Kecskeméti Lapok, 1882. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)
1882-12-03 / 49. szám
TIZENÖTÖDIK ÉVFOLYAM._____________________________________49. Szám.__________ 1882. DECZEMBER 3. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DÍJ ! _ __ . r t ^ HfRfiFTF^T m T ■ ^ POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETILAP 4h, „ 5krbl... — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP delmes hirdetéseknél árleensedés adatik-Előfizetni az év folytán minden hónap elején lehet. SZERKESZTŐ LAKIK: HALASI-UTCZA, 17. SZ. KIADÓHIVATAL: BUDAI-UTCZA, 184. SZ. Bélyegdij minden beigtatásért 30 kr. Félévre . . 260 „ Egy szám ára 12 kr. Hány °0 legyen a városi adó? Városi életünkben ismét egy fontos momentum előtt áll a törvényhatósági bizottsági közgyűlés, ami nem egyéb, mint a jövő évi költségelőirányzat megállapítása . Addig míg a város szükséges , vagy mondjuk jövedelmei megengedték azt, hogy az évi szükséglet házi adó kivetése nélkül fedezhető legyen , vagy még akkor is, mikor ez a szigorú számítás alapján már megengedett nem volt, de végre is tényleg a házi adó nem vettetett ki, hisszük, hogy az adózó polgárok épen úgy , mint a bizottsági tagok kevesebb érdeklődéssel tekintettek az előirányzatokra mint most, mikor már tudják, hogy a közigazgatás és különösen a népiskolák költségeihez, ha nem nagy részben is, de mégis kell járulniok. Pedig nézetünk szerint ezen tárgy ez vagy amaz esetben egyaránt érdekes és különösen azok részéről, kik polgártársaik bizalmából hivatva vannak ez irányban határozni, fölöttébb figyelemre méltó. Mert pl. bizton merjük állítani, hogyha jó eleve szigorúan számot vetett volna magával a közönség és belátva a helyzet tarthatlan voltát, előbb igyekezett volna a jövedelmeket a költségekkel összhangba hozni, most házi adót nem fizetnénk. Itt azonban önként fölmerül a kérdés, hogy vájjon hát most már olyan helyzetben vagyunk-e, hogy teljesen megnyughatunk a viszonyokban ? vagy talán ahelyett, hogy kezünket összedugjuk, jó volna tenni is valamit a jövő érdekében ? Feleljen ezekre a pénzügyi bizottság és városi tanács által javasolt változtatásokkal közgyűlés elé terjesztendő 1883. évi költségvetés , melyet az alábbiakban röviden megismertetni óhajtunk. Az iskolaalap költségvetése, amely magában foglalja úgy a népiskolák, mint a polgári leányiskola költségeit, sőt egyéb tanügyi és közművelődési kiadásokat is, igen szép világot vet Kecskemét városnak azon eléggé nem dicsérhető nemes buzgalmára, hogy e szent czélra semmit sem tekint áldozatnak, de annál sötétebb színben tünteti fel a házi pénztár költségvetésének eredményét. Alig fog valaki kételkedni a fentebbiekben, tudva, hogy 1883-ra az előirányzott kiadások összege 65,159 frt 15 kr., a bevételeké pedig csak 28,836 frt 68 kr., a melyben pedig még a polgári leányiskolára adandó 6000 frt állami segély is benne foglaltatik és igy a mutatkozó 32,322 frt 47 kr. hiány egészben a házi pénztár és illetőleg az 1868. évi 38. t.