Kecskeméti Lapok, 1895 (28. évfolyam, 27-52. szám)

1895-07-07 / 27. szám

Melléklet a „Kecskeméti Lapok“ 1895. évf. 27-ik számához. Öröm hangok Pásthy Károly 25 éves tanári jubileumára 1896. julius 2-án. Elérted hát Te is göröngyös pályád „Huszonötös“ határkövét immár! Szived, kiküzdve félig ideálját, Mit érez, mondd csak, ügybuzgó Tanár ? Az öntudat nemes hevét bizonynyal, Miként a hős nagy győzelem után, Babért ha nyújt felé hunyorz­óangyal, — Mint ércbe öntve látom és Budán: Küzdelmed szintén ily titáni ám . . . Nap hőse, légy ma büszke és vidám! Köszöntlek béke harcosa, vezérem! Üdvöt rebegve ünnepélyeden ; Csekély a hálabér. . . s mily dús az érdem ! Elismerés nem száll oly könnyeden, Ám félreismerés, gyanú főn és len, Kivált a nemzetnapszámosinak Kijut, — a panaszos kenyér az szűkén . . — Derék bajnok! Hogy jól meglássanak Te csüggedhetlen fönlobogtatád Közoktatás szeplőtlen zászlaját. És lám bevallja ez a hires város, Ha nincs erélyeslelkű Pászh­yja, Merész fejlődésében is hiányos . . . Hol van még itt a pedagógiai — Ily férfiút hogy is ne ünnepelne, Ki ötven év munkáját végezé, Mint éber szellemóriás, — szerelme A tanügy, fő-fő gondja mind ezé; Ki fárad hévvel s folyton mint a gép: Kartársai előtt egy mintakép! Isten kegyelméből huszonöt évet Átélt dicső Tanár! Nézd eljőre Galambősz polgármesterünk Elébed, Körülfog pályatársaid öve, Tanügybarátok, bájos honleányok . . . Hogy forrón üdvözöljön mindenik. ■ Mély tisztelet s hő hála adományok, Mivel kedveltjöket kitüntetik, S imájuk, légy boldog családapa, S soká e város dísze, oszlopa! Tanitványid egyik szerénye, én is Udvariok, vedd igénytelen dalom! Te oktatás a mértan és matézis Komoly törvényire, s a hét halom Szent városának ékes nyelvén szólni. Elmém — szivem egykor Te mű­veled, S ma is vezetsz és fogsz kalauzolni Mint bárki mást, ha kérve jó eléd . . . Oh jó Tanár és bölcs Igazgató, Áldjon meg érte a Mindenható! Kiss József, Pest megyei tanítóegyesület közgyűlése. Az elmúlt héten a megyei tantestület­nek igen szép ünnepe volt, a­mennyiben kedden, jún. 2-án tartá a polg. leányiskola helyiségeiben évi rendes közgyűlését, mely­­yen városunk notabilitásain s intelligens hölgyein kívül a helybeli s vidéki testületi tagok is igen szép számmal jelentek meg. A tantestületnek nemcsak azért volt ez ünnepnap nevezetes, mivel a közművelő­dést fejlesztő, a tanítók s a tanügy érdekeit előmozdító, s a testület tagjait szorosabban összekötő évi közgyűlését tartá, — ez éven­ként előfordul s némileg a kötelesség lát­szatával bir, — hanem főkép azért, mivel a tantestület szive egész melegével ekkor üdvözlé szeretett elnökét s igazgatóját, Pásthy Károly urat, tanárságának 25 éves évfordulója alkalmával. A Kecskeméti Lapok múlt számában, — a mennyire szavakkal ki lehet fejezni — méltatva volt Pásthy úr érdeme, melyeknél fogva őt e kitüntetés városunk, a testületek s tanítványai részéről érte. Azt a szerete­­tet és tiszteletet azonban toll nem írhatja le, melylyel a jubileumi ünnepen jelenlevők az ünnepelt iránt viseltettek, a meghatott­ság könnyeivel szemökben, szivükből kivonva mind azt a sok jót és szépet, melyek a szellemesebbnél szellemesebb felköszöntőkben foglaltattak. Pásthy Károly úr, mint a megyei tan­testület elnöke elmondá a gyűlést megnyitó beszédét, melyben élénken ecseteli a lefolyt évnek a tanügyre s tanítókra vonatkozó nevezetesebb eseményeit. Megemlékezik az Országos Bizottságnak a milleniumra ren­dezendő nagy­gyűléséről, az Országos Tanító Casinóról, mint a mely hivatva