Kecskeméti Lapok, 1892 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1892-09-11 / 37. szám

XXV. ÉVFOLYAM, 37. szám, 1892. SZEPTEMBER 11. KECSKEMÉTI LAPOK előfizetési díj : Egész évre 5 frt— kr. Negyedévre 1 frt 50 kr félévre . . 2 „ 50 „ Egy szám яга 12 kr Előfizetni lehet « év folytán minden hónap elejen POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETILAP , MEGJELEN MINDEN VASARNAP SZERKESZTŐ ÉS KIADÓ-HIVATAL: V. TIZED, II.-TEMETŐ-UTCA, 93. SZ. HIRDETÉSI DÍJ : ЬчяяЬов petiteor 5 kr., többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél érleengedés adatik. bétyegdij minden beiktatásért 30 kr. Választás előtt. Talán még meg sem száradt a hant az elhunyt tanácsnok sirja fölött , igy némelyek kegyeletellenes dolognak vélik az állás betöltésének emlegetését s annak elmondását, ami a gazdatanácsnoki állás betöltésekor önkénytelenül is fölmerül — ámde bármiként gondolkozzanak is némelyek, mondjuk ki, a túlzók, előttünk a tény, hogy egy tanácsnoki állás megüresedett, hogy azt a fontos állást sokáig gazdátlanul hagyni nem szabad s igy több-kevesebb idő elmúltával okvetetlenül választás lesz. Ha már választás lesz, fölmerül a kérdés: ki legyen a választandó? Mi ehez a kérdéshez — ezúttal legalább — épen nem szólunk hozzá, de annál inkább tárgyaljuk azt a kérdést — milyen legyen a megválasztandó? Az egyént keresse ki a választó testület, vagy annak tagja, mi csak az alkalmasság körvonalainak megrajzolásával, a helyes választás feltételeinek elbeszélésével foglalkozunk. Van egy régi, elavult példabeszédünk, mely ezt mondja: „Ha az isten hivatalt ad, észt is ad hozzá.“ Nem úgy van. Ez igaz lehetett hajdan, ma azonban ez az elv teljesen lejárta magát. Tagadhatatlan, hogy a választók az említett példabeszéddel szokták ma is mintegy igazolni, ha az öcsémuramat vagy a bátyámuramat beválasztják , vagy az öntudat vagy valaki szemrehányást tesz. Óh az emberek vagy az öntudat szemrehányásainak megnyugtatására ma is jó szolgálatot tehet, de a bajon segítni azért nem fog! Ma a reá valóságot, a hivatalra alkalmasságot előzetesen kell lirni, különben a meg nem levő tehetség megszerzése elmaradván — a közönség adja meg az előlegezésnek árát. Fájdalom néha nagyon is megadja. Épen ezért csak a városi közönség s a tisztikar érdekében cselekednének a törv.bizottság tagjai, ha az alkalmas egyént felkeresnék s ha nem akarna is pályázni, pályázatra buzdítanák. Ismerünk egy szab. kir. várost, amely egykor polgármesterét a kötélverők közül toborzotta s ezt a választást soha sem volt oka megbánni. Nem az a fő, hogy, milyen diplomája van valakinek, hanem az, hogy meg van-e az álláshoz szükséges tehetsége? Az, aki a folyó ügyeket elintézi, de ezentúl gondolatával sem hatol, — lehet tűrhető hivatalnok, de ma jó tisztviselőnek nem nevezhetjük. A városnak nem gépre, hanem gondolkozó s kigondolni is tudó öntudatos egyénre van szüksége. Olyan egyén kell a gazdatanácsnoki székbe, aki nemcsak a régi nyomon tud haladni, hanem új ösvényt is tud vágni, a ki tud megtakarítást eszközölni, tud gyümölcsöztetni s kezdeményezni olyat, a mi a közönség és város érdekében van, szóval, a kinek esze tovább él a város