Kecskeméti Lapok, 1891. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1891-07-05 / 27. szám

A vidéki sajtó. A magyar hírlapirodalom az utóbb lefolyt évtized alatt rohamos fejlődés­nek indúlt. Politikai napilapok, köz­művelődési közlönyök, gazdasági s egyéb érdekeket képviselő szaklapok keletkeztek fölös számmal. Örömmel konstatálható, hogy a magyar újság­olvasó közönség mindinkább növekszik , a mi számottevő ismérvét képezi a kulturális haladásnak. De ha összehasonlítást teszünk e tekintetben a főváros és a vidék között, sajnálattal vehetjük észre, hogy mily óriási a különbség — hazánk népesebb s nagyobb területek középpontjaiként szereplő városait sem véve ki — a kettő között. Mondhatjuk, hogy a fő­város maga többet produkál, mint az egész vidék. S bár szükséges, hogy a mi viszonyaink között majd minden téren domináljon az ország fővárosa, mégis csak azon mértékig szabad ezt engednünk, mig az nem esik a vidék rovására. Hogy a kereskedelem és ipar leg­nagyobb piaczát ez újabb vasúti poli­tikánk által csak megerősített forgalmi czentrumban: Budapesten leli, ezt bizony nagyon nehéz megakadályozni, de hogy úgy itt, mint szel­lemi téren különösen ellen­súlyozni kellafőváros absjzor- beáló hatását, az kétségtelen. A vidék szellemi életének ápolására leghivatottabb orgánumok az ott meg­jelenő hirlapok. De csalódás azt hinni, hogy egy vidéki lap jelentősége csak lokális érdekű, hogy az nem egyéb, mint helyi újdonságok s más, helyhez kötött viszonyokig vonatkozó közlemé­nyek konglomerátuma. A főczél min­denesetre az illető város vagy vidék érdekeinek gondozása — amennyiben ez különösen a sajtó ellenőrző hatalma folytán eszközölhető, de közvetve kell, hogy minden vidéki lap bizonyos fokig egyetemesebb értékű legyen. Az igy jelzett irány nem abban rejlik, hogy országos kérdések tárgya­lása tekintetében, országos lapokkal megegyező irányban működjék közre, vagy — különösen politikai te­kintetben — ott hangoztatott érveket reprodukáljon egy vi­déki hirlap, de igenis mindent viszony­lagosan bíráljon meg, helyzetéhez, spe- cziális körülményeihez képest. De mivel különösen általános kérdésekben talál­koznak nagy számmal városok, me­gyék , melyeknek érdekei, ha nem is azonosak, de hasonlók , kétségen felül áll, hogy ama város vagy megye közlönyeinek magatartása, közleményei jelentőséggel bírnak nemcsak saját területének közönségére, de a vele rokon helyzetű terület lakosságára is. A közvélemény visszhangja lesz ilyenformán minden oly érvelés, mely egybehangzóan nyilatkozik majdnem vala­mennyi vidéki lap hasáb­jain, de viszont bármely ügy részle­tesebb , egész az individuális érdekekig megbeszélésére alig van alkalmasabb közeg a vidéki hírlapoknál. Elvi jelen­tőségében , az államot, mint egészet érdeklő kérdéseket ám tárgyalják min­denkor a főváros napilapjai, de a rész­letek , a keresztülvivés módozatainak megbirálása, nemcsak joga, de köte lessége is minden vidéki hírlapnak. Fájdalom, hazánkban ezt csekély mérvben találjuk igy. Mig pl. Német­ország vidéki lapjai egészen a fenti irányban működnek s igy mintegy ellenőrző szerep jut nekik osztályrészül, addig nálunk egészen más a legtöbb vidéki lap képe. Azt mondhatnák erre, hogy Magyarországot még nem szabad e tekintetben a Nyugat nagy birodal­maihoz hasonlítanunk, a mi közönsé­günk nem identifikálható amazzal. Igaz. De a haladás követelő. Emelni, terjeszteni