Kecskeméti Lapok, 1881. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)

1881-09-11 / 37. szám

Tizennegyedik évfolyam. 37. szám. Szeptember 11. 1881. KECSKEMÉTI LAPOK VEGYESTARTALMÚ HETILAP. Előfizetési dij: Megjelen hetenként egyszer, Szerkesztő- és kiadó-hivatal. Hirdetési dij: Egész évre 5 frt., félévre 2 frt. 50 kr., VASÁRNAP. B U­D AI - N A G Y - a T C Z A 184. SZÁM. 3 hasábos petit sor egyszeri hirdetésnél 5 kr., negyedévre 1 frt. 50 kr. — többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél ár-Az előfizetési pénzek. E lap úgy szellemi, mint anyagi részét illető leengedés adatik. Az előfizetés az év folytán minden hónapban úgy a hirdetések is „Tóth László könyvnyom- minden küldemény a szerkesztő- és kiadó- -----­megkezdhető. dójának“ czimzendők. hivatalhoz intézendő. Bélyegdíj minden beigtatásért 30 kr. &----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------.__________________________|­ ­ Kecskemét, 1881. szeptember 9. A példabeszéd azt tartja: „jobb későn, mint soha.“ E sorok írója is oly kérdést kíván ez­úttal szellőztetni, mely mindamel­lett , hogy népünk vagyoni viszonyaival és fejlődésével szoros összefüggésben áll, ed­­digelé különösen a népet oktatólag, felvi­­lágositólag tárgyalva s érdeme szerint mél­tatva nem volt. Pedig a helyi lapok akkor felelnének meg nagyrészt feladatuknak leg­jobban , ha a mindennapi élet viszonyait érdeklő kérdések fejtegetését is felölelnék, melynek czélja a nép oktatása, felvilágosí­tása s egyben­ másban jobb útra terelése. Ezzel egyszersmind bizalmat is gerjesztünk magunk iránt, főleg ha meggyőzzük előa­dásunk igazsága és hasznos voltáról. Van egy nagy hiba, mely népünk va­gy­onosodási, jobban mondva elszegényedési viszonyain véres fonálként vonul keresztül, s ez a váltókötelezettségek elvállalásában s a váltóaláírások körül nyilvánult óriási könnyelműség és meggondolatlanság. Ez az, mely annyi embert fosztott már meg keser­ves keresményétől, s mely annyi csalódást és keserűséget okozott nem egy embertár­sunknak. Oly tárgy ez, mely a felhozot­takon kívül összes hitelviszonyainkat, tehát legfontosabb érdekeinket is közelről érinti, méltó ennélfogva, hogy bár fájdalom sok tekintetben későn, vele mégis foglalkozzunk. , Sokszor felhozatott már, hogy a váltó­­törvény hozzánk nem kellő időben vagyis akkor hozatott be, mikor még kellő és megfelelő hitelforrásokról országszerte gon­doskodva nem volt. E körülményt aztán lelketlen uzsorások felhasználták, s a váltó segélyével irgalmatlanul zaklatták és pré­selték a szegény hitelre szorult népet, melynek aztán annyi áldozata lett, másfelől pedig annyi hirtelen meggazdagodást ered­ményezett. Következett erre a másik idő­szak, midőn a mulasztást helyrehozandó, országszerte alakultak különféle pénzinté­zetek , melyek a hitelnek és pénzszükség­letnek mind megannyi forrásai gyanánt kínálkoztak. Ez azután viszont más bajnak lett okozója. A hitelkeresők ugyanis, mint a kalitkából kiröpített madarak, felhasznál­ták az alkalmat, derűre borúra szedték fel a kölcsönt, s pedig gyakran nem is beru­házási czélokra, hanem csak a mindennapi költségek vagy épen luxus kiadások fede­zésére. Igen sokan azon könnyelmű téve­désben szenvedtek, hogy a ma felvett kölcsönt talán vissza sem kell fizetni, vagy legalább is a törlesztési forrásokról előre komolyan nem gondoskodtak. Ennek aztán az lett a következménye, hogy kivált oly helyeken, mint városunkban is, hol több pénzintézet