van a ta­nítók érdekeit s társadalmi viszonyait elő­mozdítani. Üdvözli Wlassich közoktatásügyi minisztert, ki erős jogi képzettségénél fogva a tanítók kultúrpolitikáját bizonyára elő­segíti; üdvözli a kir. tanfelügyelőt, a meg­jelent vidéki tagokat s az egy­begy­ült kö­zönséget s a gyűlést megnyitottnak nyil­vánítja. A programm második száma a jubileumi ünnep volt, mely a tanítók komoly értekez­lete közepett egy szép, költői betétet ké­pezett. *) A jubileumi ünnep véget érvén, a húsz percnyi szünetet arra használta föl a közön­ség, hogy az elviselhetetlen meleget — a rendezők szíves hívására ■- némi kis frissí­tőkkel enyhítse. A polg. és el. iskolai tan­testület által, a Csányi házban rendezett buffet teljes és osztatlan tetszésre találván, igyekezett is mindenki, hogy egy pohár friss sörrel lehűtse magát; a hölgyek által felszolgált tízórai sütemény, sajt, szalámi etc. is igénybe vétetett, lévén még az ebéd előtt 3 órai idő. A húsz percnyi szünet (talán több is ?!) után a közönség a gyűlés színhelyére, a torna­terembe vonult föl, mely ez alkalomra igen csinosan volt díszítve képekkel, lobo­gókkal s zöld gályákkal. A felolvasások első számát Petrov­its István Miklós­­telepi f. igazgató úr értekezése képezte a Homoki szőlőkről. A felolvasó úr igen érdekesen, alaposan s nagy szakérte­lemmel tárgyalta, miként kell a homoki bortermő és csemege szőlőfajokat kezelni, ültetni s tovább ápolni. Szólott az amerikai fajokról is, melyek a tilokszerűs vidékeken nagy sikkerrel alkalmazhatók. A felolvasó urat zajosan megéljenezték, az elnök pedig a közgyűlés nevében köszönetet mondott, mely köszönet jegyzőkönyvbe is vétetik, a tanulságos felolvasás pedig az Évkönyvbe kinyomattatik, hogy a gyűlésen meg nem jelent kollegák is okulhassanak belőle. Soós Ferenc közs. tanító úr ismer­tette ezután a Fröltsch-féle számoló­gépet, mely a régi rendszerű orosz számoló­gépnél sokkal praktikusabb. Az előadó úr , mi­után a jelen évben e számoló­géppel kísér­letezett, igen alaposan ismertette ennek kezelését, miért is a közgyűlés nevében ennek köszönetét nyilvánította. A harmadik pont Geday Sándor közs. tanító úr értekezése a „Tornajátékok és versenyek a népiskolában“ című tételről, mely az Országos tan­ Bizottság vitatétele is volt. Geday úr igen szépen fejtegette a tornatanítás, a játékok és versenyek szük­séges voltát, mely utóbbi csak helyhez kötve tartandó. Hangsúlyozza, hogy magyar szel­lemben kell a torna s más iskolai játékokat tanítani, a régieket fel kell újítani, de mind­ezt csak játékszerüleg, mert a kötelező játék már nem élvezet a gyermeknek. Végül tornajátékokra vonatkozó javaslatokat ter­jeszt a közgyűlés elé, mely azt egyhangú­lag elfogadta s ezen értelemben terjeszti az Orsz. Bizottság elé. A felolvasó úr zajos éljenzések közt távozván helyéről, Tor­m­­áss­y Sándor úr, testületi főjegyző fog­lalja el azt, ki is titkári jelentését olvassa föl. Ebben foglaltatott a megyei testület s a járáskörök egész évi működésének jegy­zéke, mely jegyzék tanúskodik arról, hogy a pestmegyei hiv. tantestület az első az ilynemű intézmények között. Határoztatott az is, hogy Tormássy úrral a közgyűlés — illő tiszteletdíj mellett, — megiratja a me­gyei tantestület történetét, mely kinyomat­ván, minden tagnak megküldetik. L­u­s­z­t­i­g Lajos úr pénztári számadását jelenti be az egyesület vagyonáról. Végül Elnök a há­rom évi ciklus lefolyását jelenti s hivata­los tisztéről maga s a választmány nevében lemondván, kéri a közgyűlést, hogy a sza­bályzat értelmében a