Kecskeméti Lapok, 1882. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)

1882-12-03 / 49. szám

á sából állott elő, kijelöltetik 1883. évre fedezetnek. Tehát csupa csak egy évre. Nem szükséges bővebben fejtegetni, mert az eléggé nyilvánvaló, hogy ez olyan természetű fedezet, amit egyszer elő lehet ugyan venni fedezetül, de bizonynyal azután még nagyobb lyukat hagy maga után. — Hátha még feltesszük, amit feltenni egyáltalán nem képtelenség, hogy ez a folyó év még ellenkezőleg 8500 frt hiányt hagy maga után, nem önkénytelenül fölmerül-e az a kérdés, hogy mi történik akkor? Amilyen egyszerű a kérdés , épen olyan egyszerű rá a felelet. — Ha következetesek akarunk lenni és nem önmagunkat ámítani, e hiányt, mint fedezendőt, fel kell venni az 1884. évi költségelőirányzatba, ennek eredménye pedig az lesz, hogy a múlt évről már megtakarításunk nem lévén, a fedezetből hiányozni fog 8500 frt, a folyó évről elmaradt hiány 8500 frt, összesen tehát majd egyszerre 17,000 frtnyi különbözet fog előállani. De ha merünk is abban bízni, hogy e folyó év kedvezőtlen eredménynyel záratni nem fog, még akkor is mindenesetre meglesz a 8500 frt különbözet. Ez tehát nyilvánvalólag nem normális állapot s ha ezt figyelembe nem vesszük, nem teszünk egyebet, minthogy a bizonyosan szükséges fedezetről való gondoskodást ez évről a másik évre toljuk át és esetleg kitesszük magunkat annak, hogy egyszerre nagy mérvben kelljen a pótadót felemelni. Ez baj. Más oldalról pedig az történik , hogy a folyton-folyvást fellépő újabb és újabb nagymérvű költségeket (milyenek , veszteség a piaci bérletből, kórházi költségek, nagylét ármentesítése) át- meg áttoljuk a következő évekre, amelyek már magukban véve is nagy összegek lévén, a költségelőirányzat végeredményét nagyban változtatják, de ha ezekhez még valami nem várt rendkívüli körülmény miatt valamely nagyobb költség jó, úgy bizonynyal a gyenge alapon álló költségvetést erősen megingatják. És ez is baj. A kettő együtt pedig mindenesetre veszedelem. Tagadhatatlan azonban, hogy ezen folyó évi költségvetésben az egészen rendkívülileg beállított 8500 frt fedezettel szemben tiszaszabályozási költség czimen 10,000 frt és a piaczbérből e folyó évre előállott veszteség pótlása czimen 4500 frt rendkívüli kiadás van felvéve és igy, ha ilyen rendkívüli kiadások többé nem lennének, akkor nagyobb aggodalomra egyáltalában nem lenne ok, tehát csak az a baj, hogy a városnak ilyen kiadásai mindig lehetnek és a közelebbi években bizonyosan lesznek is és hogy végre is ha város akarunk lenni, úgy bizonynyal kénytelenek leszünk azért áldozatot is hozni. E szerint tehát ezen költségvetésből azon tanúságot menthetjük, hogy itt még megállni nem szabad, hanem a közgyűlésnek tavaly ilyen alkalomkor hozott határozatát, mely szerint új jövedelemforrások felkeresését rendelte el, foganatosítani kell, vagy pedig ha ez nem lehető, úgy a házi adót kell feljebb emelni, mert bizonynyal jobb most 5—10%-kal fizetni többet, mint később majd 20—25%-kal. Alig marad már terünk magának a költségvetésnek, illetőleg annak számadatainak ismertetésére , így tehát meg kell elégednünk, ha azt csak egész általánosságban megemlíthetjük. E szerint a kiadások főösszege, melyben, minthogy direct a házi pénztár által fizettetik, az iskolai költségekből is mintegy 44,000 frt bennefoglaltatik — 369,338 frt 56 kr., amelylyel szemben a bevételek összege