kell a vidéki hirlapokat. A közönséget szoktatni kell, hogy az ő érdekeit, mint kisebb S körét hivebben, körültekintőbben védel­mezi a helyi sajtó. A vidéki közélet hatalmas oszlopává nőné ki magát az ilyen újság-irodalom s nagy mértékben előmozdítaná a törekvést, mely által nagyobb váro­saink önállóan fejlődhetnének szemben a főváros rohamos emelkedésével. Magyarország jelenleg a fejlődésnek oly stádiumában van, melyben az egyik reform oly gyorsan követi a másikat, hogy gyakran időelőttinek is mondható. De valamint minden érdek- közösségben merülnek föl kisebb- nagyobb egyéni ellentétek, lehetetlen, hogy ily közérdekű reformok létesíté­sekor is ne szenvedjen egyik-másik terület közönsége oly sérelmet, mely­nek orvoslása csakis önereje, önszor­galma útján eszközölhető. Ha piaczát veszik el valamely városnak bizonyos árúczikk tekinteté­ben, pótolnia kell a hiányt, különben elháríthatatlan a gazdasági veszély: a pangás; ha a szellemi élet egy jelesebb tényezőjét képező testületet, intézetet vesznek el tőle, önerejéből kell azt pótolnia, különben hanyatlani fog. De ha oly irányzat mutatkozik , mely ép úgy kárára van gazdaságilag, mint a hogyan társas életének magasabb fej­lődését gátolja: összes erejét meg kell feszítenie, hogy tőle telhetőleg ellen­súlyozza ama törekvést, különben a mellőztetés hátrányai a tétlenséggel egyesülve oly állapotba juttatják, melyet a kortól való elmaradottsággal jelölünk. Ily körülmények közt az első fegyver mindenkor a vagyoni körül­mények javítása, a jólét könnyítése, a mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi productio folytonos és kitartó fokozása. De szükséges egyéb is, mely hirdesse a haladni akaró törekvéseit, munkás­ságának irányát, ismertesse czéljainak fontosságát s e tisztet a hirlapok teljesitik. A nagy közönség végre beláthatná, hogy a vidéki sajtó — melynek a jel­zett irányban fokozatos fejlődése el­maradhatatlan -— számottevő s pártolná azt úgy erkölcsileg, mint anyagilag a eddiginél nagyobb mértékben. Nem az „eredeti tárczák“ tömege teszi az ily lapot életképessé, de komoly, hézag­pótló munkássága, mely példát mutat, fölvilágosit, és az igazságot szol­gálva haladásra késztet. —l—ö.— A nő valódi értéke. *) (Felelet egy volt növendékem levelére.) Kedves leányom! Ön annyi közvetlen­séggel , ragaszkodással és bizalommal szól hozzám levelében , hogy képtelen vagyok máskép szólítani, mint akkor, mikor még tanítványom volt, és mikor tudásvágyából származó ezernyi kérdéseire alig győztem felelni. Hej! pedig azóta sok megváltozott. A szőke fürtű kis leányból, kinek nemcsak phantasiája repült igen sokszor, de lábai is, s ki oly mennyei élvezettel tudott játszani iskolánk udvarán, azóta nagy leány, majd boldog asszony és anya lett; én pedig ott állok , hogy az én kedves kis tanítványaim maholnap úgy fognak rólam beszélni: az öreg igazgató! Lássa nemcsak ön emléke­zik az én tanitásaimra, hanem én is arra a kis eleven leánykára, kit szivjóságáért, egészséges kedélyéért, tudásvágyáért és kö­telességtudásáért annyira szerettem és be­csültem ! Igaz örömet okozott tehát levelé­vel , de más részt, minek tagadnám, alapos aggodalomba is ejtett. Ugyanis ön azt mondja , hogy miután két kis leánykája van, kik közül az egyik már iskolába jár, komolyan érdeklődik a nevelés kérdései iránt; de a társaságban s a lapokban annyira ellenté­tes nézeteket