Kecskeméti Lapok, 1883. július-december (16. évfolyam, 27-53. szám)
1883-07-01 / 27. szám
d juk is, hogy az államnak kétszer is meg kell gondolnia , mit tesz, mikor egyik vagy a másik biztos bevételét önként leszállítja, de mivel azt is tudjuk, hogy a magas kormánynak különös gondot kell fordítnia az adóképesség fokozatos emelésére, a só árának leszállítására pedig egyenesen ezt fogja eszközölni, alapos reményünk van, hogy kérésünk a netáni visszaélések meggátlására alkalmazandó intézkedések mellett mielőbb teljesíttetni fog, s gazdaközönségünknek nemsokára azon örvendetes hírrel szolgálhatunk, hogy a marhasó ára jelentékenyen leszállittatik. Bár Ser. Kecskemét, 1883. június 28. Élő példája fekszik előttünk azon igazságnak, hogy nem nemzeti sajátságunk a kitartó munka. Első fellelkesülésünkben képesek vagyunk még az egész világ által is méltán megbámult nagy dolgokat véghezvinni, de végre is könnyen meglazul a tetterő, mert meglazítja a nem mindig helyesen alkalmazott ellenzékeskedés, a túlságos érzékenykedés, és meglazítja az, hogy—mint azt igen zamatos magyarsággal mondják—mindnyájunkba igen hamar beleszalad a madzag. Íme, itt van a már-már híressé vált kincskereső bizottság, mely igyekezettel fogott nagyszabású tervekben indult meg hálátlan útján, és most már azt kell hinnünk, hogy a buzgalom, melylyel e nagy munkásságú bizottság megindult, kialvó félben van. A lelkesedés eme szent lángját igaz, hogy nem e lánghoz méltó lehelettel igyekeztek kioltani, de hát ok-e az arra, hogy azért a munkakedv megszűnjék, a munka abba maradjon? Nem! Azért hát méltán kérdjük, hogy hol a folytatása a kezdetnek? Avagy azért, mert némelyek indokolatlan érzékenységüket vetik gátul a jó ügy elébe s azért, mert némelyek, ők tudják miért, eleve kigyót békát kiáltanak az általunk is jóknak, hasznosaknak és szükségeseknek elismert tervekre és czélzatokra, szabad-e a közügy munkásainak csak egy perczig is csüggedni , mikor lelkiismeretük sugallata szerint igaz ügyet támogatnak ? Már megfeleltünk rá, hogy: nem! A közgyűlés elfogadta a cseléd hivatal felállítását, még pedig általános helyeslés között. — E Lapok írtak az eszme mellett, sőt elsősorban is itt látott az napvilágot; ellenvéleményt még nem volt alkalmunk hallani, sőt csakis a mondhatlan nagy szükségnek hallottuk sürgető kifejezését és ime az eszme megpendítése, a czélzatnak közgyűlés általi elfogadása után, hónapok múltak el és még semmiből semmi! — íme, itt van a nyakunkon a mindszent, ez a minden cselédtartó gazda réme s akkor majd módunk lesz igen szép elegiát írni arról, hogy milyen jó világ lenne mi nálunk, ha kitartásunk csak egy kicsit is megközelítené végtelen jóakaratunkat. No de ez csak egy — és ez az egy már úgy halljuk, ki van adva egy bizottságnak, ami a mi viszonyaink mellett teljes garanciát nyújt az ügy sikerére nézve. — Hamar munkát nem csinálunk az igaz, de az nem is volna jó, hanem az is szent igaz, hogy ha valami a bizottságok jóakaratú csendes ringatása közben örök álomra nem szenderedik, hát az végre is napvilágot lát. Hejh bölcs ember lehetett az, aki a bizottsági agyonhallgatás humánus eszméjére rájött! — Milyen rossz dolog is az, hogy ha a beteget keserű orvosságokkal gyógyítják, agyon , mint némely szép eszmét, az orvosságnál is keserűbb vitatkozásokkal, és mennyivel humánusabb eljárás, ha az illető, kivilágbólítandónak szakértő hivatalos személy illeszti nyakára a hurkot s szakértő tekintélyek konstatálják, hogy a halál hét percz múlva beállott s az illető meghalasztatott ,,lélekzet-folytonossági hiányban.