teszen 339,052 frt 17 krt, és így a mutatkozó hiány: 30,286 frt 39 kr. Ezen hiány fedezésére kijelöltetett első sorban a kataszteri felmérésekre a város által előlegezett tőkekamata 1585 frt 02 kr. 2-sod sorban az 1881. évi megtakaritás 8538 frt 74 kr. 3-ad sorban pedig 10% házi adó, amelynek összege körülbelül 19,000 frt. Összesen tehát 29,123 frt 76 kr., de a téglaégető körkemencze után és a gazdasági iskolai földekből várható jövedelmekről a költségvetés még be nem érkezvén, azok jövedelme még számításba vehető nem volt. Ha még a fentebbieken kívül megemlítjük , hogy mint új jövedelem a közös árvapénztári alap kamata is felvétetett , azt hisszük, bátran elmondhatjuk , hogy egyebekben az egész költségvetés nagyon is a rendes mederben mozog. Bizony pedig jobb szeretnénk azt írni, hogy új városházára fel van véve ez évre mint első részlet 100.000 frt, hanem úgy látszik, ez oly soká lesz, hogy akkor már majd más ismerteti a költségvetést, nem ő. Fővárosi levél. xxxvi. Marianne, dráma 4 felvonásban, irta ifj. Ábrányi Kornél. Először adatott a nemzeti színházban 1882. nov. 17-én. Hadd legyek ivadszerű, ne csak itt, ahonnan e sorokat írom, hanem önöknél is, ahova e sorokat küldöm! Hadd menjek egy kicsit a színházba, hisz jól tudom, hogy most önöknek is ez a legnagyobb örömük, még majd a bazáron lengő nemzeti szín zászló azt nem lobogtatja, hogy a mi piros, ami zöld volt oda künn a vásárállás alatt, fehérré változott, hogy zöld emlékeket (ne kérdezzék tőlem: hol?) és piros rózsákat hagyjon a mosolygó orczákon! És hadd beszéljek önöknek premiere előadásról, hisz önök is tudják már mi az, gondoskodván arról Zöldi úr, (bocsásson meg, hogy ismeretlenül ajkamra merészelem venni nevét!) ki nagy szorgalommal hajtja végre a múzsa adóját; csakhogy azután — fogadja el tőlem ez ártatlan tanácsot— végre ne hajtsa a kecskeméti legényt, mert mi se könnyebb ám, mint azoktól kicsikarni, hogy a „Zöld Marczi zöld éneklője ...“ stb. Az a premiere, melyről én fogok szólani, ifjabb Ábrányi Kornél legújabb darabja: Marianne, melyet 17-én adtak a nemzeti színházban először. S mai levelemben nem is lesz más, csak ennek a műnek méltatása, mely szerzője miatt is megérdemli, hogy eltérjek szokásomtól s ne innen is onnan is szedjem levelem tárgyát, hanem kizárólagosan erről beszéljek. Ifj. Ábrányi Kornélnak ez legelső nagyobb műve, mely a világot jelentő deszkákra jutott; pedig ő igen termékeny író és kétségtelen, hogy egyik legkiválóbb munkásai közé tartozik újabb irodalmunknak. Műveit, ide számt mitva legjelentékenyebb dalát is, valami keresettség charakterizálja a nem mindennapi, a még meg nem unt és le nem taposott utak felé. Munkáiban feltűnő az az egyéni jellemvonás, melyet nem meríthet az író sem a gyakorlatból, sem a tanulásból, hanem le kell érte szállnia lelke legmélyére. Gondolkodásának és érzelmeinek, hangulatának és képzeletének mindig van valami eredeti tartalma s különös formája. Szakadatlanul az újat keresi magában is és magán kivül: lyrájában ép úgy, mint epikájában! A lélek nagy rejtelmeinek lidérczfénye gyakorol rá legtöbb varázst; ez vonja az érdekek tömkelegébe, ez adja neki a gondolat s fantázia sajátságos játékait, ötleteit, ellentéteit s paradoxonait, melyekkel a látszat és valóság ellenmondásait megérteti s kimagyarázza. Ehhez járul még az a tűz, mely kezei között látszik hömpölyögni, midőn jellemeit alkotja s alakjait