határánál — bár ez elég nagy — s igy a kor kívánalmainak kielégítésére saját eszében is megtalálja a tanácsot és amit jónak lát annak megvalósításához teljes erélylyel hozzá lát. Városunk csak alig kezdte meg a régi slendrianból való kibontakozást — a tenni való itt rendkívül sok. Egy ember csak egy ember ugyan, ámde a jó erőből egy is sokat ér, egy is sokat segít, egy alkalmatlan hivatalnok pedig olyan nyűg, különösen ott, ahol haladni kellene, hogy annak akár tevékenységét, akár tétlenségét évtizedek smnlik meg, mulasztásait néha évtizedek sem tudják — kipótolni, amit elrontott — jóvátenni. Az elmondottakat ajánljuk az illetékesek figyelmébe, megfontolásába, hogy ha eljön a cselekvés ideje olyan egyén kezébe tegyék a hivatal pecsétét, aki a hivatott egyén önérzetével lépend hivatalába. KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCÁJA Szépnek, dicsőnek . . .*) Szépnek, dicsőnek mond alant szava, Erénynek hirdet a bölcs tégedet; És átkozott, ki megtagadja, hogy Áldozni keljen oltárod felett. És hittel vallom: oh mi boldog az, Ki életét fenéked szenteli; S mégis miattad e bús szivet itt A fájdalom tövise vérezi. E szív oly gyakran vérzik itt belül, S nem látja azt, nem látja földi szem; De szivem vérén dúsabban virul Dicső virágod — ohhonszerelem! Erödi Dániel. Csendes zokogás a szerályban. Hallszik. — Ali gyöngyszeme ébren. — „Mért fáj a szived pici lányom? Köny fátyla szemed ne takarja; Mig szól a bokorban a bül-bül: Reszketve ölel Ali karja. Gyémánt koronája szivemnek Hajtsd szöszke fejed ide halkan, Add nékem a menynyei üdvöt: Csókolja meg ajkad az ajkam. Tündér kelet éji regéje, Kit Allah remekbe teremtett: Elhozza-e néked a szultán Csillaggal a földre a mennyet? — Oh , hát mosolyogj pici szentem , Víg napja, derűje szivemnek.“ Szép arca fehér, szeme könnyes, Vágyó szive ott se pihen meg. Sir rózsabokorban a bülbül, Fölzizzen a tengeri szellő, És leple borul a szerályra, Csillagra a holdra a felhő. Elnyúlik a ciprusok árnya, Csak néha suhan koronája, Siró jajogása kuviknak Vészt hirdet a büszke szerályra Szultán Ali álma de édes. Kertjében a rózsa virágzik, Meglopja az éj a fehéret, Hervasztja szivén az a másik. Most most Ali űzd el az álmot, Eltört koronád, köve hol van ? Már űzi az őzet a vadkan, Zord szikla tetőn lova horkan. Csak csattan a kerti füzesben, Hosszú, Ali gyöngyszeme adja. Táncolnak a rózsalevélen A szellemek apraja-nagyja. Vidám kacagásra sóhaj kel. — „Csak lomb suhogás. Ali alszik.“ — „Zajt hallok a bokrok alatt, jaj.“ — „Szived dobogása kihallszik.“ — „Csókolja a hajnal a mennyet, Csókolj te is engem egyszer.„ — „Rózsája a büszke szerálynak Tedd ajkad enyémre ezerszer.“ — Szultán Ali kertje virágzik. Ellopta az éj a fehéret. Ébredj Ali, illata nincs már, És még a mi van, nagyon éget. — „Ébredj, nosza hát, nosza hát, eb! Szultán Ali most ki parancsol. Föl, föl, ti ebek , nosza gyorsan , Játék lesz a büszke parancsból?!“ Félholtra ijedve riadnak. — ,,Hah, ottan a kerti füzesben, Ott csattog a bülbül epedve, Ott álljatok éjjeli lesben!