tisztújitást ejtse meg. A közgyűlés azonban elismerést szavaz­ván a tisztikar eddigi sikeres működéséért, kéri a választmányt, hogy továbbra is viselje e hivatalt. A tisztikar tehát csekély változással a régi maradt, a­mennyiben Szalontay Sándor gymn. tanár úr a testü­let kötelékéből kilépvén, helyette alelnökül Biró Ádám, s e helyett jegyzőül Salamon Elek urak választattak meg. A jövő évi közgyűlés pedig a millenium alkalmával Budapestre tétetett át. A bankett. Ritka eset az, hogy Bretvás termei oly nagy számban telljenek meg, mint a tanítók bankettje alkalmával. De ez nem is csoda, mert hiszen az intelligenciában ők képezik a legnagyobb fakultást s ha még hozzá vesszük azt is, hogy megyei gyűlések lévén, a vidékről is nagy számmal gyülekeztek a kollegák, tehát csak természetes lehetett az a roppant részvét, melylyel a díszes bankett tartatott. Három nagy teremben volt föl­­teritve s mind a három teljesen megtelt a szebbnél szebb társasággal. Szebbnél szebb volt itt mindenik csoport azért, mert azokon a viruló, kedves tanitó-kisasszonyokon kívül nagy számmal voltak még olyan szépek is. *) A jubileumi ünnepélyek lefolyását lapunk külön méltatván, itt csak a gyűlés lefolyását ismertetjük, a­kiket vagy a családi kötelék, vagy a tes­tülethez való tartozás, vagy a jubilált igaz­gató iránti tisztelet vonzott oda. Pontban 1 órakor lépett a főterembe az ünnepelt igazgató, a „Rongyos Egylet“ köz­­kedveltségű elnöknőjét, Kun Nina nénit vezetve karján s nyomban követte őt Tóth József kir. tanácsos tanfelügyelő, Pásthy Károlynét vezetve. A város főhivatalnokai s egyéb küldöttségek képviselői társaságában foglaltak helyet a díszes asztal körül, a­hol a hölgykoszorúból a következőket láttuk: Dömötör Sándorné, Hornyik Józsefné, Pataki Imréné, Zsigmond Józsefné, Szalontay Sán­dorné, Biró Ádámné, Révay Lászlóné, özv. Götsch Józsefné, Szalai Pálné, Fazekas Istvánná, Baán Istvánná, Vári Lajosné, to­vábbá Dömötör Krisztina, Than Irma, Tóth Emilia, Mihailich Ida, Ajer Mariska, és Gi­zella, Simonides Hermin, Kubinyi Ilonka és Mariska, Szalai Emilia, Vasváry Ida és Margit, Dömötör Eleonóra, Szabó Etelka (Bérces), Láng Emilia (Bpest), Bertalan Jolán és Fényffi Vilma. A felszolgált diner Beretvás kitűnő konyhájáról tett tanúságot, a jó kedvre való hangulásban pedig nagy része volt Szúnyog Miska kitűnő bandájának is. A pecsenyénél elsőnek maga az ünnepelt igazgató, úgy is mint a tanitógyűlés elnöke állott fel s magasztos hangulatban éltette alkotmányosan uralkodó királyunkat és csa­ládját. Ezen felköszöntőt az egész társaság állva halgatta meg s a kitörő lelkes éljen­zést háromszoros tus követte. Ezután Tóth József kir. tanácsos, tanfelügyelő emelkedett föl s lelkesedéstől áthatott hangon éltette a város polgármesterét és Pásthyt, mint a tanügynek lelkes bajnokait, kik rövid idő alatt képesek voltak népoktatásunk ügyét annyira felvirágoztatni, hogy az ma már teljesen kifejlettnek mondható. E méltánylás különösen a tanítóknak esett jól, a­kik fára­dozásuknak jutalmát látták jeles vezérük elismerésében. A tanfelügyelő után Vámos Béla városi főkapitány a tőle megszokott ünnepélyes­séggel beszélt. Alig hangzott el a lelkesült éljenzés, mikor a tesztek mestere Dr. Kovács Pál jogakadémiai igazgató emelkedett föl s álta­lános figyelem között a következő lendületes, gondolatok és érzelmekben gazdag beszédet mondotta: Mélyen tisztelt Uraim! 12 év óta működöm kedvvel, ambíció­val, a hivatáshoz való meleg ragaszkodás őszinte lelkesedésével a tanári, helyesebben mondva tanítói pályán. 