“ E felöl hát — t. i. a cselédközvetítés felől — aggodalmunk nem igen lehet, mert a tárgy mai előhaladottságában már teljes bizalmunkat vethetjük abba, hogy vagy lesz belőle valami, vagy nem lesz; de hát a bizottság egyéb nagyszabású eszméi vajh hol pihennek? Hol van a falutelepítés, mikor már oly sokan megcsináltuk a költségvetésünket ! frt 40 kros napszám helyett 80 kirossal, sőt erre a kontóra nagyot is ittunk ? És hol van az a mesterségesen tenyésztett felséges kecsege és több efféle, mikor már e remény annyira finomította az ízlésünket, hogy holmi vadhalat jó ízűn enni sem tudunk? És hol van a vasúton szedett kövezetvám-tarifa revíziója, amely a mostani aránytalan felosztáson lett volna hivatva segíteni? Vagy azért, mert vannak, akik a kövezetvámot vámsorompók felállítása nélkül is szedhetni vélik, már ez a kérdés is, amely pedig amattól egészen függetlenül is elintézhető , végleg elejtendő! És hol van a birtokváltozások után szedendő városi pótlék és hol vannak a többi szép tervek? És hol van a zálogház, amelynek mielőbbi felállítását a közgyűlés kimondta? Jól tudjuk mi, hogy ilyen dolgokat csekély idő alatt véghezvinni, hólyagként felfúni nem lehet, de azért nem tartottuk helyetelennek e helyen, amely helyen e terveket és c célz azokat több oldalról védelmeztük, felszólalni ; mégpedig felszólalni egyenesen azért, hogy ne hagyja magát sem a bizottság, sem annak bármelyik tagja, semmi oldalról befolyásoltatni; ne engedje kedvét elvenni sem a gyanúsítással, ami már nálunk oly soknak vérévé vált, sem az indokolatlan érzékenységgel. — Végre is a közügy, nem egyesek ügye. De más oldalról a közönség se igyekezzék a kákán is csomót keresni, s ha még valamit teljesen nem ismer, ne ítéljen felette elfogultan a hamis próféták tendentiosus prófétiáik után, hanem igen is inkább buzdításra igyekezzünk, semmint a semlegességgel vagy az elfogult ellenzékeskedéssel a jót csirájában megfojtsuk. Van azonban Fürednek is egy közös jellemvonása a fürdőkkel, s ez azon merev elzárkózottság és elszigeteltség, mely a fürdő közönségén észlelhető. A fürdő vendégek legnagyobb része akkor köt ismeretséget , midőn már a fürdőt elhagyni készül, s ezen visszavonásnak eredménye az általános unalom, melyről egytől egyig panaszkodnak a vendégek. * * * Levelem befejezéséül elmondom röviden azon két regét, melyek a Balaton eredetére vonatkozólag a nép között elterjedve vannak. Az egyik rege szerint azt tartják, hogy midőn Szent Pál e tájon járt hirdetni az evangéliumot, az itt lakott pogányok kikergették e területből és 12 mértföldnyire üldözték , de a menekülő Szent Pál nyomában mindenütt víz áradt a talajból. A másik rege szerént a Balaton helyén hajdan édenkert volt, és benne szép ifjú hölgy lakott, kinek hasztalan virágzott minden e szép vidéken, mert őt szerelmi bú emésztő. Boldogságát egy ifjú tépte szét, s a nő széttépett boldogságát folyton siratta. Oly bőségben folytak a leány könyei, hogy a kis patak, mely édenkertjében folydogált, nem győzte azokat befogadni. A patak a leány hűtlen, hitszegő kedvesét megboszulandó, kérte az anyaföldet, adjon emlőjéből egyszerre annyi víztömeget, hogy haragjával a hitszegőre szállhasson. A kis csermely óriási tengerré növekedett, vize alá jött az egész határ, a hitszegőt kergető, de el nem érhető, mert egy szellem határt vetett a viznek. Haragja, most is dúl s mint a költő mondja: „Miként ha régi dühvel Még most is üldené A hitszegőt, naponként kiront a part felé.