“ Csókolja a hajnal a mennyet; Táncolnak a szellemek újra. Vérből van a harmat a rózsán: Ott sir Ali, nagy Ali búja. S hogy lebben a tengeri szellő, Elhordja a rózsa virágát, Hallszik a siró panaszos hang, Kis gerle siratja a párját, Hajnal hasadáskor a szultán Csendes zokogása kihallszik, Könyből koszorút fon a sirra, Szultán Ali gyöngyszeme alszik. Bartha József: A fehér szultána. Csókdossa a hajnal a rózsát, Ez könyve fakad melegétől. Fölzendül a reggel imája Csattogva a lomb kebeléből, Már zümmög a méh a virágon, Dzsin alszik a rózsa levélen. *) Egy t. előfizetőnk azon kérdésére, vajon elfogyott-e költemény készletünk — szolgáljon válaszul e verses tárca. Szerk. Néhány szó az állóirásról.*) Az orvosok és paedagogiai szakértők között pár év óta fontos vita folyik az írás mikénti tanításáról; nevezetesen arra törekszenek, hogy a mostani, az iskolai hygiéniára nézve rendkívüli ártalmas módszer helyett egy újabbat, minden tekintetben megfelelőt hozzanak be a népiskolákba. Ezen módszer az írásnak állóbetűkre való tanítása. Laikus ember bizonyára azon kérdést fogja tenni, hogy nem mindegy az, ha a betűk dülten vagy függélyes helyzetben hatnak ? És talán az állóírást nem tekinti másnak , mint paedagogiai divatnak , mely időmúltán értékét veszti s felkapottságát csakis divatos voltának köszönhetvén — feledésbe megy át. Pedig ez nem áll; az állóirás annyira természetes követelménye az Írásnak , hogy az irni kezdő kis gyermek is állóbetűket rajzol kezdetben, egyenes állásban látván minden tárgyat, mi körülötte van, képzetében a ferde állású tárgyaknak csakis mint hibásoknak, rendetleneknek van képe, s azért a ferde állású betűalakokat nehéz neki elsajátítani. De nem ez a fődolog, mert gyakorlat után minden irányban megtudná a betűírást tanulni, de hygiéniai szempontból kiváló fontossággal bir az, egyenes állásban ír- e a gyermek vagy pedig dülten? A gyermek, hadülőbetűket i, irkáját is ferdén — paedagogiai kifejezéssel élve — ferde középfekvésben tartja, következéskép ő maga sem ülhet az asztal mellett egyenesen , fordulnia kell, hogy írását s kiváltkép a sorok menetét jól láthassa s a betűk irányát követhesse. Ha a törzsét néni mozdítaná, csak pl. a fejét vagy épen a szemét, körülbelül 34°-nyi fej vagy szemfordulatot kellene tennie, ami a nyak és szemizmok kifáradásával járván, 5 percnyi ideig sem birná ki. Az egész törzs fordítása pedig azzal jár, hogy a gerinc is görbül, hajlik jobbra, s a gyermek gyenge testi szervezete legtöbb esetben nem bírja meg ezt a természetellenes állapotot, különféle bajoknak esik áldozatul, legtöbb esetben *) A magyarországi gyermekhalandóság roppant nagy mérve, szinte reánk parancsol, hogy a megkímélt élet hüvelyinek, a gyermeki testnek fejlődését tehetségünk szerint segítsük elő , ragadjunk meg minden eszközt, ami e célra jónak, célra vezetőnek látszik. Az eddigi írás sok gyermek szemét megrontotta testét meggörbítette — azért rendkívüli figyelmet követel az Írásnak e cikkben szakértően tárgyalt új módja. s az állóírás, mint amely az eddigi dőlt betűk alkalmazásával fölmerült bajokat „talán“ el tudja távolítani. Ezt a „talánt“ bizonyossá kell tenni s hogy ez, minél előbb megtörténjék, úgy az iskolalátogató mint az érdeklődő orvos urak szives figyelmébe ajánljuk a próbára