12 év óta tartozom az emberiség szellemvilágának e legzajta­­lanabbul munkáló, épen ezért sokak által észre sem vett, el sem ismert, sőt egyene­sen kicsinyeit és félreismert szerény har­cosai közé. És dacára a gyakran tapasztalt félre­ismerésnek, dacára ez észre sem vevésnek, nem habozom kijelenteni Uraim a mai ün­nepélyes alkalommal, hogy ismerve odakint azt a világot és megismerve 12 év alatt idebent ezt a világot, fölemelt fővel és büszke önérzettel adok kifejezést a fölött érzett őszinte örömömnek, hogy én ama nagy világgal szemben eme kis világhoz, a tanítók világához is hozzátartozhatom; eme kis világhoz, a­mely higgyék meg én nekem, sokkal nagyobb, sokkal gazdagabb, mint az a másik odakint. Sokkal nagyobb, sokkal gazdagabb, mert itt megtisztulva, megnemesülve, lármás önérdek vásári zajá­ból magasan kiemelve vannak együtt az emberiség igazi haladásának jövő boldog­ságának, föntszárnyaló nemes törekvéseinek valódi kincsei. Sokkal nagyobb sokkal gaz­dagabb e világ itt mert ebben önmagunkért és a társadalom egyetemes érdekeiért, nem pedig kicsinyes, önző egyéni célok hajhászá­­sáért ápoltatnak és terjesztetnek az embe­riség világfenntartó örök eszméi. A kétkedő hideg szívűek ám jöjjenek ide, jöjjenek a tanítóknak, a szellem sze­rény harcosainak kis világába, és megfü­­röszthetik itt lelkeiket a mindent átfoglaló emberszeretet édes, meleg sugaraiban; jöj­jenek ide a tudásra szomjasok, és elolthat­ják égő szomjukat az igazi fölvilágosodás­­nak, az emberiség jóléte feltételeit kutató valódi tudománynak örök tiszta forrásai­ban ; jöjjenek ide a társadalom nagyszájú semmittevői, és itt megtanulják a teljesí­teni a kötelességet híven, becsülettel­, kér­kedés nélkül, zajtalanul; jöjjenek ide az önző kozmopoliták és e szerény tanítóktól leborulva fogják csókolni tanulni az édes hazai földet, hol élnünk halnunk kell; és megtalálják itt az egy igaz istent, a­ki nem ismer sem zsidót, sem görögöt, sem kálvinistát, sem pápistát; ismer csak köte­lességtudó, hitben és szeretetben élő, hazát és istent imádó munkás embereket, az egy igaz istent, a­ki nem a dogmákat, csak a szíveket vizsgálja, a­ki hitéért nem küld máglyára, nem feszíttet kínos keresztre senkit, hanem végtelen kegyelmével magá­hoz ölel egyaránt mindenkit; és végül Uraim, jöjjenek ide mindazok, a­kik példát akarnak látni, példát akarnak venni mind­abból, a­mit most elmondottam, jöjjenek ide a tanítók közé, és megtalálják itt­­ Pásthy Károlyt! Pásthy Károlyt, a­kinek egész élete, ifjú- és férfikora verejtékes munkájának hosszú 25 esztendeje abban telt el, hogy a gyermeknevelés útján beoltsa a megváltói szeretet melegét az emberek hideg szivébe; bevigye a tudásnak, a felvilágosodásnak kincseit a legszegényebbeknek is a kuny­hóiba; belevésse a kötelességteljesítésnek, a munkás honszerelemnek s az igaz isten imádásának érzetét és tudatát a jövő nem­zedék agyába, lelkébe. Ez az, a­mire ő legjobb tehetsége sze­rint szívós kitartással vállalkozott; ez az a­miben ő, hűséges segítőtársai, a lelkes és munkás tanítók által támogatva, 25 esz­tendő óta ernyedetlenü­l és nem is ered­ménytelenül fáradozott. Pedig ennél na­gyobb és nehezebb, de egyszersmint neme­sebb feladat embernek alig jutott. Mert én úgy hiszem, úgy tudom Uraim, szeretet és tudás, munkásság és becsület, hit és haza.