“ Sióról, a Balaton tündéréről, más alkalommal fogok írni. Götsch József. A korzón végig. T. i. a kecskemétin. Utóvégre ha a budapesti honpolgártársak a maguk prczinyke Dunapartján sétálva oda tudják magukat képzelni Romának ama negyedfélezer méteres útjára , amelyen igazán , corsálnak a fogatok, lovasok késő éjfélig, ugyan mért lenne kisebb a kecskeméti ember fantáziája, hogy ne találhatna valami közepest a maga korzójában a római és budapesti korzó között. Éhes gyomor nem kérdezősködik, hogy szarvasgombapástétommal lakik-e jól vagy pattogatott kukoriczával s Veuve-Cliquet iszik-e rá vagy széktól savanyúvizet, csakhogy teli van s láttam én már élvezni a disznó-karmonádlit, s fitymálni a kolibri czombot stb. Ne irigyeljétek hát tőlünk a mi korzónkat szegény falusiak, kiknek még ilyen sincs, s ne mosolyogjatok oly fölénynyel reánk, ti boldog pestiek ha látjátok, hogy mily odaadó pontossággal koptatjuk mi a Kőrösi útera kövezetét. Hm, koptatjuk bizon. Bár koptatnék még többen. Akkor legalább reményünk lehetne , hogy nem telik bele egy évtized s simára csiszolhatjuk talpainkkal azokat a kiszögelléseket, melyek oly sajgó öntudatban tartják most tyúkszemeinket. Végtére is a városi tanácstól sem lehet mindent kívánni, s nagyon szép tőle, hogy legalább lerakatja a kövezetet , hogy mikép találja a közönség azt előnyösebbnek használni, a kikerüléssel vagy rálépéssel, kinek-kinek a maga gusztusa. Kérdés, hogy tulajdonképen hol kezdődik a mi korzónk? Nem az, hogy az elején-e vagy a végén? Azt utó végre mindenki tudja, hogy a végczél a vasúti perron, mely hála a mi derék főnökünknek ismét nyitva van a t. ez. publicumnak, úgy hogy a keresztülutazónak ismét lehetnek magas fogalmai arról a forgalomról, mely városunkat a fel és alvidékkel egyaránt összeköti,azért nem volna érdemes a kabinetkérdést fölvetni, hanem igen az, hogy hol kezdődik az eleje? A fontos kérdés circumspectus megoldást követelvén, föl kell ama kérdést vetnünk hogy mikor? mikor döntsük el a korzó kérdését , szombaton-e vagy vasárnap. Mert egyébkor nem igen mutatja az ő korzó voltát semmise. Élettelen , kihalt mint akár a dob utera (ismét t. i. a kecskeméti), amelyen három nap egyszer ha végig megy egy kapatos ember, s akkor is bizonyosan nem más mint a végrehajtó. Városunk még nem emelkedett annyira, hogy beláthatná a naponkénti szükségét, elégnek tartja, ha egyszer egy héten lát és láttatja magát. A nőt, ki naponként mutatná magát az utczán , tán meg is ítélnék. Egy-egy diák- vagy jogász-csapat, mely a gyalogútat egész szélességében elfoglalja, vagy sőt foglalva tartja, úgy hogy aki elég szemérmes a vihogó sorfalak között el nem haladni, néha napján térdig érő sarat gázolhat, csapong rajta végig, komoly diskussiókat tartva amaz érdemes thémák fölött, melyet a Beretvás, Tomaskó vagy a lakatos utczai akadémia tanárai adtak föl nekik. Egy-egy tanár vagy biró, ki itt egyengeti a hosszas üléstől megpókosodott lábait, a menetrend idején az utazók vagy érkezők rohanó vagy fontolva haladó léptei,—íme, ezek szakítják meg hét közén a kongó korzó nesztelen egyhangúságát. De szombaton, vasárnap! Ekkor korzó ám, igazán korzó ! mondja Petőffy. (Tudós tanár urak