Kecskeméti Lapok, 1883. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)

1883-01-14 / 3. szám

TIZENHATODIK ÉVFOLYAM. 3. szám. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DU ! Egész évre Bírtakr. Negyedévre 1 frt 50 kr. Félévre . . 2 „ 60 „ Egy szám ára 12 kr. Előfizetni az év folytán minden hónap elején lehet. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP SZERKESZTŐ LAKIK: HALASI-UTCZA, 17. SZ. KIADÓHIVATAL: BUDAI-UTCZA, 184. SZ. HIRDETÉSI DUJ 4 hasábos petit sor 5 kr., többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél árleengedés adatik. Bélyegdij minden beigtatásért 30 kr. Az izsáki vasút. Kecskemét városának közgazdasági tekintetben nincsen jelenleg fontosabb kérdése annál, hogy Izsák vasút által ide csatoltassék. Az újonnan épült zimonyi vasút , mely Kis-Köröst, Kún-Szent-Miklóst, Szabadszállást , Fülöpszállást direkt összeköttetésbe hozta Budapesttel, megfosztotta a mi piaczunkat egy jelentékeny nagy vidéktől, mely azelőtt városunkat tartotta forgalmi, üzleti, sőt művelődési központjának. Kiszámíthatatlan az a kár, mely az úgynevezett Sárrét háromszögének elidegenedése által bennünket ért és egy ehhez hasonló, vagy annál még nagyobb veszély fenyegeti piaczunkat, ha tétlenül várnák be azt az időt, midőn a zimonyi és az osztr. magyar vasutak közé eső , eddig mindkét vonal által érintetlenül hagyott vidéket, tehát azon területet, mely Kecskeméttől Izsákig nyúlik, szintén a zimonyi vasút forgalmi körébe vonja. Ez valóban végzetes csapás volna reánk nézve, amelyet kikerülni anynyival nehezebbnek látszik előttünk , mert a magyar államvasutak igazgatósága , mely a franczia pénzzel dolgozó osztrák államvasútnak főfő vetélytársa, saját érdekében mindent el fog követni, hogy ezen említett nagy vidéket is megszerezze zimonyi vonalának, hogy ezzel vetélkedő hatalmát az osztrák társaság iránt még inkább dokumentálja. Kecskemét városának azonban általános állami czélokért legsajátabb érdekeit feláldozni nem szabad. A mi hatóságunknak és városi közönségünknek mindent el kell követni arra nézve, hogy a kormányt hazánk egyik legnagyobb városának érdekei felől meggyőződtesse, hogy megszüntesse a konkurrenciát egy bár idegen vállalat ellenében akkor, ha egy jelentékeny vidék forgalmi góczpontját, városunk kereskedelmét és iparát mélyen sérteni nem akarja. De a városi közönségnek és az intézkedő hatóságnak az érintett vidék elöljáróival és képviselőivel egyetemben azon is kell lenni, hogy ama vidék megtartásának fontosságáról az osztrákmagyar államvasúttársaságának a szükséges közlekedési adatokat kézhez szolgáltassa és a tervezett izsáki vasút rentabilitását bebizonyítsa, mely nélkül egy priváttársaság, legyen az bármilyen nagy, tőkéjét kockáztatni nem fogja. Az izsáki vasút, melynek hossza körülbelül 4 mértföld volna,és egyformán érintené az új körkemenczét, a széktói és csalányosi szőlősj, Orgoványt, Jászkerekegyházát, a Fülöpszállási határt, minden közbeeső pusztákat és Izsákot — a legolcsóbb építkezési körülmények között is belekerülne körülbelől 350 ezer forintba és ezen összeg százaléka is oly tetemes nagy summát képvisel , a melynek féligmeddig biztos jövedelme nélkül az osztro-magyar államvasúttársasága nem igen fog az új vállalatba bocsájtkozhatni. Az építkezési, fentartási és kezelési költségeknek megfelelő jövedelemről azonban a vidék forgalmi statisztikájának kimutatása által az e czélra kirendelt bizottság nagyon