berendezett osztályok növendékeinek igazságos, alapos megfigyelését. Szerk. azonban elgörbül, s igy származnak a görbe hátgerincű (skoliose) gyermekek. A dalt írásnak nemcsak ez a hátránya van, de a gyermeket rövidlátóvá is teszi. Nézzünk Csak egy gyermeket írás közben figyelmesen, azonnal szemünkbe tűnik két dolog. Az egyik az, hogy igen görbén ül, a másik pedig, hogy az irkájához igen közel hajlik. A folytonos közelnézéstől a szeme rövidlátóvá — miopiás — lesz. A leghíresebb paedagógusok megkísérlették már, hogy a gyermekeket dülőírás mellett egyenes tartásba hozzák, jó szerkezetű padokkal s kellő világítással ellátott tantermekben tettek kísérletet, de mindhiába. Belátták, hogy a hiba csakis az írásnak a rész technikájában keresendő. A dülőirás mintegy kényszeríti a tanulót arra, hogy hibás testtartással üljön s közel nézze az írást. Itt a tanító erélye nem használ semmit. Írás közben a gyermek balra fordul, mert szemének alapvonalát — a két szemet összekötő vonalat — párhuzamba igyekszik hozni az irka vonalzásával, mert az tudni való dolog, hogy minden tárgyat csakis egyenes irányban láthatunk jól. A jobb karját felteszi az asztallapra és előre tolja, hogy tollszárával a sorokat elérje , míg a ballal az irkáját tartja. A jobb váll tehát minden körülmények között magasabban fekszik , a gerinc és a jobboldali bordák ferdén állanak. S mivel a fej súlypontja nem esik azon vonalba, melyet ülőhelye képez s mivel a gyermek mindenben a kényelmeset keresi, bal karját térdére ereszti, mintegy megtámasztja vele törzsét. Eközben a fej is mindinkább lefelé hajlik , s hogy a gyermek a betűk irányát is jól célozhassa (dr. Weber s dr. Berlin megfigyelése szerint úgy néznek a gyermekek írás közben, mint mikor a puskát célozzák) még oldalt is fordítja fejét miáltal a jobb szem közelebb esik az irkához mint a bal, s így nemcsak rövidlátó, de egyik szeme gyengébb is lesz az egyoldalú nézés miatt. A mellkast pedig ivás közben az asztal széléhez nyomja miáltal a szabadlélekzés meggátoltatván, mindenféle tüdőbajt szerezhet a gyermek. A dűlőirásnak ezen árnyoldalai már évekkel ezelőtt sem kerülték ki a paedagógusok és orvosok figyelmét. Különösen a híresebb német orvosok, mint dr. Schubert, Mayer, Berlin, Rembold Wirchow etb. foglalkoztak sokat az Írásnak eme módszerével, s különös vizsgálódásuk tárgyrává tették. Dr. John Ármin boroszlói híres szemspecialista már 1866-ban nyilvánította véleményét a felől, hogy az iskolai hygiénia teljesen el van hanyagolva, nem ügyelnek kellően a gyermekek egész- Oly jól esik . . . Oly jól esik , oly igen a nyugalom, Oh, hogy egyszer már én is megnyughatom ! Most üdv a lét: nem az a bú és a gond, Kínzó ölyve reám egyiknek se ront. Reám is fér a boldogság igazán, Ki oly soká csak ürömét ihatom Az életnek, s kelyhét, melyben méze van, Nem lelhetem, bár kerestem, untalan. De im meg van. Előttem van a kehely S szivem-lelkem boldogságtól ünnepel. Üdvem kelyhe, kis galambom ajaka, Olyan piros, mint a hajnal bíbora. S hogy most szivem szomját csókja mézivel Olthatom már, van törődve semmivel — A világot s búját, gondját nevetem S nyugtot ad, mi elvette, a szerelem. Minke Béla.