legújabb, még csak nem is 50 kros nemesítése, hogy tanítanám meg őket Arany János, Gyulay Pál s Berzsenyi Dániel nevére!) Attól függ tehát, mondom, hogy szombaton vagy vasárnap keressük-e a korzó elejét. Mert hogy rátérjek, két eleje lehet, a takarékpénztár , meg a kaszinó sarka. Szombaton-e hát, amikor sémita polgártársaink orthodoxiája csukva tartja a boltokat s az egész Deák-téren, rece csirkepiaczon kmagul egy lelket se lelsz, vagy vasárnap-e, a mikor keresztyén véreink mély hitbe ojtott vallásos kedélye a pudli mögött hangolódik ugyan imára fel, de napszámosainknak, aratóinknak a magas politika s ezzel együtt természetesen az eszlári sakterbicska iránt tanúsított okadatok érdeklődése úgy fogva tart minden talpalatnyi földet, hogy ha Árpád apád vére csörgedezne is ereidben, s Uszubu nagyapánkkal jöttél volna is direete a tigrisek — azaz hogy jegesmedvék hazájából, mondom, még akkor is piros véred hullajtása se tudna ezen utat törni. Mert mi haszna András úr, aki pesti kollégájának még jámborabb s együgyűbb kiadása, sokkal kalapemelőbb fogalmakkal bír Gangos Jóska szomszéd félpipányi dohányáról, vagy Ripők Pisti félverdung gagyijáról, semhogy letérítené őket az útról. De essék meg csak rajtad a csoda, hogy egy péntek délután teljes harmadmagaddal tekinted körül a könyvkereskedő kirakatát, rögtön melletted terem, a benfentességi felsőbbség magaslatáról kiáltva le rád: Ne tessék a járdát elfogni ! Természetes, mert rendnek muszáj jönni! Az eszlári saktereket sem fogják több törvényszerűséggel s igazságosabban ad majorém Det glóriám felakasztani, mint a mily törvényszerűséget s igazságossággal ítéltem én oda a korzó elejét a takarékpénztárnak. A korzó eleje ! De t. ez. úr — olvasd tisztelt czimű tárczaczikkező úr — azt már látjuk, hogy nemsokára a tárczája végén leszünk, (hál istennek?), de mikor leszünk még a korzó végén ? Eljutottunk nagy nehezen az elejére, elérünk majd a végére is. KECSKEMÉTI LAPOK A marhasó. A mezőgazdaság virágzásának elengedhetlen feltétele a marhatenyésztés, mely nélkül még az okszerű gabonatermelés sem képzelhető. Ezen kettős czél elérésére azonban szükséges, és nagyfontosságú egyik főkellék, hogy a termelő közönség állatállományát lehetőleg olcsó áron beszerezhető sóval, olyan mennyiségben táplálhassa, mely az élettani szempontoknak leginkább megfelel, és hogy ezt az egyedárúságot gyakorló állam segítse elő. Alig van a marhatenyésztésnek nagyobb hátránya a drága sónál, mert már csak annak, ha kisebb mennyiségben adhatja a gazda jószágainak a sót, mint amennyit az okszerű létfentartás szabályai megkívánnának , ha nem is oly szemmel látható módon, de az által, hogy a jószágállomány lassanként elsatnyul, elcsenevész , — kiszámíthatlan kárai vannak, — legfőképen pedig az által, hogy az ország lakosságának zömét képező kis- és középbirtokos osztálynak különben is szerfelett sújtott gazdaságát értékteleníti, mert a birtokos a drága só szükségletet beszerezni képes nem lévén, ez éltető táplálék elvonása miatt csenevésző marhaállomány rendeltetésének a gazdaságban meg nem felelhet. Ezen kiszámíthatlan kárral szemben nem lehet felvetni, hogy a só árát az állam , fennálló szükségleteire való tekintetekből le nem szállíthatja, mert ezen leszállítás parancsoló szükségesség in ultimo analysi, már csak azért is, mert e nélkül a kis- és középbirtokos osztály adóképességének emelése teljes lehetetlenség, amíg