Kecskeméti Lapok, 1879. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1879-01-05 / 1. szám
évének ürömcseppjei is vegyültek. Az 1816. és 1817. éveknek rendkívüli résztermése folytán nem volt ünnepély, de annál fényesebben volt megtartva 1819-ben, ehez hasonlóan 1833. és 1835-ben. De ez időtől fogva nem csupán vinczellérünnep ez, hanem általában a földmivelésé. Dionysos a boristen diadalmenete mellé Pales a tavasz és Ceres a nyár istennője trónjai is fölemelkedtek. Azon óriási téren, hol egykor Napoleon a marengói ütközet előtt csapatait számlálta, három hatalmas emelvény áll: a középső 37,000 □ láb felületet fed be és 6500 néző számára van berendezve, jobbról és balról két kisebb összesen 4000 nézőnek ad helyet. Maga a színpad 250 láb hosszú, 200 láb széles. A főemelvénynyel szemben három díszkapu áll, mindegyike a három fő évszak képviselőinek jelmezeivel ékesítve. Már reggeli 3 órakor az emelvények lépcsőzetét beláthatlan, hullámzó néptömeg ostromolja. Számtalan vasútvonal és gőzkomp, melyek Genfből éjfélkor indulnak, szállítja az új és új embertömegeket. 4 óra körül nyílnak meg a körszínház ajtói és egy pillanat alatt telik meg nézőkkel az óriási tér. A hölgyek napernyő helyett, mivel az ekkor el van tiltva, széles keretű fehér kalapok és csuklyákban jelennek meg, mi szinte keleties jelleget kölcsönöz ez ünnepélynek. Pontban 6 órakor 100 schweizi katonából álló gárda kíséretében, kik alabárddal kezükben ősi helvét módon vannak öltözve, lépnek be az ünnepély-rendező hatóságok és a megkoronázandó vinczellérek, valamint az apát megaranyozott görbe pásztorbottal, körülvéve ifjú vinczellérek által, kik virágot és szőlőfürtöt hordoznak, valamint az egyesület selyemzászlaját az „Ora et labora“ jelmondattal. Erre Pales, Ceres, Bacchusnak három énekkara vonul be, fehér tricot, vörös és zöld tunikák és aranyozott sisakokban. Rendbe állnak és lelkesült üdvözletet zengenek a haza és szabadság dicsőítésére; ezután sorfalat alkotnak és a lelkesült közönség szemei előtt nagyszerű jelmezjáték kezdődik. 1200 egyén, férfi, nő, gyermek, pásztor, kaszás, arató, vinczellér, csordás siet az emelvény középterére, valamennyi gazdagon díszített jelmezben; a három pogány istenség diadalszekere a kapuk alatt egymásután bevonul. A három főpap szerepét Schweiz legderekabb énekesei viszik, drága ruhákban lépnek elő és magándalokban, melyek egyes részleteire 1000 hangú kar adja a feleletet, dicsőítik a földművelést, mint a művészetek legelsőjét, az életnek támaszát. Megragadó az ének összhangja, magas irányú, mint az oratóriumoké, áhítatot s lelkesedést keltő a jelenlévők szívében. Majd kedves gyermekkar zeng bele a harmóniába, majd ismét főpapi sorok, miközben a csordák és nyájak csengetyű- és kolomphangjai vegyülnek bele. Előlépnek a vinczellérek, fejükre tétetik a szőlővel ékesített korona- és az istenség ez ajándékait a főpapok kezeiből kapják. Megrendülnek most a tavasz kedves dalai, fülemüle-trillák, pásztor-bohózatok. Előlép Pales főpapja ezüsttel kivarrott fehérselyem öltözékben, kék bársonyköpenyének uszályát két alsóbb rendű papnak öltözött férfi viszi. Mosolygó gyermekek, kiknek leomló fürtéi közé virágok fűzvék, viszik előtte a virágkosárkákat, melyekből ők mint a tavasz gyermekei, fiúk és lánykák kék szalagokkal összefűzve szórják, szedik a virágot, kertészek és kertésznők tánczolnak virágfüzérekkel, kaszások pengetik kaszásokat, gyüjtőlányok követik gereblyékkel, de csakhamar tánczba keverednek egymással. Mind e tánczok igéző kellem és