hall és olvas a nevelésről, s azon körben, melyben forog, annyi furcsa­ságot lát, hogy nem tud megállapodásra jutni s egy követendő eszményképet lelki szemei elé állítani. Hát most én feleljek meg arra a nem kisebb kérdésre, mint hogy mi képezi a nő valódi értékét! Nem indo­kolt-e az én aggodalmam, hogy nem leszek képes megfelelni bizalmának, s hogy a raj­zoltam eszményképet torz-alaknak fogja ta­lálni? Mondhatnám ugyan azt, nevelje leá­nyait úgy , hogy önhöz legyenek hasonlók ; de végre is az ön bizalma parancsol, el­mondom nézeteimet. Magára vessen, ha e fogas kérdés fejtegetését netalán hosszadal- dalmasnak és unalmasnak fogja találni, mi­ért nem kérdez könnyebb dolgokat! Levelében megbotránkozásának ad ki­fejezést azon tapasztalat fölött, melyet, fájdalom, egyre több eset igazol, hogy a *) A helybeli polgári leányiskola ez évi értesítőjéből. KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁJA Első darabom. Legouvé Ernőtől. Huszonkilencz éves voltam. Szenvedé­lyem a színház volt. Már egy tragoediát és két drámát gyártottam, mindhárom elő- adathatlan volt; midőn egy szép reggelen egyik legkedvesebb barátommal, Goubaux- val, a .Darlington Rikárd“ és a »Har- mincz év vagy egy játékos élete“ szer­zőjével falun sétálgatva, eszembe ötlött egy czim, mely alkalmas vígjáték tárgynak tűnt fel előttem: Egy titok útja. Nem arról volt szó, mint Lafontaine-nél, mint repül a titok szájról szájra és mint női meg repültében. Nem! A mi engem kisér­tésbe hozott valami bensőbb, bizalmasabb volt; én a titok elárulás élettanát akartam adni, t. i. színre akartam hozni azon különböző indító okokat, melyek ben­nünket a ránk bízott titok elárulására kész­tetnek. A darab a Pyrenék fürdőiben játszott. Két. húsz éves fiatal ember társalgásával kezdődött. Egyikök egy férjes nővel volt első találkájából jön épen! Boldogsága majd meghajtja. Megvallja az egészet barátjának, mert meg nem állhatja, hogyne beszéljen, minthogy húsz éves fülig szerelmes létére szüksége van meghittjére; ez a fiatalság, a szerelem indiscretiója. Barátja, jól értsük meg, becsületére fogadta meg, hogy hallgatni fog. Ámde szerencsétlenségre ez a barát szintén sze­relmes, szerelmes pedig egy fiatal özvegybe, ki szigorúan bánik véle. Ez sejti az egészet, akarja tudni a gyöngéd dolgot és kérdezi felőle imádóját. Utóbbi védekezik .... ő nem tud semmit . . . Az sürgeti, ez ellent- áll. A hölgy neheztel, vagy legalább ne­heztelést tettet. „Ön nem szeret engem! Ha ön engem szeretne, elmondaná nékem az egészet! Ha ön nékem mindent elmondana, a bizalom ez a jele engem meginditana, és ki tudja . . . vajon a hála?“ Az ígéret nagyon is csá­bitó , a fiatal ember elveszti fejét és beszél. .... Ez az önzés indiscretiója. Eladja j a rábízott titkot! Csakhogy a visszavágás több hatást eredményez, mint a vágás. Elég jó végét gondoltam ki a jelenetnek: alig végződik be a bizalmas közlés, a fiatal asszony felkel és mosolyogva mondja : »Ked­ves uram! Mentsen Isten, hogy becsülete­met oly emberre bízzam, ki nem tudja megőrizni egy barát titkát.“ Eljutottunk a harmadik beavatotthoz. Mit fog a fiatal asszony tenni a megtudott titokkal? Az idő csudaszép, a fürdőzők mindnyájan sétán vannak. Ő egyedül ma­radt Cauterets-ben egy öreg köszvényes és kissé süket nagybácsival. Miként üsse agyon napját? Miként könyitsen ezen az oly súlyos órákon? »Hátha elmesélném a történetkémet nagy bátyámnak! Ah, nem, nem! Ez már nagyon csúnya volna! De lám, mégis oly I mulattató volna. Aztán meg nem fogom j megmondani a neveket és Bagnérest teszek Cauterets helyébe. Ah, hitemre! ... Meg nem állom tovább! Kell ezt a szegény nagy­bácsit is egy kissé mulattatnom!