is létezik, egymásután mindegyiknél kime­ntették hitelöket, s mikor a váltónyar­­galódzás paripája kisiklott alóluk, azt vet­ték észre, hogy tönkrementek. De ez még hagyján, ha csak maguk lettek volna saját hibáik áldozatává, de mindegyik maga után rántott még legalább két embertársat. S ez vezet bennünket arra, hogy rámutassunk azon könnyelműségre, melyet a váltóalá­írások közül annyian elkövettek. Vannak emberek, kik hitelek igénybevételénél bol­dog boldogtalant felszólítanak váltóalá­­írásra, nem keresve, vájjon tehetnek-e ők azért viszontszolgálatot, vagy épen képesek-e mindig kellő biztosítékot nyúj­tani. Vannak viszont olyanok, kik a váltó­­aláírást egyszerű névaláírásnál egyébnek nem tekintve, boldog boldogtalannak alá­írnak, s nem gondolják meg, hogy az által minő kötelkezettségek s mily következmé­nyek terhét vállalták magokra. Mindkettő elitélendő nagy hiba, mely az illetőknek vagyoni soliditása és hitelképessége iránt mindjárt kételyeket támaszt, s ha egyszer azok megingatják, helyreállításuk igen nehéz. De van azután ennek még szomo­rúbb oldala és következménye is, az tudni­illik, hogy a­ki így derűre borúra irkálja alá a váltókat, az ki nem kerülheti, hogy egyszer-másszor kellemetlenséget sőt érzé­keny veszteséget ne szenvedjen. Különösen a pénzintézetekhez benyújtott váltókra tett aláírás jelentőségét ismerik legtöbben félre. Azt gondolják ugyanis , hogy aláírnak , hisz nem ők veszik fel a pénzt, tehát ők csak olyan mellékes szereplők a váltón, hogy a három név rajta legyen. Pedig a váltó ter­mészete azt hozza magával, hogy bármily alakban és minőségben történt is az aláírás, az a váltótulajdonos irányában egyforma kötelezettséget állapít meg, habár az eljá­rás különbözik is egymástól. A felhozottak a gyakorlati életből van­nak merítve, s általuk nem is az volt czé­­lünk, hogy a váltóaláírástól mindenkit végkép elidegenítsünk, mert hisz mi a váltót az egészséges pénzforgalom egyik közegének s eszközének tekintjük. Mi csak az aláírá­sok könnyelmű eszközlése ellen szólaltunk fel, s rámutattunk az azokból származható veszélyekre. Tanulság ebből az, hogy legyünk óva­tosak és körültekintők mind abban , hogy kit szólítunk fel váltókötelezettségi teher elvállalására, mind pedig a tekintetben, hogy kinek s mi czélból írjuk alá váltóját. Ezzel hitelviszonyaink megszilárdítását is előmoz­­dítjuk, s egyes emberek is kevesebb ve­szélynek lesznek kitéve. Így aztán, bár magunk kárán okulva mégis csak rájövünk , hogy jobb későn mint soha, annak gondolkozása és véleménye iskolánk iránt általesett. Még ezelőtt egy évvel a „Kecskeméti Lapok“ 34-ik számában, „Néhány szó a gazdasági felső­­népiskola érdekében“ czím alatt közzé tett czikkben Tassy úr a többek között ezeket mondja: „Ezen tanintézetet felállította a város ezelőtt mintegy hat évvel, azon atyai jóakaratból, hogy Kecskemétnek idővel értelmes, józan gondolkodású és saját állását jól felfogó gazdákat neveljen; de még azért is, hogy ne legyenek a szülők kénytelenek gyerme­keiket alig 11 —12 éves korukban a tanyára vinni egy pár ló vagy tehén őrizése végett, mert egyébre úgy szellemi, mint testi fejletlenségüknél fogva úgy sem alkalmasak; szóval ezen gazdasági tanintézet van arra hivatva, hogy Kecskemétnek értelmes gazdákat s a gazdaközönség túlsúlyban lévén , ér­telmes s a mai kornak megfelelő középosztályt neveljen.