ellenben ha a só ára leszállíttatik, az állam jövedelmei nemcsak apadni nem fognak, hanem, mivel az olcsó ár mellett minden gazda a szükséges mennyiségben táplálja jóval jószágállományát, s ezáltal a fogyasztást aránytalanul nagyobbítja , emelkedendnek. Hiszen most a nagybirtokokon kívül — és ott is lehetőleg korlátozva, — a marhasót alig használják, a közép- és kisbirtokokon pedig a legtöbb esetben egészen nélkülözni kénytelenek. Ilyen körülmények között, városunk törvényhatósági bizottsági közgyűlése, a marhasó árának leszállítása tárgyában, Győr vármegye közönségének, pártolás végett megküldött felterjesztését, melyet a magas pénz- és földműipar- és kereskedelemügyi minisztériumhoz intézett, nem fogadhatta közönyösen, hanem felfogván annak közgazdasági nagy jelentőségét, egyhangúlag csatlakozott hozzá, s a maga részéről is hasonló felterjesztéssel járul az említett minisztériumhoz, kérvén, hogy a gazdasági egyesületek ellenőrzése mellett, az ország összes marhaállományára szükséges mérvében , a marhasónak lehető olcsó áron elárusítását saját hatáskörében rendelje el; amennyiben pedig ezen kérelem törvényhozási intézkedést igényelne, a megfelelő törvényjavaslatot az országgyűlés képviselőházához terjeszsze be. Sokat megértünk már, aminek egészen másképen kellett volna lennie , s tud- 27. sz. Felhívás gyümölcsészetünk érdekében. A kecskemétvidéki gazdasági egylet gyümölcsészeti szakosztálya, városunk gyümölcsészetének emelése és gyü- mölcskereskedelmünk jövőjének fejlesztése érdekében, összes gyümölcsfajainknak pomológiai rendszerbe leírását elhatározván, midőn e törekvésével az eddig ismeretlen gyümölcsök helyes elnevezését, a legjelesb fajok további ismertetését, terjesztését — kiválóbb gyümölcstermelőink megnevezésével közleni — czélul tűzte, tudván hogy ezen nagy fáradságot és időt igénylő munkának teljes elkészítése csakis gyümölcstermelő közönségünk hozzájárulása és támogatása mellett érhető el: a Pelít bizottság tisztelettel felhívja mindazokat, kik bármiféle ismeretlen, vagy hibás elnevezésű, avagy ismert jeles, gyümölcsfajokkal rendelkeznek , ezeknek egészséges legszebb példányaiból legalább egy-egy pár darabot, mindenikhez a fának kis leveles gályából is mellékelve, kedd , péntek és vasárnapi napokon — mindig a reggeli órákban — a gazdasági egylet helyiségébe bemutatni szíveskedjenek. Melyek ott vasárnaponként a délelőtti órákban elbíráltatván , belbecsült, termékenységi és kereskedelmi értékek szerint osztályoztatni fognak. Minden ily alkalommal kellemesen veendi a lelít bizottság, ha az elbírálásnál a termelők is részt venni szívesek lesznek. A gazdasági egylet gyümölcsészeti szakosztálya. Színház. Sok akadály, még több készülődés után végre szombaton avatta föl Miklósy a sétatéri színkört Thália templomává. Volt minden, ami egy ünnepi előadáshoz szükséges. Taraczklövés, alkalmi prológ, történeti képek, bengáli fény quantum satis, egy darab hős tragoedia s mindezek befejeztével egy egész népszínmű, úgy hogy éjfél körül már is bevégződött az előadás. A társulatot a míg a télről jól ismert tagok alkotják nagyobbára, úgy, hogy bemutatásra alig néhány szorul. Siklósy Zrínyije, Peterdy Juranicsa ismert alakítások, melyek nagyobb színpadon is megállanák helyüket. Uj volt Fenyvesi Szelimje, ki ez este lepte meg először a világot jelentő deszkákat. Ezt tudva, nem valami sokat vártunk tőle s épen azért annyival