Kecskeméti Lapok, 1879. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)

1879-07-06 / 27. szám

Tizenkettedik évfolyam. 27. szám. Július 6. 1879. KECSKEMÉTI LAPOK VEGYESTARTALMÚ HETILAP. Kecskemét, 1879. július 3-án. A történetirás megteremtője, a jó Hero- dotos, Kambyses feletti ítéletét: „Előttem mind énképén világos, bogy Kambyses erő­sen őrjöngött“, kimondván, állítását ekként indokolja: „mert még azon sem átallott nevetni, a mi szent volt, vagy szokásos. Mert, ba valaki valamennyi ember elé tenné a törvényeket azon parancscsal, hogy a legszebbeket válaszsza ki közűlök , nem lehet kétség benne, hogy mindenki a ma­gáét fogja választani; igy minden ember azt véli, hogy az ő hazájának törvénye a legeslegszebb. Nem illik tehát más ember­hez, mint őrjöngőhöz, az ilyeneket nevetség tárgyává tenni.“ Mennyi bölcseség, mennyi türelmesség, mennyi józan politika van e néhány sorban ! mily régen meg van írva! s mégis, mily kevéssé látjuk megértve, al­kalmazva és tisztelve. A korunkat jellemző betegség, azon nyughatatlan vágy, folytonos újdonságokkal csiklandozni fel az anyagi kincsek utáni szomjuban kiszáradt torkot, lázas tevékeny­ségbe hozza a fejeket, s mint az abderitá kát a görög színész színészekké", úgy minden valamiként kimagasodó fej a saját környe­zetét a saját abderitáivá alakítja át. így megy egy főkomédiás nyomán a többi, ott túrva-gyúrva magának szerepet, a hol lehet, s olyant ragadva kezébe, a minő Ínyére van, vagy jut; s minthogy inkább „népség, katonaság, betyárság“ stb., semhogy néző legyen, vállalkozik statistának, kellékesnek, szinlapkihordónak délelőtt, vagy reggel, csakhogy este kikomédiázhassa magát, any- nyira szenvedélye a komédia, a színpad. A feltűnési viszketeg különféle szere­pekre ragadja az embert, s számtalan hó­bortnak lesz alapjává. De e lélektani pro­bléma megfejtésével és fejtegetésével foglal­kozzanak a bölcsészek és költők; mi csak egyik igen gyakori alakjával, a reform neve alá rejtőzni vágyó törvényhozó szédelgéssel akarunk ezúttal foglalkozni; sőt, miután a törvényhozás intézkedési köre alá lehet vonni minden életviszonyt, e közt is meg­szorítjuk , s miután czélunk nem lehet az, hogy eredménytelenül és erkölcsi haszon nélkül szerte csapongjunk, foglalkozunk ezúttal csupán egyetlenegy, de annál na­gyobb kérdéssel és tárgygyal a protestáns autonómiával, korántsem akarva azt kimerí­teni, vagy gondolva azt, hogy arra ily kis czikkben képesek vagyunk, hanem be­vett szokásunkhoz híven , olvasóinknak egy­két irányeszmét tüntetve fel, a mely ha egyébül nem, kiindulási pontúi és illetőleg tájékoztatóul, azt hiszszük , mindenkor megjárja. . Előre is megjegyezzük , hogy nem tar­tozunk azok közé, a kik veszélyeztetve látják az autonómiát, mert egy-két miniszter értekezletet tart, s azon többé-kevésbé el­lenséges indulatot tanúsít egyes az autonó­mia köpönyege alá rejtőző visszaélések ellen. Valamin csak a miniszternek is meg kell botránkoznia, s igy a kathólikusoktól támogatott kathólikus miniszter a protestáns sinlődő és a zsidó zugiskolák ellen fog dör­gedelmes hangon beszélni, a ptotestans miniszter az apácza- és barát-iskolák ellen, a zsidó pedig első teendőjének fogná tartani a káptalanokat, conventeket, zárdákat fel­oszlatni , az egyházi javakat secularisálni, s belőlük olyan iskolákat építtetni, a melyek többé sem keresztyén-, sem zsidó-iskolák, mert igy kivánja a reform, a felvilágoso- dottság, a liberalismus stb. Hiszen a leg­gyarlóbb teremtmény volna az, a mely cselekvéseinek és mulasztásainak igazolására okot, ürügyet felhozni nem tudna, s a „bipes animal“, a melyet embernek nevez­nek , tud — hazudni is, ha épen kell. S ki az, a ki a vesékbe belát ? Nem szükséges bővebben magyaráznunk , mi az a protestáns autonómia; röviden mondva: a magyarországi protestánsok sza­bad vallásgyakorlatát s azzal szorosan össze­függő, önálló és független irányú közmi- velődésüket nemzetközi szerződésekkel biz­tosító jogoknak összesége; a mi ezen jogok gyakorlásához megkivám itik , gyűlések tar­tása, templomok, iskolák építése stb., az a protestánsoknak már a törvényben mind meg van engedve, s igy azokat külön-külön mindannyiszor kérelmezni egyátalán nem szükséges. Ez a protestáns autonómia a maga eredeti valódiságában, a mint azt a vér­ontást megúnt őseink karddal kezükben megállapították. A tizennyolczadik század vége felé és még inkább azután, a folyó tizenkilencze- dikben , a nyugoti népek nagy tudósai, kü­lönösen a nálunk követett németek, az állam főfelügyeleti jogának czimén, elrúgva maguk alól a históriai alapot, mint ósdi né­zetek halmazát, a saját theoriájuk szerint construálták s kivánták és fájdalom! kí­vánják még ma is összealakitani