könnyen meghozhatja a bizonyítékokat, amenynyiben a mi aproximatív számításunk szerint is a Kecskemét és Izsák közti áru- és személyforgalom évenként több mint 7000 vagyont fog igényelni, ami tekintve a sokszor érintett vidék folytonos fejlődését, magában véve szép reményekre jogosít a tervezett vasútvonal prosperálását illetőleg. Úgy halljuk, hogy fáradhatlan tevékeny polgármesterünk kezdeményezése folytán a mozgalom egy izsáki vasút létesítése iránt az összes érdekeltek között már előre haladt. A közbeeső puszták, községek, birtokosok elkészítették statisztikájukat és városunkhoz való csatlakozásuknak élénk érzetével bírnak. A városi tanács és közönség is megtette kötelességét és ma már az ügy az aktív kivitel stádiumába lépett. Azért a legjobb reményeket kötjük az ügy szerencsés elintézéséhez, mert azt hisszük, hogy amíg egyrészről a magyar kormány vezérférfiainak közbenjárása után nem fog akadályokat emelni egy nagy magyar város fontos forgalmi érdeke elé , másrészről az osztrák-magyar államvasút is meg fog győződni arról, hogy ezen ügy reá nézve nemcsak jelentékeny kecskeméti állomásának csorbitatlan fentartását , hanem egy új jövedelem forrását is jelenti, melynek létrehozásáért neki legelőbb kell elkövetni mindent. Fekete József. TARCZA Liboratka. — Raji egy épitőmérnök oroszországi eleményeiből. . .... és a váratlan viszontlátás oly sok kérdéssel, annyi kiváncsi gondolattal töltötte meg lelküket, hogy nyelvük nem győzte sorra szedni és mintha mindeniknél a másikat tartanák fontosabbnak , a közepében, válasz nélkül, befejezetlenül hagyták szavaikat abba. De egyszerre csak, mintha rohamos idolatba szállta volna meg Sergiust, a leggyöngédebb szóváltás között vadul kiáltott föl: „itt van megint! — és sötét szemeivel a szoba homályos szögletébe meredt — de ne ijedjen meg, nem Lichoratka s el ne árulja senkinek!“ A meglepetéstől megrémült fiatalember előbb körültekintett a szobában, ha várjon látna-e ő is valakit, de eredménytelenül vezette vissza tekintetét öreg barátjára. — Mit néz ily kíváncsian reám ? — folytatá ez ijesztő hangon — hát azt hiszi, kívülünk senki sincs e szobában? Jobb is, ha elmegy, mielőtt megláthatná, mert különben agyonsirná magát az ő anyja bánatában , pedig az apja már régen meghalt — nagyon régen meghalt! Növekedő rémülettel hallgatta Rudolf barátja érthetetlen szavait, kinek meredt tekintete és borzasztó arczváltozásai a legnagyobb kínnal hatottak reá. Nem tudta, elmenjen-e, maradjon-e? De még mielőtt határozhatott volna, öreg barátja tekintete lassan-lassan visszanyerte szokott üdeségét, szemei merevsége megtöredeztek és mosolyogva fordult vendégjéhez. — Fiatal barátom — mondá hevesen szorítva meg Rudolf kezét — csillapodjék, nem vagyok én őrült, mint talán gondolja. Csak ébren álmodtam, ami azoknál , kik vidékünk furcsa betegségében, a forró fehérlázban szenvednek, igen gyakori eset; kegyed már bizonyára hallott e ragályról valamit ? Rudolf tagadólag rázta rá válaszul fejét. — Sajátságos betegség ez, mely az emlékező tehetség fáján élősködik és a legsajátságosabb látomásokat csalja az ember szeme elé. De nem veszélyes, és gondos ápolás mellett hamar kilábal belőle a beteg. Én már, hála az égnek, épülőben vagyok, és azt hiszem a mai volt az utolsó roham. És Sergius arczvonásai oly kedvesek, oly őszinteségtől sugározók voltak e beszéd közben, hogy Rudolf félelme, mint könnyű pehely a szél fuvallatára, sebten rohant