csoportosítással vannak kivive és pedig olyanok által, kik ballettet talán sohasem láttak, hanem hasonló parthiekat legfölebb nyár folytán rendeztek a hársak alatt. Gyermekek kezdik meg a körtánczot, utánok fokozatosan mind nagyobbak következnek , mint ahogy körülbelül a mezei munka erősebb karokat és kitartóbb szorgalmat kíván. Pásztorok sietnek elő bégető bárányokkal; a pásztorsíp lágy hangjaiba hirtelen égzengés dördül bele , sietve menekülnek szalmafedél alá és aggodalmasan szorul össze minden élő együvé, de a nehéz hangok nem sokára lágyabb, derültebbekké válnak és ismét párok tánczolnak a csörgő patak partján. Kurjantás hallik a havasról és megkezdődik a felvonulás a hegyi legelőkre. Gyönyörű tehenek lépdelnek elő, aranyozott nyakékeikre büszkélkedve, vigan követik a csordások, tehénpásztorok hivő szavát. A csordás-táncz azon melancholikus dallamon folyik , melynek hallatára idegen földön a schweizi szív meghasad, ezt a havasi kürt szava váltja fel, mely a teheneket legelőikről a pásztorkunyhóhoz hívogatja vissza. A teheneket megfejik, a teli sajtárokat bemutatják az apátnak. Adott jelre csoportosulnak a tavasz e képviselői, elvonulnak Pales diadalszekere körül , melyről igéző amorettek virágbagrétákkal integetnek. Érik a nyári vetés, a sarló zizegése hangzik az érett vetésen. Az ember táplálója, Ceres közelít. Hatalmas két bika vonja a vörös selyemmel és aranykalászokkal ékesített diadalszekeret. A főpap segélyül hívja a gabonavetés istennőjét, előszólítja az aratókat, megindul a sarlók munkája és hull a kalász a gyűjtő leányok kötőjébe, ami a nyalábból kiszóródik, a kalászböngészők szorgalmas keze menti meg az elveszés elől. Közben páronkint tánczolják végig a teret, hol vigadó arcz mosolyog minden oldalról. Előcsikorog a gyűjtő kocsi, kisérve eke és boronától, végig fektetnek a cséplők néhány kévét és vígan eresztik meg a dallal fűszerezett cséplést. Felszórják a magot. Nemsokára jön a zörgő malom , melyben szép molnárnéjáról dalol a molnár és büszkén nézi lisztes fakó egyenruháját, mert csak oly takarosan van hajporozva, mint bármely telivér marquis a múlt századból. Egyhangú kelepelés közben tovább vonul a malom, melynek ajtóküszöbén lukas zsákokat foltoz a szép molnárné, a pajkos inas pedig szeme közé szórja az öreg schweizi parasztoknak a lisztet. Mind e látványosság , táncz, ének meg-megújuló jelenetek közt, melyek változatossága az időt gyors szárnyakon repíti, úgy hogy a szem és fül 6 órai látás, hallás után ki nem fárad, minduntalan változik a diszitmény, — mert a különben nagy tömegnek zöméből, mely játszik, mindig új és új csoportok válnak ki, hogy az egészet egy élő mozgó testnek tüntessék elő. Most jön ő, a földnek legyőzője, azon ifjú istenség, kinek homloka szőlőlevél-koszorúval van övezve, kinek kíséretét mámortól nehezült fők képezik. Négy pompás fehér ló, tigris bőrökkel betakarva, vonja a diadalszekeret, négerek tartják a lovak zablását. Szőlőgallyak és borostyán folyjék körül a hordót, melyen az ifjú boristen trónol; egyik kezében királyi pálcza gyanánt thyrsus (szőlőlevelek és borostyánnal ékesített fenyőlomb), másik kezében csillogó borral töltött érczkehely. Lábainál kupák, kancsók, börtömlők hevernek, mint zsákmány Görögország, Levante, a távol India, a kanyargó Rajna és a fölséges genfi tó partvidékéről. Satyrok és Faunok tánczolnak szekere körül, jókedvű Maenadok zengetik a czimbalmot, verik a tamburint. Segélyül hívja Bacchus főpapja az öröm és vidámság osztogatóját, lelkesedve vág énekébe a