“ Egy további pontban igy folytatja Tassy úr: „Tisztelt szülők! Elöljáróink bölcs intéz­kedése ilyen üdvös, a gazdászatra nézve megbe­csülhetetlen tanintézethez juttatott bennünket, ra­gadjuk meg az alkalmat, s járassuk gyermekeinket ezen intézetbe, had fejlődjenek testileg-lelkileg, had tanulják megismerni alaposan a földet, vizet s ál­talán a természetet, melynek tudományos, illetve helyes ismerete a gazdára nézve megbecsülhetetlen kincs. Tudva ezt tisztelt szülők, hogy gyermekeink életpályáluukra ezen tanintézetben nélkülözhetlen tudományt szereznek, kiküldjük-e gyermekeinket még ezután is már zsenge korukban a tanyára ? Jó lelkiismerete azt fogja felelni minden szülőnek, hogy nem; mert nézetem szerint, ha ezt tesszük a­helyett, hogy a gyermek lelkileg fejlődnék , inkább butul, testileg pedig még gyenge lévén, ha munkára fogjuk, könnyen elsatnyul és a­mi leg­inkább megtörténik: a kintlévő cselédekkel érint­kezvén , erkölcsileg is megromlik s igy ezen rósz következmények úgy egyes emberre, mint az emberi társadalomra igen káros hatással vannak. Tehát hagyjunk fel tisztelt szülők, ezen régi, de rósz szokással; most már van alkalmunk szakmá­­nyunknak megfelelőleg jól nevelni gyermekeinket, járassuk őket a gazdasági iskolába és ha ezt tesz­­szük, erős meggyőződésem az, hogy lesz Kecske­métnek értelmes , tekintélyes gazdaközönsége. — Úgy legyen.“ Ilyen nézetben volt Tassy László úr ezelőtt egy évvel, de lássuk miként vélekedik most egy év múltával iskolánkról. A bevezetést mellőzve, melyben Tassy László úr a feletti örömének ad kifejezést, „hogy az elemi iskolák, gymnasiumok és reáliskola el van látva tanon ez okkal“, — csak a felső­­népiskolának van kevés—„tehát népünk nem közö­nyös a tanügy iránt s igy nem lehet elitélni.“ Ezen kedvező fordulat természetesen mind egy év leforgása alatt jött létre. De lássuk csak, Tassy László úrnak egy év alatt tett alapos tanulmányozása milyen véle­ményre vezette iskolánk iránt — igaz, hogy még sohasem volt hozzá szerencsénk sem bent az is­kolában, sem annak gazdaságában — no de azért még a vaknak sincsen megtiltva, hogy a színekről ne írjon értekezést, írja pedig Tassy úr folyta­tólag ezeket: „Tudjuk azt, hogy a mai kor már nem elég­szik meg fél tudománynyal semmiféle pályán, megköveteli, hogy szakavatott s tökéletesen képzett legyen akár iparos, akár gazdász. E tanintézet pedig nem úgy van szervezve , hogy ilyent nevel­jen , sőt még arra sem képes, hogy nagyobb tan­intézetekbe, mint ipar- vagy gazdasági akadé­miákba, a tanenctet előkészítené. Ezt tartom e tanintézetre roppant hátránynak s mellőzésének fő­okául városunkban s ezt példával nagyon könnyen beigazolhatom.“ És most következik a talpra­esett példa. „Ha én fiamat kisgazdának vagy iparosnak akarom nevelni s feladom ezen számítással a gaz­dasági felsőbb­ népiskolába, igen, de 2—3 év múlva a gyermekben felébred a tanulási vágy s már nem elégszik meg ezen tanintézet által nyuj- Válasz Tassy László úrnak a „Kecs­keméti Lapok“ 36-ik számában megjelent közleményére. Ha Tassy László úr szolgálatot vélt tenni a gazdasági szakosztálylyal egybekapcsolt felső-nép­iskola ügyének akkor, midőn ezen lapban fennt­­jelzett közleményét nyilvánosságra hozta, úgy rendkívül csalódott ő is, de csalódtunk mi is, midőn azt hittük, hogy Tassy úr iskolánknak s ezzel kapcsolatban Kecskemét város földmivelő-osz­­tálya gazdasági viszonyainak előbbvitele és oksze­rűbbé tételének jóakarója. Valóban szomorúan lepett meg azon rendkívüli nagy­ átalakulás, melyen egy év alatt Tassy László

Next