tova. — Kit látott itt a szobában? — kérdé Rudolf. — Egy nagyon szép és nagyon szerencsétlen leányt, kit évek előtt ismertem meg — válaszola Sergius. — De különös igazi örökkévalóság, mióta nem gondoltam Vaszilissára és szomorú élettörténetére, és képzeletem ma az ő képét élénkítette föl. Már innen-onnan feledni kezdtem az esemény emlékeit, és lám, miközben teljesen öntudatos vagyok, s kedvesen beszélgetek magával édes barátom, jól tudva, hogy a szomorú dráma minden személye már rég a sírban nyugossza örök pihenését : úgy tűnik föl, mintha itt volna előttem az ősi kastély, a kert, a halavány háziasszony, Stepanov sötét tekintete és Vassiliusa mosolyogva emelné felém ne felejtsék szemeit. — És meg lehetne tudnom ez érdekes egyének történetét? — Miért ne kedves barátom ? Szívesen közlöm önnel életem történetének néhány fölötte emlékezetes jelenetét. Foglaljon helyet a kandalló mellett; én majd gondozom, és a jó thea mellett mosolyogva gondolunk a 30 fokú hidegre! . . . * A világhírű franczia komikus Coquelin, művészi körutat tesz Európában, hatalmas tehetségének sugárzó fényével diadalokat aratva, melyeket egy Rossi, Salvini vagy Ristori is méltán megirigyelhet. Holnap játszik először a népszínházban, fővárosunk közönségének alkalma lesz látni őt egyik legkedveltebb szerepében Tartuffe„Midőn az alpesi vasútak vállalatát, mint fiatal építőmérnök szerencsésen bevégeztem, Stepanov Iván, egy dúsgazdag orosz hivott meg magához, hogy ősi birtokán, melyet alig néhány nappal megérkezésem előtt vett tulajdonába, apja váratlanul gyors halála után, nagyobbszerű változtatások foganatosítandó tervét készítsem el. Készséggel engedtem a meghívásnak, hisz fiatal ember voltam, s egy pétervári ismerősöm sokat beszélt Stepanov kedves környezetéről, sőt valóságos platói elragadtatással beszélt Stepanow leányának, a szép Wassilissának nefelejcskék szemeiről. Mire nem vállalkoztam volna akkor nefelejcskék szemekért? Késő este volt már, mire Stepanow telivér paripái röpülő szánommal az uraság kastélya elé értek. Egy magas termetű , déli férfiú jött elém, kinek hamvas haja és szürke szakála különösen kirívó képet nyújtottak rózsás arezszine és merész tekintete mellett. Stepanov volt. Még ugyanezen estén megismertem nejét, egy alacsony termetű, szelíd asszonyt, ki valamikor nagyon szép lehetett, de — s ezt majd minden mozdulatával elárulta — valami rejtegetetten emészthette szívét. S ami nekem olyan különösnek tűnt fel, hogy a nő arczán oly mohón váltakozott társalgás közben az elpirulás, mintha tizenhat éves fiatal leány lett volna. Ha orvos lettem volna, egész bizonyossággal konstatálom, hogy a nő temperamentuma egyike azon sajátságos senzitív természeteknek, kiknek idegei szakadatlan vibrátiókban vannak. Társalgásunk közben sok mindenfélét érintettünk, s én megvallom, nem ok nélkül, sőt határozott törekvéssel említettem pétervári mulatozásomat, hogy szóba hozhassam leányát, kit az orosz nők legszebbikének festettek előttem. De mintha kellemetlenül érintette volna őket leányuk említése. Stepanov arczán sötét árnyékok lebbentek át. Coquelin és Tartuffe ben. A nagy művész szerelmes e szerepbe felannyira elfogult irányában, hogy hamisan fogja fel azt, kiforgatja eredeti jellegéből és hadilábra helyezkedik azzal a 200 éves traditióval, mely e szerephez fűződik. Ha ilyenek a szerelmesek, még ha művészek is. Közönséges emberen is megesik, hogy imádottját angyalnak képzeli, holott az