vinczellérek kardala. Egyszerre hátrálni kezdenek ijedten a boristen szolgái, mert mámorosok vad táncra tör keresztül a békés sorokon, érzéktompító zajjal rohannak elé a satyrok és maenadok. Amarok csaknem mezítelen, alig övezi szőlőlevél ágyékukat, vállaikról őzböz függ alá, a maenadokat is csak könnyű lepel takarja, ezek a vigság túlságig fokozódott ittasságában térdre bocsátkoznak, hátrahajlítják majd a földig testöket és úgy merülnek kéjsóvár szemekkel Bacchus lelkesült szép ifjainak nézésébe. Nőttön nő a sürgés-forgás, zavar, kerengenek az alakok, mint a rokka, de midőn már egyet sem lehet közölök megkülömböztetni, fölemeli Bacchus a thyrsust és intésére egyszerre lábai előtt térdel minden alak. A maenadok , mámoros nők szerepét nem hölgyek, hanem ifjak adják, kiknek állán a férfiúság risze még ki nem pelyhedzett, de a hajfürtök, melyek vállaik fölött repülnek, nem bírták teljesen elpalástolni a nöietlen vonásokat és igy hivebben adják a szerepet, mely különben nőkhöz nem illenék azon vadság miatt, melyet mellette kifejteni kell. E phantasia-kép az őskor hitregéiből lévén kölcsönözve, nem felel meg a mai viszonyoknak. De mivel az előadás a jelent is fel akarja ölelni, csakhamar jönnek a vinczellérek a szőlőkötöző és hegyelő asszonynéppel, ez utóbbiak a festői népviseletben , mely Montreux környékén szokásos. A kék ruha fel van helyenkint kötözve, a karcsú derekak vállfűzőbe szorítvák, a mosolygó arczokat azon igéző szalmakalapok fedik, melyek gombja a gránátalma ketté vált gyümölcséhez hasonlít. E lánykák közt gyönyörű arczokat láthatni, a kifejezésnek gyakran oly finomságával, mint a föld népénél igen ritkán található, pedig ezek olyan hajadonok, kik az egész nyár hevét szabadban viselik el és nehéz munka alatt görnyednek. A montreux-i lánykák kék szeme, mintegy viszfénye TARCZA. Az újév alkalmából. (Karácsonyi és újévi ajándékok. A piros bugyelláris. Közeledő farsang bál nélkül.) Mikor az esztendő már a tizenkettedik hónap felét is átélte, eszébe jut az embereknek, hogy mennyit bosszantották egymást s igy a tizenkettedik hónap másik felében arról gondolkoznak, hogy mivel szerezzenek egymásnak apró örömet, mert hát jelszó, hogy örömmel kell bevégezni az óévet és örömmel kell kezdeni az újat. A férj, aki egész éven keresztül bele volt melegedve a választások körül lábrakapott párttusákba s ellenfelének sok nagy s apró bosszúságot okozott, örömet is akar egyszer szerezni ellenfelének. Ezen ellenfél az aszszony, aki már hetekkel azelőtt szakít régi szokásaival. Nem korholja a férjet, ha az estékről elkésik, vagy teljesen elmarad, nem tervez új ruha bevásárlásokat, nem kér havi pótlékot a konyhapénzhez. A férj csupa gyöngédséggel lesz elhalmozva. Reggelenként tejsűrűvel kap kávét, melyet mig szürcsöl, neje átkarolja liliom karjaival s lecsókolja homlokáról a nehéz gondokat s e csak mennyire édes, édesebb mint az a czukor, mely a kávéban fel van olvadva. S készülnek mindketten a meglepetésekre. Az asszony Dumont philosofiai munkáját a nőről rendeli meg Lipcséből s azt adja át férjének Christkindbül s lesi, várja, hogy férje újévi ajándék gyanánt nem csupán a bolti számlákat egyenlíti ki, hanem fog szerezni még más kellemetes dolgot is. Csalódhatnék-e reményében, várakozásában? Nem. Hiszen a férj ugyancsak töri a fejét, hogy megfelelő ajándékot adjon nejének , ki csecsebecsével, ékszerrel, diszmóvel anynyira el van látva, hogy ezeknek szaporítása tökéletesen felesleges volna. Dumont philosofiai munkája a nőről segíti ki zavarából. Átolvasva