-cz. 35. §. alapján kivethető 5%-os iskolai pótadó terhére marad. — Ez utóbbi t. i. a pótadó, a költségelőirányzatban 9800 írtban van felvéve és igy direct a házi pénztár által 22,522 frt 47 kr. fedezendő. Magáról a költségelőirányzatról kevés a megjegyezni való, mert kiveéve a polgári leányiskolát, melyben általánosan ismert változások állottak elő és kivéve a jövő évben felállítandó egy tanítói állást csaknem egészben a tavalyi nyomon van összeállítva és épen ez okból úgy a pénzügyi bizottság, mint a városi tanács — egyedül a negyedik jogakadémiai tanár fizetésének felvételét javasolván, minden egyebekben egészen elfogadásra ajánlják. A háztartási alap költségvetése természetesen ilyen normális nem lehet, mert csaknem minden évben fordulnak elő olyan dolgok , melyek mintegy az égből cseppennek alá és sajátos módon ezek mindig a kiadás oldalra esnek és a kiadások és bevételek egyébként is nagyon ingadozó mérlegén rendszerint rettentően nagyot lódítanak. Nehogy azonban közvetlenül a jövő évet ez esetben indokolatlanul nagyon sötét színben tüntessük föl, előre bocsátjuk , hogy a javaslat szerint a jövő évre nem céloztatik a házi adó öszszege emeltetni, tehát elmondhatjuk, hogy ez a költségvetés az ideinél jobb, mert bár a házi adó összege az ideivel egyenlő, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez idén a költségvetés azon reményben , hogy az állam a polgári leányiskolát át fogja venni, 6197 frt hiánynyal záratott le. Idáig tehát és így fölületesen tekintve , az eredmény eléggé kedvezőnek látszik, de bizony mélyebben vizsgálva a dolgot, sehogysem tudjuk ezen költségelőirányzatból azon reményt meríteni , hogy a közeljövőben a házi adót beszüntetni , vagy annak összegét csak leszállítani is lehetne, sőt ellenkezőleg nagyon bizonyosra vehetjük, hogy ezen tXt. tv lapon okvetten a magasaim názi adó tartós épülete épül. Két sarkalatos hibája van ennek a költségelőirányzatnak , amelyből kiindulva a fentebbieket állítani mertük. Egyik az, hogy nagyon híven halad azon nyomon , amely a közelebbi években megkezdetett és ami nem egyéb, mint a jelenben előforduló kiadásoknak a jövendő terhére átvitele ; a másik pedig az, hogy igazi reális és a folyó kiadásoknak megfelelő folyó jövedelmek helyett a múlt év megtakarításából meríti a táplálékot. Hogy jobban megértessünk, nyilván kell kimondanunk, hogy a kórházi költségek , melyek sok év alatt mintegy 14—16.000 frtra szaporodtak, ez évben és a jövő évben már elodázhatlan kiadássá váltak és mégis noha a folyó évi költségelőirányzatnál ezen körülmény egyáltalán figyelmen kívül hagyatott, a jövő évi költségelőirányzatban is csak 2500 írttal van felvéve azon indokolással, hogy a többi több évre felosztva irányoztassék elő. A másik pedig az, hogy az 1881. évben elért esetleges megtakarításból mintegy 8500 frt van felvéve mint bevételi fedezet. Azt elhisszük, sőt állítjuk , hogy mind a kettő teljesen indokolható, különösen ez utóbbi, mert végre is nem lehet czélunk, hogy sok bajaink között is és különösen a házi adóból a városi vagyont oly rohamosan gyarapítani igyekezzünk. — Ha a jelen viszonyok között annyit megteszünk, amennyit minden viszonyok között meg is kell tenni, hogy azt ne csorbítsuk, úgy már tettünk valamit. — Az előbbit szintén indokolhatjuk, kivált ha feltesszük, hogy ilyen rendkívüli kiadások többé nem foruulnak elő, mert egben a, kirevésben nem teszünk egyebet, minthogy a terhet több évre osztjuk fel. Mindamellett mi nem tudjuk, hogy e kettő közül melyik a nagyobb baj , de hogy a kettő együtt határozott veszedelem, azt