fel van ruházva mindazon szép tulajdonokkal, melyekkel a mesebeli sárkányok dicsekedhettek. Nagyon alkalminak találjuk e pillanatot, hogy olvasóinkat e felfogással megismertessük s bemutassuk a nagy művészt, ki nagy botlásaiban is ellenállhatatlanul hódít, mert igazi művészet varázsa lengi át. Coquelin soha se játszta Tartuffert Párisban, és sokan azt állítják, hogy tisztán e szerep kedvéért indult világgá. Nemcsak hatalmas színpadi alakításával, de szóval, tollal is azt a meggyőződést igyekezik érvényre juttatni, hogy Moliére Tartuffeje a legtisztességesebb, a legjámborabb s a legőszintébb ember, a ki mindazon rosszat, amit elkövet, természeti ösztönből s azzal a meggyőződéssel követi el, hogy jámbor, tisztességes dolgot mivel. Coquelinnek rögeszméje, hogy Tartuffe őszinte jellemű ember s akit csak előtalál, a leghatalmasabb dialektikával, a legragyogóbb ékesszólással igyekezik kapacitálni, hogy ez úgy igaz. Irt is róla egy nagyobb szabású értekezést, mely legközelebb fog megjelenni a Revue de deux Mondesban. És ezen sajátságos felfogást Coquelin következőleg igyekezik bebizonyítani, így szól: „Tartuffe a darab komikus alakja, a nevetséges, a megcsalt. Sőt mégis ugratják, és tudjátok-e miért? Mert őszinte, mert az alattomosság ez örök típusa, egy cseppet sem alattomos; mert tényleg az, aminek magát mutatni akarja: inyencz, érzéki, kéjencz és m a mellett igen jámbor, őszinte ember. Ki is nevetik, de csupán azért, mert lényegileg önmagában nevetséges.“ De hát honnan vette magát ez a megmagyarázhatlan téveszme Coquelin agyában? fogja az olvasó kérdezni. A felelet reá nagyon komplikált. A színész dicsvágya (nem akarjuk mondani: szerepfalás) befolyásolta művész felfogását. Tartuffeet ugyanis 200 év óta drámai színészek — Ön téved uram, — mondá azután nyers hangon — nekem nincs leányom. A nő arczát égető pir futotta át, elfordította tekintetét és kis kutyájával kezdett játszani. Én zavarba estem és azzal palástolom változásom, hogy a foganatosítandó átalakítások tervéről kezdtem sokat, nagyon sokat s kimerítően beszélni. Azután és lett s hálószobámba vezettek!.. Nem tudtam elaludni! Hiába volt minden erőlködés, óriási fáradtságomon sem tudott az álom győzedelmeskedni, írni akartam: — nem találom jegyzőkönyvemet. Talán a korridoron csúszott ki zsebemből?! — kinyitom az ajtót és kiléptem. A telehold vakító fénye, mely tündértánczot járt a hótenger fölött, pótolt a gyertyavilágot. Előbb ott keresgéltem ajtóm körül, s csak mikor nem találtam, jártatom szemeim kutatva a folyosó végéig, de vissza nem hozhattam tekintetem ! A corridor végének egyik mély fülkéjében, félig árnyékkal borítva, félig a hold fényével behintve, fejét tőlem elfordítva, egy asszonyi alak állott, puha, ólmosszürke, ködösszínű ruhájában. Egy pillanatig nyugodtan állt, azután megmozdult és kilépett a fülkéből. A hold fényétől vakítóan megvilágítva, lassú, méltóságos lépésekkel közeledett a hely felé, hol én elrejtve az árnyékban állottam; nagy, zavarodott szemei szép halavány arczából keményen meredtek reám. Tekintetétől hideg borzongatott összes szobámba menekültem. Kegyed csodálkozik és nevet fiatal barátom , de bátor emberek is futva menekülnek Lichoratka elől. — Lichoratka! amint én tudom, e névvel az itt nagy mértékben uralkodó fehér váltólázt nevezik! — Igaza van barátom; de csodálom, hogy nem tudja azt is, hogy mi e gonosz nyavalyát, mely fájdalom, annyi emberáldó- 1883. JANUÁR 14.