­­•­ ezek azok a soha szét nem porladó, örökkétartó márvány oszlopok, a­melyekre az emberiség haladásának, az emberiség boldogságának hatalmas épületét magasra felemelni lehet. Épen ezért én Pásthy Károlyra, mint az emberszeretet és tudomány, az ernye­­detlen munkásság és szeplőtlen becsület, az eszményi hit és önzetlen hazafiság lelkes bajnokára, bámulatos kitartású hirdetőjére, apostolára és egyúttal mint eme nagy eré­nyek kiváló példányképére ürítem pohara­mat ; ürítem pedig egyrészt a rongyos­egylet választmányának megtisztelő meg­bízásából ezen egyesület nevében, a­mely­nek ő igazi lelke, jó szelleme, felvirágoz­­tatója; ürítem másrészt a jogakadémiai tanári kar nevében, mint a­melynek tagjai mindenkor büszkén vallják magukat a ta­nítókhoz tartozóknak. Isten éltesse Pásthy Károlyt! A szűnni nem akaró éljenzés után Ha­­nusz István, főreáliskolánk érdemdús igaz­gatója szólalt fel s visszaemlékezvén az egy hónappal előbb történt reáliskolai és saját jubiláltatásának fáradalmaira, igazi magya­ros humorral s majd komoly méltósággal a következőleg köszönti a jubiláns igazgatót: Mélyen tisztelt Hölgyek és Urak! Érettségi vizsgálatnál jó diák után ülni végzetes, Dr. Kovács Pál jogakad, igazgató úr után pedig beszélni nehéz, annyira hatal­mában a gondolat és kifejezés. De azért üdvözölnöm kell ünnepeltünket baj- és szerep­­társi szeretettel. Nem azért nevezem baj­társnak, hogy őszülünk, kopunk, aszalódunk együtt,­­ mert a­kit a nevelés tanítás ügye tépett meg, nem szenvedett dicstelenül. Abban azonban igazi bajtársak vagyunk, hogy 4 hét előtt én ültem azon a kitett helyen, a­hol ő és ott nekem is eszembe jutott, hogy minél inkább facsarják a cit­romot, annál közelebb van ahoz, hogy el­dobják. De ez sem baj, gombház, ha leszakad lesz más. Szereptárs pedig különösen abban, hogy többet kénytelen vonalozni, rovatolni, mint a többi igazgató; mert míg a mi birodalmunk egy-egy ház, az övé nagyobb, mint némely német hercegség, 16­0 mf. Ekkora terület kultúrája, szellemi jövője van kezébe letéve, szerencse, hogy jó erők állnak vezérlete alatt, de ezek fölnevelésében is övé az orosz­lán rész. Abban pedig leghatározottabban nagyobb nálunk, hogy többről mondott le, mint mi. Nem képzelek jó tanárt szaktárgy nélkül, a melyhez plátói szeretettel ne visel­kedjék és ő a rubrikázás miatt vajmi ritkán fordulhat ahoz és mégis találkozunk vele a Kecskemétvidéki Természettudományi Tár­sulatban, a volt Fölolvasó Társaságban és a belőle fölnőtt Katona körben, előtérbe lép benne a természettudós. Visszatér az ember szó első szerelméhez. És most hadd szóljon belőlem a reális­kolai tanár. Nagyon sok éve veszek át neve­lési anyagot a kezedből, heti 5 órát tanítok az I. osztályban és azt tapasztalom, hogy ez az anyag évről évre nemesedik, jó köszö­rűsök idomítják a drágakövet felügyeleted alatt; a mennyiség és minőség állandó emel­kedésben van. Azért azt kívánom lelkem mélyéből, hogy Kecskemét tanügye javára Isten soká éltessen! A talpraesett dictiót általános jó han­gulat követte, melynek hatása alatt többen szólaltak fel, így Tóth József tanfelügyelő újból, ki ezúttal a jubiláns igazgató sze­retetreméltó nejét, a minden jóra ösztönző gondos családanyát éltette. Koczó Sándor városi mérnök a nemzet napszámosait, a tanítókat éltette. Dömötör Sándor közjegyző iskolaszéki elnök Pásthy családjára, dr. Kovács­­ Pál a tanfelügyelőre emelték po­harukat. Ezután Kiss József miklóstelepi tanító, lapunk hasábjairól is ismert költő szavalta el nagyhatású ódáját, a­melyet lapunk külön mellékletén mutatunk be ol­vasóinknak. Őt Révay László követte a szónoklásban, ki a tanítótestület nevében mondott egy minden ízében talpraesett, szellemes tosztot. Mindezekre mintegy fe­

Next