kidomborítja; ezért vonul végig alkotásának minden mozzanatán a szabályozatlanság, egyenetlenség és töredékesség. Lirája sokszor átcsap a tárgyi világba, elfut egész a dráma határáig s ballada leszen belőle; elbeszéléseinek folyását is sokszor árasztja szét fékevesztett heve s nem egyszer eliszaposodik. Ezek az ő írói működésének rövid jellemvonásai; ezek az auspieziumok, melyek között első darabjának előadására mentünk, és ezek a gondolatok, melyek Marianne előadása alatt sohasem hagyták el a reflexiót. Ábrányi Kornél lírai és regényírói működése alapján bátran összeállíthattuk s kihúzhattuk belőle a következtetést: Mariannet. Tudhattuk, hogy vannak tehetségei a színműre, de hogy e szigorú formában hatást érhessen el, arra még eddig hiányzik az erő, a fegyelem, a mértéktartás s a kritikus átgondolás. Az a probléma, melyet a mű meg akar fejteni, magában véve szép gondolat, mely még hozzá új is, legalább azokkal a föltételekkel, melyekkel Ábrányi feldolgozza. Várkonyi Aurél, az író, kitűnő művei által érdekelni kezdi a boldogtalan Omode Marianne grófnőt; egy álarczos bálban találkoznak s a maszk és az ismeretlenség fátyola alatt megvilágosodik szivükben a szerelem hajnala. S ez lehetne egy dráma virradása, mert hisz Mariannenak már férje van, egy kőszivű, önző és durva fiatal mágnás, Omode Adorján; de Ábrányi nem eléglette meg azt,a mi ebből az egy magból kifakadhatott. Új gyökerek erős törzsű hajtásaira kúsztatta fel s lett az p rp.rlotiből psak másodérdekü, kúszó virág, mely nem a földből, hanem zsákmányból tartja életét. Nem gondolta, hogy oly kiterjedésben alkotása egészének inkább kárára lesz s nem tudott mértéket tartani drámája alapjának megvetésében. Túlságosan szélesre vetette. Szerepel benne az arisztokráczia bűne, könnyelműsége, gondtalansága, megtérő jóakarata s vagyoni sülyedése s melléje van állítva az uzsorások piszkos játéka, a szédítők aljas nyerészkedése. Azután szerepel benne egy képviselőválasztás, mely lassú menetével megállítja a dráma folyását s ahova — elég tévesen — vezeti Ábrányi a küzdő felek ellentétes érdekeit. S ez a két most jelzett momentum oly széles mederben jár s oly fontosaknak mutatott képekben tűnik föl és fejlődik tova, hogy a fődolognak miattok háttérbe kell szorulnia. Marianne és Aurél viszonya az egész darab folyamán halavány marad s igy a mi tulajdonképen a dráma éltető gondolata, nincs megérzékitve erővel. Várkonyi és Marianne nem is mondják el egymásnak gondolataikat; ez szenved és szereti Aurélt titokban, az küzd az élet nagy tengerén s harczol a közjólétért s imád egy alakot, egy ideált, kihez még a remény sem emeli föl. Csak szivében hordja, mint a múltnak vagy az ábrándok romba dőlt emlékeit szokás, de eszében sincs, hogy valaha megszerezze magának; a nőrabláshoz komoly, a csábításhoz nagyon erkölcsös. Tűr s nem is remél, küzd s megnyugoszik; lelkének csak két vágya van: magánbecsület s közjólét. Sem Marianne, sem Aurél nem drámai alak; nincs elég erejük, hogy azok legyenek; nincsenek indulataik; szenvedélyük nem lobog fel vészesen, hanem elapad a lemondás iszapjába. Még kevésbé illeti meg Mariannet a hősszerep. Marianne maga úgyszólván nem cselekszik; egy levelet, melyet Aurélnak akart írni s mely talán küzdelembe hozhatta volna a szenvedélyeket. Adorján még írás közben eltéptek a katasztrófa jelenetéig, azon pillanatig, melyben a párbajra megy, nem is tud belőle