az államot a helyett, hogy az élettel tartva lépést inkább azt vizsgálnák, mi bir életképesség­gel, s mi nem, mire alkalmas a kérdésben forgó társadalom , mire nem ? a külföld pél­dájára hivatkozó ezen újítók, a kik azért, mert valamit a francziáknál, németeknél, angoloknál jónak állítanak, azt nálunk is ajánlják, állítják ki a legnagyobb contin- genst azon csapathoz, mely a szabadéivtíség czime alatt, a saját eszmeszegénységét az idegentől ellesett szójárás majmolásával ipar­kodik eltakarni. Ez szavaz meg vagy nem meg az idén törvényt, a melyet esztendőre eltöröl vagy megsirat, beszél a választók előtt és baráti körökben szabadság-, egyen­lőség- és testvériségről, s interpellálja a minisztert, ha valamely pandúr garázda le­gényeket rendre utasított. Az első phrasis tehát, a mely históriai alappal sem bir, hanem csak históriával, mint minden parvenn, az állam főfelügye­leti joga. Azt kérdezni, ha valyon az ál­lamnak azon jogát, hogy felügyeljen és fel­ügyelhet-e vagy sem? kétségbe vonta-e az a szegény autonómia, az ily felvilágosodott harczosnak soha sem jut eszébe. Pedig, a mi nézetünk szerint, ez a kiindulási pont, mert nem szabad theoriáknak a meglévő jogokat feláldozni, különösen akkor, ha ezen jogok nemzetközi szerződésekkel vannak biztosítva, s a jogosítottak e jogokkal vissza nem éltek. Nagyon sok szépet lehet arról beszélni, miként volna ez vagy az elrende- dezendő, stb., de gyakran minden legjobb úgy a mint van, s természetes fejlemény tö­kéletességét emberi gyártmány még sohasem érte el. De másrészt tiltakoznunk kell, mint a magyar protestánsok autonómiája feltétlen hiveinek azon sértő affront ellen, a mely e főfelügyeleti jog alá rejtőzik. Ta­gadjuk , hogy a protestánsok akármikor is okot és alkalmat szolgáltattak volna arra, hogy autonómiájuk csúcsa ily csörgő-sip­kával láttassék el; ha a külföldi fejedel­meknél kerestek védelmet egykor-máskor, akkor e védelemre az említett nemzetközi szerződések értelmében a magyarországi protestánsoknak joguk, a külföldi fejedel­meknek kötelességük volt. Ne bolygassa az álladalom e jogokat főfelügyeletének czi­mén , a főfelügyeletét ott, a hol az állam érdeke megkívánja, erőjére támaszkodva úgy is gyakorolhatja és gyakorolja. Egy másik a fennebbivel szorosan össze­függő phrasis, a melyet még higgadt em­berek is egyre emlegetnek, a reform. Nem vagyunk oly elfogultak, hogy azt hinnők, miszerint a protestáns autonómia oly tö­kélyen áll, hogy semmi kívánni valót nem hágy hátra; ellenkezőleg! bizonyos sze- metszúró sajátságok egyátalán nincsenek ínyünkre, s azokat magunk is szeretnők kiküszöbölve látni; igy például, mikor az autonómia védpaizsa alatt politikai és nem­zetiségi üzelmek gyakoroltatnak. E vissza­éléseknek lehetőleg elejét venni az a mit mi a reform általános kifejezése alatt fog­lalunk össze; de ennek lehetőségét látjuk akkor is, ha az autonómia épségben meg- hagyatik, s a ki ily visszaélések miatt az autonómiát támadja meg, a fát fűrészeli le, mert arra férgek is felmásztak. De ez orvoslatnak sem szabad kívülről erőszakosan jönnie, hanem önmagától kell megteremnie. A tapasztalás is azt mutatja, hogy a protestánsok autonómiájuk féltékeny megőrzése mellett, valahányszor szükség volt rá, önmaguk intézkedtek az iránt, hogy e visszaéléseknek eleje vétessék. A hazafiatlan irányt követő gyülekezetektől és iskoláktól megvonták a védelmet, s azok kénytelenek voltak a józan és hazafias köz­vélemény előtt fejet hajtani. Ennélfogva szükségtelennek mondható az álladalom fel- ügyelése, mert az ellenőrzés magában az intézményben gyökerezik, s az álladalomnak nem lehet czélja minden fejlődésbe bele­avatkoznia, hanem ellenkezőleg a szabad fejlődést lehetőleg biztosítani. Mi lesz az autonómia jövőben ? ki tudna arra felelni. Ha él a keblekben, azt tör- vényczikkekkel kiölni nem fogják, s ha nem él, akkor amúgy is magától elenyé­Előfizetési dij: Megjelen hetenként egyszer, Szerkesztő- és kiadó-hivatal: Hirdetési dij: Egész évre 5 írt., félévre 2 frt. 50 kr., VASÁRNAP. BÜDAI-NAÖY-GTCZA 184. SZÁM. 3 hasábos petit sor egyszeri hirdetésnél 5 kr., ; negyedévre 1 frt. 50 kr. [ --------- j --------- többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél ár­—— Az előfizetési pénzek , E lap úgy szellemi, mint anyagi részét illető ! leengedés adatik. Az előfizetés az év folytán minden hónapban úgy a hirdetések is „Tóth László könyvnyom- minden küldemény a szerkesztő- és kiadó- -----­megkezdhető. dójának“ czimzendők. hivatalhoz intézendő. Bélyegdij minden beigtatásért 30 kr. m ______________________________J________________________________!________________________________!______________________________ss

Next

/
Thumbnails
Contents