Kecskeméti Lapok, 1898. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1898-07-03 / 27. szám

2 KECSKEMÉTI LAPOK 27. sz. aggodalmakat megczáfolni meg sem kísérelték s mindent elfogadtak, a mit a főispán elfogadott. Nem feladatunk ezekre az illető tiszt­viselők helyett választ adni, csak az igazság kiderítése végett utalunk arra, hogy minő eljárás az, midőn az általános tárgyalásnál valaki százféle részletkérdést felsorol s azután azt kívánja, hogy azokat a tisztviselők nyomban megczáfolják, mit azok a lényegesebb kérdésekben meg is tesznek, de mivel mindenre, a mit dr. Horváth Adám úr kifogásolt, nem emlé­keznek és igy mindenre ki nem terjesz­kednek, akkor dr. Horváth Adám úr az adott válaszokra nem telel, hanem azt kifogásolja, hogy még bizonyos kérdé­seire az illető tisztviselők nem feleltek s azért a tervezetet általánosságban sem fogadja el, bár nem tagadja, hogy a vil­lamos vasút a gőzerejüvel szemben hala­dást képez. A részletes tárgyalásnál egy kérdés sem volt, melyre dr. Horváth Ádám úr feleletet nem kapott volna; megkapta azt a végső és teljes legyőzetésig és pedig annyira, hogy az egyik névszerinti szava­zásnál 79 szavazat ellen ötöd-magával szavazott s a végső szavazásnál egy­maga állott fel. Ez még nem volt elég, hanem most lapjában támad, fenyeget, sőt el lehe­tünk rá készülve, hogy a leszavazott kisebbség be fog állani fellebbező fél­nek is. Mindez azonban az ügynek nem sokat árthat, mert az igazság a támadottak ré­szén van s elmondhatjuk, hogy, bár dr. Horváth Adám úr szerint a támadott tisztviselők a haladás lovagjainak fényes vértezetét öltötték magukra, de az csak papirosból való volt, — dr. Horváth Adám úr vértezet nélkül az elmaradás szellemében harczolt. Nagy tévedésben van azonban, ha azt hiszi, hogy az új patika elleni har- czot, vagy a villamos vasút meghiusitá- sát a közvélemény rokonszenvvel fogadja, s legyen meggyőződve, hogy ebben a szellemben csak egy-két jó barátja érez vele. Ne higyje tehát, hogy tanúsított eljá­rásával, mely által a haladás iránt mu­tatott eddigi jóakaratlí érdeklődését lát­szik levetkezni, a kecskeméti józan köz­vélemény előtt érdemeket szerez, mert az csak arra lesz alkalmas, hogy mindenütt és minden időben megkapja rá a meg- érdemlett visszhangot. Ezek is beillenek „villamos vasúti tanulságoknak!“ Minthogy pedig a hadizenetet egészen komolynak nem vesszük, — bizunk abban, hogy t. laptársunkat eddigi higgadtsága s a közügyek iránti meleg érdeklődése mellett, mindenkor a város java vezetendi és szeretjük hinni, hogy feledve a keserű­ségeket s azok tanulságait megőrizve, városunk előhaladása és haladás szelle­mének terjesztésére forditja továbbra is munkásságát Politikai szemle. O felsége, a király, június 27-én királyi leirattal elnapolta az országgyűlést szeptem­ber 5-ikéig. Minthogy pedig a képviselőház már június 17-iki ülésében határozatilag ki­mondotta, hogy szeptember 6 ikáig nem tart érdemleges ülést, vagyis elnapolja magát: a királyi leirattal való elnapolásban és a két­féle dátumban (szept. 5. és 6.) Polónyi és az Ugron-párt lapja, (Magyarország), rettenetes alkotmány-sértést lát. Ámde az országgyűlés egybehivása, bezárása, feloszlatása és elna­polása kétségbevonhatatlan felségjog, amelyet a király, természetesen a törvény határai között, akkor gyakorol, a mikor nekitetszik: világos, hogy a királyi leirattal való elnapo­lásban és kétféle dáliában a legkisebb alkot­mánysértés sínes. A különbség csak az, hogy most már a képviselőház szeptember 5-ikéig semmiféle ülést sem tarthat, holott amúgy, ha királyi leirattal nem napoltatik el, 20 képviselő kívánságára bármikor köteles az elnök a házat egybehívni. A királyi leirat pedig nem sérti, hanem inkább figyelembe veszi a ház elnapolási határozatát; mert, ha szept. 6-ika volna a királyi leiratban és nem 5-ike, akkor a ház szept. 6-ikán nem tart­hatna érdemleges ülést, a mit pedig elhatá­rozott. Persze, Polónyiék szerint muszáj alkot mánysértésnek lenni, mert különben miből élne a párt és miről irna a pártlap ! A kvóta-tárgyalások végleges eredményre még mindig nem vezettek, de az osztrák és magyar kvóta-küldöttségek között nevezetes közeledés történt. Ugyanis az osztrák kvóta­küldöttség letért arról az alapról, melyen régebben állott, hogy t. i. a lakosság aránya szerint állapíttassák meg a kvóta, a mikor is Magyarországra 42-5°/0 esett volna; e helyett belement a magyar küldöttség által ajánlott azon számítási módba, a mely a mindkét államban meglevő egyenes és indirekt adók bruttó-bevételeinek alapján kívánja a kvótát megállapítani. Ez alapon azután az osztrákok előbbi követeléseiket leszállították 38,5°/0-ra, csakhogy több oly adót nem hagy­tak ki, a melyek csak egyik államban for­dulnak elő. Erre a magyar bizottság a kellő javításokat (kihagyásokat) megtette s a kvó­tára nézve a S2-68 arányt hozta ki, a mi a régi kvótánkhoz képest 6/10% emelést jelent, de az osztrák követelésénél meg 6-5u/0 kai kevesebb. Az osztrák küldöttség erre azt kérte, adjanak neki időt a kellő számításokhoz s halaszszák el a további tárgyalásokat az őszre. A magyar küldöttség ebbe bele is egyezett. Glaticzia nagy részében valóságos föl­kelés van; az osztrák kormány 33 galicziai járásban felfüggesztette az alkotmánynak a polgárok jogaira vonatkozó pontjait és kivé­teles intézkedéseket léptetett életbe, három járásban pedig a statáriumot is kihirdette. Oka e fölkelésnek az, hogy Galicziában a földesuraknak még mindig vám- és fogyasz­tási adó-szedési joguk van. A lengyel nemes­ség e jogával rútul visszaél, a jogot bérbe­adja legtöbbuyire zsidóknak, a bérleteket föl- csigázza egész a végletekig. A szegény nép azután nem a nemességet, hanem a zsidó- bérlőüet okozza és zsidó-üldözést rendez. Németországban a birodalmi gyűlésbe mostanában voltak a képviselőválasztások. A pártok aránya ugyan az, mint előbb. vés hangján előadott monológgal, addig a másik, az a megkapó kis költemény megrázott, meghatott, könnyekre fakasztott, majd kitörő lelkesedésre tüzelt fel bennünket. Sokat élvez­tünk, jól esett s bár minél gyakrabban ré­szesülnénk hasonló pazar élvezetben! Ne vegyék kérem indiszkrécziónak, avagy illetlenségnek, hogy a következő kis epizódot elmondhassuk. Midőn Ligeti Juliska a »Heten vagyunk“ czimű költemény ismeretes refraine- jét (»Heten vagyunk, uram heten“) elmon­dotta, egy kedves mama, kinek több szép leánya vagyon, elég hallható hangon, nagy sóhajtással ismételte ez utolsó refrainet: — Heten vagyunk, uram heten! Majd Dióssyné Handel Berta lépett a pódiumra és Fekete Béla ügyes kísérete mel­lett ragyogtatta, csillogtatta érzésteljes, az alsó régiókban lágy, szívhez szóló s művé­sziesen árnyalt és felsőbb regiszterekben finom, ezüstcsengésö, majd erős pacsirtacsattogású hangját, mely meg-megrázta a terem leve­gőjét, meg-megkapott bennünket s önkéntele­nül is heves extázisba ragadva újból kivántuk élvezni azt a mézédesen gyöngyöző és csil­logó isteni adományt, melynek élvezetében még eddig nem igen részesültünk. Wagner Thanhauseje nem elégített ki bennünket, többet követeltünk és a nagy művésznő nem volt irántunk kegyetlen, hanem tökéletesen kielé­gített bennünket és mámoritó, idegbontó sug- gestiója alatt élveztük úgy most, mint később is az ő fenséges művészetét. És Ligeti Juliska, a nemzeti színház e végtelenül kedves és bájos művésznője, Vörös­marty Szép Ilonkájának elszavalásakor ugyan­úgy bánt el velünk, mint az előbb. Végül Ernst »Elégiáját“ és Wieniawszky »Kuiamiak“ ját adta elő hegedűn Koller Fe- rencz és zongorán kisérte Veress Klára. Koller urat újabban és nagyobb játékban ismételve van szerencsénk hallani. A vasárnapi fellépése, melyen simán, érzéssel előadott, mesteri és mondhatni bravourös művészetét, elegáns, megkapó ügyes játékát élvezhettük, újabban meggyőzött bennünket arról, hogy benne városunk egy geniális, ambicziózus művészt nyert a fővárosból; és a kisasszony ismeretes művészi kíséretével pedig pompás harmóniába összpontosultak a mesteri dalmű­vek fülbemászó akkordjai. Öt perczes szünet után Tollagi Jászay Elektra paródiáját adta elő falrengető, kaozag- tató nagy művészetével és genialitásával. Vacsora után megkezdődött a táncz s a játszi, fesztelen jókedv csak úgy csapongott mint amilyen rég nem tapasztalható. Mintha csak a Jótékony-Nőegyleti tündérálom félé­nek folytatása lett volna, mert mondhatni, csaknem ugyanazok az üde, egészséges, ked­ves leányarczok, édes mosolyok, aranysárga és hollófürtű, bogár-sötét- és égkék szemű, habfodros ruhájú margaréthák, rózsák stb. stb. ékesebbnél-ékesebb virágszálak tűn­tek fel. Sőt ha nem csal emlékezetünk, ugyanazon boldog mamákat láttuk, trics-tracsnak mély­séges közepében, melyből kilábalni azután a legnehezebb dolog. Szóval most is ugyan­azon kellemes kép tárult elénk, mint a múlt héten, itt-ott egy kis érdekes változással. Egy-egy szellemes világpostabeli levelező­lap okoz itt ott nagy derültséget, a melynek ügyes, néha discrét hangja azután egyes csoportokban bővebb megbeszélés tárgyát ké­pezi. Ilyenkor találgatják ki irta; előfogják a gyanúsított fiatalembereket, akik azután néha kisebb-nagyobb füllentéssel szabadulnak a kellemetlen helyzetből, mert elárulni a levél íróját gyáva, sőt lovagiatlan dolog lenne. S mikor a jutalomadásra kerül a sor s bekérik az egyes leánykáknak megirt levelezőlapokat, akkor van csak nagy izgatottság; a leányok körülveszik a juryt és mikor kiderül, hogy a legtöbb levelező-lapot egy kis szerény ró- zsácskának Ítélték oda, hirtelen elkapják a leánykák a bekért levelező lapjaikat nehogy

Next

/
Thumbnails
Contents