik az egyszerű mezei virággal, melyet kedvesük tűz kabátjukra, mert Béranger-ek nem teremnek ezrivel, s nincs is mindegyiknek oly mindenek fölé helyezett kedvese, mint ezeknek volt. S ha veszszük, ezen sem csodálkozhatunk. Fejedelem fejedelmet, vagy becsületes, megbízható, s kötelességeit teljesítő tanácsadóját semmivel sem jutalmazhatja meg jobban, mint azzal, ha őt azon kitüntetésben részesíti, mely benne helyezett bizalmának jelképes kifejezése. S ha a múltat tekintjük, azt kell mondanunk, hogy Andrássy a kitüntetésre méltó, mert mondjon az úgynevezett közvélemény akármit, egy