a 22-ik levelet, egy becses ismerettel lett gazdagabb. Hányszor kereste okát már annak, hogy a nő nyelve miért oly perdülékeny, miért oly csacska, fecsegő? Dumont munkája megadja erre a feleletet. A nő erősebben kifejlett légzőszervvel bír, mint a férfi, mert a férfi a tüdő alsó részével, a nő a felső részével lélegzik. A férj most már tervez nagyot és merészet s nem gondol vele, ha mindjárt udvariatlannak , avagy gorombának is fogják tartani. Beköszönt az újév s miután Sylvester estéjén a régi pajtások körében elveszíté az újévi ajándékokra szánt összeget s neje hazaérkeztekor egy óra hosszáig tartó prédikáczióval kínozta hallérzékét, nem habozik terve kivitelében, ebben már az sem képes őt megakadályozni, hogy reggel a nő, mintha mi sem történt volna az éjjel, gyöngéden megcsókolva homlokát, kiván boldog újévet. A nő várja-várja az ajándékot, de a férj nem szólt, sőt már el is távozik. A nő még mindig remél s ízletes ebédre várja férjét. Az ebédnek is vége, azonban a férj még mindig nem áll elő az újévi ajándékkal. A nő türelmetlen lesz s követelőleg kérdi: hát hol van az újévi ajándék? A férj mosolyt erőltet ajkaira s suttogva mondja: azt hiszed kedvesem , hogy nem szereztem neked meglepetést ? Lásd, mily igazságtalan vagy. A nő kikutatja a felöltő zsebeit. Egy csomagot talál. Reszkető kézzel bontja le a papírburkolatot és mit talál? egy lakatot. Hát ez mi? kiált fel bosszúsan. A férj megőrizve nyugodtságát, egész hidegen azt válaszolja: alkalmazd édesem nyelvedre, úgy az újévben én is meg te is boldogabbak leszünk. Tableau: „A piros bugyelláris“ népszínmű, mely a színigazgató lapossá lett bugyellárisának néminemű duzzadását elősegíti, egészen időszerű, mert a bugyelláris az, mi a lefolyt héten leginkább szerepelt. Hja! azt a sok jókivánatot, melynek újév napján részesévé lesz a bugyellárisos halandó, meg kell fizetni. A socialisták rémképeket rajzolván maguk elé, két osztályt látnak egymással küzdeni, a szegények és gazdagok osztályát, ha azonban a socialisták az újévi szokásos gratulatiók közrehatása alatt állították volna fel a társadalmi osztályokat, bizonyára a gratulálók és gratulatiókat megfizető osztályt különböztették volna meg, melyek ép oly harczot vívnak egymás ellen, mint amilyen volt a harcz az osztrák hadsereg és a bosnyákok között. A gratuláló támad s felkeresi rejtekhelyében is azt, akit a gratulálásnak kitenni akar, a gratulálást megfizető pedig védi magát az ostrom ellen. A bugyelláris kérdés azonban még tovább is húzódik, mint ameddig az újévi gratulatiók tartanak, s hogy ez mennyire passive oldatik meg, kitűnik abból, hogy a pápák sehogy sem akarják kibontani a bugyellárist báli czélokra leányaiknak. Ilma és Izidora pedig András napján azt álmodták, hogy az 1879-ik évi farsang jogászbáljában fogják meglátni először azt, kinek kinek életpárjává leendőnek s horrendum nem lesz jogászbál. A különböző pártkörök is ugyancsak hallgatnak a bálokkal, mintha félnének a bálrendezés által előállható deficittől, így megtörténhetik , hogy az 1879-iki farsang elit bál nélkül múlik el a tánczkedvű fiatalság, de különösen Ilma és Izidora bosszúságára, kik nemcsak a jogászbálban, de még más bálban sem láthatják meg azt a boldog halandót, akit nekik rendelt a sors. Farsang pedig elit bál nélkül olyan, mint a baka bakkancs nélkül. Színpártolókör legyen áldott a te neved, s ha meghaltál volna, támadj újra fel, egy bálban Ilma, Izidóra örülni fognak neki, és ezek öröme mindenesetre ellensúlyozni fogja a papák bosszúságát.