bizton merjük állítani. Lássuk miért? Az 1881-ben elért megtakarítás vagy fölösségből 8538 frt 74 kr. mint a mely részben elért nagyobb jövedelemből részben kiadások megtakaritá- TÁRCZA Kecskemét vasárnap éjfélkor. — Dramatizált jelenetek egy Sári-bálból — petroleumfénynyel világítva. — Felesleges dolog volna a czímtől megijedni, miután nagyon is jámbor dolgok megírására vállalkoztam. Különben is Kecskeméten — bár a népdal szerint híres város az alföldön — nincsenek sem anarchisták, sem szoczialisták, annál kevésbé nihilisták, a petroleurok pedig a petroleum-adó behozatala óta határozottan hiányoznak , s így nagyon merész fantázia kellene ahhoz, hogy valami rémes históriát komponáljon , melyre rá lehessen fogni, hogy Kecskeméten történt. Még az antiszemiták is aggasztó mérvben nyugodt magatartást tanúsítanak, s főnökük a kapitányság részéről történt erélyes megintés óta csupán arra szorítkozik, hogy 3 decziliterrel több bort iszik meg eszendei hitelbe. Ilyetén körülmények között tehát a leglüegewackerebb reporter sem tudna valami szenzácziós dolgot kiszorítani, annál kevésbé én, jámbor tárczairó, kinek költői szárnyalását a szerkesztőnek ama szigorú utasítása is megnyirbálta, hogy három hasábnál többet ne írjak, mert különben — így és úgy — stb. Ha most a hátam mögött állana, máris azt mondaná: ne arról beszéljen hát az úr, amiről nem beszél, hanem beszéljen arról, amiről beszél. Persze, ő azt hiszi, hogy az olyan könnyű. Node próbáljuk meg, és szorítsuk három tárczahasábra azt a thémát, amiről Homér 3 Odysseát írt volna, ha t. i. szerencséje lett volna neki Kecskeméten a „Nádor“ fényesen kivilágított és alaposan kisuvixolt termeiben végig nézhetni azon kitűnő táncrestélyek egyikét, melyeket a profán tömeg Sári-bálnak nem átallott elkeresztelni. Sári-bál?! Miért nem Sarolta-bál, vagy Charlotte-bál ? Node hagyjuk ezt. Demokratikus korszakot élünk s nem illik a czimen megütközni. Elég az ahhoz, hogy egy viális kedélyű barátom arra ösztönzött, hogy látogatnám meg a kocsisok és szolgálók elitbálját s ha még nem láttam igazi kedélytől duzzadó s krampampulinál jobban lobogó murit, hát majd látok most. Csak vásott keblek zárkózhatnak el ilyesmi elől, csak fásult szív nem lelkesül, midőn alkalma van szemlélnie, hogy a természet romlatlan és faragatlan ficzkóinak duhajkodásaiban mennyi őserő nyilvánul. Világos tehát, hogy elfogadtam a meghívást. Az ajtónál a rendező úr (a város egyik hetyke kocsisa) fogadott és pedig a lehető legelőzékenyebben. — Hohó! lassabban, fizessenek előbb az urak három hatost, mert addig ide be nem dugják az orrukat. És mi fizettünk. A rendező úr előbb megnézegette egyenkint a hatosokat, ha vájjon nem hamisak-e s csak azután intett bizonyos grandezzával, hogy beléphetünk. És mi beléptünk. Persze a t. olvasó ezt úgy érti, hogy az ember egyszerűen belép és akkor bent van. Ebből is látszik, hogy a t. olvasó mennyire tájékozatlan. Hiszen az igaz hogy bent van, csakhogy erről a bentlevésről csak olyan embernek lehet tisztult fogalma, kinek a ringszínházi katasztrófa alkalmával tolongás közben három oldalbordáját betörték. Amint beléptem, először is bámulni kezdtem a tüdőmet, hogy hogy bírja ezt a gőzt kitartani, melyben a világ valamennyi chemikusa nem birt volna egy csepp oxygent felfedezni. Épen tanakodni kezdtem a fölött, hogy talán azért oly hiányos a gőzfürdői intézmény Kecskeméten, mert ingyen is kapni, midőn barátom szívszaggató hangon felsikolt: „Juj a tyúkszemem!