semmit; ekkor is neje vallja be neki bűnbánó töredelmességgel. A mozgásba hozott indulatok közül csupán Adorján grófnak , a szerencsétlen Marianne férjének gyűlöletét látjuk; de a szerelem erejéről, melynek ,meg kell vele küzdenie, fogalmunk sincs. Úgy látszik, mintha a gróf a levegőbe vagdalkoznék. A dráma kompozícziója is hiányos, képzelete drámai jelenetről jelenetre száll; lassan indul, nem tartja meg útja egyenes irányát s váratlanul, mintegy fáradtan csap le. Omode Adorján gróf egész életében az akarat féktelenségének, a szenvedélyek vadságának, a gőg durvaságának volt képviselője. Fejére zúdította atyja átkát, ostort emelt beteg nejére s szilaj kárörömmel röpített golyót az ártatlan Aurél mellébe. Miután családja elvesztette vagyonát, háborgó lelkével utazni indult s úgy tért, mint a tékozló fiú. Bocsánatot kért Mariannetől és egykori ellenfelétől s agyonlőtte magát, hogy ne álljon boldogságuk útjába. De hát olyan embernek ismertük-e őt, akiben az önfeláldozás és a megtérés eszméje megfogamzhat? Nem! Azok alapján, amit tőle láttunk és hallottunk, elképzelhetjük, hogy nem engedett a balsors által diadalmaskodni magán s eldobta életét; de hogy bukása a megtérés s az erkölcsi fölemelkedés lett volna, az lehetetlen. Ábrányi itt az ellentét hatására számított, de képzelete elfeledte megadni az észnek azt a tanácsot adni, hogy csak az hat, ami igaz! Ilyenféle hatásra drámájának más helyén is lehet találni. A második felvonás 3-ik jelenetében Marianne, kit férje meg akar ostorozni, egy házba menekül, hol Aurélnak nagyatyjával találkozik. Az asszony védelmet kér tőle, az öreg megtagadja. Egyszerre megjelenik a gróf ostorral kezében s a gyáva öreget e lázitó jelenet azonnal hőssé teszi s erélyesen száll szembe a dühöngővel. Az itt felszámolt és elhallgatott hibák mellett nem egy elsősége van a darabnak. Összefoglalva őket egy fogalomba, ,,irói tehetségnek“ nevezhetjük, minek minden mozzanatát nagy erővel és distinguált művészettel érvényesítették a nemzeti színház művészei. Firkási Penna: De alig mondá ki e végzetes szavakat, midőn a czigányok rázendítenek és Gereblye Muki minden teketória nélkül oldalba löki Sárit, mi úgy látszik annyit jelent náluk, hogy: szabad kérnem a következő csárdásra, mert Sári karjaiba veti magát s mint a forgószél, úgy elrepül Muki karjain. Othello barátom orrlyukai tágulni kezdtek, mi egy bekövetkezendő rémes drámát sejtettek bennem. És e dráma csakugyan bekövetkezett, mégpedig balladai rohamossággal. Othello a fékvesztett szenvedély mindent eltipró rohamosságával rohant utánuk, és nyakon csípvén Mukit. „Felemelte, hogy Lába se érte a földet, És letette, hogy orra is érte a földet.“ Erre óriási zsivaj támadt. Pártok alakultak, hadonászó öklök egész harctéri kifejezést adtak a teremnek. A tábori jelszó az látszott lenni, hogy „Üsd, nem apád!“ A dolog bizonyára igen végzetes katasztrófává fejlődött volna ki, ha az éber rendőrség egynéhány hatalmas ökölcsapással nem interveniál. Muki azonban úgy látszik, igen óvatos természettel volt megáldva, mert a zaj közepette igen opportunusnak találta kereket oldani, a kocsis Argus szemei azonban ezt észrevették és utczuk utána. A kövezeten gyorsan kongó léptek zaja azt a meggyőződést érlelték meg bennem, hogy ezek kergetik egymást, hogy ügyüket lovagiasan elintézzék. És Sári ? Sári bizony egy déli borbélylegény karján járta tovább is a kopogóst, mint