“ És elmond neki mindent. Harmadik állomás: az in- discretio unalomból. Az est leszállt, a sétálók visszatérnek, körbe ülnek, csevegnek! »El kell önöknek egy csinos kis történetkét beszélnem,“ szó­lal fel egyszerre a nagybácsi. Húga ugyan már rángathatja kabátja szélét. „Légy nyugodt, oda szól halkan, majd elferdítem.“ És oly jól elferdítette, hogy Öt perez múltán mindenki felismerte az esernény hősét, és a jelenlevők egyike feláll és han- i gosan igy szól: „Bocsánat üram, ön váía- j mit elfeled elbeszélésében. A férj nevét. Az a férj — én vagyok!“ \L': Tárgyam elragadta Goubaux-t. A da­rab tervét még az nap este elkészítők, én megírtam az éjjel és másnap felolvasását kértük a Théátre Fran^ais-ban az egy felvo- násos vígjátéknak, melynek czime: Alko­ny a t i g. Tehát itt vagyunk az előtt a félelme­tes bizottság előtt! Nem volt az akkor mint manapság egy neme a Tizek Tanácsá­nak , érzéketlen néma, mint a birák, a mi a szerzőt a vádlotthoz teszi hasonlóvá. A színésznők is részt vettek benne, a fiatalok ép úgy mint az öregek. Ez vidám színeze­tet adott az ülésnek. Nevettek a komikus jeleneteknél, sirtak a megindítóknál, tap­soltak a ragyogó helyeknek. Mintegy újabb általános átnézés volt az ilyes felolvasás, mely felvilágosította a szerzőt darabjának gyenge vagy erős oldalai felől, a hallgatás maga, leczke volt. Én csak ezt a leczkét hallottam. Egy óráig tartott a darab felolvasása, és hu­szonkilencz évem összes hevével, teljes meg­győződésével olvastam. Semmi hatás ; egyet­len egyszer sem! Végeredményül pedig csupa fekete golyó. Visszavetve egyhangúlag! Visszatértem.a falura, hol jól, rosszul kedvetlenségemet emésztettem, mikor egy­szerre ezt a pár sort kapom Goubaux-tól: „A Théátre Framjais bizottsága nem ért hozzá semmit. Felolvastam darabunkat Etienne Arago-nak a Vaudeville szellemes igazgatójának. Ő azt igen mulattatónak találja. Azonnal színre hozza; rendelkezé­sünkre bocsátja társulatának szine-javát: Bardou-t, a kitűnő Bardou-t, a nagybácsi szerepére; a csinos Thénard asszonyt az özvegyre, és az egyik szerelmesére egy fiatal embert, kire nagy reményeket ala­pit. Brindeaü-nak hívják, csinos alakja és csinos hangja van; egy rondeau-t készülök számára írni beléptére! Ez biztositani fogja az első szinréhozatal sikerét. Elfogadja?“ Ha elfogadom-e! Három héttel később visszatértem a faluról, hogy jelen legyek az utolsó próbák egyikén. A Vaudeville- szinház akkor a Palais-Royal téren volt. A próba megkezdődött. A tapsonezok főnöke , ki hozzám közel ült, a darab végeztével igy szól hozzám: ,Nem-valami nagyon erős, de vannak benne csinos kis dolgok, melyek XXIV. ÉVFOLYAM. 27. Szám. 1891 JULIUS 5. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DU I , , HIRDETÉSI DÍJ ! Egész évre 5 frt—kr. Negyedévre 1 frtSOkr. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP _ ....... Ufe. MEGJELENIK MINDEN VASARNAP w™. Klftfaetni ni év folytán minden hónap elején Uhut. SZERKESZTŐ LAKIK :lll. TIZED, BUDAI-ÚTCZA, 189. SZ. KIADÓ-HIVATAL: BUDA1-UTCZA, 186. SZ. Bélyégdij minden beiglatáiért 30 kr.

Next

/
Thumbnails
Contents