“ Ez intés volt arra, hogy ne csak a szemem világára, hanem a tyúkszememre is vigyázzak. Programmom röviden az volt, hogy keresek magamnak egy kényelmes helyet, honnan kedélyesen szivarozgatva végig nézem a diszes társaságot s vázlatos rajzokat csinálok egyes cseber-nimphák, konyha szirének és mosogatóbajadérekről. Könyökeim megfeszített erejének sikerült a kályha mellett egy zugot elfoglalni, hol szemlélő helyzetbe tévén magamat körülnéztem — már t. i. a mennyire azt a gőz engedte. Mellettem egy hetyke kocsis legény valóságos orkánokat sóhajtott és igy magára vonta eredetileg a gyengédebb nemnek szánt figyelmemet. Tömzsi kis mokányficzkó volt, igazi kálomista nyakkal, mi makacsságot és szenvedélyességet fejez ki. Jól megnéztem. Fogadni mernék — mondom magamban — hogy ennek az ifjúnak valami bánat nyomja a szívét, vagy pedig két liter bor az agyát. (A következmény igazolni fogja, hogy mily helyesen kombináltam.) Egész odaadással kezdtem szemlélni az én emberemet, kinek kancsal szemeiben valóságos othellói szenvedély látszott csillogni, míg markát oly görcsösen szorongatá össze, hogy én bizony sok pénzért nem mertem volna a kis ujjamat odatartani. Szemei, melyeket szúrósan az ajtóra függesztett, mindinkább karikára kezdtek nyitni és egy bekövetkezendő vihart látszottak jósolni. — Jó, hogy itt van az esernyőm, — mondom magamban. Ekkor hirtelen egy hölgy lép be a terembe, kinek szeplős arczát igen finomal árnyalta a patikai pirosság, melyet kzért árulnak és kárminnak neveznek. Milyen kár, hogy tánczközben az izzadság mind lemosta róla. Az én búsuló emberem keble nagyokat lihegett az örömtől, midőn a belépő nőt megpillantotta. — Áh, ez bizonyosan szive hölgye — gondolom. Azonnal feléje sietett és a szerelmesek eme szokatlan kifejezésével üdvözölte: „Hát te hunn a fityfiringós fityfenébe maradtál olyan sokáig?“ — „Hát tudod, trakta volt nálunk, aztán csak most végeztem el a mosogatást.“ A kocsis úr e választ tudomásul vette s szó nélkül derékon csípte és eltűnt vele a tánczolók tömegébe. Úgy látszék azonban, hogy az én vastag nyakú barátom nem igen volt valami szenvedélyes bálványozója Terpsychorénak, mert alig néhány percz letűnte után ismét mellettem állt. Alkalmat vettem magamnak őt megszólítani. — Úgy látszik, barátom, az a leány, akivel most tánczolt, szeretője. — Az a, törje ki a nyavalya, — válaszolt ő elandalgó hangon. — Talán nincsen vele nagyon megelégedve ? — Hamis annak még a zúzája is, eddig is ki tudja, hol csatangolt. Lám, milyen a féltés, a szegény Desdemona mosogat, és Othello azt hiszi, hogy csatangol. A zene elhallgat, a tánczolók pihenőt tartanak , a hölgy felkeresi kocsis ifját, ki őt ekként szólítja meg : — Te, Sári, aszondom, hogy ha azzal a Gereblye Mukival tánczolsz, hát én úgy megugratlak, hogy még a más világon is csillagot rúgsz tűle. — Már pedig — válaszolt a hölgy a legméltóbb indignatió hangján — abba nékem a herkópáter se parancsol, hogy kivel tánczoljak. És ebben tökéletesen igaza volt, egy tisztességes nőnek egy tisztességes tánczestélyen senkit sem illik megkosarazni.