akinek a szénája a legjobb rendbe van. Hja, hiába! inter ditos litigantes, tertius gaudet, és Rigolettonak teljesen igaza van, hogy: az asszony ingatag, igen ingatag, még ha szolgáló is. I. M. KECSKEMÉTI LAPOK Mezőgazdaság. Ezen fenti czim még ezelőtt néhány évtizeddel alig jelentett mást, mint egyszerű foglalkozását a földművelő és birtokos osztálynak. Nem fektettek reá súlyt, mert nem volt más hivatása, mint az ország belfogyasztására szükséges kenyér és hús előállítása, s a kivitelre (Bécs), mint kereskedelmi czikk, csak a gyapjún a nagy térséges legelőkön felhízott gőbölyök számíttattak. Most azonban, ezen gőzerővel haladó korban, a „mezőgazdaság“ szó nagy jelentőséggel bír, mert nem egyszerű foglalkozása többé a gazdáknak, hanem üzeme, amelynek épen úgy, mint más üzleti ágnak, alapos tanulmányon s számításon kell állni. A mezőgazdaság ily rohamos fejlődését előidézte a világpiacok összeköttetése , a gőzerővel vontatott járművek által, s a nép szaporulata. Nem célom azonban bővebben kutatni az okokat, mert úgy is, mint egy bevégzett tény áll előttünk a mezőgazdaság, átváltozva egy nagy iparággá. Jelen soraim inkább arra szánvák, miszerint rámutassak azon főtényezőkre, melyeket a gazdának — mint üzemvezetőnek — szem elől téveszteni nem szabad. Mint minden üzem, úgy a gazdasági üzem is bizonyos szakértelmet igényel, mert anélkül számításon alapuló s haszonhajtó rendszert üzemében felállítani nem képes. Önként következik, hogy csak olyan egyén kezdjen gazdaságot folytatni, aki ahhoz kellő értelemmel is bír, és csak oly terjedelmű üzemet kezdjen, amelynek vezetésére magát képesnek hiszi, mert különben legyen bár anyagilag tehetsége hozzá, tőkéjének hozamával aligha fog megelégedni. Mikor egy gazda gazdaságot állit fel, első teendője telke (birtoka) talajának megbirálása, ettől függvén nagyobb vagy kisebb jövedelme, a mint az nagyobb vagy kisebb termőképességgel bir; ezen kezdi meg gazdasága beosztását a szerint, a mint a talaj minősége megkívánja. A második kiegészítő része a teleknek a rajta levő épületek és kutak; ha ezek már fennállanak, mindenesetre nagy előnyére válik a birtoknak. Mindazonáltal megvizsgálandók, váljon alkalmatosak-e a gazdasági üzemhez, s mennyibe számíthatók az esetleges alakítási költségek? Ha a telken épületek nincsenek, ezeknek felállítása számítandó. Tehát ezen második főtényező nagyon indokolja, hogy a gazda, mint üzemvezető, számítani tudjon. A harmadik főtényező, mely egy telek értékének, mint üzemalapnak becsmérője , fekvésének távolsága a piacztól, s a közlekedési utak minősége. Egy üzemgazda mindenesetre oda törekszik, hogy a lehetőségig a piacznak termeljen. Erre nézve pedig a nyers termények tova szállítása nem csekély horderővel bír, amely arányban közelebb vagy távolabb fekszik a telek, az átadási terminusok beváltását is nagyban befolyásolja. Tehát számításon kívül hagyni nem szabad. A negyedik főtényező, amely különben két külön ágat képez: a munkabér mennyisége s a munkáskéz megszerzése, mert míg egyik a gazdaságból eredő jövedelmet nagyban csökkentheti, addig a másik a munkáskéz megszerzése folytán, ha az nehézségeknek van kitéve, megbéníthatja a gazdaság menetét. Ebből kifolyólag egy praktikus gazda számításba veszi, várjon biztosítottnak látja-e ezeknek lehető megszerzésével gazdasági üzemének haszonnali fenntarthatóságát. És végül, mint ötödik főtényezőt: a pénz 49. sz.